Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
1977. október 30. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Közös gyermek- és iskolai könyvtárak Járható utat választottak 1971-ben a közművelődési szakemberek körében nagy vitát váltott ki a törökszentmiklósi könyvtár — akkor még rendhagyó — kezdeményezése. A vitás kérdés az volt, hogy helyes lépés-e az iskolai könyvtárak és a köz- művelődési gyermekkönyvtár közös fenntartás alá vonása? Mi történt ez ügyben 1971 óta? — kérdezzük dr. Varga Sándort, a törökszentmiklósi könyvtár igazgatóját. — Az idő minket igazolt, ugyanis bebizonyosodott, hogy járható utat választottunk. A város négy általános iskolájának könyvállományát átvette a gyermek- könyvtár. Az iskolákban szabadpolcos rendszert vezettettünk be. összevontuk a nevelői és diákkönyvtárakat. Az addigi esetenkénti állomány- gyarapítás helyett egész évben folyamatosan — könyvtáros szakemberek irányításával — közösen történik a könyvvásárlás. A beszerzésre fordított összeg iskolánként. az addigi 3—4 ezer forint helyett 10 ezer forintra növekedett. — De a gyermekkönyvtár munkája a könyvek beszerzésével és kölcsönzésével bizonyára nem merül ki, hiszen fontos feladatokat kell ellátniuk, az olvasóvá nevelés, a művelődésre való igény kialakítása érdekében. — Ezt a célt szolgálják gyermekfoglalkozásaink — mondja Batáné Máté Mária, a gyermekkönyvtár vezetője. Természetesen az életkori sajátosságoknak megfelelően tartjuk őket. Az alsó tagozatos gyerékeknek bemutatjuk a könyvtárat, megtanítjuk őket a könyvtár használatára. Törekszünk a komplexitásra. Pl. több foglalkozás témája volt „az ősz a valóságban és a művészetekben” — felölelte a környezetismereti órákon tanultakat, a gyerekek verseket, meséket mondtak az őszről, dalokat tanultak meg stb. De minden foglalkozás összeállításánál arra törekszünk, hogy egy témát minden oldalról megvilágítsunk. Mesedélutánokat tartunk, vetélkedőket hirdetünk. A kérdéseket úgy állítjuk össze, hogy az könyvtári kutatást feltételezzen. Tapasztalataink szerint az iskolák és a gyerekek igénylik ezeket — játékos formában szinte észrevétlenül újabbnál újabb ismereteket sajátítanak el. — Tudunk arról, hogy a gyermekkönyvtár nyaranként olvasótáborokat is szervez. — Ezt a lehetőséget jórészt a termelőszövetkezeteknek köszönhetjük, ugyanis az ő támogatásukkal szervezzük meg minden nyáron. A tsz-, ek a gyermekek üdültetésére szánt összeget fordítják erre a célra. Ezek az olvasótáborok nem a „hagyományos” módon működnek. A gyerekeket könyvtárosok kísérik és csak egy írót hívunk . meg. A nyáron százötven gyerek vett részt a Felsőtár- kányban, Hollóstetőn és Miskolcon rendezett táborokban. A program szerint megismerkednek az íróvendég könyveivel, irodalmi kirándulásokat szervezünk, bemutatjuk a környéket és legutóbb pl. a miskolci megyei könyvtár egy gyermekfoglalkozásán is részt vettünk. — Az olvasótáborok programjához hasonló nevelőmunkát év közben tudnak-e végezni? — Szeretnénk hagyományossá tenni az olvasóbarátkörök tevékenységét, de úgy, hogy ezentúl az iskolai könyvtárak berkein belül működjenek. Egy-egy mű feldolgozása után meghívjuk a könyv íróját. A ma még nem elég gyakori, de a jövőben rendszeressé váló színházlátogatásokhoz kapcsolódóan színész—néző találkozót rendezünk a gyerekeknek. Munkánkba bevonjuk a felnőtt könyvtár zenei részlegét is, és az irodalomhoz hasonlóan rendhagyó ének-zenei órákat tartunk az iskolákban. T. E. \ 1 W'é ! [ M M M íj * * ■: -l » * j | i i * Még fel sem épült, le kell bontani Tiszaszőlős nem bővelkedik kulturális létesítményekben, a községi könyvtárat is olyan roggyant épületben helyezték el, amelynek nincs párja a faluban. Két évvel ezelőtt úgy látszott, véget ér az áldatlan állapot. A tiszaszőlősi Petőfi Tsz tagsága 1975 elején közgyűlésen hagyta jóvá, hogy a szövetkezet a fejlesztési alap terhére — 2 millió forintos beruházással — művelődési házat építsen. Ehhez a megyei Moziüzemi Vállalat 500 ezer, a községi tanács pedig 90 ezer forinttal járult hozzá. Az épület tervei már korábban —egy másik létesítmény tervével együtt — elkészültek. Az építési engedélyt — a tervék bemutatása után — a tiszafüredi járási hivatal műszaki osztálya 1975. március 20-án kiadta. A kivitelezést a tsz építőu brigádjára bízták, amely haladéktalanul munkához látott. A szövetkezetben meghirdették az „Egy napot a művelődési házért” mozgalmat. Hatalmas lendülettel dolgoztak, kirajzolódott az épület alapja, nőni kezdtek a falak... Jóakaratban tehát nem volt hiány. Eleve korszerűtlen volt Magyar Imrét, a tiszafüredi járási hivatal műszaki osztálya főelőadóját kérdezzük: — Milyen előzmények után láthatott munkához a tiszaszőlősi tsz építőbrigádja? Gondolok az építési engedély kiadásának körülményeire ... — Behozták a kész terveket, ezeket megfelelőnek találtuk, és a műszaki osztály vezetője aláírta az engedélyt. — ön szerint milyen az a terv, amelynek alapján megkezdték az építkezést? — Műszakilag elfogadható... — Közművelődéshez értő szakembert bevontak-e a tervezésbe, vagy a terv bírálatába ...? — Nem tudunk róla... Közbevetve: a terv egy nagytermet, s egy kisebb helyiséget ígért, vagyis egy korszerűtlen intézményt. A jóindulat kevés 1976. október 15-én a járási hivatal műszaki osztálya leállította a munkát. Részletek az akkor felvett jegyzőkönyvből : „A tervezett poliacélváz tartóoszlopai helyett monolit vasbetonpillérek kerültek beépítésre.” „A födém tartószerkezeti része rácsos tartókból áll, amelyet a Dunaújvárosi Vasmű szállított. A rácsos tartók műbizonylata, vagy szerelési utasítása nem áll a kivitelezők rendelkezésére. A rácsos tartók végeihez a kivitelező házilagosan U-vas profilokból toldást hegesztett, mivel az adott fesztávolság- ra a tartó hossza véleménye szerint nem elegendő. i.” — Leállították az építkezést — mondja Nagy Benedek, a tsz elnöke. — Egyúttal köteleztek bennünket, hogy a terveket dolgoztassuk át. Ez nagyon nehéz volt, de végül Bana József, okleveles debreceni építészmérnök, újítási szerződés keretében, vállalkozott a tervek elkészítésére. A műszaki osztály a módosított tervet is elutasította, ráadásul a tervező ellen szabálysértési eljárást kezdeményezett. Mindez már 1977. februárjában történt. Júniusban keltezték a Szolnok megyei Tanács vb építési, közlekedési és vízügyi osztályának ügyiratát, amelyben ez áll: „A építési engedély módosítására vonatkozó kérelem elbírálása, a javasolt műszaki megoldás alkalmazása engedélyezhető, ezért az első fokú építésügyi hatóságot (a járási hivatal műszaki osztályát) új eljárás lefolytatására utasítottam. Keszthelyi József né csoportvezető-főmérnök.” Egyúttal megszüntették a Bana József ellen indított szabálysértési eljárást. Beleszól az ÉMI Az új eljárást az Építésügyi Minőségellenőrző Intézet (ÉMI) szakemberei végezték el augusztus elején. A szakvélemény szeptember 5-én érkezett meg a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályára... Több oldalon keresztül sorolja a dokumentum az építkezés során elkövetett hibákat. Részletek a szakvélemény kivonatából, amelyet a megyei tanács építési osztálya készített: „Az eredeti tervek hiányosak, de kiegészítésüket nem kérték. Az építkezés a Beruházási Vállalat műszaki ellenőrzés és tervezői művezetés nélkül történt. A kivitelezés során tervmódosításokra került sor, bizonylatolás nélkül. Az építési napló vezetése szabálytalan, hiányos. Az építési tevékenységért felelős építésvezető képesítése nem megfelelő (kőművesmester). A falazatok osztályon aluli minőségűek, A vasbeton áthidalók elhelyezése szabálytalan. A rácsos tartók hegesztéses toldása szabálytalan, tetőfedésre alkalmatlan.” És a szakvélemény utolsó bekezdése: „...amint azt a szakértői vélemény részletezi — a szint feletti szerkezetek nem alkalmasak rendeltetésük betöltésére, így azok lebontása szükséges,” Mintegy 800 ezer forint értékű munka és anyag fekszik a félbemaradt épületben. Felhasználták a Moziüzemi Vállalat félmillió, és a tanács 90 ezer forintját. A látvány elszomorító: állnak a falak, girbe-gurbán mere- deznek a vasbeton tartóoszlopok vázai. Lengyel Kálmán, a tiszafüredi járási hivatal elnök- helyettese: — Október 21-én — az ÉMI-anyag áttanulmányozása után a járási hivatal műszaki osztályát utasítottam a bontási határozat kiadására. Egyúttal a mezőgazdasági és műszaki osztály utasítást kapott a tiszaszőlősi téesz építőipari tevékenységének vizsgálatára. Minden marad a régiben? A félkész épületet tehát le kell bontani. A téesznek vissza kell fizetnie a Moziüzemi Vállalat és a tanács pénzét. A kár nem csekély, de súlyos a szőlősi beruházás erkölcsi hatása is, hiszen úgy kezdődött az építkezés, hogy követendő, jó példa lesz. Példa is lett belőle arra, hogy egy közművelődési intézmény beruházását így nem szabad előkészíteni, megtervezni és építeni. Éppen ezért fel kell tennünk a kérdést: kit vagy kiket terhel a felelősség a történtekért? A kérdésre az ügyben illetékes állami szerv késedelem nélküli vizsgálata adhat világos választ. Szabó János Várjuk a Népszínházát eglehetősen nagy vitát váltott ki a döntés — főleg szakmai körökben — amely megszüntette az Állami Déryné Színházat. Voltak, akik ellenérzésüket fejezték ki a kulturális irányító szervek határozatával szemben, s azt elhamarkodottnak minősítették. Mások a kultúrpolitikai missziót vállaló színházzal szembeni „hálátlanságról” beszélteid A Déryné Színház előadásairól szerzett tapasztalatainkat — a vita előtt is — folyamatosan közzé tettük lapunkban. Kétségtelen, hogy a megye kisebb városaiban, községeiben, még öt, tíz évvel ezelőtt is szeretettel és nagy érdeklődéssel fogadták az utazótársulatok előadásait. De az utóbbi időkben — ezt maguktól a Déryné Színház különböző társulataiban játszó színészektől is tudjuk — egyre nehezebbé vált a közönség megtartása, művészi kielégítése. A társulat előadásai iránt az érdeklődés évről évre lanyhult. A megye közművelődési szakembereinek — művelődésiház-igazga- tók — csaknem egybehangzó véleménye az volt, hogy a Déryné Színház, minden igyekezete ellenére sem tud megfelelni a közönség megnövekedett igényességének. A kulturális kormányzat országos tájékozódás és alapos mérlegelés után hozta meg döntését a Déryné Színház és a Huszonötödik Színház egybevonására, a Népszínház — ez az új színház neve — alapítására. Mit várhatunk az új színháztól, amely az ország legnagyobb társulata lesz? Mindazoknak a szervezeti és művészi gyengeségeknek a kiküszöbölését, amelyek miatt a változtatás szükségessé vált. A 320 városkában, faluban évente 1800 előadást tartó Déryné Színház tíz társulattal dolgozott. Egy-egy társulathoz tíz színész tartozott. Tisztelet és becsület áldozatos munkájukért, de a .tényekkel szembe kell nézni: többségük nem volt képes olyan művészi teljesítményt nyújtani, amelyet ma már a falusi közönség is elvár. De azt is le kell írnunk, hogy az ekhós szekerek korszaka rég lejárt, olyan élet- és munkakörülmények között, amiben a Déryné Színház utazó társulatának részük volt, nem is lehetett magas művészi színvonalat megkövetelni. Az igazsághoz tartozik még, hogy a Déryné Színház a szakma perifériáira szorult: hosszú évek óta egyetlen „friss diplomás” Színész sem szerződött az utazó társulathoz. A Népszínháznak száz- nyolcvan tagja van — de mindössze csak három társulata. A prózai társulat három utazócsoportból áll, ezek közül kettő a felnőtteknek, egy pedig a gyermekeknek tart majd előadásokat. Az opera- társulat a zenés színpad legkülönfélébb darabjait tűzi műsorára, a harmadik társulat pedig táncjátékokat mutat majd be. A Népszínháznak ugyan a fővárosban két állandó színháza is lesz — a Várszínház és a Kulich Gyula téren a Józsefvárosi Színház — de az utazó társulatok munkájában a színház minden tagia részt vesz. Tehát a legnevesebb színművészek is játszani fognak az új tájhelyeken. Természetesen gondoskodtak arról — ahogy azt Gyurkó László, az új színház igazgatója elmondta, hogy a vidéken fellépő társulatok munkakörülményei megközelítően ideálisak legyenek. A Népszínház csökkenteni fogja tájhelyei számát a megyében is. Ez kikerülhetetlen, hiszen kisebb művelődési házakban az alapvető színpadtechnikai berendezések sincsenek meg. De ma már, amikor a távolságok annyira lerövidültek, nem okozhat gondot tíz. húsz kilométer utazás: a Népszínház tájhelyére, vagyis ahol előadást tartanak. izalommal várhatjuk a Népszínház új tár- sulatait, amelyek a közönség megváltozott igényének megfelelően — ezt ígérik — magas művészi színvonalú előadásokkal kívánja szolgálni a szocialista kultúra nemes ügyét. De az új színház becsülendő törekvései csak akkor valósulhatnak meg maradéktalanul megyénkben is, ha a közművelődés irányítói, a gyakorló népművelők minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy megfelelő körülmények — fűtött, tiszta terem, öltözők, színpadi kellékek — fogadják a neves színművészekkel megerősítet Népszínházát. T. L. Kalapács után véső Az Állami Építőipari Vállalat szolnoki munkásszállodájában amatőr képzőművészek alkotásaiból rendeztek kiállítást a közelmúltban. Festmények, szobrok, intarziák, makettek, faragott dísztárgyak vallottak arról, hogy mivel is töltik szabad idejüket a vállalat dolgozói. A legtöbb kiállított alkotás alatt Fodor Ferenc nevét olvashatta a tárlatot végignéző szép számú közönség. A vendégkönyv tanúsága szerint szinte valamennyi műve megnyerte a látogatók tetszését. Egyesek Szolnok városrészeit megörökítő már- már aprólékosan kimunkált makettjeit, mások intarziáit, fadomborműveit dicsérik a könyv oldalain. Fodor Ferenc asztalost a Széchenyi lakótelep építkezésén találtuk meg, amint egy lakás beépített szekrényein végezte az utolsó simításokat, ugyanolyan gonddal, mintha saját otthonát készítené, csinosítaná. Pedig régen túl van már a lakásberendezés gondján. Otthona akár egy múzeum, s majd minden szeglete ke- zemunkáját dicséri. Díszes fapolcon sorakoznak a könyvek, kocsikerékhez hasonló csilláron égnek a villanykörték, a konyhát fa faliszekrény, a különböző faragott használati tárgyak teszik színesebbé, barátságosabbá. Könnyű annak, akinek asztalos a szakmája — gondolhatnánk. Fodor Ferencnél azonban másról van szó. Nem a választott hivatása hatására farag, barkácsol otthon is. Már diákkorában kitűnt osztálytársai közül rendkívüli kézügyességével. Rajzból, gyakorlati foglalkozásból mindig jeles volt. Szeretett volna képzőművészetet tanulni, ám a szülei, akiknek hét gyermekük jövőjéről kellett gondoskodniuk, a második világháború utáni első években nem tudták vállalni az ezzel járó anyagi áldozatot. Így bútorasztalos és kárpitos szakmunkás lett. A képzőművészet iránti rajongás, a gyerekkori álom azonban nem múlt el. Kezdetben festéssel foglalkozott, a lakás egyik falán Siskin Hajótöröttek című művének reprodukciója őrzi ezt a korszakát. Majd később felfedezte a fát. „Rájöttem, hogy nemcsak ajtó, ablakkeret készítésére alkalmas” — emléPetőfi-vers intarziában kezik vissza. Szobrokat, domborműveket farag, intarziákban mond el egy-egy Petőfi, József Attila verset, vagy átülteti fára Dürer alkotásait. A közel ötven dombormű, mintegy száz intarzia most a szobák falát díszíti. Különösen az intarziákban leli örömét, s sokan biztatták, hogy csak ezzel foglalkozzon. Szabad idejében nagy mesterek albumait lapozgatja, verseket, regényeket olvas, s képzeletében megjeleníti őket fában. Aztán előkerül a véső, a reszelő, s az ormótlan fadarabból megszületik egy-egy vers, regény- részlet illusztrációja, vagy egy festmény — vászon helyett fán. A kiállítás anyaga láttán az ÁÉV vezetői elhatározták, hogy létrehoznak egy szakkört, amelyben hivatásos művészek irányítják majd a vállalat amatőr képzőművészeit. Fodor Ferenc a szakkör egyik alapító tagja szeretne lenni; úgy gondolja, hogy a közösségben egymást segítve még jobb alkotásokra lesz képes, s akkor nemcsak saját magának készíti intarziáit, domborműveit. T. G.