Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-13 / 267. szám
1977. november 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T A kép egykori modellje A Szolnoki Galéria jubileumi kiállításának főhelyén Koszta József igézőén szép festménye, a Muskátlis kislány látható. Magas támlájú fa karosszékben ülő, nagyszemű, vöröshajú leánykát ábrázol, két kezében a címadó cserép muskátlival. Hosszú szoknyája, sötét kis mellénye, ujjas blúza árulkodik a korabeli szolnoki viseletről is. Mindezideig annyit tudtunk a magyar festészet egyik legnagyobb mesteréről, Koszta Józsefről, hogy a század első éveiben, valamint a tízes évek végén festett Szolnokon és a környékén; Abony- ban, Cibakházán. Életrajzírója, Bényi László nyomán ismert a Szolnokon készült, Vízhordók című munkája, amely 1903-as dátumú, s amelyet láthatott közönségünk a Pettenkofentől Fényes Adolfig tartó korszakait bemutató kiállításunkon. Ugyancsak Bényi Lászlótól tudjuk, hogy 1904-ben Cibakházán festette a művész Mezőn című képét, s 1909— 10-ben Abonyban a Mezei munkásokat. Lázár Béla, Koszta 1917-es, első gyűjteményes kiállításának rendezője, visszaemlékezéseiben meglepő adalékot szolgáltat a művész szolnoki tartózkodásához. Nemcsak azt tudjuk meg tőle, hogy Koszta József műteremmel rendelkezett a szolnoki művésztelepen Zombory Lajos műterme mellett, hanem azt is, hogy Lázár Béla az itt látott képekből rendezte meg a nagy alföldi festő első tárlatát. „... íme, egy új és már tökéletessé érett Koszta tárult elém. Nem a Hazafelé, nem a Mezei munkások Kosztája. Nem, ez az új Koszta a festői előadás hallatlan erejével ragadott meg. Néhány héttel később ezt az új Kosztét mutattuk be az Ernst Múzeumban.” Am fentiekből még mindig nem derült ki, melyek Túrkevén Finta Sámuel kiállítása A nagyváradi-túrkevei művészcsalád, a Finta-dinasztia ma is alkotó szobrászművésze; Finta Sámuel kiállítása ma délelőtt fél 12-kor nyílik meg Túrkeván, a Vörös Csillag Termelőszövetkezet Táncsics klubjában. A 85 éves, Túrkevén élő szobrász finoman művelt portréit, lendületesen mintázott domborműveit, karakteres állatszobrait, rajzait láthatják az érdeklődők a november 22-ig nyitva tartó kiállításon. Finta Sámuel kiállítását Losonczi Miklós művészet- történész nyitja meg. A „Muskátlis kislány” Szolnokon Koszta József: Muskátlis kislány Impulzus Kiadvány szakkörök számára Szolnok megye közművelődésének értékes, fontos része a természettudományos és technikai szakkörökben folyó tevékenység. Csaknem hetven szakkörben több százan bővítik ismereteiket. A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ a közelmúltban „Impulzus” címmel módszertani kiadványt jelentetett meg a szakköri munka segítésére. A kiadványban — néhány elméleti cikken kívül — a szakkörökben folyó munkáról, szakkörvezetői tudnivalókról, megvalósított ötletekről olvashatnak azok, akiknek elsősorban szánták a kiadványt: szakkörvezetők, szakköri „törzstagok”, közművelődési szakemberek A szakköri alkotómunkáról, Harang} László, a Népművelési Intézet munkatársa írt magvas dolgozatot, több Szolnok megyei szakkörvezető pedig saját munkája tapasztalatairól számol be. Külön fejezetet kapott az amatőr csillagászat, amelyben a nyáron lebonyolított karcagi „Cygnus ’77” csillagászati észlelőAdy figyelmeztet em került be Szolnok megyei versenyző az Ady versN és prózamondó verseny szentesi elődöntőjébe se. A versmondók Ki mit tud-os „bukása” után — amelyet feledtetett a Jászsági Népi Együttes és Csider Mátyás sikere — már a legbizakodóbbak is érezték, hogy hiába vannak kiemelkedő tehetségeink, felkészülésük alig több a középiskolai magyarórák színvonalánál. De megtévesztően hatottak a különböző diáknapokon elért sikerek! A televíziónak azonban az ottani színvonal kevés volt. S hiába is próbálnánk „kiátkozni” az elődöntő válogató zsűrijét — noha volna valami igazunk — rossz úton indulnánk el, a bajok forrását saját házunk táján kell keresnünk. Minden önámítás nélkül megállapíthatjuk, hogy jelenleg is van 30—40 fiatal a megyében, akik közül többen képernyőre kerülhettek volna a Ki mit tudón és az Ady-évfor5u- lóra rendezett országos seregszemlén. Hogy ez mégsem így történt, ennek okát a szervezeti keretek hiányában, a felkészítés elégtelenségében kell keresnünk. Közművelődésünk sajnos tékozló módon gazdálkodik a költők-írók gondolatait avatott módon tolmácsolni képes tehetségekkel. Megtévesztő a különböző alkalmi versmondó versenyek sűrű egymásutánja is. Azt hihetnénk, hogy minden rendben van, holott a legnagyobb probléma éppen az alkalomszerűségben rejlik. Már senki sem gondol arra, hogy egy-egy „alkalmi” néptánccsoport vagy énekkar elfogadható színvonalra juthat. Folyamatos működés szükséges az ének- és zenekarok munkájában is. A megye kóruskultúrájának magas színvonala erre a legjobb bizonyíték. Eredményeiket folyamatos munkával, értő szakemberek irányításával érték el. A versmondók viszont mindig csak egy-egy alkalomra „toboroztatnak”, felkészülésükben csaknem az ösztönösségre hagyatkoznak. Úgyszólván alig van érdemi szakember, aki folyamatos képzésüket vállalná. Évek óta húzódik a versmondó-stúdiók megszervezése is. Külön vizsgálódást érdemelne, hogy miért nem működik azon szakemberek többsége — igen sokan vannak! — akik az elmúlt években színjátszó rendezői képesítést nyertek. Sajnálatos, ellentétes folyamat tanúi vagyunk: egyre szaporodik a jó könyvek olvasóinak tábora, a verseskötetek kelendősége minden eddiginél nagyobb — de mindjobban kiszorulnak a vers- és prózamondók országos pódiumairól. Az Ady-évforduló választóvíz, Ady tolmácsolása nem tűri a hamis hangokat. Tudjuk, nem szívderítő az éles megállapítás: a diákversenyek nimbuszának — amelyre, mitagadás, volt idő, amikor büszkék is voltunk — az Ady vers- és prózamondó verseny adta meg a kegyelemdöfést. Sajnálatos tájékozatlanságot tapasztalhatunk már a versmegválasztás kérdésében is. A különböző háziversenyeken, voltak azok a művek, amelyek a szolnoki telepen készültek. S mindaddig nem bizonyíthattuk kellő súllyal Koszta József Szolnokhoz kötődését. S most néhány nappal ezelőtt szemtől szembe ülhettem a csodálatos Muskátlis kislány modelljével. S szavai nyomán az is nyilvánvaló, hogy nemcsak ezt a képet festette a művész a szolnoki kolónián, de szentesi tanyájáról is még évekig rendszeresen visszajárt dolgozni. Orosz Béláné, született Murányi Teréz szép, vöröshajú kislány volt. Ügy is nevezték: Piroska. Nem csoda hát, ha Kosztának megakadt a szeme az értelmes arcú gyereken. „... még kisgyerek voltam, mikor egyszer jöttem a Zagyva-hídon keresztül, a nagymamámék itt laktak a Scheftsik-telepen, ő jött velem szemben és megszólított. Hová mész te kislány? Mondom, megyek haza. Azt mondja, olyan jó volna, ha eljönnél hozzám, oszt én lefestenélek téged,. Mondtam, hogy nem megyek én! Hát ugye féltem. Azt mondja, elmegyek hozzátok, hol laktok? El is jött, megkérte a szüléimét, hogy hát engedjék meg, elvigyen magával és lefessen. Oda is jártam hozzá naponta két-három órát a művésztelepre. Akkor csinálta ezt a képet.” Koszta elvitte magával a kis Terézt Szentesre is, ahol vagy két hónapig tartózkodott. „Ottan tájképeket csinált, aratást, meg kukoricatörést, ilyeneket. Aztán odaállított a kukorica közé..Mikor visszajöttek Szolnokra, a gyerek megunta a dicsőséget, s bár Koszta jól megfizette szüleinek a kis modell üléseit, többet nem volt hajlandó az unalmas mozdulatlanságra. A kép 1919/20 telén készülhetett, a szentesi nyaralás pedig 1920-ban történt. A festmény még egy ideig Szolnokon volt, mert jóval később a modell találkozott vele. „Én már lehettem olyan 18 vagy 17 éves, amikor sétáltunk a Szapáry utcán, aztán úgy el volt húzva a függöny, oszt benéztünk, ahogy mentünk. Mondja a nővérem, te nézd* ott vagy! Ott van a muskátlis kislány. Ott volt a falon fölakasztva. Ez a ház ott volt balkéz felől, ahogy megyünk a Tisza fele, úgy középtájon. A kép akkor a Szapáry utca 36-os házban, Sugár Adolf tulajdonában volt. (Ma Ságvári körút.) Jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményének egyik legszebb darabja. S itt, a szolnoki művésztelepen készült. Nem kis dolog ez azok szamara, akik szeretnék a szolnoki művésztelep szerepét művészetünk történetében a tényeknek megfelelő helyen látni. S ehhez a legkisebb adalék is felbecsülhetetlen szolgálatot tesz. Egri Mária tábor szakmai tapasztalatairól olvashatunk — egyebek mellett. A szakköröknek a köz- művelődésben betöltött szerepe egyre nő. Ennek minél erőteljesebb kibontakoztatásához szükséges, hogy a közművelődési intézményekben dolgozók alaposan ismerjék a szakkörök létesítésének és fenntartásának feltételeit. A megyei művelődési központ kiadványa e cél érdekében született. emlékesteken általános iskolai tanulók mondják el az Elbo- csájtó, szép üzenetet, a Fini tát, a Jégpályán-t stb. Lehetetlen helyzetbe kerül a versmondó ígéret és a közönség egyaránt. A sűrűn előforduló ilyen alkalmak után óhatatlanul arra kellett gondolnunk, a közművelődés gyakorló irányítói önmaguk sincsenek tisztában azzal — tisztelet a kivételnek —, hogy mi a fontosabb számunkra Ady örökségéből, és hogy a gyakorlatlan alkalmi versmondók megközelíthetik-e egyáltalán — minden felkészítés nélkül — a költőóriás gondolatait, avagy csak torzítanak. e lássék mindez ünneprontásnak az Ady-évforduló N előtt, sőt az legyen a tisztelgésünk, hogy többet és értőbben törődjünk a szép szó szerelmeseivel, Önmagunk gyönyörűségére, az irodalmi ízlésformálás érdekében. Ahogy a megye zenekultúrájával, a népi iparművészetünkkel országos elismerést vívtunk ki,, ugyanúgy meg-_ alapozhatjuk versmondóink sikereit is. Tiszai Lajos Közművelődési intézményhálózatunk „szereposztásában” talán a járási művelődési központoknak jut a leghálátlanabb szerep. Kettős funkciót kell betölteniük: egyrészt a járási székhelyek „mindennapi” művelődését kell szervezniük, másrészt szakmailag, módszertanilag segíteni kell a járás területén levő klubkönyvtárakban, művelődési házakban folyó munkát. Így dióhéjban ösz- szefoglalva sem tűnik kicsinek a feladat. A rendelet, amely ezeknek az intézményeknek a működését megszabja, nem éppen „ifjú”: a 3/1960. MM. sz. rendelet ez, amely természetesen itt-ott módosult a kiboEredményesen dolgozik Szolnokon a Helyőrségi Művelődési Ház fotóklubja: az önálló kiállításuk anyagából válogatott kollekció III. dijat nyert a Magyar Néphadsereg központi klubjának országos pályázatán. Most az újabb képek közös bírálatával készülnek a következő kiállításokra Másodrangú a területi, módszertani munka csátása óta eltelt csaknem két évtized alatt. Hogy Szolnok megyében a járási művelődési központok — különösképp területi — feladataikat hiányosan látják el, annak korántsem az alapokmány „életkora” az oka. A művelődési központok fenntartói a járási székhelyek — Tiszafüred, Kunszentmár- ton, Jászberény — tanácsai. A szolnoki járásnak nincs művelődési központja, ezen a területen a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ nyújt szakmai segítséget az intézményeknek, illetve a volt törökszentmiklósi járás területén, a törökszentmiklósi városi művelődési központ. A fenntartó tanácsi szervek „érdeklődése” — ez többé- kevésbé természetes is — elsősorban az intézmények helyben kifejtett, gyakorlati tevékenységére irányul. Ezt kérik számon, ezt ellenőrzik, ezért kapják az elismerést, — anyagit és erkölcsit — a népművelők. Ennek ellenére akad jó példa is. A jászberényi Déryné művelődési központ rendszeres területi, módszertani munkája főképp annak köszönhető, hogy az intézmény jól képzett szakalkalmazott állományában az átlagosnál sokkal kisebb a fluktuáció. Ennek megfelelően kialakíthattak olyan munkarendet, amelyben — nemcsak papf- ron, hanem a valóságban is — benne van a területi módszertani munka, Tegyük hozzá, mindennek nagy szerepe van abban, hogy a Jászság falvaiban általában színesebb, gazdagabb, szervezettebb — tehát korszerűbb — a kulturális élet, mint a megye más településein. Kunszentmártonban viszont évek óta nem sikerült megállítani a művelődési központban dolgozó népművelők „elvándorlását” — így a két járás falusi népművelői magukra hagyatva dolgoznak. Dicséretes a megyei tanács művelődésügyi osztályának és a megyei művelődési központnak az, a megvalósulás útján levő törekvése, hogy a területi szakmai-módszertani munka erősítése érdekében úgynevezett bázishelyeket hoztak létre a megyében, s ezeket anyagilag is támogatják. Mezőtúr a műszaki-technikai szakkörök, Jászkisér a helytörténeti-honismereti tevékenység, Kunmadaras a mezőgazdasági dolgozók művelődése, Karcag a művészeti ismeretterjesztés, Martfű a munkásművelődés, Szolnok és Tószeg pedig az ifjúsági klubmunka megyei bázishelye. Az ezeken a településeken működő intézmények tapasztalatcseréket, bemutató -. foglalkozásokat rendeznek, értékes, máshol is felhasználható ötleteiket, javaslataikat módszertani dolgozatok formájában terjesztik. A bázishelyek létrehozása óta eltelt idő ezek életképességét, hasznosságát igazolta. S jók a további lehetőségek is. — Alighanem a bázishelyek jelentik a módszertani, tanácsadói hálózat jövőjét, természetesen a járási művelődési központok munkájának megerősödésével együtt. 'Sz. J, Járási művelődési központok?
