Szolnok Megyei Néplap, 1978. január (29. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-08 / 7. szám
1978. január 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Útközben, az óvada felé menet azon gondolkodom, hogyan fér el ezen a keskeny járdán egymás mellett a kisgyermek és a kezét fogó édesanya? — Gondolom, nyakig sárosak a gyere- kek, mire ideérnek? — Nem nagyon. A szülők kerékpáron hozzák őket. A fiatalok, a mai apukák, anyukák a község túlsó végén építkeztek általában, ahonnan messze van az óvoda. Maga az óvoda szép, belül is megkapja az embert, otthonossága. Ezt az otthonosságot pedig többek között egy fiatal óvónő, Zsilinszki Olga biztosítja. — Mikor került Ti- szavárkonyba? — Három éve. Szolnokról jöttem ide, egészen más körülmények közé. Az óvoda végtelenül el volt hanyagolva, ráadásul olyan szokások rögződtek itt, amiket a rendtartás véletlenül sem engedne meg.-— Például? — A szülők nem jöhettek be, kint álltak a járdán, a gyerekeket az óvoda dolgozói öltöztették, ez egy órahosszáig is tartott, a kicsikre rámelegedett a kabát, s ráadásul így a kapcsolat sem lehetett elég közvetlen a szülőkkel. Egyszóval nem volt könnyű dolgom, hiszen legtöbbször a szokásokat nehezebb megváltoztatni, mint a körülményeket. — És ma? — Ma a szülők öltöztetik a gyerekeket, közben beszélgetünk, jó a kapcsolat. — Erre a jó kap- csolatra nyilván akad konkrét példája? — Hogyne. Ott kezdem, hogy az óvoda berendezése hihetetlenül primitív volt, nincs szó a rossz körülményekre. Szerveztünk társadalmi munkát, s ekkor ért az első kellemes meglepetés Ti- szavárkonyban: az itteni szülők munkájára mindig számíthatunk. Kaptunk pénzt, a tanácstól és sok-sok óra társadalmi munkát üzemektől, szocialista brigádoktól. Nem volt meleg vizünk, megvettük a bojlert, a TVM granuláló üzeme és egy helyi szülő, Antal Tibor bevezette a vizet, sőt a villanyt is. A TVM dolgozói szép kerítést is készítettek, valamint udvari játékokat, tornafelszereléseket. Társadalmi munkában csiszolták a parkettát, s a szülők tavaly ugyanúgy meszelték be az egész óvodát. De sokat segített a Megnezit üzem, a termelőszövetkezet és mások is. Zsilinszki Olga városi lány, nehezen tudom elképzelni, Tájékoztató az ingatlanszerzési eljárás egyszerűsítéséről A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter rendelettel módosította az ingatlannyilvántartásról szóló jogszabályt. Az új rendelkezés jelentősen egyszerűsíti az ingatlanszerzési eljárást azzal, hogy csökkenti a „hatóság- tól-hatósághoz” való küldözgetést. Az ingatlanok tulajdonjogának átírásáról 1978. január 1-től általában az illeték- hivatalok intézkednek. Ez azt jelenti, hogy az ingatlan- szerzésről szóló okiratot (szerződést), valamint a tulajdonjog bejegyzéséhez szükséges mellékleteket nem a szerződő felek, hanem az illetékhivatalok juttatják el a földhivatalokhoz a tulajdonjog bejegyzése céljából. Az állampolgár tehát lényegében mentesül attól, hogy külön kérelmet nyújtson be a földhivatalhoz, vagy azt emiatt személyesen felkeresse. További egyszerűsítés az is, hogy a tulajdonjog bejegyzésével kapcsolatos eljárási illetéket nem a földhivatalnál külön, hanem az illetékhivatalnál kell a vagyonátruházási illetékkel együtt megfizetni. (Mindezek gyors intézése érdekében azonban az is szükséges, hogy az állampolgárok az ingatlan szerzésére vonatkozó eredeti szerződést és ennek két másolati példányát — az ehhez tartozó igazolásokkal, valamint a tulajdonjog bejegyzési kérelemmel együtt — a szerződés megkötésétől számított 30 napon belül az illetékhivatalhoz nyújtsák be.) Ha a szerződést a vagyonátruházási illeték kiszabása céljából nem kell bemutatni, az ingatlannyilvánításról készített okirat egy eredeti és egy másolati példányát, valamint a tulajdonjog bejegyzési kérelmet — a kapcsolódó egyéb okiratokkal együtt — továbbra is az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatalhoz kell benyújtani. A benyújtás határideje az okirat keltétől 3, más hatósági jóváhagyás esetén a jóváhagyástól — számított 30 nap. A 30 napon túl, de még 90 napon belül benyújtott okirat esetén 1000 Ft., a 90. nap után benyúj- tott kérelem esetén pedig 1500 Ft. késedelmi bírságot kell illetékbélyeggel megfizetni. Ebbe a csoportba főleg a szocialista szervezetek közötti ingatlanátruházások, valamint a tartós földhasználati jogról kötött szerződések és az OTP 'ingatlanforgalmi tevékenysége során keletkező okiratok tartoznak. Ha a tulajdonjog átruházás mező- és erdőgazdaság ingatlanra (föld,re) vonatkozik, ez erről készített okirat egy eredeti és négy másolati példányát, valamint a bejegyzési kérelmet — a kapcsolódó egyéb okiratokkal és a vevő által kiállított földtulajdoni nyilatkozattal együtt — az ingatlan fekvése szerint illetékes járási földhivatalnál kell benyújtani. A benyújtás határideje az okirat keltezésétől — más hatósági (pl. gyámhatósági jóváhagyás esetén a jóváhagyástól — számított 30 nap. Az ingatlan tulajdonjogának átírásáért fizetendő eljárási illeték nagysága január 1-től az ingatlan értékéhez igazodik, és attól függően 100-tól 1000 forintig terjedhet. (MTI) hogy kielégíti, ha esténként leül a tévé elé és azt nézi, hétről, hétre, évről, évre. — Volt-e már valami műsoros rendezvényen Tiszavárknyoban? — Nem, mert még egy sem volt. Nyáron hirdettek egy jó műsoros estet, óriási volt a faluban az érdeklődésbe végül visszafizették a jegyeket, elmaradt a műsor. Pedig kellene az embereknek ilyesmi, ezt onnan is sejtem, hogy például amikor farsangra készültünk a gyerekekkel, esténként eljöttek a szülők segíteni, és szívesen voltak együtt. Akkor gondoltam rá, hogy jó lenne legalább egy kézimunka szakkör és a munka közben hallgatnának az asszonyok például ismeret- terjesztő előadásokat. Az orvossal beszéltem is, ő vállalná. — Mit csinál esténként? —Ilyenkor végzem az adminisztrációt, azon kívül olvasok, szakfolyóiratokat is. És persze a népfrontos munkámat, hiszen a község népfrontbizottságának titkára vagyok nem egészen egy esztendeje. — Ebben a minőségben milyen mun- kát végez legszívesebben? — A társadalmi munkák szervezését, úgy látszik az testhezálló nekem. De erről már beszéltünk. — Gyökeret vert itt? — Azt mondják, ha Tisza- várkonyban elfogadnak valakit, az nagyon nagy dolog. Én úgy tapasztalom, engem elfogadtak, és ez jó érzés. Csakhogy Szolnokon volt baráti köröm, nem voltam magányos. Tiszavárkonyban magányos vagyok. — Nem szeret itt élni? — A dolgok nem ennyire egyszerűek. Tevékeny típus vagyok, és ha itt vagyok, akkor itt dolgozom, mindent megteszek ezekért az emberekért és gyermekekért. — Tulajdonképpen miért jött el SzolnokKorszerű biztosítórendszer 1978-ban meggyorsítják a Budapest—Pécs vasútvonal biztosítórendszerének kiépítését. A folyamatban levő nagyszabású rekonstrukció során az állomásokat olyan korszerű biztosítóberendezésekkel látják el, amely kizárja az emberi tévedést. Folytatják a fénysorompóprogramot is: 1982-ig több tucat vasúti átjárót látnak el a vonat által vezérelt fény-, illetve félsorompóval. A nyílt pályán olyan önműködő térközbiztosító berendezéseket szerelnek fel, amelyek meggátolják vonatok szembe indítását, illetve azt, hogy két vonat utólérje egymást. E korszerű térközbiztosító berendezést 1978-ban a Budapest—Érd, az Ercsi—Sárosd és a Bükkösd—Szentlőrinc állomás közötti szakaszon helyezik üzembe. ról? — Hívtak Tiszavárkonyba, törtem a fejemet, nem tudtam dönteni. Aztán belvizes lett a lakásom, úszott a szőnyeg, a bútor. Másnap telefonáltam Várkonyba, hogy küldhetik a teherautót, jövök. Zsilinszki Olga szülei lengyelek, a második világháború idején menekültek Magyarországra és itt is maradtak. „Még ma is rémesen törik a magyart” — mondja Olga, .aki már Hódmezővásárhelyen született. „Édesanyám például ilyesmiket mond, hogy jaj, de kudarc idő van” — nevet az óvónő, és sajnálkozik, amiért ő már nem tud lengyelül. „Meg kellene tanulni,” mondja. Szeretne magyar állampolgár lenni. Körmendi Lajos Nem kell menni „hatóságtól hatóságig” A Hűtőgépgyár radiátorgyárának szocialista brigádjai rendezték be a jászboldogházi általános iskola könyvtárszobáját. A gyerekek csaknem kétezer kötetből válogathatnak Kudarc idő, magány. és még annyi minden A Szolnok megyei Agrokémiai és Növényvédő Állomás kenderesi központjában Akácsi Benjáminná virusszerológiai vizsgálatot végez em olyan régen úgy adódott, hogy rövid időre vendége lehettem egy magára maradt idős bácsinak az Anna-völgyben meghúzódó maroknyi kolónia egyik szoba-konyhájában. Akarva se tudnám elfelejteni azt az igyekezetét, ahogy jócskán megkurtult mozgási képességével, asztmás mellkasával serénykedett a hamvadó parazsú tűzhely mellett. Valamikor, erős férfi korában, a szomszédos hegyet apasztotta, s a finoman szitáló porral szívta tüdejébe a levegőt. Gondját most a szomszédasszony gyermek- gondozási segélyen levő lánya viseli — mintha az öreg lenne a másik gyermeke. Jobban telik így a magányban mindig ugyanazt az arcát mutató idő. Kerül az asztalra ebéd, s mi kell más egy lassan mindennel leszámoló embernek? — gyakran vacsorára is marad néhány falat. A gondozásért, hivatalos nevén házi szociális gondozásért, hétszáz forintot kap a fiatalasszony: jól jön kiegészítésnek a gyes mellé. Csakhogy egykettőre elszalad az a harminchat hónap, s a környéken nincs asszony, aki az emlékei, régi levelei, kitüntetései között matató bácsikát majd ellássa. Nem az akarat hiányzik az öregből, az erő hagyta cserben. Még annyi sem maradt mutatóban, hogy elvigye valamikor szilaj lábait az olyannyira imádott patak partjára, a boltba, vagy ha kedve tartja — s a nyugdíja sem ellenzi — az italboltba egy sörre. Mi lesz vele? Mi lesz a munkáséletük végére megrokkant, elhasználódott, társ- talanul maradt többi öreggel? Akik ott hasaltak a lövészárkokban két világháborúban, erejük megfeszítésével dolgoztak, kuporgattak, gyerekeket nemzettek, szültek — mi lesz velük? Mi lesz velük? — kérdezem. Pedig tudom a leckét: „társadalmi gondozással kell bearanyozni öreg napjaikat”. Valamennyi tanácskozásnak, amely a szociális gondoskodás hogyanjait vitatja meg, ez a summázata. A tapasztalatok azonban lomha igyekezetről árulkodnak. A gyakorta emlegetett példák, akár a fehér hollók, s főleg túlságosan tet- szetősek. Legbeváltabb forma az öregek napközi otthona. Bekerülni azonban a legtöbb helyen semmivel nem könnyebb, mint például az orvostudományi egyetemre. S akkor még nincs, aki megtisztítsa ünnepek előtt az egyedül élő öregek ablakát, felvágja a fát, behordja az utcáról a vizet, koccintson születésnapon, ünnepkor. Arról nem beszélve, hogy vásár- és ünnepnapokon az öregek napközije is szünetel, márpedig akkor is kellene a főtt étel. A házi szociális gondoskodás is lényegében gyerekcipőben topog. Megszállott vagy kevésbé megszállott szervező gondozónők — fizetésük nem különösen magas, pedig jónéhányuknak tíz falu öregei miatt fáj a fejük — járnak házról házra, s pórbál- ják rábírni a jóságos szomszédokat, hogy ugyan nyitnák már rá az ajtót Józsi bácsira vagy Erzsiké nénire, aki olyan egyedül él. Még fizet is érte a tanács. Aztán ha ráállnák: vagy kijönnek egymással, vagy nem. A gondozást, s a vele járó terjedelmes adminisztrációt többnyire olyanok vállalják, akik még — úgy ahogy — bírják magukat: ám hamarosan nekik* is jól jönne majd egy kis segítség. Leginkább a pénzért teszik, a mellékesért a napi egyszeri látogatást. így az esetek többségében éppen a legválságosabb pillanatokban nincs senki az öregek mellett. Kisipari módszerrel nem oldódik meg az öregvédelem, csak elszánt, következetes, szervezett társadalmi összefogással. A brigádok többnyire húzódoznak az ilyen jellegű feladatoktól, legfeljebb egy-egy akciót; festést, tüzelőhordást, karácsonyi ajándékozást vállalnak magukra. S ki ne feledjem: évente egyszer, öregek napján fehérasztal mellé invitálják az egykori szakikat az üzembe. Az öregek meg ott ülnek megilletődötten, s zavartan kémlelik, kj hiányzik megint a tavaly még ittlevők közül... öztudott, mennyi és milyen sok fajta teher nyomja a vállukat. De ezek között az öregekkel való törődés semmivel sem kevésbé fontos, mint például a már gyakorlatban is polgárjogot nyert gyermek- és ifjúság- védelem. Az esetlegesség a szociális gondozásban éppen olyan ártalmas, mintha a beteg hetente csak egyszer kapná meg a felgyógyulásához naponta nélkülözhetetlen gyógyszert. Vagyis az öregvédelem folyamatos — divatos szóhasználattal élve — állandó tennivaló. Lelkiismeretünk, s az a tény, hogy előbb-utóbb valameny- nyien gondozásra szorulhatunk, diktálja ezt. Még akkor is, ha az öregek olykor rigolyásak, gyanakvók, s bizony nem fogadják el bárkitől az ételt, a jó szót. K. P. ■ ■ Oregvédelem
