Szolnok Megyei Néplap, 1977. december (28. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-18 / 297. szám

1977. december 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A munka hollóházi művészei Vulkán sodorta hegyormok között, fenyvesekkel tűzdelt völgy Zemplén hegységben. A völgyben házcsoport. Ez Hollóháza. Az élénkpiros, fu­gázott téglákból rakott, óriási üvegablakos gyárépü­let, a Hollóházi Porcelángyár inkább hatalmas műteremre, mint ipari üzemre emlékez­tet. Az ABC áruház a csú­csos, fakiképzésű boltozatá­val éppen úgy a táj „része”, mint az ultramodern, pira­mis alakú templom. A mun­káslakásokat teraszosan ké­pezték ki, vidáman „ülnek” a domboldalban. Minden la­kásnak van földszinti és emeleti része. Hollóháza „kívülről” belső igényességről, egységes aka­ratról, szépérzékről tanúsko­dik, mintegy példázza azt, amit Tóth Ferenc gyárigaz­gató mondott: — Nem feltétlenül szüksé­ges, hogy egy gyár vissza­taszító, szürkén egyhangú és stílustalan legyen. Kommu­nális létesítményeinket par­kok, s benne sétányok kötik össze a főépülettel. Bármit építünk, legelőször is környe­zetünk képével hasonlítjuk, beleillik-e, hasonlítani fog-e hozzá? És bár ez így együtt csak keret, falak, kövek, fes­tett deszkák, — a jó hangulat fokozói. Tóth Ferenc, óvatosan mo­solyog: — Itt a gyárban ezren dol­gozunk és az ezerkétszáz la­kosú Hollóháza felnőttjeinek többsége nálunk keresi a kenyerét. Mindenki ismeren­gem én is ismerek csaknem mindenkit. Nélkülözhetetlen a személyes kontaktus. Ez tradíció is! A hollóházi porcelán az egykori üveghutából fejlő­dött ki, s hogy ennek emlé­ke mily erős, arra a példa: „Hutára megyek!” — mond­ják az asszonyok a buszmeg­állókban. A mai gyár helyén „Rolly József tekintetes úr 1777-ben üveghutát emelt, amely épület a becslések szerint 230 Rhenus forintot ér”. A porcelángyártás a közelben levő kaolinbányára támaszkodva 1827-ben kezd­te el a termelést. A míves alkotások előre- mozdítója Istványi Ferenc volt, akinek szobrát most még ugyan a mintateremben láthatjuk, ám nemsokára fel­avatásra kerül. A gyár a múlt század hetvenes évéig, a paraszttányérokat készítet­te, akár Városlőd, Apátfalva. A falusi nép az erős, élénk színeket kedvelte és hát a formák... Imakönyv alakú pálinkás bütykösök!!), ko­matálak, vízhordó edények. A legkedveltebb minták, a rózsa és a mezei virágok, bú­zakalászok tapadtak a kö­csögökre, korsókra. Istványi Ferenc nagy energiával igye­kezett a termékek színvona­lát emelni, erre késztette őt a cseh—német gyárak éle­sedő versenye is. Különösen nagy hatással voltak rá a Zsolnay gyár remekmívű darabjai. Elhatározta, kor­szerűsíti a technikát, a tech­nológiát, finomítja a festé­ket, a mázat, javítja a nyers­anyagot. Tökéletesebbek is lettek a színek, repedésmen­tes a máz. Istványi ügyesen mérte fel, hogy a közönség kezdi vásárolni a finomabb, ara­nyozott, dúsan díszített gyárt­mányokat és festőit arra ösz­tönözte, hogy szokják meg a lendületes rajzú díszítmé­nyeket, a különleges válto­zatokat. Ha valaki kíváncsi rá, a Sárospataki Múzeum­ban megnézheti a Musonszky festette ultramarinkék, rece szegélyű és igen aprólékos, finom díszítésű nagy tálat, amellyel Hollóháza a Párizsi Világkiállításon szerepelt. Később a gyár a milánói Triennáléra is felkészült, s ott kiállította Miki Nádor festő kobaltkék tölgy és akantuszlevelekkel díszített óriási kulacsát. De kanyarodjunk vissza a jelen útjára. Dr. Sikpta Győző a gyártörténeti mo­nográfiában így fogalmazta meg a hollóháziak elvét: „ ... munkálkodni az egyete­mes porcelánművészetért, s ugyanakkor kifejezni azt, ami a miénk ... Eljutni ta­lán oda, ahová népzenei gyűjtésünk és a régi magyar dalkincs feldolgozása során Bartók és Kodály eljutott... Üj legyen, népi, magyar és XX. századi!... ” Győri Istvánná, a Hámán Kató festő szocialista brigád tagja (társadalmi munká­ban) a gyár szakszervezeti titkára e cél megvalósításá­ról beszélt: — Nem csak a munkát, a munkást is örökölte és nap­ról napra örökli az üzem. Az ezernyolcszázas évek mun­kásainak vezetéknevét ma is fellelhetik, mert itt ez a kínlódóan szép mesterség apáról-fiúra száll. Nem is tudnám hirtelenjében felso­rolni, mennyi sok családtag, rokon, sógor, vő és meny dolgozik itt. A szívükben és a kezükben van a porcelán- gyártás, a korongozás, festés. Ma tizenegy országba küld­jük a termékeinket. — Üj malmokat, kemen­céket vásároltunk — foly­tatja Tóth Ferenc igazgató, — változtattunk, finomítottunk a technológián. Megkezdtük többek között a máz alatti kobalt díszítésű edények so­rozatgyártását. Iparművé­szeink közül Koczor Sándor és Bükki Béla itt lakik, Hol­lóházán. A tervezések egyé­ni hangvétele különbözteti meg más porcelángyáraktól a mi termékeinket. Dísztár­gyainkon, faliképeinken plasztikus díszítésű a nép- művészeti motívum. Ez Ve­ress Miklós kezdeményezése. Emeletről-emeletre járunk az üzemben. Forróból hi­degbe — hidegből forróba. Szárít, kiszívja az erőt a ka­rokból, az arcokat sápasztja ez a munka. Sütnek a ke­mencék, védekezik a massza. A hosszú órák lassú gyötrel­mével készülő váza egyetlen mozdulattól selejtté válhat. — A porcelánt először 960 fokon égetjük — törli meg izzadt homlokát az egyik égető munkás. — Ezt zsenge­lésnek nevezzük. Később 1360 fokon mutatja meg az igazi alakját, fényét, csillo­gását. .. Az asztalra hajolva egész nap ecsettel mikromintát ró, pöttyent, vonalaz Mészáros Lászlóné festő brigádvezető. Egy pillanatra felveti a fe­jét: — Egy csík 9 milliméter lehet. Sem több, sem keve­sebb. Finom kéz kell hoz­zá és akarat. Mérnök fiamat is azzal bocsátottam útjára: „Te is csak .kilencre’ húzd mindig!” Apám, nagyapám, összes vérem itt dolgozott. Kislányként kerültem ide. Nehéz volt bejutni. Kimegy a kezünk közül ez az áru, készlet, tányér, váza és vi­lághírűvé válik. Miért? Oly sok színe van ennek, akár a mintának. Mi védnökséget vállaltunk az export fölött. A külföldi átvevők nagyon érzékenyek. A legkisebb hi­ba és már ugrik a készlet. A megrendelések nem egyenle­tesek és ezért aztán sokat túlórázunk. De fáradtan sem engedek rossz munkát vé­gezni. Belkó Ernőné édesapjának Kababik József korongosnak a mellére tűzték ki itt elő­ször a sztahanovista jelvényt. A mestermunkás fájától nem esett messze az „alma”. Bel­kóné ördöngős ügyességgel fest, a minta az ujja végében „él”. — A szakma szeretete nem elég — vitatkozik Haluska József névéi, akivel együtt akarják megfejteni számom­ra a „titkot” —, hanem a ta­nulmány is fontos. Múzeu­mokba járunk, olvasunk, elő­adásokat hallgatunk. Fejlő­dik, csiszolódik az emberben a képesség. Elpirul, zavarba jön, — mint aki rosszat szólott. — Amikor bővítették a gyárat, a környékbeli falvak­ból sok új lány, asszony ér­kezett. Hát amikor az ő kis ügyetlenségüket néztem, arra gondoltam, valamikor én is így kezdtem. Beszélgetnek, vitáznak. Sza­vaikból kiderül, a jó munká­nak a jó közérzet is alapfel­tétele. A gyár időről-időre összehívja, megvendégeli azokat a munkásokat, akik­nek kezéből kiesett már a korong, vagy az ecset. Tár­sadalmi munkában készített kis emléktárgyakat osztanak szét közöttük. Most például egy-egy kupát készítenek, amelynek falára ráégetik az újjá varázsolt gyár képét. De sok minden szóba kerül itt, a vezetők barátságos viselke­dése, az például, hogy Tóth Ferenc sohasem megy fel úgy az irodába, hogy be ne kuk­kantana a műhelyekbe, és sok-sok más, minden. Elő­hozzák Hollóháza harmo­nikus fejlődését, a jó ellátást, a gyerekek tanulási lehetősé­gét, az ösztöndíjakat, és így aztán egységes kép alakul ki, amelyen már a „zsengélés” után kivehetők életük kon­túrjai. Hollóházán célul tűzték ki: őseik nyomdokain járva por­celánban kifejezve, ami a miénk... Nemzetközi hírnevük bizo­nyítja, hogv jó úton járnak. Szűts Dénes Közös konyha — külön konyha? A cél a leggazdaságosabb megoldás A gyermek-, az üzemi ét­keztetés társadalmi és po­litikai hatása kiemelkedő, az életszínvonal-politika to­vábbfejlesztésére irányuló célkitűzésekkel egybevág, a termelés- és a tanulás haté­konyságának, eredményes­ségének egyik fontos felté­tele, fejlesztésének szüksé­gessége nem vitatható. — Olvasható egy jelentésben, amelyet a megyei tanács végrehajtó bizottsága már 1975. májusában tárgyalt, és amikor nagyon jelentős ha­tározatokat is hozott. Mennyire volt aktuális és fontos, és mennyire az ma is e témáról beszélni, bizo­nyítja : különböző szükség- megoldások igénybevételével is az étkeztetési igényeket korántsem tudjuk kielégíte­ni a megyében, de különö­sen nem Szolnokon. Néhány adat. Az 1975-ben készült jelentés megállapítja: az ötö­dik ötéves terv végére 15 ezer adaggal kellene emelni a gyermek- és 50 ezer adag­gal a szövetkezetekben és üzemekben, a hivatalokban dolgozók számára főzött ételmennyiséget, ha a megyé­ben az országos célkitűzé­seknek meg akarunk felelni. Tegyük hozzá, megfelelni úgy, hogy mindenki életkori sajátosságainak a napi ener­giaellátásához megfelelő, legalább egyszeri fő étkezést — ebédet — kaphasson. Azóta történt némi előre­haladás az ügyben, de ko­rántsem megnyugtató a helyzet. Például: az egyik szolnoki városközponti álta­lános iskola konyhájának kihasználtsága 166,7, a hoz­zátartozó óvoda konyhájá­nak kihasználtsága 180 szá­zalékos. A legnagyobb jó­akarattal is ilyen zsúfoltság mellett lehet-e megfelelő minőségű, választékú ebédet főzni? Nem hiábavaló el­mondani egy másik példát sem: hogy a szolnoki köz­ponti Volán telepen dolgozó több mint ezer ember ebé­det kaphasson, a megyei ta­nács vb kereskedelmi osz­tálya (mint felügyeleti szerv) kötelezte a vendéglátóipari vállalatot, oldja meg ezt a feladatot. A vállalat pedig más lehetőség híján a Peli­kán Szállóra bízta ennek a mennyiségnek főzését, ki­szállítását, holott egy ide­genforgalmat lebonyolító szállodának nem ez lenne áz elsődleges kötelessége. Konyhákat, ebédlőket, ét­termeket építeni nem olcsó. Keresni kell azokat a lehe­tőségeket, amelyekkel gaz­daságosan megoldható. A megyei tanács vb, ami­kor ez év májusában ismét a gyermekélelmezés helyze­téről tárgyalt, újólag megál­lapította: Szolnokon kom­plex megoldásra kell töre­kedni. A most épülő Széche­nyi lakótelepen mindenkép­pen indokolt egy úgyneve­zett báziskonyha létesítése, az ott épülő intézmények­ben pedig csupán tálaló- konyhákat kellene kialakí­tani. Mit jelent ez? Épül Szolnak új városré­sze, a Széchenyi lakótelep. Az építkezést tíz ütemre osztották. Az első ütemben például a lakások mellett egy 16 tantermes általános iskola, egy 80 személyes böl­csőde és egy 120 személyes óvoda létesül, természetesen mindegyik külön-külön konyhával. És még ebben až ötéves tervben fel kellene ott épülnie egy 400 négy­zetméter alapterületű étel­bárnak is, körülbelül 16 mil­lió forintos költséggel. És mire befejeződik az új lakó­telep építése, addigra ott négy nagy általános iskolát, négy bölcsődét, négy óvodát, egy középiskolát létesítenek, felépül a 300 személyes gyermekváros, négy étterem- eszpresszó és a lakótelep fő­központjában egy nagy rep­rezentatív étterem. Ismét hangsúlyozom, mindegyik külön-külön konyhával. e Azt nehéz megmondani, hogy egy konyha létesítése mennyibe kerül, arra csak következtetni lehet — külön­böző számítások — a jelen­leg érvényben levő normatí­vák alapján. így például a gyermekváros építése a ter­vek szerint 120 millió fo­rintba, egy 16 tantermes ál­talános iskola 30 millió fo­rintba kerül. E két összeg­ből körülbelül 10 millió fo­rintot emészt fel a két kü- lönkonyha megépítése. És akkor csak egy iskola tanu­lóinak és a gyermekváros la­kóinak ellátását oldatták meg. Helyes ésszerű, indokolt javaslat tehát a megyei ta­nács végrehajtó bizottságáé: egy 'központi konyha létre­hozása a Széchenyi lakóte­lepen. Miért? Egy 8—10ezer adagos konyha létesítése körülbelül 30 millió forint­ba kerül. Amennyiben azt egy vállalat építteti fel, a saját erőhöz a Belkereske­delmi Minisztérium — erről korábban már folytak tár­gyalások a minisztérium és a megyei tanács vb illetéke­sei között — 30—50 száza­lék közötti összegben támo­gatást adna, természetesen pályázati alapon. Mindez meggondolásra késztet. o Indokolt lenne tehát, ha a városi tanács és a gyer­mekváros beruházója a konyhák létesítéséhez szük­séges pénzt összeadná, át­utalná a megyei vendéglátó vállalatnak és így az erők koncentrálásával, a Belkeres­kedelmi Minisztérium támo­gatásával nagyon kedvező anyagi, pénzügyi körülmé­nyek között épülhetne fel a Széchenyi lakótelepen az a nagy konyha, amely nem­csak az összes gyermekin­tézményt, a gyermekvárost, az éttermeket látná el, ha­nem a környező üzemek és egyéb munkahelyek dolgozó­it is. Különösen hasznos lenne ez akkor, ha felépül­ne a konyhához csatlakoz­tatva a gastrofol-üzem is. Mélyhűtött készételeket ugyanis a város ABC áru­házai jelenleg is árusítanak, csakhogy azokat Budapest­ről szállítják Szolnokra. Mennyivel olcsóbb lenne, ha a gastrofol ételek Szolnokon készülnének. Egy bizonyos: a központi konyha építése nem üzleti kérdés, nem azon múlik, hogy nyer-e rajta valaki vagy sem. Sokkal inkább olyan jelentős társadalom­politikai feladat, amelynek megoldását az élet sürgeti. Lényegében Szolnok város kezében a döntés. Igaz, a tanács a beruházáshoz nem egyszerre kapja meg a pénzt, hanem építési ütemenként és ez egyébként is számta­lan gondot okoz. Mégis he­lyes lenne az erők kon­centrálásában keresnie a megoldást. Varga Viktória OBC-épŰI Kengyelen A Törökszentmiklós és Vi­déke Áfész saját kivitelezé­sében befejezés előtt áll Kengyelen a község első korszerű élelmiszer-áruázá- nak építése. Az új 270 négy­zetméter alapterületű ABC- üzlet 2 millió 700 ezer fo­rintba kerül. December 27- én lesz az új létesítmény műszaki átadása, a kengye­liek az új esztendő első nap­jaitól vásárolhatnak a szö­vetkezeti boltban. Kisállaifenyésztflktől Több nyúl és galamb A BOV-val közösen ked­vezményesen értékesített te- nyészállománnyal segíti a kisállattenyésztő szakcso­portok tagjait a Tiszafüred és Vidéke Áfész. November végén a Bábolnai Mezőgaz­dasági Kombinát törzstelepé­ről vásárolt 170 újzélandi és kaliforniai fajta tenyész- nyulat. valamint 168 pár, a helyi galambtenyésztő egye­sülettől vásárolt texán és F—1-es húsgalambot juttat­tak el 50—60 százalékos áron a tenyésztőkhöz. 1978- ban az ideinél tíz százalék­kal több azaz 1000 vágóga­lamb és mintegy 400 mázsa nyúl felvásárlására köt szer­ződést a körzeti áfész. A szolnoki nyomdában az új üzem beindulása után sem ha­nyagolják el a régit, ebédlőt, öltözőhelyiséget építettek ebben az esztendőben. A Május 1. úton dolgozók most a jövő évi naptárak utolsó darabjait készítik; képünkön Lajkó Mária gépszedő. Régi motívum kerül a dísztányérra.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom