Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-13 / 292. szám
1977. december 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kóceráj vagy nélkülözhetetlen kisüzem? A Tyler szupermarket-berendezések hűtőkamráihoz szükségesek azok az elpárologtatók, amelyeket a Hűtőgépgyár törökszentmiklósi A'gregátüzeme készít. A fontos berendezésekből havonta 70-00 darabot állítanak elő. JÖVEDELMEZŐ, GAZDASÁGOS ■ r ' m * ■■ | Lucernaszarito üzemek a kunmadaras! Kossuth Tsz-ben évek emelke- flz utóbbi detten tudományos köz- gazdasági szóhasználatában minduntalan feltűnt egy, a köznyelv mély rétegeiből idesettenkedő kifejezés: a kóceráj ... Bizonyos döntések illusztráló jelzőjeként, sőt, lényegi indokaként bukkant elő ez a szó, amely — hadd mutassuk be közelebbről —, a Magyar Értelmező Kéziszótár szerint ezt a jelentést hordozza: „Gyatra, elhanyagolt kis műhely v. bolt.” A kérdés azonban, amely e szóhasználat mögött feldereng, korántsem az, hogy akad-e gyatra, elhanyagolt kis műhely vagy bolt. Természetesen jócskán akad, de nyelvészek a megmondhatói, hogy fogalmak köznyelvi karrierje általában nyomós társadalmi okkal függ össze. A gyatra kisműhelyek önmagukban aligha tekinthetők ilyen oknak. Sokkal fontosabb, hogy az utóbbi esztendőkben széles eszmecsere bontakozott ki a gazdasági elméiében — és ennél is szélesebb folyamat a gazdasági, gyakorlatban—, a kisüzemek szerepéről, egyfelől, illetve a kisüzemek megszüntethetőségéről másfelől. Ezt a folyamatot tükrözte a kóceráj kifejezés; jobbára az utóbbi —• megszüntető, beolvasztó törekvés — stilisztikai indoklásaként. Ha a probléma valóban csak a „gyatra kisműhelyek” témakörére korlátozódna, akkor aligha érdemelne különösebb figyelmet. Mögötte azonban gazdálkodásunk egyik rendkívüli hordereje iparszervezési kérdése húzódik — lényegében ez: sok vagy kevés-e nálunk a kis és középüzem? Erről szólva érdemes korunk egy sajátos világgazdasági jellegzetességére utalni. Nos, a közvéleményünk sokat hallhatott az utóbbi évek-évtizedek koncentrációs hullámairól, amelyek világszerte a termelőerők összpontosítása, óriásvállalkozások kialakítása irányában hatottak. Kevésbé ismeretes, hogy ezzel párhuzamosan és szintén világszerte reneszánszukat élik a kisvállalatok. Az ok különösebb közgazdasági bizonyítás nélkül is nyilvánvaló: a koncentrált nagyvállalatoknak rendkívül kifizetődő ha bizonyos tartozékokat, alkatrészeket ezek gyártására szakosodott kisüzemektől szereznek be — így tehát a „kis” és a „nagy” fogalmak a gazdálkodás dialektikájában egyáltalán nem ellentétesek. Nálunk — közismerten — nem volt éppen egyszerű amíg a „sok” és a „kevés”, magyarán: a mennyiség elfoglalta ésszerű helyét a gazdasági közgondolkodásban, ám a „kicsi” és a „nagy” kategóriáinak értelmezésében ez a helyfoglalás még nem ért véget. Sok ebben mindkét irányban a szubjektív elfogultság, s ez jól szemléltethető kulcsszavunk: a „kóceráj” hangsúly árnyalataival. Az egyik oldal nyomatékosan vallja, hogy a vállalati méreteket tekintve, ami „nagy” az szükségképpen fejlettebb, hatékonyabb is, így tehát a fejlődés gyorsításának, a hatékonyság javításának mintegy kizárólagos módszere a mind ná- gyobb méretek kialakítása. A másik oldal a kisüzemi „öntudat” felmutatásával védekezik a kóceráj-lebecsülés ellen, igyekezvén mindenben — közvetlen exportban, adminisztratív apparátusban és sok másban — „nagyként” viselkedni. A kérdés azonban, amit az imént föltettünk — sok vagy kevés-e a kisüzem? —.valójában csak a gazdálkodási tények és tapasztalatok tükrében válaszolható meg. Ami a tényeket illeti: gazdaságunkban nemzetközi méretekben vizsgálva is rendkívül magasfokú a vállalati centralizáció, bár a koncentráció ennél lényegesen mérsékeltebb. A kétféle fogalom ezt jelzi: a 60-as évtizedtől kezdve páratlan ütemben haladt előre a vállalati centralizáció, hiszen az állami iparvállalatok száma az 1960 évi 1368-ról 1976-ig 737-re csökkent — ez azonban nem mindenütt azonos a termelés valóságos koncentrálásával. Az irányítás összpontosult mind kevesebb vállalatban, ám a telephelyek száma alig csökkent, illetve a minisztériumi iparban még nőtt is. Az állami. iparban a legfeljebb 100 munkást foglalkoztató telepek igen magas: kétharmados arányt érnek el. Közben pedig: erőteljesen csökkent a nagyvállalatok hátterét adó, a szakosított együttműködésbe bevonható, az igényekhez gyorsan alkalmazkodó kisüzemek száma. Érdemes utalni arra, hogy éppen a közelmúltban készült el a Gazdaságkutató Intézet szokásos évi vizsgálata, amely a vállalatok jövő évi szándékait összegezi. Ebből kitűnik, hogy a kívánatosnál sokkal kevesebb új cikk bevezetését tervezik, s egészében az iparszerkezet átalakítása nem foglalta el a vállalati szándékok között a szükséges helyet — s ebben egyik legfontosabb indokként szerepel: az alkatrészbeszerzési, kooperációs gond. Közvetve jól tükrözi ez is azt a hiányt amire utaltunk. Ez, egyebek között, azzal a költséges következménnyel is jár, hogy hatékony bedolgozó-kiegészítő háttér nélkül a nagyüzemek rendre-sorra berendezkednek bizonyos tartozékok „há^i” előállítására, egyfajta önellátó, ráfizetéses autarchia módszereivel. mindjárt hozzá: Tegyük mindaz amit elmondtunk, korántsem érvényes egyetemesen és válogatós nélkül minden iparágra, ágazatra. Ugyan ki gondolna komolyan például .a kohászat valamiféle „kisüzemesítésére” — nemde a népi kohók módszerével. Az sem kétséges, hogy a valóba „gyatra kisműhelyek” tervszerű felszámolása fontos feladat, egyebek között városrendezési, munkavédelmi okokból is. Mindemellett nyilvánvaló, hogy a gazdaságszerkezet korszerűsítése nélkülözhetetlenné teszi a „kis” és a ..nagy” fogalmainak ésszerű értelmezését. A mérce egyértelmű: a társadalmi hatékonyság — és ezzel mérve, a sajátosságok bonyolultságából itt-ott az a képlet is elénk rajzolódhat, hogy a „kicsi” nem okvetlenül elmaradottabb a „nagy” sem minden esetben hatékonyabb ... A világ népessége napjainkban fokozatosan gyarapszik, ami szükségessé teszi az élelmiszerek termelésének növelését. A táplálkozásban kiemelkedő szerepet játszanak az állati eredetű termékek, mert a lakosság életszínvonalának emelése szükségszerűen megköveteli az 'étkezés korszerűsítését. Ennek jellemzője, hogy a zsírok és szénhidrátok rovására növekszik az állati fehérjét tartalmazó élelmiszerek aránya. Korlátozott területen Az állattartás nagy ráfordításokat igényel. Nem elegendő csupán a megfelelő hozamot biztosító fajtákat kitenyészteni, azokat elhelyezni, gondozni, szaporítani és ami a legfontosabb, ta- karmányozni is kell. A tápok alapanyagának tartósítására és a bennük rejlő tápérték megóvására irányuló törekvések eredményeként fejlődött ki a modem szárítástechnika. Jelenleg az évelő pillangósok területe korlátozott, így a fehérjék növelésének gépgyártási oldalról megalapozott módszere az, amikor a zöld lucernából nem szénát, hanem gyorsszárító berendezések segítségével lisztet készítünk. Ezzel az eljárással a lucerna fehérje- és a karotintartalmának jelentős részét megőrizhetjük. A szárító üzemek több mint tíz éve a gazdaságok egyik legjövedelmezőbb ágazatához tartoznak, általában minden mázsa lucemaliszt 70—80 forint hasznot hoz. Ezt igazolják azok az adatok, amelyeket szövetkezetünkben — a kunmadarasi Kossuth Tsz-ben — 1969 óta, a szárító üzem megépítésétől kezdődően nyilvántart. Jövedelmezőség, összhang A jövedelmezőség vizsgálatánál lényegesnek tartjuk a beruházások kihasználását, valamint az állandó költségek csökkentését. Egy gazdaság számára nem közömbös, hogy a szárító üzem szezon teljesítménye hogyan alakul. Viszonylagosan nagy teljesítményt csak folyamatos kiszolgálással, célszerűen megválasztott technológiával és az előállított termékek alapanyagának helyes öeszeválogatásávai érhető el. Közel tízéves tapasztalatunk alapján elmondható; alapvető követelmény, hogy a Szárítót csak nagy teljesítményű, üzembiztos betakarítógépek képesek zöld lucernával ellátni, valamint szükséges a teljesen gépesíthető betkarítási technológia is. Lássuk előbb a szárító üzem kiszolgálását. Szövetkezetünkben az első időszakban a termést fűkaszával levágták, rendsodrózták, valamint KS—69-essel felszedték. Nagyon bonyolult volt ez a technológia, mert a betakarítógépek teljesítménye nem áll arányban a szárítóéval. Arról nem is beszélve, hogy a rendsodrófogak töredeztek, s bekerültek a szárító üzembe, ahol állandó tűzveszélyt okoztak. Tehát erről a technológiáról megállapíthatjuk, hogy nem korszerű, nem felel meg az MGF lucernaszárítónak. Változást jelentett, hogy 1972-től kezdve E 301- es kaszálógéppel és E 280-as szecskázógéppel takarítottuk be a füvet. A gépek teljesítményével elégedett volt szövetkezetünk, ennek ellenére kerestük a további lehetőségeket, hogyan tudnánk előre lépni. Ezért 1974-ben vásároltunk egy John Deere 5400-as szecskázógépet. E gép nagy teljesítményének köszönhető, hogy egységnyi idő alatt a lucernaliszt mennyisége mintegy 15—20 százalékkal növekedett, úgy hogy egy mázsa előállítására nem használtunk föl több gázt. A John Deere finomabb szecskaméretet biztosított, ami elősegítette a szárítás gyorsítását. Ikervonal Vezetőségünket nem elégítette ki a 15—20 százalékos teljesítménynövekedés, mert időközben megnövekedett a tsz területe, s ez a szárító nem volt elég. Ezért figyelembe véve a jelenleg érvényben levő beruházási irányelveket, úgy döntöttünk, hogy még egy szárítóvonalat építünk a már meglevő mellé. Az 5400-as John Deere szecskavágó teljesítménye miatt az egy szárítóvonalas üzemnél csak 50 százalékban használták ki, ma ez az egy szecskavágó mindkét szárítót ellátja zöld anyaggal. Változás csupán annyi történt, hogy a korábbi két MTZ helyett most már két IFA szállítja a lucernát a feldolgozóba. Törekszünk az üzem maximális kihasználására, ezért lucernaliszten kívül fűlisztet és silókukorica-lisztet is készítünk. A hathónapos idényteljesítményt mintegy 8—9 hónapra szeretnénk növelni. Így az egy mázsa lisztre jutó értékcsökkenés és az állandó költségek erősen mérséklődő . tendenciát mutatnak. Ezért elhatároztuk, hogy jövő évtől kezdve őszi takarmánykeverékkel indul a szárító üzemünk, ezt követi a lucernafűliszt készítése, valamint a silókukoricaliszt kiegészítve répaszelet és szalmapellet készítéssel. Ahhoz, hogy ezeket a termékeket gyártani tudjuk, szükségessé vált, hogy az üzemet présberendezéssel is felszereljük. Ezt több okból is meg kellett tennünk. Egyrészt a szárítóban készített termékek mintegy egyhar- madát exportáljuk és az igény a könnyebb szállítású és tárolható, valamint a ka- rotint tovább megőrző pellet iránt a legnagyobb. Présgéppel Kísérleteink bizonyítják, hogy a lucemalisztben a karótól több mint tíz milligrammal csökken havonta. Ez ellen különféle tartósítószerekkel próbálunk védekezni. A legjobb eredményt a pellettel kaptuk, ami egyértelműen arra késztetett bennünket, hogy az üzemben csak ezt gyártsuk. Elhatározásunkat más adatok is alátámasztják. Amíg 1976- ban 1 millió 800 ezer forintot költöttünk papírzsákra, addig ebben az évben ez az összeg megmaradt. Az is igaz, hogy a préseléssel egyéb költségek jelentkeztek, de korántsem akkorák, mintha továbbra is csomagolóanyagot használnánk. A másik sarkalatos probléma ami az ömlesztett termékek gyártására késztetett, hogy szövetkezetünk munkaerőgonddal küzd, valamint az. hogy egységnyi tárolóhelyre ezzel az eljárással több pelletet tudunk elraktározni, a tűzrendészeti szabályok betartása mellett. Véleményünk tehát az, hogy amelyik üzemnek lehetősége van átállni az ömlesztett pelletgyártására, minél előbb tegye meg, természetesen összhangban a fogadó gazdaságokkal. Végezttül szeretnénk a figyelmet felhívni az elkészült beruházások teljes kihasználására, hogy az minél előbb megtérüljön a gazdaságoknak. A másik gondolat az, hogy az adott üzemekben összhangban kell lenni a kiszolgáló és feldolgozó egységeknek. Állandóan keresni kell annak a lehetőségét, hogyan bővíthetnénk készítményeink választékát. Kemecsi Imre a kunmadarasi Kossuth Tsz elnöke T. A. Nemcsak a legkorszerűbb technológiát képviselő numerikus vezérlésű szerszámgépekre, hanem - főleg kis sorozatú, vagy egyedi gyártásnál - hagyományos szerszámgépekre is szüksége van az iparnak. A Szerszámgépipari Művek karcagi gyára ezért készít tartozékokat a régebbi típusú szerszámgépekhez is. Kovács József E 400-as esztergák késtartóját szereli.
