Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-24 / 302. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. december 24. Kútvízzel a fagy ellen Közismert, hogy a mélyebb kút vizének hőmérséklete még a téli időszakban sem szokott plusz 10-13 Celsius-fok alá süllyedni. Ugyancsak érvényesül télen át is a föld mé­lyén fekvő, melegebb rétegeiből feláramló meleg hatása, aminek következtében többek között az eléggé mély pin­cékben a téli hidegben is plusz 10 Celsius-fok körüli a hő­mérséklet, és igy találó a „pincehatás" elnevezése. A nap­fény hőenergiája mellett ezt a két hőenergia-forrást hasz­nosítja a Kertészeti Egyetem dr. Somos András akadémikus vezetése alatt álló Zöldségtermesztési Tanszéke irányításá­val kidolgozott új, úgynevezett vizfüggönyös műanyagfóliás termesztöberendezés. Fogd meg az egyik gombodat Babonaság — bolondság Az eljárás lényege, hogy a már elterjedt fóliás ter­mesztőberendezések legna­gyobb méretű típusát kettős műanyagfólia-palást takarás­sal alakítják ki és a két fó­liaburkolat közé egyenlete­sen bepermeteznek a külső hőmérséklet csökkenésével arányos mennyiségben, kút- ból kiszivattyúzott vizet. Eh­hez a szokásos ívesen hajlí­tott, rozsdaellenálló fémcső vázszerkezetet úgy kettőzik meg, hogy a bordákat alkotó nagyobb és kisebb ívelésű csövek között, függőlegesen mérve körülbelül 30 cm-es térköz legyen. A kisebb és nagyobb ívű bordasorok kö­zé, a gerincvonalukban vé­gig felszerelnek teljes hosz- szában finoman szóró por­lasztófejekkel ellátott vízve­zető nem rozsdásodó fém, vagy műanyag csövet. A váz- szerkezet két oldalán, a föld­felszínnél viszont olyan eső- csatomaszerűen kialakított, rozsdának ellenálló lemez, vagy műanyag idomokat fek­tetnek le, amelyek a széleik­re szorosan rátapadó váz- szerkezetet borító fóliapalás- tök közé kipermetezett és részben rajtuk lecsorgó vizet felfogják, majd elvezetik az elnyelő-csővezetékhez. A vázszerkezet nagyobb ívű, felső bordádra a szokásos módon feszíthetek fel a ta­karó fóliapalástok, ugyanak­kor a kisebb ívű, alsó bor­dasorra belülről, a legegy­szerűbb csipeszek segítségé­vel erősíthető fel a belső fóliatakaró. Szükségesek még a vizet nemcsak a kútból ki­emelő, hanem a szórófejekig megfelelő nyomással is to­vábbító szivattyúk, ezenkí­vül a gyűjtőcsatornákban összegyűlő vizet elnyelő szik­kasztók, vagy ahol lehetsé­ges a közelben levő termé­Szilveszterkor az utcai sze­rencseárusok négylevelű mű­lóheréiket, kis kéményseprő figuráikat, gipsz malackái­kat és aranypatkóikat kínál­ják a járókelőknek. A pat­kót különleges díszhely ille­ti meg az amulettek sorában, az ősrégi néphit szerint ugyanis varázslatos ereje van a rossz szellemek rontó mes­terkedései ellen. Hogy mi­lyen alapon, azt nehéz lenne kibogozni a régmúlt homá­lyából. Magának a patkónak az „életútját” viszont annál jobban nyomon lehet követni. Az igavonó állatok patko- lásának kezdetét az őskori Európában néhány ritka le­let alapján a kései vaskor­szakra tehetjük. A régi gö- rögög az általános vélemény szerint nem használták a patkót. A rómaiak is csak a császárság korában kezdték el védeni a lovak patáit Jog­gal feltételezhetjük. hogy már az igavonó és lovaglásra szánt állatok tenyésztésének kezdetén szükségét látták, hogy valamiféle olyan óvó­eszközt alkalmazzanak az ál­latok patájának védelmére, amely megakadályozná a pa­ta kopásából és utána nö­véséből adódható nehézsége­ket. A régészeti leletek és a fennmaradt írások úgyneve­zett „patára való sarukról” vagy ..szandálról” szólnak — latinul „soleae” — s, ameny- nyiben ezek a szerszámok vasból készültek, „soleae ferreae” néven voltak isme­szetes, esetleg a mesterséges vízfolyásig a vizet továbbító árkok. Áruikor a külső hőmér- .séklet már plusz négy-öt fok alá süllyed, meg kell kez­deni a vízpermetezést a fó- liapálástok között. A kiper- metezett vízmennyiséget a hőmérséklet csökkenésével úgy kell növelni, hogy ami­kor a külső hőmérséklet mí­nusz 25 Celsius-fok körüli, a fedett felület négyzetméteré­re számítva 2—3 liter víz jusson percenként. Ez a víz­mennyiség pontosabban eny- nyi 10—13 Celsius-fokos víz, képes leadni annyi hőt, amíg körülbelül plusz 2 Celsius- fokra hűl le, amennyi' ah­hoz szükséges, hogy a fólia­burkolat alatt elekor is plusz 4—5 Celsius-fok hőmérsékle­tet lehessen tartani. Ez a viszonylag rendjkívül nagy vízszükséglet azért nem te­szi kétségessé a vizfüggönyös fóliaberendezés alkalmazha­tóságát, mert a már évszá­zados , időjárási megfigyelések szerint legfeljebb néhány al­kalommal és nem is minden télen süllyed mínusz 25 Cel­sius-fok körüli értékre a hő­mérséklet. Máskor arányosan sokkal kevesebb víz elegen­dő, és amikor már plusz 5— 8 Celsius-fok fölé emelkedik a külső hőmérséklet, le is kell állítani a vízpermete­zést, hiszen ekkor az ugyan­csak 10—13 Celsius-fok hő­mérsékletű kút víz már ha­tástalan, sőt további hőmér­séklet-emelkedésnél már kedvezőtlen hűtő hatásúvá válhat. Ezzel az egyik legfonto - sabb termesztői cél, hogy a fóliás termesztőberendezés belső hőmérséklete a zord téli időszakban se süllyedjen fagypont alá, nagy bizton­retesek. A szandálokat né­ha bronzból és különféle fo­natból — például háncsból — is készítették, s ebben az esetben „soleae sparteae” né­ven ismerték: Fejlődésük egyébként rendkívül változa­tos és érdekes. A szandálo­kat zsinór vagy kötél segít­ségével erősítették az álla­tok lábára. Ez a „patkó” ha­mar elkopott. így tehát nem biztosíthatott szilárd lépést a hátaslónak. Ezért a paták védelmének ezt a módját csupán az igavonó állatoknál és öszvéreknél alkalmazták, míg a hátaslovak patáját rit­kán védték efféle „patkóval” — többnyire csak olyankor, ha az állat lába sebes volt. A legrégibb, bronzból ké­szült ..lószandálok” egy cor- neti etruszk sírból kerültek elő. s az időszámításunk előt­sággal elérhető. Mégpedig akár úgy is, hogy a külső hőmérsékletet érzékelő, és ennek alapján mágneses vagy más hasonló rendszerű sze­lepnek nyitásával-zárásával a permetezést önműködően szabályozó termosztát beépí­tésével, és az esetleges üzem­zavart jelző vészcsengő fel­szerelésével tökéletesen auto - matizálják a vízkijuttató rendszert. A kidolgozói sze­rint további különös jelen­tősége az egyre fontosabbá váló általános takarékosság, ésszerűbb energiahasznosí­tás, üzemanyag-felhasználás. Az egyébként szükséges fű­tőrendszerrel felszerelt ha­gyományos fóliaberendezé­seknél valamivel kisebb a beruházási költsége, az üze­meltetése pedig sokkal ol­csóbb, mert nincs szükség fűtőolajra, vagy más drága energiaforrásra, és nem is szennyezi a levegőt égéster­mékekkel. Az alkalmazásának a fel­tétele viszont, hogy a létesí­teni kívánt termesztőberen­dezés felületének megfelelő vízhozamú kút, illetve kutak tiszta vize álljon rendelke­zésre. Ezért, főképpen ott terjedhet el, ahol viszonylag könnyen fúrhatók csőkutak és a vízelnyeletés vagy víz- elvezetés sem okozhat külö­nösebb gondot a talaj és a domborzati adottságok mi­att, Követhető a csak fagy­tól védelmet kívánó zöldség­növények termesztésénél.; az alacsony, 4—5 fokon is meg­maradó zöldségfélék hajta- tásánál, a szabadföldi kiül­tetésre alkalmas palánták nevelésénél — amelyek ve­tése után 'már nem várható erős fagy. Ezenkívül más növényfélék termesztésénél is elterjedhet. Az eljárás jelentőségének megfelelően már szabadal­mazott, és védetté is nyilvá­nított, mint találmány. Az első egységeket a soroksári Tanüzemben állították fel, de azóta már számos gaz­daság hozzáfogott a rendel­kezésre álló kútjai hozamá­nak megfelelő nagyságú fe­lületen a kialakításához. ti IV. századból származ­nak. Ehhez hasonló „soleae”- kat aranyból is készítettek, de csupán díszítési célokra. Ezüstből- készültek például Néró császár lovainak „sa­rui”. A második világháború óta a falvakon áthaladva mind ritkábban lehetett hal­lani az üllő és a kalapács ütemes csengését, és érezni a forró vastól pörkölődő pata jellegzetes szagát. Ügy lát­szott. hogy a lovak és a ko­vácsmesterség sorsa végleg megpecsételődött. Ám a bo­rúlátás ellenére is sok ló életben maradt, a lovaglás, a lósport fejlődése ismét a jól képzett patkolókovácsok felé irányítja a figyelmet. A ba­bonások legnagyobb örömére, akik már ugyancsak ritkán juthattak hozzá egy-egy ta­lált patkóhoz. D téli ünnepek sorában kiemelkedő helyet fog­lal el szilveszter és újév. Mindkettőhöz sok nép­szokás, jóslat, babona kap­csolódik. Az évkezdő nép­szokások lényege — a lármá­zás, alakoskodás és ajándé­kozás — az európai és ázsiai népeknél jóformán azonos. Olaszországban rozsdás lábo­Állatok az emberekért A malacot nemcsak szerencsét hozó állatként tartjuk számon, hanem fontos kísérleti állatként is. Bizonyos, hogy ez utóbbi sze­repkörében jóval nagyobb hasz­nára van az emberiségnek, mint az előbbiben. Már sok évszá­zaddal ezelőtt felfedezték az em­ber és a sertés szervezete közt mutatkozó rokonvonásokat, ame­lyeket a modern fiziológiai és anatómiai vizsgálatok is meg­erősítettek. Azonos berendezésű a két szív. azonos a vérkeringés és az emésztés folyamata, ha­sonló betegségeken esik át a két emlős, és meglepően egye­zik a fogazatuk. További fontos rokonvonás a hízásra való haj­lam. Mindez kiválóan alkalmassá tette volna a sertést laborató­riumi kísérletekre, de az erre irányuló erőfeszítéseket meghiú­sította az állat nagysága és nyug­talan természete. Így lettek hosz- szú ideig az embertől fiziológiai szemoontból sokkal távolabb ál­ló rágcsálók, valamint a kutya meg a macska leggyakrabban felhasznált kísérleti állatok, fyz ilyen kísérletek eredményét azonban sok orvoskutató fenn­tartással fogadta, ezért újabban vadsertés és a háziasított fajok keresztezése útján kisebb mé­retű. és kifejezetten törpe ser­téseket tenyésztettek ki. Az előbbiek súlya 70—00 kilogramm, tehát közel áll az emberéhez, a törpe sertések pedig 30—40 kiló­sak. A jövőben tehát a nehe­zen hozzáférhető emberszabású majmok mellett és helyett a kisméretű sertés fogja leggyak­rabban helyettesíteni az em­bert a fiziológiai kísérletekben, a laboratóriumokban. Utak - hóból A Szovjetunió távol-keleti és északi- vidékein kidolgoz­ták és sikeresen alkalmaz­zák a hóból készített utak gépesített kivitelezésének technológiáját. Kétféle* eljárású géplánc működik eredményesen az év legnagyobb részében hó­födte tájakon. Az első eljá­rás szerint a havat hómaró gépekkel és hengerekkel ösz- szetömörítik. majd fúvóká- kon kiáramló meleg gázégés­termékkel felolvasztják a tömörített felületet. Amint a melgítést abbahagyják, a fe­lület kemény teherbíróréteg­ként összefagy. A másik módszer szerint a hómaró berendezést és a hengereket melegítik fel a kiáramló meleg égéstermé­kekkel. Ily módon egy me­netben végzik a tömörítést és a felület olvasztását. Az eddigi kísérletek azt mutatták, hogy a 100 milli­méternél vastagabb tömörí­tett hóréteg a nagy tehergép­kocsik forgalmára is alkal­mas sokat, ütött-kopott edényeket — mint az óesztendő rossz emlékeit — ablakon át az utcára hajigáinak. A délszláv falvakban. Franciaországban és az északi államokban tuskót égetnek karácsonytól újévig. A románoknál ekét húznak a legények maguk után, közben a mag elveté­séről és a kenyér születésé­ről szóló éneket dalolnak. Karácsony előtt egyfajta csendes verseny alakul ki a magyar háziasszonyok között a bejglisütés terén. A régi szakácskönyvek diós és má­kos patkónak hívják még e híres-neves süteményünket (innen is a pesties neve a német Bogén — ívből és a biegen hajlítani igéből). Ne­vét még meghagytuk, de a jó ideje tartó verseny során —- Pozsonnyal versenyezve — a bejglit kiegyenesítettük, édesebbé, zamatosabbá tet­tük. A pesti bejgli az utóbbi fél évszázad alatt különösen nagy karriert futott be, meg­ismerte és megszerette a vi­lág. Bármennyire is kedvelt a magyar konyha néhány süte­ménye -*- a bejgli, a rétes, a dobostorta —. háziasszo­nyaink valójában nem tar­toznak az édességek nagy mesterei közé. Annál inkább északi szomszédaink, a cse­hek és a szlovákok, ahol a különleges receptek szerint készülő, szépen díszített sü­temények jellegzetes kísérői minden ünnepi alkalomnak. A BUÉK-olás. jókívánság­mondás ma már inkább üres konvenció, de a hagyomá­nyokat őrző némely falusiak­ban szinte varázserejű érték, amit tőlük telhetőén szíve­sen viszonoznak ajándékok­kal is. Az újév táján betop­panó postás, házfelügyelő és mások pénzzel honorálandó jókívánságainak nyilván ez az .eredete. Nemkülönben nagy becsben áll a kémény­seprő újévi jókívánsága is. Ennek az az alapja, hogy a népi babonákban a családi tűzhely tisztelete igen erős. Amikor valaha a menyasz- szony átlépte a férje házá­nak küszöbét, térdet hattolt a korommal teli tűzhely előtt. S éppen ezért azt. aki kisöpörte a tűzhelyet, és be- kormozódott. a ház jó szel­lemének és a szerencse hor­dozójának tartották. A „fogd meg az egyik gombot, ha ké­ményseprőt látsz” babona fiatalabb keletű, és úgyneve­zett átvitt mágián alapszik: egyfajta kapcsolat létrejöt­tét feltételezi a szerencse hordozójával a gomb meg­fogása által. Eredetileg ma­gát a kéményseprőt kellett megérinteniük azoknak, akik szerencsésen akarták kezde­ni az évet. Ezt teszik ma is, ha betéved egy-egy kémény­seprő az újévi mulatságokra, vagy jókívánságait tolmá­csolni házról házra jár falu­helyen. E sütemények összetétele, nagysága, formája, íze nem­csak vidékenként változik, hanem településenként, sőt családonként is. A vásár, búcsú, aratóünnep, lakoda­lom, keresztelő, halotti tor mind egy-egy alkalom, hogy a háziasszony bemutassa a vendégeknek sütési tudomá­nyát. a hagyományos vallási ünnepekre felvonultatott sü­temény-költemények sokasá­gáról nem is beszélve. Jól­lehet az alapanyagok, az íze­sítés kellékei nagyjából ugyanazok, mint másutt — túró, dió, mandula, mák. mazsola, gyümölcsízek stb. — a süteményeknek mégis más jellegük van. mint hazai tá­jainkon. ami az ánizs, a fa­héj, a szegfűszeg és több más „agyafúrt” ízesítő foko­zottabb használatával függ­het össze. Régebben ott is kemencében sült pirosra az ünnepi alkalomra szánt sü­temény, manapság azonban korszerű villany- és gáztűz­hely sütőjében nyeri el végső formáját. Komiszár Lajos A „lószandáltól” a patkóig A süteménykészítés tudománya Hogyomónyos karácsonyi süteménykésiités Csehszlovákiában

Next

/
Oldalképek
Tartalom