Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-11 / 265. szám

XXVIII. évf„ 265. sz., 1977. november 11., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Losonczi Pál Mexikóban Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások A megyében jelentős ha­gyományai vannak; a Haza­fias Népfront helyi bizott­ságai által kezdeményezett, szervezett, téli eseménysoro­zatoknak. Évről évre több ezer résztvevője van ezek­nek az esti összejövetelek­nek: tanfolyamoknak, elő­adássorozatoknak, tanyai es­teknek, fórumoknak, vitakö­röknek, szülők akadémiájá­nak —1 hogy csak a legfonto­sabb formákat említsük. A helyi pártbizottságok célki­tűzéseihez szorosan kapcso­lódó ismeretterjesztő, felvi­lágosító munkának számok­kal is kifejezhető legna­gyobb eredménye; nő a ren­dezvények résztvevőinek ak­tivitása. Tavaly télen össze­sen 36 ezer látogatója volta Szolnok megyei népfrontes­téknek, közülük több mint 3000-en kértek szót a viták, beszélgetések során. A jó, a hatékony ismeretterjesztést — többek között — a témák alkotó módon való és kollek­tív feldolgozása jellemzi. E cél érdekében évről évre csökkentik a „nagy rendez­vények” számát, helyettük viszont egyre jobban elter­jednek azok a kiscsoportos ismeretterjesztési formák — fórum, kerekasztal, klubsze­rű beszélgetések —, amelyek biztosítják a mélyebb megér­tést, s egyúttal lehetőségét adnak a résztvevők számá­ra a bekapcsolódásra. Ezekben a napokban me­gyénk városi, községi nép­frontbizottságai javában ké­szülődnek az idei téli ese­ménysorozatra. A legtöbb helyen már el­készültek a programok, ame­lyekben a fontos kül- és bel­politikai, gazdasági témák mellett helyet kaptak helyi vonatkozású község- és vá­rospolitikai előadások is. A szokásos Szülők akadémiája előadássorozatok hallgatósá­ga pedig az életmódról, a szabad, idő felhasználásáról s a pályaválasztásról szerez­het értékes információkat. A Hazafias Népfront Szolnok megyei elnökségének a téli ismeretterjesztő munka ter­vezésére vonatkozó irányel­veiben (különös figyelmet szentelt a perem- és a kül­területi lakosság körében végzendő ismeretterjesztés­nek. A korábbi évekhez ké­pest ugyanis némi visszaesés mutatkozik, illetve meglehe­tősen sok a „fehér folt”. A tanyai és a 'külterületi lá- kosság művelődési lehetősé­gei a legkorlátozottabbak, ezeken a helyeken tehát hi­ánypótló szerepük van a népfrontesteknek, ismeretter­jesztő előadásoknak. A téli rendezvénysorozat tervezésében, szervezésében, lebonyolításában szerepet vállaló pedagógusoknak, nép­művelőknek, könyvtárosok­nak, TIT-előadőknak, nép­front- és KISZ-aktíváknak törekedniük kell a módsze­rek változatosságára, mert — s ez ismeretterjesztésünk egészét illetőleg is igaz — megfigyelhető egyfajta for­mai egyhangúság, kevés a szó igazi értelmében komp­lex foglalkozás. Holott tud­juk: korszerű ismereteket csak korszerű módon lehet terjeszteni, átadni. Mindent összevetve: mint korábban, ebben az évben is több száz művelődési alkal­mat teremtenek a Hazafias Népfront bizottságai a hosz- szú estéjű téli hónapokban. Mind.ez több az alkalomsze­rű ismeretnyújtásnál, szer­ves részét képezik ezek a népfrontrendezvények köz- művelődési életünk egészé­nek. Szabó János Csaknem 15 órás repülőút után — magyar idő szerint szerdán éjfélkor — szállt le az IL—62-es különgép Mexi­kóváros repülőterén: Loson­czi Pál, a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának el­nöke Jose Lopez Portillónak, a Mexikói Egyesült Államok elnökének meghívására hi­vatalos látogatásra Mexikóba érkezett. Losonczi Pált és feleségét A Medicor Művek a jövő­ben fokozza a komplett kór­házak. komplett rendelőinté­zetek és laboratóriumok ex­portját mind a szocialista, mind a tőkés piacra, de a ki­sebb szériájú vagy egyedi orvosi műszerek, berendezé­sek kivitelét is bővíti, első­sorban a partnereivel kiala­kított közös fejlesztések és gyártási kooperációk útján. A gyár az idén már eddig többet exportált, mint tavaly az egész évben, s a jövő évi még nagyobb exportterv 60 százalékát már magánjogi szerződésekben lekötötte. A szocialista piacra az idén el­VIT - EGYENES ADASBAN A jól sikerült november 7-i műholdas tv-próbaközvetítés Moszkvából az első lépés volt az interszputnyik taliándö- rögdi állomásának állandó üzembe állításához, most a műszaki szakemberek a be­állítás, a beszabályozás, a mérés munkálatait végzik, amely előreláthatólag két hó­napot vesz igénybe. Az első magyarországi föl­di vevőállomás megépítésé­nek előzménye a tíz éve meg­kezdődött tudományos együttműködés a KGST-or- szágok között az űrkutatás­ban. A programon belül hoz­ták létre az interszputnyik- rendszert, amely a tagorszá­gok közötti tévéközvetítése­ket teszi lehetővé műhold felhasználásával. Eddig a közvetítés csak az 50 kilomé­terenként felépített adóállo­mások láncán volt lehetsé­ges, de távol’i országok és városok ebbe sem tudtak be­kapcsolódni. Most, hogy a Taliándörögdihez hasonló földi állomások más szocia­lista országokban is meg­épültek, mód van rá, hogy közvetlenül kapcsolni lehes­sen nemcsak Moszkvát, Var­elsőként a vendéglátó Jose Lopez Portillo és felesége üdvözölte, ezt követően hang­zott el az államfőnek kijáró 21 ágyúlövés, majd a két or­szág himnusza. Portillo elnök üdvözlőbeszédében meleg szavakkal méltatta a látoga­tás jelentőségét, hangot adva annak az őszinte törekvésnek, amely Mexikó részéről is megnyilvánul a két ország kapcsolatainak bővítésére, a sőízben szállítottak komplett poliklinikát, 600 ágyas léte­sítmény egy szovjet vaski­termelő kombinát lakótele­pére került. Azóta újabb ajánlatot tettek szovjet part­nerüknek, s lengyel, bolgár és NDK-beli vállalatok is be­jelentették igényüket a ma­gyar komplett kórházakra. A tőkés országok közül eddig Peruba szállítottak kórházat, Nigériában egy 21 millió dől-' lár értékű szerződés alapján 1979-ig készül el egy teljesen magyar berendezésekkel fel­szerelt egészségügyi létesít­mény, s a Medicor nemrég ajánlatot küldött Ecuadorba is. sót vagy Prágát, hanem akár Vlagyivosztokot, Ulánbátort vagy Havannát. Ez utóbbi városból a jövő évi vílágif- júsági találkozót például már egyenes adásban követ­hetjük nyomon a képernyőn. ACZÉL GYÖRGY LATOGATASA DEBRECENBEN Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Minisztertanács elnök- helyettese tegnap látogatást tett Debrecenben. A vendé­get a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság székházában Ragadták. Ezt követően Aczél György részt vett a megyei párt-végrehajtóbi­zottság ülésén. Aczél György délután a megyei pártbizottság szék­házában értelmiségi aktíva­ülésen vett részt. BognárJle- zső akadémikus ismertette a debreceni akadémiai bizott­ság munkáját, majd Aczél György az időszerű ideoló­sokoldalú együttműködés el­mélyítésére. Ezt hangsúlyozta válaszában az Elnöki Tanács elnöke is. Ezt követően a két államfő ejlépett a díszegység előtt, majd rendőrmotorosok dísz­kíséretében szállására, az„El Presidente Chapultepec”-be indult. Az Elnöki Tanács elnöke tegnap megkezdte hivatalos tárgyalásait. Ónként vállalták Mozgókönyvtár A kenyeret „hivatalosan” munkaköri kötelességet tel­jesítve hordja a Sütőipari Vállalat jászberényi üzem­csoportjánál dolgozó Kilián György Szocialista Brigád. A könyveket — a könyv szere- tetétől hajtva, — társadalmi munkában viszik. A Kilián György Szocialis­ta Brigád az elmúlt év tava­szán megállapodott a szak­maközi bizottsággal: a brigád négy tagja vállalta, hogy az SZMT területi könyvtárából társadalmi munkában köny­veket visz olyan munkahe­lyekre, amelyek távol esnek a központtól és nincs fiók- könyvtáruk. giai, oktatási, közművelődési és tudománypolitikai kérdé­sekről tartott tájékoztatót. TANÁCSKOZÁS AZ ÉLŐMUNKÁRÓL Az élőmunka termelékeny­ségének növeléséről tanács­koztak tegnap Miskolcon a Nehézipari Minisztériumhoz tartozó észak-magyarországi vállalatok párt- és szakszer­vezeti vezetői, gazdasági és szervezési szakemberei. Ju­hász Ádám nehézipari ál­lamtitkár vitaindító előadá­sában többek között arról szólott, hogy az országrész legnagyobb, legjobb válla- lalatainál is indokolatlan „óvatoskodás” jellemüzi az élőmunka hatékonyságának növelésével kapcsolatos ter­veket. Több vállalat már a következő évre is létszám- növekedést irányzott elő, holott munkaerő nincs. A termelékenység fokozására kell törekedni, s ehhez meg is ❖annak a belső tartalékok. Szocialista és tőkés országokba Kórházak, rendelőintézetek Hazaérkezett Moszkvából a párt- és kormányküldöttség Szerdán, a késő esti órákban hazaérkezett Moszkvából a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, az MSZMP Központi Bi­zottsága első titkárának vezetésével részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfor­dulójának tiszteletére rendezett szovjetunióbeli ünnepségeken. Több száz vagon búzát és kukoricát tárolnak a Középtiszai Állami Gazdaság tiszaszentimrei kerületében. A felhalmozott terményt folyamatosan szállitják a gazdaság takarmánykeverő üzemeibe Teljesítették vállalásaikat a tiszaföldváriak Befejezték az őszi munkákat 118 ezer literrel több tejet termeltek A Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 60. évfor­dulója tiszteletére a tisza- földvári Lenin Tsz a bolyi Mezőgazdasági Kombinát­tal együtt szeptember 11-én felhívással fordult az ország mezőgazdasági üzemeinek dolgozóihoz, szocialista bri­gádjaihoz. A fölhívásban a szövetke­zet tagjai, dolgozói vállalták, hogy a jövő évi kenyérgabo­na-termés megalapozása ér­dekében az őszi vetést 2710 hektáron október 31-re befe­jezik. Tegnap kaptuk a hírt a MAGYAR-NDK TÁRGYALÁSOK Tegnap Budapestre érke­zett Werner Jurch, az NDK kereskedelem- és közellátás- ügyi miniszterhelyettese, aki Selmeczi Lajosné belkeres­kedelmi miniszterhelyettes­sel az 1978. évi választék­cserékről, valamint műszaki­tudományos együttműködési egyezményről tárgyal. EGY MONDATBAN — Pozsgay Imre kulturá­lis miniszter tegnap fogadta Jurij Ozerov szovjet film­rendezőt, akinek a „Szabad­ság katonái” című filmjét napjainkban láthatja a ma­gyar közönség. — Bálint József államtit­kárnak, a Központi Statisz­tikai Hivatal elnökének ve­zetésével küldöttség utazott csütörtökön Havannába a KGST statisztikai állandó bi­zottságának XXX. ülésére. — Száztizenöt orvos és gyógyszerész kapott díszok­levelet több évtizedes mun­kássága elismeréseként teg­nap a Semmelweis Orvostu­dományi Egyetem ünnepé­lyes tanácsülésén. Lenin Tsz elnökétől, Bódi Imrétől: a tiszaföldvári szö­vetkezet tagjai e vállalásuk­nak eleget tettek, a vetést október 22-én befejezték. A kukorica betakarításával — 1360 hektáron — október 24- én végeztek. A termést leszá­rítva jó minőségben tárolják állatállományuk takarmányo­zására. A cukorrépa szedését is elvégezték: 600 hektárról november 20 helyett tegnap sziedték fel az utolsó termést. Ugyancsak tegnap fejezték be az őszi mélyszántást is 2950 hektáron. Gépeik most a kengyeli Dózsa Termelőszövetkezetben segítenek, hogy ott is befe­jeződjék november 20-ig az őszi mélyszántás. A nagy jubileum tisztele­tére a termelőszövetkezet ál­lattenyésztésében dolgozók is jelentős vállalásokat tettek. Az éves tejtermelési tervet — mely 3 millió 372 ezer liter — november 1-ig túlteljesí­tették 118 ezer literrel. Év végéig várhatóan 25 száza­lékkal teljesítik túl éves tej- termelési tervüket az állat- tenyésztési főágazatban dol­gozók. A termelőszövetkezet éves hízóértékesítési terve — beleszámítva a háztáji gaz­daságokban hizlalt jószágokat is — 26 ezer 150, de év végé­re megközelítően 29 ezer 500- at adnak át a felvásárló szer­veknek. A bolyiak és a tiszaföldvá­riak felhívásához az ország termelőszövetkezetei, állami gazdaságai közül sokan csat­lakoztak. Közülük nem egy gazdaság az elmúlt napokban jelentette a tiszaföldváriak- nak, hogy vállalásaiknak ele­get tettek. Így például a me­zőtúri Magyar—Mongol Ba­rátság Tsz a mélyszántás ki­vételével — amelyet novem­ber 15-én fejez be — az ösz- szes őszi betakarítási munká­kat elvégezte. A felsőnánai Kossuth Tsz pedig november 5-re befejezte az őszi betaka­rítást, esték A KPM idejébein készül a télre. A 4-et> számú főútvonal mentén Fegyvernek és Kenderes kö­zött a napokban elhelyezhették a hófogó rácsokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom