Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-12 / 266. szám
iiSZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 12. a r7\ 1K1 T ra i3o JL ÜÜ ■ bili! KOCKÁZAT, BALESET “ '■■■ ’/ Ki -1 ..........—.......................,——?—i....................— A z atomerőművek jövője Az atomenergia békés fel- használásának egyik nagy területe a maghasadással keletkező energia hasznosítása. Az elmúlt két évtizedben világszerte egyre növekvő ütemben építették az atomerőműveket, ami annak a jele, hogy az atomerőművek mind gazdaságosság, mind biztonság tekintetében versenyképesek a hagyományos hőerőművekkel. Az atomerőművekben hasadóanyagok (urán, plutónium) felhasználásával állítanak elő elektromos energiát. A magenergia felszabadítása a reaktorban játszódig le. A reaktorzónában keletkezett hőmennyiséget a primer körben keringő folyékony vagy gáz halmazállapotú hordozóanyagok, vagyis a hűtőközeg segítségével egy hőcserélőbe vezetik, ahol ezt a hőmeny- nyiséget általában gőz előállítására használják. A nagy nyomású gőz turbógenerátorokat hajt meg, amelyet kondenzálás után ismét a hőcserélőbe vezetnek. A külföldi sajtó cikkei sokszor számolnak be az atomerőművek építését ellenző megmozdulásokról. Jogos-e a félelem, illetve mekkora kockázatot jelent az atomerőmű működése a környezetre? Felelős tudósok kiszámították — az 1972--ig épült és működő atomerőművek tapasztalata alapján —■ az atomerőművek üzemelésével várható kockázatot. Eszerint az atomerőmű veszélyes zónájában bekövetkező csőtörés esélye, amely súlyosabb következményekhez vezet, 1:20 000, azaz húszezer évben egyszer következhet be reaktoronként. Ugyanilyen értelmezés szerint a fűtőanyag teljes szétszóródásának a valószínűsége 1:100 milliárd, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a reaktor-technológia mai állása szerint erőművi reaktor felrobbanása nem következik be. A kisebb baleset valószínűsége természetesen nagyobb, így például kisebb mennyiségű radioaktív anyag hirtelen kiszabadulásának a valószínűsége 1:1000, vagyis 1000 reaktorra nézve évenként egyszer bekövetkezhet. Ilyen kis aktivitású anyag szétszóródása azonban nincs különösebb hatással a környezetre. Ezéket a megfontolásokat alátámasztják az eddigi tapasztalatok is. Statisztikailag kimutatták, hogy eddig a népesség köréből egyetlen személy halálát sem okozta .világviszonylatban atomerőműben bekövetkező baleset, pedig a világon eddig épített egyes atomerőművek üzemidejének az összege 1000 év. Jelenleg az USA, rendelkezik a legtöbb atomerőművel, 1980-ig a számuk 187 lesz. A növekedés ütemét fi- gyelembevéve becslések szerint 2000-ben az USA várhatóan 300 millió lakosa közül 486 ezer ember hal meg rákban, s ebből statisztikai számítások szerint 10 ember halála tulajdonítható az atomerőművekből származó sugárterhelésnek. Ismeretes, hogy a Nap felszínén időnként hatalmas kiterjedésű, sötét területek láthatók, amelyeket napfoltoknak nevezünk. Azért sö- tétebbe'k, mint környezetük, mert hőmérsékletük mintegy 1000 fokkal alacsonyabb a fotoszféráénál. (A fotoszféra a Nap látható „felszine" pontosabban: légkörének legalsó rétege, amelynek hőmérséklete körülbelül 6000 Celsius-fok.) Már régóta ismeretes, hogy a foltok száma erősen változik az idővel. Vannak olyan időszakok, amikor alig egy-két, viszonylag kicsiny folt mutatkozik a Napon, sőt előfordul az is, hogy heteken vagy hónapokon át egyetlen folt sem figyelhető meg. Ezt az időszakot nevezzük napfoltminimumnak. Azután a foltok száma is, mérete is lassan növekedni kezd — jelenleg is egy ilyen időszakban vagyunk — és közelítőleg 5—6 évvel a minimum után következik be a napfoltmaximum. A legközelebbit az 1980—81-es évekre várják. Maximum idején egyidejűleg akár száznál több kisebb-nagyobb foltot is megfigyelnek a csillagászok. Azután a foltok száma újra csökkenni kezd. Egy- egy teljes ciklus időtartama — vagyis a minimumtól a következő minimumig eltelő idő — kerekítve 11 esztendő (néha azonban csak 8—9 év, máskor 14—17 év is lehet. A Nap nem működik úgy, mint egy pontos óra!) A foltok valójában óriási méretű viharközpontok a Nap felszínén. Bennük izzó gázanyagok keverednek, amelyek az égitest belsejéből emelkednek a felszín irányába, s eközben kissé lehűlnek. Mozgásuk erős mágneses teret is létrehoz. E tér erőssége nemegyszer több ezerszerte akkora, mint amilyen a Földé! A napfoltokból, főként pedig a fölöttük kialakuló úgynevezett flé- rekből, napkitörésekből, megszámlálhatatlanul sok elemi részecske lövell ki a világűrbe. Ezeknek egy része eléri a Földet is, és különféle geofizikai és meteorológiai jelenségeket okoz. Például erősen zavarja a rádióvételt, főként a rövidhullámú tartományban, sarki fényeket kelt, mágneses viharokat idéz elő, megváltoztatja a földi magaslégkör ionoszféra nevű tartományának fizikai állapotát, és így tovább. Azt még nem sikerült egyértelműen megállapítani, hogy hat-e az időjárás alakulására is. Régebben úgy vélték, hogy igen — újabban azonban ezt a lehetőséget kétségbevonják. , Az idén április eleje óta erősödött fel jelentősebben a napfolttevékenység. Június 24-én egy új, eddig még nem ismert napfoltcsoport jelent meg az égitest korongjának pereménél. A hónap végére ez a folt óriási méretű foltcsoporttá alakult át, amelyben legalább hat-hét kisebb folt mellett két hatalmas képződmény is látható. A kettő közül a kisebbiknek átmérője is meghaladja a Földét, a nagyobbiké pedig legalább 50 ezer kilométer! Június 28-án ennek a gigantikus foltnak a belsejében két sötét magot, és egy harmadik, ámbár kevésbé sötét területet lehetett megkülönböztetni. Valószínű, hogy ez a roppant méretű foltcsoport hosszú életű lesz. H. P. „Olajfaló” habkockák Az „olajbalesetek” egyre gyakoribbak a világ minden táján, a tengerek és óceánok felületén hatalmas olajfoltok úsznak, veszélyeztetve a vizek élővilágának létét. A partokat elérő, a kikötők vizét elborító olajszenny pedig egyre több súlyos gondot okoz. Vegyszerekkel megköthető és elsüly- lyesztehető ugyan a vízfelszínen úszó olajhártya, de ezzel még nem hárították el a környezet szennyeződésének veszélyét. Sokkal kívánatosabb lenne alkalmas módon összegyűjteni az olajat. Ezt a célt szolgálják azok a kockacukor formájú — annál azonban valamivel nagyobb — poliuretán- kockák, amelyek az olajat felszívják, a vizet azonban nem. Az anyag 80 százalékban nyitott pórusokból áll, amelyek a hajszál- csövesség elvén működve felveszik az olajat. A további 20 százalék zárt pórus — ezek adják az anyag úszóképességét. Az olajat megkötött habkockák összegyűjthe- tők a vízfelszínről, és kipréselhető belőlük az olaj. Amennyiben nem akarják a kockákat újból is felhasználni, olajtartalmukkal együtt el lehet égetni őket. A vízen úszó olajfoltok Hygromull-pe- hely rászórásával is eltüntethetők. Ennek a műanyagnak az a tulajdonsága, hogy a saját súlya hússzorosának megfelelő folyadékot jud felvenni. Azután az olajtól megdagadt Hygromull-pehelytömeget erős levegősugárral egyre szűkebb területre szorítják a víz felszínén, majd motoros szivattyúval eltávolítják. Ez a riiűanyagpe- hely, mint olajeltávolító, azonban csak tavakon keletkezett olajkárok megszüntetésére alkalmas. Ugyanis nagyon könnyű ahhoz, hogy folyó- vagy tengervízen együtt lehessen tartani az olajat tartalmazó pe- helytömeget. A Styroporból készült műanyaggolyócskákkal nagyjából hasonló módon történik az olaj felszívatása. Képünkön: „olajfaló” habkockák. INNEN- ONNNN Biológiai védekezés Hollandiai hagymaföldek megmentése érdekében a wa- geningeni Növénykórtáni Kutató Intézet munkatársai új módszert dolgoztak ki. Hagymaföldeket veszélyeztető rovarok millióit tenyésztették ki laboratóriumban, majd radioaktív sugárforrások segítségével sterilizálták ezeket. A kezelés után adott területen kiengedték a rovarokat. A szabadban élő hagymalegyek populációi összekeverednek a sterilizált populációkkal, így fókozatosan kipusztul ez a rovarfaj. A biológiai védekezés e módszerével az ember környezetére is kevésbé káros, mint a vegyszeres védekezés. „Olajelhárító” repülőgép A franciák a tengeri olaj- szennyezési forrásók felderítésére gépet kísérleteznek ki 1977- ben. Az eddigi tapasztalatok biztatóak és a gép 1978- ban véglegesen szolgálatba fog állni. Az FTB 337 típusú gép a Reime Aviation gyárból került ki. A gép fő „fegyvere” a Super Cyclope letapogató berendezés, amely infravörös tartományban.dol- gozik és a tengervíz felületének hőmérsékleti különbségeire reagál. Az olajtakaróval borított vízterület kevesebb hőt sugároz ki, mint környezete. Ezt a hőmérsékleti differenciát érzékeli az infra készülék. A szennyező hajót a pilóta egy zárt áramkörű tv-berendezés segítségével deríti fel. Új cápafaj? Eddig ismeretlen cápát fogtak ki a Hawaii-öbölben. Érdekes formájú állat, mell- és hátuszonyai viszonylag rövidek. Feje és nyitott szája inkább a közepes tengermélységekben élő világító halakra emlékeztet. A 4,5 méter hosszú tengeri ragadozó súlya 875 kg. A víz alatt kinyitottak automatikus úton egy ejtőernyőt. Ez az ernyő hozta fel a cápát mintegy 500 méter mélységből. Sajnos az ernyő a víz alatt rácsavarodott a cápára, megfojtotta azt, így holtan tudták csak kiemelni, vizsgázik 3 ginnisbroncs Sok területen még a legnagyobb anyagi áldozatok árán sem építhető ki útháló- .zat. Földmunkákon, külszíni fejtéseken, csőtávvezetékek építésénél a járműveknek mindenképpen a terepen kell közlekedniük. Ezért válik napjainkban a technika új ágává olyan járművek szerkesztése, amelyek úttalan utakon is biztonságosan mozognak. A feladat: újszerű kerékmegoldások kialakítása. Egyre újabb meglepetésekkel szolgálnak a gumiabroncsok és felület-kiképzés szakemberei is. Vannak például olyan szovjet teherautók, amelyeknek abroncsnyomása a vezetőfülkéből szabályozható. Ha a kocsi sima, kemény burkolatú úton halad, az előírt légnyomás 3 atmoszféra. Sáros, süppe- défces talajra érve, laza hórétegre ráhajtva a vezető elfordít egy kart, s a belső nyomás pillanatok alatt 0,5 atmoszférára csökken. Ezzel megnő a kerekek támaszkodó felülete, a súly is nagyobb felületen oszlik el, és a gumik jobban tapadnak. A képen látható óriás, 122 cm széles gumiabroncsot a sarkvidéki tundrák teherszállító járműveihez és az ott dolgozó munkagépekhez készíti az amerikai Goodyear cég. Nem fenyegeti az elakadás veszélye a járműveket, a gumiabroncs ugyanis kb. 30 százalékkal kisebb nyomást fejt ki a talaj felületegységére, mint egy 100 kiló testsúlyú, sétáló ember.
