Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
A SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. január 8. Andrikó Miklósné Bakos Gáborné Dr. Budavári Éva Káplár József Sárosi Béla Simon József Tari Kálmán Trencsényi Józsefné A Minisztertanács 1976-ban határozatot hozott a gyermekélelmezés továbbfejlesztéséről. Többek között előírta, hogy az V. ötéves tervben a napköziotthonos ellátásban részesülő általános iskolai tanulók aránya 37-38 százalékra, a vendéglátóhelyeken szervezett étkezésben részesülőkkel együtt 45—50 százalékra emelkedjen. Tavaly szeptemberben megjelent a Belkereskedelmi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium és a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának együttes irányelve is a feladatok végrehajtásának segítésére. Vajon megyénkben hol tartunk a határozat teljesítésében? Vannak-e gondjaink e területen, és ha vannak, mit tehetünk mielőbbi megszüntetésükért? E kérdések megbeszélésére hívta össze szerkesztőségünk a gyermekélelmezés szakembereit. A vitában részt vett: Andrikó Miklósné, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola főigazgató-helyettese, Bakos Gáborné, a szolnoki Mátyás király úti Általános Iskola igazgatója, dr. Budavári Éva, a KÖJÁL osztályvezető főorvosa, Káplár József, a szolnoki Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának vezetője, Sárosi Béla, a Szolnok és Vidéke Áfész elnöke, Simon József, a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője, Tari Kálmán, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának vezetője és Trencsényi Józsefné, a Hazafias Népfront megyei nőbizottságának titkára. Róluk van szó Kerekasztal beszélgetés a gyermekélelmezésről ŰJSÁGlRÓ: — Először is arra kérem a tanácsok művelődésügyi osztályainak vezetőit, hogy ismertessék, milyen a gyermekek ellátásának helyzete jelenleg a megyében és Szolnokon. TARI KÁLMÁN: — Az 1960-as évek második felétől dinamikusan nőtt az étkezésben részesülők száma. Ma az óvodásoknak 83 százaléka étkezik az intézményekben, jó vagy kevésbé jó körülmények között. A 49 ezer általános iskolás 38,4 százaléka részesül napközi otthonos ellátásban. A menzásokkal, a tanyai diákotthonokban élőkkel, a vendéglátóhelyeken szervezett étkezésben részesülőkkel együtt —■ ez utóbbiak száma több,' mint kétezer —, a megyében az általános iskolások 47 százalékának tudunk ebédet ad,ni. A középiskolásoknál ez az arány 74,3, a szakmunkástanulóknál 100 százalék. Vagyis már elértük az V. ötéves terv végére megszabott országos előirányzatot. Megjegyzem, hogy ezek az eredmények nagyon nagy erőfeszítések árán születtek. KÁPLÁR JÓZSEF: — Szolnokon 1966 óta az engedélyezett adagszám több, mint kétszeresére, a ténylegesen megfőzött adagok mennyisége két és félszeresére növekedett. Városunkban az alsófokú intézményekben levő 8 főzőkonyha összesen 7 ezer adag étel elkészítésére alkalmas. Az étkezők száma több, mint 8 ezer. Az óvodás és az általános iskolás gyerekeknek mintegy 80 százaléka kap ellátást, ezen belül a napközibe járók aránya 62 százalék. Ügy gondoljuk, hogy a kisebb gondok, feszültségek ellenére is megnyugtató módon tudjuk megszervezni az ellátást, a kicsik jó minőségű ételeket kapnák. A konyhák azonÜJSÁGlRÓ: ban zsúfoltak. KÁPLÁR JÓZSEF: — Az általános kihasználtság 117 százalék, d,e van, ahol ez az arány 138 százalék. Az új iskolákhoz azonban már konyhák is épülnek, amelyek nagyobb kapacitással üzemelhetnek majd, mint azt az iskola tanulóinak száma megkívánná. A Csanádi György körúton épülő 22 tantermes iskola konyháján például 1500—2000 adag ételt főzhetnek, a Széchenyi lakótelepen létesülő iskola konyhája 2000 adagos lesz. Ügy gondoljuk, hogy az V. ötéves terv végén ezzel a fejlesztéssel a mainál kedvezőbb kihasznált- ságú iskolai főzőkonyhák lesznek Szolnokon. Minden gyerek ugyanazt kapja ÜJSÁGÍRÓ: — Az étkeztetésben részesülő gyermekek száma nagyon imponáló. Sajnos azonban az eredmények mellett a gyermekélelmezésnek súlyos árnyoldalai is vannak a megyében. TRENCSÉNYI JÓZSEFNÉ: — Így van. Nőbizottságunk 1976 őszén és tavaly tavasszal tájékozódott a megyében a helyzetről. Sok problémával találkoztunk. Még mindig vannak gyerekek, elég nagy számban, akik nem kapnak ebédet, pedig igényelnék. A konyhák zsúfoltsága miatt sokszor kifogásolható az ételek minősége. Vidéken a konyhavezetők nagy többségének nincs szakképzettsége, az iskolák és az óvodák csaknem felénél közös konyha van, ahol a felszereltség és a kevés alkalmazott nem teszi lehetővé, hogy az óvodásoknak külön főzzenek. A 3 éves gyermek ugyanazt az ételt eszi, amit a 14 éves. Zsúfoltak az ebédlők is. Ráadásul a felszerelésük korszerűtlen. Sok településen a helyhiány miatt a diákok tantermekben ebédelnek, váltott turnusokban. Általában fél 12-től fél 3-ig elhúzódik az ebédeltetés, és ez már a tanulás rovására megy. BAKOS GÁBORNÉ: — Én, mint egy új, modem iskola igazgatója, nem tartom ilyen súlyosnak a helyzetet. Nálunk a gondok az iskola tervezésével függnek össze, nevezetesen, hogy a konyhát az első emeletre tette a tervező, a raktárát pedig a földszintre. De ezen már nem tudunk változtatni. Gyermekeink élelmezése a KÖJÁL-tól és a tanács illetékeseitől is kiváló minősítést kapott. Vizsgálták, mennyire vitamin- és fehérjedúsak az ételek, és megfelelnek-e az étrendek a gyermekek életkori sajátosságainak. Nálunk az élelmezésvezető szakképzett szakácsnő, emellett közgazdasági technikumot is végzett, tehát okosan tud bánni a pénzzel. Mi mindent a nagykereskedelemtől vásárolunk, ez egy évben 160—170 ezer forint megtakarítást eredményez, ennyivel többet fordíthatunk az ételek előállítására. A kistermelőkkel éves szerződést kötöttünk, rendszeresen szállítják hozzánk a megrendelt árut. Jó minőségű kosztot tudunk adni, még akkor is, ha 600 adagos konyhánkban nyolcszáznál több személyre főzünk. Napirenden: a minőség javítása SÁROSI BÉLA: — Amit most Ba- kosné elvtársnőtől hallottunk, szerintem nem tekinthetjük megyei átlagnak. Nagyon sok iskolát, napközi otthont említhetnék, ahol húst, zsírt és más élelmiszert boltból vásárolnak, kiskereskedelmi áron. És az sem általános, hogy az élelmezésvezetők- nék ilyen szakképesítésük van. KÁPLÁR JÓZSEF: — Azért mi tavaly Szolnokon jelentősen előbbre léptünk. A városi közegészségügyi felügyelőséggel együttműködve 140 órás tanfolyamot szerveztünk az élelmezésvezetők részére. Tizenheten tettek sikeres vizsgát. SIMON JÓZSEF: — Ezek kétségtelenül szép eredmények, de a gyerekek jelentős része még mindig nem kap ellátást, ez is tény. Egyébként szerintünk már legalább ötezer gyerek veszi igénybe a vendéglátó vállalatnál az előfizetéses étkezést. Másodszor: végre már az életkori sajátosságókat is figyelembe kellene venni, mert nem jó, hogy a 3 éves gyeréket is ugyanazzal az étellel etetjük, mint a 14 esztendőst, legyen bármennyire is ügyes az élelmezésvezető vagy a konyhafőnök. A harmadik megjegyzésem: pontozásaink válóban olyanok, hogy egy konyhának akkor is adhatunk kiváló minősítést, ha az étlap nem felel meg a modem gasztronómia követelményeinek ŰJSÁGlRÓ: — ön szerint milyen megoldásokat lehetne találni a gondok enyhítésére? SIMON JÓZSEF: — Tudom, hogy ed.dig elsősorban arra kellett óriási energiát fordítani, hogy a mennyiségi igényeket ki tudjuk elégíteni. Most már a minőség javítása a feladat, elsősorban is az életkori sajátosságoknak megfelelő élelmezés biztosítása. Szerintem ehhez megfelelő szervezeti intézkedésre van szükség. Mire gondolok? A koordinációra, azután arra, hogy a gyermekellátásnak végre egy kézbe kellene kerülnie. TRENCSÉNYI JÓZSEFNÉ: — Ez jó javaslat. Amellett, hogy akkor több szakember dolgozna e területen, gyorsabban lehetne korszerűsíteni a konyhák felszerelését is. SIMON JÓZSEF: — Így van. Jelenleg nincsenek jól felszerelve az iskolai konyhák. Nincs panírozó, szeletelő gépük stb., az előkészítés sincs kellően megszervezve. Ezért amíg egy vendéglátó helyen egy szakácsnő hozzávetőlegesen 65—70 adag ételt főz, az iskolai konyhákon még a rendkívül nagy kihasználtság mellett is csak 40 adagot. Most azt tervezzük, hogy a megyei vendéglátó vállalatnál létrehozzuk a gyermekélelmezési osztályt, a központi előkészítőt. Ez nagyszerű koordinációra nyújt lehetőséget. Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor az iskoláknak óriási segítséget adunk. Nem kell például az élelmiszerboltban vásárolniuk a húst, és már ez hetente több ezer forintos megtakarítást eredményezhet. És még egy példa: ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy naponta kétszáz ember csak krumplit puculjon Szolnokon. A központi előkészítő ezt a munkát is elvégzi a gépekkel. ANDRIKÓ MIKLÓSNÉ: — Bizonyára megdöbbentő számot mondok. Az országos műszaki fejlesztési bizottság 1976-ban tanulmányban fel-' dolgozta a gyermekellátás helyzetét. Kiderítették, hogy az e feladatokkal foglalkozóknak mindössze 10 százaléka rendelkezik szakképzettséggel. Hangsúlyozom, nem kerestek valamiféle speciális szakképesítést, egyszerűen azt vizsgálták meg, hogy van-e szakácsvizsgájuk az e munka- területen dolgozóknak. Holott a szakácsképesítés itt önmagában kevés, hiszen valójában a táplálkozás élettani ismereteinek használatáról van szó. SÁROSI BÉLA: — Valóban elgondolkodtató adat. TRENCSÉNYI JÓZSEFNÉ: — De az is elgondolkodtató, hogy az, aki nem ismeri az új főzési technológiát, mert nem tanulta, hogyan tudja segíteni az új táplálkozási szokások kialakulását? Mert nemcsak a gyerekek, de közvetve a szülők szemléletének formálásáról is szó van. ANDRIKÓ MIKLÓSNÉ: — Ma már korszerűtlen az a szemlélet is, hogy mi az általános iskolákban az étkeztetést összekapcsoljuk a napközi otthonos ellátással. Különösen a felsőtagozatos gyerekek már tudnak önállóan tanulni, megoldható náluk a közvetett felügyelet, de nem oldható meg az étkeztetésük. Ezért azt kell vizsgálnunk, hogy a napközis ellátáson túl, hogyan, milyen módszerrel tudjuk élelmezni őket. Én híve vagyok a specializációnak. Ha az élet egyéb területén elfogadjuk, hogy a jövő útja a specializáció, akkor látnunk kell, hogy e feladatot is csak szakvállalat old,hatja meg jól, szakemberekkel. Ügy gondolom, hogy a mi főiskolánknak még nagyobb gondot kell fordítania arra, hogy a fiatalokkal megszerettesse a vendéglátásnak ezt a nagyon szép területét. Pénzügyi változásokra van szükség ŰJSÁGlRÓ: — Kérdés azonban, hogy a szakvállalat a jelenlegi 10,60 forintos keretből elő tud-e állítani egy adag ebédet? SIMON JÓZSEF: — Nem véletlenül választjuk el a vendéglátó helyeken való étkeztetést az iskolákban, óvodákban levőktől. Tény, hogy 10,60 forintból a kereskedelmi vendéglátás nem tud egy ebédet kihozni, de 12—13 forintból már igen. Viszont az is az igazsághoz tartozik, hogy az iskolákban is 12,50—13 forintba kerül egy ebéd, csakhogy a többletköltség az "iskola költségvetésében más-más helyen szerepel. Tehát pénzügyileg is változtatni kell a jelenlegi helyzeten. Ha szakvállalat venné át a gyermekélelmezést, gyorsabban' valósulna meg a konyhák rekonstrukciója, az ebédlők esetleges átalakítása önkiszolgáló rendszerűre — mert arra jelenleg a művelődésügynek eléggé korlátozottak a pénzügyi lehetőségei —, tehát több gyerek étkezhetne a modern gasztronómia követelményeinek megfelelően. DR. BUDAVÁRI ÉVA: — Való igaz, a mi ellenőrzéseink is azt igazolják, hogy általában meglehetősen rossz az iskolai konyhák étlapösszeállítása. Kalóriát bőségesen tartalmaznak az ételek, de kevés gyümölcsöt, színes főzeléket, tejterméket adnak. Ügy hiszem, jó és korszerű megoldás lenne, ha egyszer mód nyílna egy nagy gasztrofol konyha építésére, ahol már főzni lehet a különböző korosztályúaknak. SÁROSI BÉLA: — Szerintem most a koordinációban rejlik a legnagyobb lehetőség arra, hogy jó irányban változtassunk a helyzeten. Mert vidéken sokkal rosszabbak a körülmények, mint Szolnokon. TRENCSÉNYI JÓZSEFNÉ: — Sajnos, így van. Nagyon sok helyen régi, elavult épületben van a konyha. Ésszerű koncentráció SÁROSI BÉLA: — Viszont nem egy településen épített éttermet az áfész, fejlesztette az iskolai konyhát a tanács, és esetleg a helyben levő ipari üzem vagy téesz is létesített egyet. Miért nem lehet összeadni a pénzt, és egy nagy, korszerű konyhát létrehozni, vagy ahol már van megfelelő kapacitású konyha, azt közösen kihasználni? Az ésszerűség ezt diktálná. És örülök annak, hogy a vendéglátó vállalatnál létrehozzák a gyermekélelmezési központot. Az a kérésem, hogy készítsenek a különböző hónapokra mintarecepteket is, legalább tízet-tízet, hogy tudjuk, mit javasolnak a szakemberek, az orvosok. DR. BUDAVÁRI ÉVA: — Van erre külön könyv ... SÁROSI BÉLA: —■ Igen, de nekünk figyelembe kell venni az alapanyag-ellátást. A vendéglátósok már tudják, hogy például májusig a hűtőipar milyen cikkeket tud szállítani. KÁPLÁR JÓZSEF: — Egyetértek, hogy szorgalmazzuk az ésszerű koncentrációt, hogy koordinálni kell az iskolák és a vendéglátóipar tevékenységét. mert a vendéglátó sokat segíthet ott, ahol az iskolai konyhák nem tudják teljes egészében megoldani a gyerekek ellátását. Ugyanakkor véleményem szerint nem lenne jó teljesen vállalatra bízni ezt a feladatot, mert esetleg a vállalati érdek olyan problémákat hozna felszínre. amelyeket csak rendszeres és folyamatos ellenőrzéssel lehetne kiküszöbölni. ANDRIKÓ MIKLÓSNÉ: — Természetesen minden tanácsnak a saját hatáskörében kell eldöntenie, hogy az adott körülmények között melyik szervezetnél látja biztosítva a zökkenőmentes ellátást. Én a jövő útját változatlanul a szakvállalatokban látom. Hogy azután az specializált gyermekélelmezési vállalat-e vagy megyei vendéglátó vállalatnak egy részlege, azt a fejlettség színvonala határozza meg. Budapesten 1952 óta dolgozik a Gyermekélelmezési Vállalat, naponta 140 ezer adagot főz. Nem állítom, hogy minden nap kiváló minőségű az étel, de ennél a koncentrált szervezetnél lehetett megoldani például, hogy bevezessenek új technológiai eljárásokat, hogy maximálisan felhasználják azt, amit ma a magyar élelmiszeripar, konzervipar nyújtani tud — és ez nem kevés. KÁPLÁR JÓZSEF: — Én amikor vállalati érdekről beszéltem, a nyereségre gondoltam. ANDRIKÓ MIKLÓSNÉ: — A vállalat számára éppúgy biztosítható a nyersanyagnorma, amivel el kell számolnia. Tulajdonképpen a rezsiköltséget kell számukra fizetni, ami ma az iskolák költségvetésében szétszórtan szerepel. Ez a mai szabályok szerint 35 százalék. Ezt kell a tanácsok költségvetésében a lehetőségekkel összhangban megteremteni. Mert az helyes, hogy vállalatvezetők iránt sok politikai követelményt támasztunk, de tartósan nem szabad olyan helyzetet teremteni. hogy egy vállalat szívességet tegyen. KÁPLÁR JÓZSEF: — Ha az előkészítő konyhát a vendéglátó vállalat létrehozza, teljesen gépesítve... SIMON JÓZSEF: — A vendéglátás erre a feladatra nem azért vállalkozik, mert ebből akar meggazdagodni. Egyszerűen mi nem vitatkozunk tovább azon, hogy át kell-e adni a konyhákat a szakvállalatnak, vagy sem. Kipróbáljuk. Meggyőződésem, hogy az az intézkedés, amely Veszprém, Hajdú, Szabolcs, Csong- rád megyében megtörtént — a gyermekellátást átadták a szakvállalatnak —, egyszer nálunk is bekövetkezik. Addigra legalább lesz elegendő tapasztalatunk. TARI KÁLMÁN: — A szervezésben, a koordinációban valóban még sok tartalékunk van. Megjegyzem, hogy jelenleg a Pénzügyminisztériumban van az a javaslat, amelyet ha elfogadnak, könnyebb lesz az együttműködés. Most első és legfontosabb feladatunk, hogy teljesítsük az V. ötéves tervet, épüljenek meg azok az iskolai konyhák, amelyek szerepelnek benne. Ugyanakkor már kezdjük meg a tervezést a jövő közös beruházásaihoz, előre koordináljuk meglevő anyagi eszközeinket. SÁROSI BÉLA: — Szóval felépülnek ezek a 2000 adagos iskolai konyhák. Jó, de délután^ 3-tól másnap reggel 8-ig mit csinálnak bennük? SIMON JÓZSEF: — Ravasz kérdés. SÁROSI BÉLA: — Ezt azért mondom, mert szerintem a közös beruházásokhoz minél előbb hozzá kell kezdeni, mert akkor ezeket a nagy konyhákat ki lehet használni felnőtt és gyermekellátásra egyaránt. Ez pedig népgazdasági érdek. Szakvállalat vegye át a gyermekélelmezést BAKOS GÁBORNÉ: — Távlatokban gondolkodva, csak üdvözölhetem ezeket az elgondolásokat. Ha szak- vállalat veszi át tőlünk ezt a feladatot, akkor nekünk sem kell, mint most az idén, burgonyatárolót építeni az iskolaudvaron, mert csak így tudunk a 10,60 forintos norma mellett tavasszal 800 tanulónak változatosan főzni. TARI KÁLMÁN: — Azért azt látni kell, hogy az együttműködéshez is most érlelődjek a feltételek. Mert együttműködni csak úgy lehet, ha van partner, van hozzá megfelelő eszközrendszer. Nagyon értelmesen és körültekintően kell megtennünk a következő intézkedéseket. SÁROSI BÉLA: — Így van, városban és községben egyaránt, mert esetenként kis községekben szinte tragikus a helyzet, de a tanács, az áfész és más munkahelyek összefogásával, társadalmi segítséggel változtatni lehet a körülményeken. ÚJSÁGÍRÓ: — Ügy gondolom, az elhangzottakhoz nem kell hosszú összefoglalót mondanom. Világosan kiderült, hogy az iskolák és a vendéglátó vállalatok, szövetkezetek együttműködésével már az idén jelentős előrehaladás érhető ei: több gyermek étkezhet, életkori sajátosságainak megfelelően. Ehhez nagy segítséget nyújthat majd a felállítandó gyermekélelmezési osztály és központi előkészítő, amely egyúttal vállalhatja az iskolai élelmezésvezetők, konyhavezetők szakmai továbbképzését is, de készíthet ételajánlatokat, megkönnyítve ezzel a tanintézetek dolgát. Távlatokban pedig a megoldás útja az, hogy szakvállalat vegye át a gyermekélelmezést a megyében, s hogy közös beruházásokkal épüljenek olyan konyhák, amelyeket gyermek- és felnőttétkeztetésre egyaránt hasznosítani lehet. Nagyon örülnénk, ha olvasóink is véleményt nyilvánítanának e nagyon fontos társadalom- politikai kérdésben. Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, hogy azokat lapunkban közreadhassuk. Varga Viktória
