Szolnok Megyei Néplap, 1977. november (28. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-05 / 261. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. november 5. SZOLNOK MEGYEI Firpli— MAGYAR NAPOK MEXIKÓBAN Előadások, hangversenyek, filmvetítések 1977. NOVEMBER 5. SZOMBAT IMRE NAPJA A Nap kél: 6.34 —, nyugszik: 16.21 órakor. A Hold kél: —. nyugszik: 13.20 órakor. VARHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulások, éjszaka többfelé, napközben már kevesebb helyen átfutó záporokkal, egy-két helyen zivatar, általában élénk, időnként erős déli, majd északnyugati szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13—18 fok között. Húsz évvel ezelőtt, 1957. no vember 5-én lőtték fel a Szovjetunióban a második mesterséges holdat a világűr meghódítására indított nagyszabású hadjárat fontos állomásaként. Ezt a dátumot alig egy hónap választja ei attól a történelmi jelentőségű évfordulótól, amelyet az emberi űrkutatás kezdeteként tart nyilván örökre a tudomány: 1957. október 4-én a Szovjetunióból bocsátották Föld. körüli pályára az első mesterséges holdat. Elmondhatjuk, hogy az azóta eltelt időszak az űrkutatás, majd az űrhajózás intenzív fejlődését hozta. Megszaporodtak a Föld körül keringő mesterséges holdak, obszervatóriumok; szondák indultak a bolygók felé; megkezdődtek az emberrel végrehajtott űrrepülési programok. Mind nagyobb szerephez jutottak a nemzetközi űrkutatási szervezetek. Nemzetközi együttműködés van kibontakozóban; ennek egyik legszebb példája a Szojuz—Apolló űrrepülés volt. Mint ismeretes, az űrkutatás a legkülönbözőbb területeken — többek közt a mezőgazdaságban, az erőforrások kutatásában, az ipari technológiában, a környezetvédelemben stb. — is komoly hasznot hajt. Hazánk is részt vesz a szocialista országok Interkozmosz- programjában. Létrehoztunk űrkutatási vonatkozású észlelőállomásokat; rendszeresen vesszük a meteorológiai mesterséges holdak által készített felhőképeket. s geodéziai céllal figyeljük a műholdakat. Elítélték a pénzhamisítót Ezidáig nem választott foglalkozást, s így szülei tartottak el a 21 esztendős Solti Mihályt. A könnyelmű, szórakozó életmódot folytató budapesti fiatalember a lehető „legegyszerűbb” módját választotta a pénzhamisításnak, hogy nagyobb pénzösz- szeghez jusson. Apja íróasztalában 5 darab 1910-ben kibocsátott ezermárkás bankjegyet talált, amelyeket úgy próbált „érvényesíteni”, hogy á rajtuk levő évszámot filctollal 1970-re javította. A magához vett régi pénzekkel aztán ismerőseinek is eldicsékedett. S bár a császári emblémák egyértelműen utaltak azok „korára”, hogy hogy nem sikerült elhitetni érvényességüket. El is adta az egyik ezermárkást, nem kevesebb, mint 11 ezer forintért. Első fokon a Fővárosi Bíróság Solti Mihályt hat hónapi szabadságvesztésre ítélte, amely ellen a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A Legfelsőbb Bíróság azonban helybenhagyta a Fővárosi Bíróság ítéletét. Felújított áruházak A Tiszafüred és Vidéke Áfész szocialista brigádjai a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére három héttel a határidő előtt befejezték a nagyközségben a Tisza I. műszaki áruház átalakítását és a vasbolt korszerűsítését. A munkálatok 1,1 millió forintba kerültek, amelynek a felét a Belkereskedelmi Minisztérium biztosította. Az Áfész ezen kívül 550 ezer forint értékben két régi, korszerűtlen bolt összevonásával 180 négyzetméter eladóterületű önkiszolgáló vas- és edényboltot alakított ki. A két felújított áruházat tegnap nyitották meg. Minden egy helyen Jászárokszálláson tegnap avatták a Hímző és Szövőipari Szövetkezet új székházát. A létesítmény — amely 1600 négyzetméter alapterületű, korszerűen felszerelt üzemcsarnokból, irodahelyiségekből, mosdókból és öltözőkből áll — 9 ^millió forintos költséggel épült a nagyközségi tanács költségvetési üzemének kivitelezésében. A több mint 1 millió forint értékű Textima gyorsvarró, vasaló, nagyteljesítményű szabász és más műveletekre alkalmas speciálgé- pekkel felszerelt üzemben az eddig mostoha körülmények között dolgozó konfekcióüzem kapott helyét. A létesítmény avatásával először került egy telephelyre a szövetkezet valamennyi részlege. így folyamatosabbá válnak az egymással összefüggő munkafolyamatok, időt, szállítási költséget takarítanak meg. lőhet a víz! A tiszafüredi Víz- és Csa- .ornaműépítő Vállalat december 31-e helyett az Októberi Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére tegnap befejezte a tiszaigari vízhálózat munkálatait. A 6.1 millió forintos beruházást a lakosság több mint egymillió forintos társadalmi munkával segítette. A vízhálózat 22 közkifolyóval működik. Nóvemberben nagyszabású magyar kulturális rendezvénysorozat lesz Mexikóban; művészetünk követei kiállításokon, előadásokon, filmvetítéseken és hangversenyeken adnak ízelítőt hazánk kulturális életéből. A mexikói magyar kulturális napok eseményei november 7-én kezdődnek. A rendezvény-sorozat nyitányaként a főváros, Mexikóváros egyik legnagyobb filmszínházában, a központi fekvésű Regis filmszínházban Rónai Rudolf, a Kulturális Már úton az M—44-es mozdony Nem mindennapi feladatra vállalkoztak október 17-én a MÁV Járműjavító Szolnoki üzemének szocialista brigádjai : pótfelajánlásként, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére vállalták, hogy az M—44-es sorozatú 049 számú Diesel-mozdonyt november 7-ig felújítják. Egy ilyen jármű javítása — rendes körülmények között — 50—55 nap. A szocialista brigádok a vállalt határidő előtt, mindössze 21 nap alatt újították fel_az új színkép szerint a mozdonyt, amelyet tegnap reggel fél nyolckor rövid ünnepség után átadtak a Budapesti Vasúti Igazgatóság Rákos Vontatási Főnökségének. A mozdony elindult vonalpróba útjára. Falumúzeum Falumúzeum nyílik ma délelőtt 9 órakor Jászalsó- szentgyörgyön. A múzeumban a község történetének tárgyi emlékeit láthatják az érdeklődők. Több lakás A törökszentmiklósi Alföldi Építő-, Szak- és Szerelőipari Szövetkezet sikerrel teljesítette idei lakásépítési tervét. Az ötödik ötéves terv során 360 lakás megépítése a szövetkezet feladata. Tavaly 46, az idén 64 lakást építettek és adtak át tulajdonosaiknak. Az 1978-as év most folyó előkészítő munkálatai szerint jövőre a szövetkezet 72 lakás helyett 90 építését tervezi. Kapcsolatok Intézetének elnöke nyitja meg a november 14-ig tartó magyar filmnapok eseményeit. A megnyitó napján magyar estet tart a mexikói televízió is, melyen a budapesti tévé anyagából, külön erre az alkalomra összeállított műsort sugároznak majd. Ezzel egyidőben magyar néprajzi kiállítás nyílik a mexikói Állami Egyelem kiállítótermében, a Magyar Néphadsereg latinamerikai turnén tartózkodó művészegyüttese pedig díszLassú áradás a Tiszán Hétvégi tiszai vízállás a folyó Szolnok megyei szakaszán : Tiszafüred 346 centiméter (duzzasztott), Kisköre-al- só mínusz 78 centiméter, Ti- szaroff mínusz 94 centiméter, Szolnak mínusz 130 centiméter, Tiszaug mínusz 215 centiméter. A folyó hőmérséklete Szolnoknál: 12,1 Celsius fok. Az elmúlt napokban lehullott csapadék (átlag 3—4 milliméter) néhány centiméteres emelkedést okozott. — Előrejelzés a hét végére: lassú — mintegy 10 centiméteres — áradás várható. Bolt — eladó nélkül Teljes bizalmat szavazva az utca járókelőinek eladó nélküli „boltot” nyitott Veszprémben a Zöldért. Az egyik épület árkádja alatt, polcokon, hálóba csomagolt almát raktak ki, amelynek a feliraton feltüntetett árát a becsületkasszába helyezik a vásárlók. Jászberényi járás: november 6— 7-én: dr. Maczkó Sándor. Jászalsószentgyörgy. ügyeleti körzet: Alattyán, jásztelek, Já-* noshida, Jászalsószentgyörgy, Jászboldogháza. november 6.: Jászapáti, Jászivány körzetben dr. Pásztor János. Jászapáti, november 6-án: dr. Király Dénes, Jászapáti. Mindkét napon ügyelnek : Jászárokszállás—Jászágón: dr. Szűcs Imre, Jászárokszállás. Jászjákóhalmán, Jászdózsán: dr. Vincze Tibor, jászdózsa Jász- fényszaruban: dr. Zilahi János, Jászfényszaru, Jászkiséren: dr. Tassi János. Jászkisér, Jászla- dányban: dr. Horváth Sándor, -Tászladány, Jászszentandráson: dr. Rákos Gyula. Jászszentand- rás. Megjegyzés: Jászfelsőszent- györgy, Pusztamonostor községek ügyeleti ellátása Jászberény város által szervezett ügyelethez tartozik. Az ügyeleti szolgálat egyaránt vonatkozik a terület nagyüzemi és háztáji állományára. Jászberény város: dr. Katona András. Jászfelsőszent- györgy, Jászberényi út 8. Tel.: 12. Karcag: november 6-án: nagyüzemi és tanyai területen dr. Gaál Dezső Karcag, Sport u. 23. Városi körzet, dr. Fűzfői Béla, Karcag, Eötvös u. 3. November 7-én: nagyüzem, tanya dr. juhász László. Karcag, Erkel u. 3. városi körzet dr. Fűzfői Béla, Karcag, Eötvös u. 3. Kisújszállás: november 6-án: dr. Szabó Mihály. Kisújszállás, Rákóczi u. 11. Tel.: 247. november 7- én: dr. Bernáth István. Kisújszállás Lenin u. 18. Tel.: 202. Kunszentmártoni járás: november 6—7-én: dr. Csabai István. Mesterszállás. Rákóczi út. 17. (Az ügyelet a kunszentmártoni járás egész területére vonatkozik.) Mezőtúr város és Kétpó, november 6-án: dr. Fodor Sándor, Mezőtúr, Kossuth u. 40. november 7-én: dr. Fadgyas Károly, Mezőtúr, Köztársaság u. 20. Szolnok város és környéke: jnindkét napon ügyelnek, dr. előadáson mutatkozik bé. Az együttes ezután a fővárosban és számos vidéki városban több mint húsz alkalommal tart előadást folklór műsorszámokból, népdalokból, táncokból és különböző kórusművekből, közöttük Bartók és Kodály műveiből. Mai magyar művészet címmel november 11-én reprezentatív kiállítás nyílik — képzőművészetünk legjelesebb képviselőinek műveiből — a mexikóvárosi Nacional De Las Culturas Múzeumban. November 4-e nagy nap volt Móra László életében, ekkor kapta meg a belkereskedelmi minisztertől a Mestercukrász cimet. Eddig csak ketten rendelkeztek ezzel a címmel a Dunán innen, de Szeged és Miskolc után most már a szolnoki Marcipán cukrászda vezetője hivatalosan is mester lesz. Készít- inényei alapján a vásárlók ezt régen elismerték; vasárnaponként már reggel 8-kor hosszú sorok állnak az üzlet előtt, amelynek süteményeiből pedig Bécsbe is Párizsba is szállítottak már. A „mester” még csak 3« éves. de már 32 éve dolgozik a szakmában. A tanulóévek után — amelyeket a világhírű Vörösmarty cukrászdában töltött el — rögtön Szolnokon telepedett le. Emlékidéző pályamunkák Értékelték a megyei tanács VIII. számú pártalap- szervezete, az igazgatási osztálybizottság és a VIII. számú KISZ-alapszervezet közös pályázatát, amelynek címe A Szovjetunióban jártam. — A sok kedves emléket felidéző írások közül a legjobbnak dr. Sebők György, Lajkó Lászlóné és Vincze Kálmánná dr. pályaművét értékelték, jutalmuk 1500, 1200 és 1000 forint. Lottó nyerőszámai: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Tamásiban megtartott 44. heti lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: 3. 18, 59. 67, 73 Kiss Ferenc, Szolnok, Vörösmarty u. 17. I. em. (Szolnok város és Rákóczifalva) dr. Gulyás Pál, Szajol, Fő u. 1. (Szajol), dr. Csizmás István, Tószeg, Orvosi rendelő (Tószeg. Tiszavárkony, Tiszajenő, Vezseny), (Szolnok városban és Rákóczifalván az üzemi állatorvosok bejelentett távozása esetén a mindenkori városi ügyeletes látja el az állatorvosi teendőket). Szolnok járás: mindkét nap ügyel: dr. Bőhmer László Tiszasüly. Mg. Tsz. iroda, körzete: Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly. Dr. Cseh Gábor, Ujszász, Erkel u. 38. körzete: Új szász, Zagyva- rékas, dr. Rucz István. Kengyel, körzete: Kengyel, Tiszatenyő, dr. Kerekes Ernő, Fegyvernek. Fel- szabadulás u. 150. ügyel: Fegyvernek, Kuncsorba, örményes, Tiszabő, dr. Tóth István. Kunhegyes. Zrínyi u. 3. körzete: Kunhegyes, Kenderes, november 6- án: dr. Nagy József Tiszaföld- vár, Remény u. 12. körzete: Martfű, Rákőcziújfalu, Tiszaföld- vár, ugyanott november 7-én: dr. Pintér András, TiszaföldVár. Lenin Tsz. Tiszafüredi járás: I. körzet: Tiszafüred, Tiszaigar, Ti- szaőrs, Nagyiván, Kunbmadaras, Tiszaszőlős mindkét nap ügyel: dr. Koska Gábor Tiszafüred. Alkotmány u. 15. n. körzet: Abádszalók, Tiszaderzs. Tisza- bura, Tiszaroff. Tiszagyenda, Ti- szaszentimre. Tomajmonostora dr. Szabó Imre, Abádszalók, Vörösmarty u. 12. dr. Lőricz József id. Tiszaderzs, Felszabadulás út ll/c. Törökszentmiklós: nov 6- án: dr. Palkovics László. Törökszentmiklós, Ady E. u. l/a. nov. 7-én: Gál István Törökszentmiklós. Április 4. u. 3. Túrkeve: nov. 6-án: dr. Lakatos János, Túrkeve, Mátyás kir. u. 9.. no\^ 7-én: dr. Szőllősi Kálmán. Túrkeve. Kuthlen kir. u. 3, sz. Az ügyeleti szolgálat szombaton déli 12 órától, kedd reggel 8 óráig tart, Kapós könyvek Nagy a sikere a dolgozók között a Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat központjában a hét elején megnyílt politikai plakát-, kép- és könyvkiállításnak. Ezt mutatja až is, hogy eddig már több mint 16 ezer forint értékű politikai könyv talált gazdára. A kiállítást, — amely november 9-én zárul — a vállalat MSZBT-tagcsoportjának felkérésére a Deák Ferenc Szocialista Brigád rendezte. ■ SÍREMLÉK AVATÁS. Az egy esztendővel ezelőtt elhunyt Szabadkai Mihály, a MÁV Járműjavító pártbizottsági titkárának tegnap avatták síremlékét Szolnokon, a Munkásőr úti temetőben. © MEGNŐTT az újítási kedv a törökszentmiklósi MEZŐGÉP kisújszállási gyárában. Az idén eddig 61 újítást nyújtottak be a dolgozók, amelyek közül 36-ot elfogadtak. A 29 bevezetett ésszerűsítés mintegy I millió 100 ezer forint megtakarítást hozott. ■ FELSZÁMOLJÁK Jászberényben a Szélmalom út melletti szeméttelepet. — A környék lakóinak sok bosszúságot okozott a szemét, a rendezetlen környezet. A szemét elégetése után feltöltik a területet, és kispályás labdarúgópályákat építenek rajta. © A TISZAFÜREDI 629. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-es fiataljai a héten 210 óra társadalmi munkát végeztek a községi sporttelepen. A diákok úgy tervezik, hogy kihasználják a szép őszi napokat, és még ebben az évben újabb 200 órát dolgoznak. ■ MÁR BIRTOKBA VETTÉK a zagyvarékasi gyerekek az új, korszerűen felszerelt tornatermet. A mintegy 2 millió 938 ezer forint értékű terem építésén a vállalatok dolgozói és a község lakói 697 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. © NÉPDALT kedvelő lányok, asszonyok jelentkezését várja a karcagi Déryné Művelődési Központ Pávaköre. ■ POLITIKAI vetélkedőt rendez ma délelőtt Szolnokon a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat MSZBT-tagcsoportja és a szakszervezeti bizottság. Az első helyezett szocialista brigád csapata szovjetunióbeli, második helyezettje magyarországi jutalomutazáson vesz részt. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105. igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállald! Szolnok, Vörös Csillag u íl. Felelős vezető: Gombkötő Béla Az ötezredik KÉT NAPRA Tegnap délelőtt Tószegen ünnepélyesen adták át a Szolnoki MEZŐGÉP Vállalatnál készült 5000. E-295-ös szálastakarmány- betakarító adaptert. A berendezéseket az NDK és a Magyar Népköztársaság közötti termelési együttműködési szerződés keretében két éve gyártják a tószegi gyáregységben. Képünkön dr. Bernhard Thieme, a Fortschritt Vállalat vezérigazgatója átveszi az 5000. gépet Fehér Istvántól, az Ernst Thalman Szocialista Brigád vezetőjétől.