Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-13 / 267. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 13. A z évad újabb bemutatójára készül a színház, harmadik, hete folynak már Gorkij A nap fiai című drámájának próbái a Szigligeti Színházban. A Mélyben című Gorkij-dráma nagy sikerű előadása után most ugyancsak Horváth Jenő rendezésében viszi színre a társulat az 1905-ből származó, a szerző talán kevésbé ismert művét, amelyben komor sötét színekkel áb- rázoltatik a századelő orosz valósága, de a komor színek között derűsebbek is felvillannak: a készülődő új világ kifejezésére. Bemutató november 25- én, pénteken este. Protaszov (Fonyó István): Nem történt bajod. Jelena! Úgy rémlett, mintha téged meg fejbe vágott volna valaki - egy deszkával. Jelena (Tímár Éva): Néni történt semmit Nyugodj meg. Melánia (Lázár Kati): Emelj magadhoz I Engedd míeg, hogy melletted éljekl... Hogy mindennap láthassalak és hallhassam a hangod. C sak a halálfélelem akadályozza meg, hagy bátor, szép és szabad emberek legyünk! Fekete felhőként lebeg felettünk, és árnyékot vet a földre: ebből születnek a kísérletek. Ez a félelem térít le bennünket a szabadság egyenes útjáról: a tapasztalat széles országút- járól. Ez a félelem sarkall, hogy hevenyészett, torz elméleteket tököljünk össze a lét értelméről. Ez a félelem zavarja meg eszünket — s olyankor téveszméket teremt a gondolat. De mi., emberek, mi: a nap fiai, az élet fényes forrásának a fiai, mi: a nap szülőt- tei legyőzzük a sötét halálfélelmet is. Igen: a nap fiai vagyunk!...” Részlet a drámából. Húsz esztendeje történt. Az ebédfőzéshez készülődött éppen, amikor kopogott a postás. Hivatalos levelet hozott. Reszkető kézzel bontotta fel a borítékot. Katonai behívó lapult benne. Nehéz szívvel vette tudomásul — Gergely fia felnőtt. Két évig ritkán látja majd... Az első katonai behívót a következő években még öt követte. Az utolsót, a hetediket most várják, hiszen a legkisebb fiú is betöltötte a tizennyolcadik életévét. * * * Mezőtúron, a XXII. utcában, fehérre meszelt kis parasztházban él a Kozák család. — Tessék csak beljebb — invitál Kozák bácsi barátságosan. — Az asszony is itthon van, a konyhában tesz, vesz. Az apró konyhában félhomály dereng. Csak a tűzhelyben izzó parázs fénye villantja meg néha, néha a nyom is Mezőtúron lakik, Marika pontosan a mellettünk levő házban. — Népes család... — így a jó. Mink az urammal mindig nagyon szerettük a gyereket. Igaz, sokszor nagyon keservesen neveltük őket. Jóidéig lakásunk se volt, 1939-től 1945-ig anyó- soméknál húztuk meg magunkat. Azután egy elhanyagolt viskóban töltöttünk két évet, majd 1949-ig tanyán éltünk. Aztán vettük ezt az egy szoba, konyhás kis házat. Megéheztük, megron- gyoskodtuk, de összespóroltuk a rávaló 8500 forintot. másra bevonultak katonának. .. — Olyen esztendő is volt, amikor egyszerre két fiú vonult be. A legidősebb fiam 1957-ben lett katona. Alighogy ő leszerelt, megkapta a behívót Lajos is, majd Jancsit meg Gyulát öltöztették egyenruhába, Feri és Zoli 1971-ben vonult be. Attila Sor alatt van. Várjuk már Attila behívóját is. Az eszemmel mindig tudtam, hogy elviszik őket kát esztendőre katonának, mert ez a rend, de a szívemmel soha nem értettem meg... Megsirattam őket, amikor bevonultak. — Látogatta őket? — Az esküjükre elmentem, de nem tudtam sűrűn lá_ togatni egyiket sem. Inkább ők jöttek haza. Jó katonák voltak az én fiaim, sokszor kaptak jutalomszabadságot. — Mostanában mikor van együtt o család? — A gyermekeim többsége családos, nyolc unokám van... Mostmár nehezebb összehívni őket. Azért legtöbbször Mária napra —így Gergely Zoltán Ferenc háziasszony, Kozák Gergely- né alakját. — Nem akartam villanyt gyújtani — mondja. — Egy kicsit üldögéltem magamnak a melegben. Nem főzök most délre, mert a család csak estefelé jön haza. Addigra majd csinálok egy kis kelkáposzta főzeléket. — Hány emberre főz? — Hetünkre és minden nap. Itthon lakik három fiam: Lajos, Feri és Attila. Velünk él két unokám is meg mi vagyunk a párommal. — Ügy tudom tíz gyermeket neveltek. — Tízet. Nyolc fiunk és két lányunk született. Sajnos egyik fiunkat elveszítettük huszonöt éves korában... Így kilencen maradtak. Gergely a legidősebb, 41 éves. ö a családjával Örömhegyen él, az Egyetemi Nyomdában gépkezelő. Lajos idehaza van velünk, az állami gazdaságban helyezkedett el. János fiam kőműves, Pilisborosje- nőn lakik a családjával. Gyula Mezőtúron él, egy tanyán, otthon gazdálkodik. Feri még nem nősült meg, szintén itthon van, a téglagyárban dolgozik. Zoli most töltötte a 26. évét. (3 is a Mezőtúri Állami Gazdaságban helyezkedett el, mint sertésgondozó. Attilám a legkisebb, 18 éves, Tiszafüreden dolgozik, csatornákat, kábeleket fektetnek le. A két. IáAkkoriban ez a pénz egy vagyont ért. Amikor megvettük a házat, az uram sokáig eljárt dolgozni Budapestre. Kubikolt, kőműves volt. Egy héten Csak egyszer vagy egyszer sem jött haza, mikor hogy volt munkájuk. Egyedül neveltem a gyerekeket, ahogy tudtam, úgy tartottam őket. Az uram mindig rendesen hazaadta a fizetését — nem volt sok... Mire beosztottam, szinte alig maradt. A gyerekek iskolába mentek, ruha, cipő . kellett. Keveset ettem, csakhogy a gyerekeknek jusson. — Nem volt munkahelye? — A gyerekek mellől nem tudtam eljárni. A negyvenes, ötvenes években nem úgy volt, hogy bölcsődébe, óvodába viszem őket... Később, amikor már Mezőtúron is megalakult a tsz, a férjem hazajött dolgozni. A fizetést úgy pótoltuk, hogy állatokat tartottunk és leadtuk a szövetkezetnek. Kénytelenek vagyunk most is jószágot nevelni, mert heten vagyunk itthon. A kétezer forint nyugdíj bizony kevés. Igaz, a gyerekek is adnak haza pénzt, de nem akarom elvenni tőlük a keresetüket. Ruház- kodjanak, szórakozzanak — fiatalok még. — Hét fia született. Egyre, hívnak engem — eljönnek felköszönteni. Akkor elkapok két nagy kakast, ebédet főzök nekik... Mi az öregemmel nem nagyon tudunk utazni. Az egészségemmel nem dicsekedhetek, a hatvanadik évemet taposom. Elég nekem a mindennapi főzés, a mosás, a házkörüli munka. No nem panaszképpen mondom, mert amíg élek nekem a családom az első. Számomra ők a legfontosabbak. * * * Alig egy hónapja történt, egy szerdai napon. Valaki kopogott Kozákék ajtaján. Sötétruhás fiatalember — a városi tanácstól jött. Csak annyit mondott: „— Kozák néni, tessék ünneplőbe öltözni, Szolnokra megyünk, a megyei tanácshoz. ..” Megilletődötten állt fel, amikor a nevét hallotta: „— Olyan gyermekeket nevelt, akik nemcsak a polgári életben, hanem a hadseregben is megállták a helyüket. Ezért a honvédelmi miniszter megbízásából átadom Kozák Gergelynének a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatát.” Szekeres Edit Fotó: T. F. A rendező pillanatai; szuggesztivitás először, másodszor, harmadszor. Nélküle nincs játék
