Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-10 / 8. szám

xxix. évi.». »78. január io„ kedd A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Felelősséggel Lezajlottak a kis közössé­gek megbeszélései, a legtöbb pártalapszervezeti vezetőség is elkészítette beszámolóját. Rövidesen taggyűlés előtt adnak számot maguk és a tagság egyéves tevékenysé­géről. Jászikiséren a MÁV Épí- tőgépjavító Üzem I. számú pártalapszervezetében min­den bizonnyal értékelik majd a nyolc, plusz hatos munka­rend tapasztalatait, amelyet, tavaly kísérletképpen vezet­tek be a Miskolc—Hatvan közötti vasúti vonalon dol­gozó gépláncaikon. És az sem titok, hogy az alapszer­vezet vezetősége leteszi vok- sát az új munkarend mel­lett mondván, hasznos az az üzemnek, a népgazdaságnak, és előnyös a dolgozó ember­nek is. A Május 1. Ruha­gyár szolnoki gyárának pártalapszervezetei többek között szólnak majd pártépí­tő tevékenységükről, hisz egy olyan üzemben, ahol sok fiatal dolgozik különösen fon­tos értékelni, hogy a párt­tagok hogyan törődnek a fiatal munkások kommunis­ta nevelésével. Aligha lesz olyan üzem, ahol ne ejtené­nek szót majd a termelés hatékonyságának további nö­veléséről, termelőszövetkezet, ahol ne tennék mérlegre az éves gazdálkodást, ne ele­meznék tapasztalatait. Alig­ha lesz olyan pártközösség ahol ne beszélnének a poli­tikai oktatásról a különbö­ző párthatározatok végrehaj­tásáról, a személyre szóló pártfeladatok teljesítéséről. Ma ugyanis megyeszerte — mondhatjuk országszerte — megkezdődnek a beszámoló taggyűlések, amelyek a párt­élet nagyon jelentős állo­másai. Ilyenkor nem keve­sebbről, mint arról adnak számot az alapszervezetek, hogy saját működési terüle­tükön hogyan érvényesítet­ték a párt vezető szerepét, hogyan hajtották végre az irányító pártszervek és saját határozataikat. A ma kezdődő beszámoló taggyűléseket — amelyek több héten át tartanak, és amelyek során megyénk mintegy ezer alapszervezeté­ben több mint 33 ezer kom­munista vizsgálja meg mun­káját — két körülmény kü­lönösen jelentőssé teszi. Az egyik, hogy megközelítően a két pártkongresszus közötti ciklus félidejéhez érkeztünk, ezért jó alkalom egy év munkáját a kongresszusi ha­tározatokkal szoros össze­függésben vizsgálni. Ele­mezni mit valósítottunk meg eddig a XI. pártkongresszu­son hozott határozatokból hogy abból következően még pontosabban és teljesebben fogalmazzuk meg további tennivalóinkat. A másik, hogy a tagkönyvcsere után lényegében ez az első alka­lom a pártszervezet életének átfogóbb értékelésére és most mindaz a mérleg ser­penyőjébe kerül, amit a be­szélgetéseken elhangzott ja­vaslatok valóra váltásáért, az elvtársi nyíltsággal szóvá tett hibák kiküszöböléséért tettek a párttagok. Tudjuk, hogy pártunk XI. kongresszusa megszabta a fejlett szocialista társadalom felépítésének soronlevő fel­adatait. Ennek egyik legfon­tosabb feltétele, hogy a párttagság végrehajtsa az említett dokumentumokban megfogalmazott lelkesítő, nagyobb erőfeszítéseket, tet­teket igénylő feladatokat. Hol tartunk? Mit tettünk a végrehajtásért? A beszámo­ló taggyűléseken felelősség- teljesen válaszolnak e kér­désekre a kommunisták. Ezért nagyjelentőségű a ma kezdődő eseménysorozat a pártszervezetek életében. — V. — Jól zárta az 1977-es eszten­dőt a MEZŐGÉP Vállalat szolnoki gyára. Dolgozói az éves tervet 6 százalékkal túl­teljesítették, így a termelési érték elérte a 736 millió fo­rintot. A szolnoki központ vala­mint a tószegi és a cibakházi gyáregység munkásai mint­egy 5500 tonnányi épületszer­kezetet gyártottak tavaly, ez­zel jelentősen hozzájárultak a könnyűszerkezetes program megvalósításához. S ha már a programnál tartunk, szólni kell az NDK-beli Fortschritt cég s a vállalat — így a gyár —■ közötti együttműködésről. A KGST-nek a mezőgazda- sági gépek gyártására vonat­kozó programjába kapcso­lódtak be a szolnoki gyár dol­gozói akkor, amikor az NDK megrendelésére kezdték ké­szíteni a betakarító adaptere­ket. Tavaly már 4400 hagyta el az üzemeket ebből a ter­mékből. Másik exportra ke­rülő gyártmányuk a dohány­szárító, ebből mintegy nyolc­van utazott külföldre, míg a hazai vásárlók 180-at vettek meg a MEZŐGÉP Vállalat­tól. A gyár foglalkozik Die­sel-motorok felújításával, az elmúlt esztendőben mintegy 6 ezret adtak át a mezőgaz­dasági üzemeknek. Ezek munkáját jelentősen segítet­ték, s az idén is elősegítik azzal, hogy mezőgazdasági gépekhez pótalkatrészeket gyártanak. A gyár kapacitását 1978-ra már teljes mértékben lekö­tötték a megrendelők. Ebben az évben a tervek szerint ter­melési értéke elért a 786 mil­lió forintot. Változatlan lét­számmal — mintegy 1500 dolgozóval — oldják meg a gyárra háruló feladatokat, így a termelésnövekedést a technikai színvonal emelésé­vel érik el. A Szerszámipari Művek karcagi gyárában az újévi jó­kívánságok után kezdődött a munka. Pörögtek a szerszám­gépek főorsói, készülnek többek között a fékszerelvé­nyek alkatrészei. Ebből a ter­mékből több mint 24 millió forint értékű készült el az el­múlt esztendőben. Túlteljesí­tette tervét a karcagi üzem tavaly majd 14 százalékkal, termelési értéke meghaladta a 102 millió forintot. Mint­egy húsz rezgőolló hagyta el a gyárat, több mint 160 szer­számélező köszörűt készítet­tek a munkások,' s 656 köszö­rűorsót adtak át — jó minő­ségben — a megrendelőknek. Teljes üzemmel termel a gyár, amelynek huszonhárom szocialista brigádja csatlako­zott a Láng Gépgyárban köz­zétett felhíváshoz. A SZIM karcagi gyárának termelési értéke a tervek szerint 1978- ban több mint 123 millió fo­rint. NADRÁGOK HOZOTT ANYAGBÓL Szövetkezeteink exportképességeinek növeléséről SZESZMENTES HAJNALOK? Egy rendelet nyomóban 3. oldal A „KAPOSVÁRI" IVANOV A Csiky Gergely Színház vendégjátéka Szolnokon 4. oldal Az Egyesült Jászsági Afész jászalsószentgyörgyi fedéllemez üzemében a múlt évben hatezer kilométer fedéllemezt - népszerű nevén kátránypapirt készítettek az ország tizenegy megyéjébe a TUZÉP-telepek számára. Képünkön: géppel da­rabolják a fedéllemezt AZ ELSŐ HÉT UTÁN Teljes üzem a SZIM karcagi gyárában adapterek, dohányszárítók külföldre JOSHUA NKOMO ÁTUTAZOTT BUDAPESTEN Joshua Nkomo, a Zimbab­wei Hazafias Front társel­nöke vasárnap átutazott Bu­dapesten. A vendéget a Fe­rihegyi repülőtéren Nagy Gá­bor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes veze­tője és Molnár Béla, a Ma­gyar Szolidaritási Bizottság alelnöke. üdvözölte. A talál­kozó során szívélyes légkör­ben megbeszélésre került sor kölcsönös érdeklődésre szá­mot tartó kérdésekről. SZOVJET TUDÓSKULDÖTTSÉG Tegnap Budapestre érke­zett a Szovjet Tudományos Akadémia, delegációja Vladi­mir Kotyelnyikov akadémi­kus, alelnök vezetésével. A küldöttség a Magyar Tudo­mányos Akadémia és a Szov­jetunió Tudományos Akadé­miája közötti tudományos együttműködés aláírásának 20. évfordulója alkalmából rendezendő tudományos ülés­szakon vesz részt. A szovjet tudósdelegációt a Keleti pályaudvaron Fülöp József, az MTA alelnöke fogadta. CSATLAKOZTAK A MOZDONYJAVITÓK IS A MÁV vontatási főnökség szolnoki mozdonyjavító üze­mének dolgozói is bejelen­tették a napokban, hogy — folytatva a múlt évben indí­tott jubileumi munkaver­senyt — csatlakoznak az or­szágos felhíváshoz. A főnök­ség két mozdönyjavító mű­helyének dolgozói vállalták, hogy a kedvezőtlen technoló­giai adottságok és munkakö­rülmények ellenére idei terv­feladataikat jó minőségben, a kitűzött határidőre teljesítik. A két mozdonyjavító mű­hely munkaverseny-felhívása visszhangra talált a MÁV minden szolnoki munkahe­lyén. CUKORIPARI BEMUTATÓ Fél percenként egy min­tát vizsgál meg az a korsze­rű, holland gyártmányú auto­matikus cukortartalommérő laboratórium, amelyet az országban elsőként az Ácsi Cukorgyárban helyeztek üzembe. Ismertetésére tegnap kétnapos bemutató kezdődött Ácsott, a cukoripari tröszt és a dunántúli cukorgyárak szakemberei számára. Még az idén ugyanilyen labora­tóriumot kap a többi 10 cu­korgyár. A termelő üzemeket érdekeltté teszik a cukortar­talom fokozásában: 1979-től országszerte a cukortartalom szerint veszik át a répát. En­nek viszont alapfeltétele a gyors és pontos vizsgálati módszer. MŰTRÁGYA „TABLETTA" Importpótló új terméket, úgynevezett műtrágya „tab­lettát” dolgozott ki a mű­szaki fejlesztési program ke­retében a Szolnoki Tiszamen- ti Vegyiművek kutatócso­portja. Az összetett ható­anyagú, mikroelemekkel dú­sított 3—4 deka súlyú tab­Űj termékbe, a VISZÉK KTSZ automatikus akkumulátortöltő berendezéseibe, «erűinek azok a transzformátorok, amelyek­ből évi ötszáz darabot készítenek a kunmadarasi Vas- és Elektromosipari Szövetkezetben, mintegy 3,5 millió forintos ér­tékben. Óvári Miklós az NSZK-ba utazott A Német Kommunista Párt vezetőségének meghí­vására tegnap az NSZK-ba utazott az MSZMP küldött­sége, amelyet Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titká­ra vezet. A delegáció tagja Berecz János, a KB külügyi osztályának vezetője, Szik­szay Béla, a KB gazdaság- politikai osztályának helyet­tes vezetője és Jahoda La­jos, a külügyi osztály mun­katársa. A delegációt a Keleti pá­lyaudvaron Győri Imre, a Központi Bizottság titkára búcsúztatta. Téli tárlat, állandó és vándorkiállítások A megye múzeumainak terveiből Festőművészek, szobrászok, népművészek, amatőr kép­zőművészek csoportos és egyéni tárlatai, néprajzi- és emlékkiállítások várják a látogatókat — az összeállí­tott tervek szerint — a me­gye múzeumaiban az év első felében. Szolnokon az új év első kiállítása a már ha­gyományos téli tárlat. A Damjanich János Múzeum­ban január 15-én nyíló ki­állításon megnézhetik az érdeklődők a Művésztelep alkotóinak, s a Szolnokon vendégművészként dolgo­zott Donáth Gyula, Sáros András Miklós, Bényj László és Szili Géza műveit. A hagyományoknak megfelelő­en helyet kapnak a tárla­ton Papi Lajos, Gecse Ár­pád, Sáros András. Tenke László, a megye más teíe­letta különösen a szőlő- és a facsemeték növekedésének serkentésére kitűnő, lassú oldódással hosszabb időn át biztosítja az ültetvények táp­anyag szükségletét. A Gramax nevet viselő új termék még ez év első felé­ben — 2,5 kilós csomagolás­ban — megjelenik az üzle­tekben. EGY MONDATBAN — A hála és a megemlé­kezés koszorúit helyezték el vasárnap qz antifasiszta hős, Gidófalvy Lajos budapesti emléktáblájánál. — Nemzetközi ifjúsági sza­badegyetem nyitotta meg ka­puit tegnap Egerben. — Magyar—kubai barátsá­gi napok kezdődtek tegnap Budapesten a X. kerületi Pa- taky István Művelődési Köz­pontban. — Megkezdődött a külön­leges, vízíüggönyös fólia alatt a saláta, káposzta és a karfiol szedése a Kertészeti Egyetem soroksári kísérleti gazdaságában. pülésén élő művészek alko­tásai is. A téli tárlat zárása után márciusban Bartha Ernő festőművész gyűjteményes kiállítása várja a látogató­kat. Bizonyára nagy érdek­lődésre tart majd számot a májusban megrendezendő „Lakodalmi szokások Szol­nok megyében” című kiállí­tás szintén a Damjanich Múzeumban. A Galériában februárban és márciusban Simon Ferenc szobrászművész gyűjtemé­nyes tárlatát mutatják be, majd áprilisban az országos múzeumok közreműködésé­vel „Kaukázusi szőnyegek és fegyverek” címmel nyílik kiállítás. Ezt követi a Ga­lériában Matthioni Eszter tárlata. A karcagi Győrffy István Nagykun Múzeum a száz­harminc évvel ezelőtti tör­ténelmi eseményt, az 1948— 49-es forradalmat és szabad­ságharcot idézi fel emlékki­állításával, majd a miskol­ci múzeum mutatja be „Bükki üveghuták” című anyagát. Májusban Farkas Pál szobrászművész alkotá­sait nézhetik meg a karca­giak, s végül Szabó Mihály népművész műveinek kiállí­tására is sor kerül az első félévben. A túrkevei Finta Múzeum ismét megrendezi a hódme­zővásárhelyi amatőr képző­művészek tárlatát, de fóru­mot teremt a bemutatkozás­ra a nagykun városok ama­tőrjeinek is. Érdekesnek ígérkezk a dr. Elek István gyűjteiményéből bemuta­tandó „Szolnoki festők mű­vei” című kiállítás. A tiszafüredi múzeumban folynak az előkészületek az állandó kiállítás megnyitá­sára. Restaurátorok dolgoz­nak a Változó Tiszatáj anya­gán. Az időszaki kiállítások mellett tovább vándo­rolnak a megye települései­re a S?:ociofotó, az Ady éle­tét és a megye negyedik öt­éves tervben elért eredmé­nyeit bemutató, s ugyan­csak a megye 1918—48 kö­zötti munkásmozgalmát fel­idéző tárlatok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom