Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-30 / 256. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. október 30. PEKING NYUGAT FELÉ TEKINT Kína gazdasága Mao után Október második hetében, amikor Hans-Dietrich Gen- scher az NSZK alkancellárja és külügyminisztere Peking- ben járt, nagylétszámú kíséretében harmincnál több gazdasági szakember is volt. Élükön nem kisebb személyiség állt, mint Ottó Wolff von Amerongen, a nyugatnémet gyáriparosok szervezetének egyik legfontosabb vezetője. Amerongen a jövő évi árucsereforgalom ' esetleges újabb növeléséről is beszélt pekingi tárgyalópartnereivel. o Nemcsak a nyugatnémet üzletemberek figyelnek mindarra, ami a Mao utáni esztendőben a kínai gazdaságban zajlik. Azt már a nagy nyugati gazdasági szaklapok cikkírói megállapították: 1977 első felében a Kínai Népköztársaság öt legnagyobb tőkés partnere több mint 11 százalékkal növelte szállításait. A forgalom sorrendjében az öt ország: Japán, Hongkong, NSZK, Egyesült Államok, Anglia.) Peking gazdasági szakemberei az elmúlt években azt állították, hogy nem vásárolnak hitelbe, a fejlődéshez nem vesznek igénybe semmiféle idegen segítséget, még fizetési könnyítések formájában sem. A szépen hangzó elvekkel szemben azonban hat-hét évvel ezelőtt — amerikai, nyugatnémet és angol cégektől — Peking mintegy két milliárd dollár értékben erőműveket és olajfinomítókat vásárolt — „elhalasztott fizetéssel”. Az „elhalasztott fizetés” azt jelenti: a vételár 10—20 százalékát egyenlítették csak ki, a többivel — amerikai források szerint 1,4 milliárd dollárral —, ma is tartoznak. Hitel ez a javából, még akkor is, ha másnak nevezik. A kínai gazdaság egész jelenlegi es holnapi helyzete szempontjából döntő jelentősége van az olajnak. Két- három esztendővel ezelőtt különböző nyugati szakértők azt állították, hogy Kína olaj kincse — beleszámítva a tenger alatti, egyelőre még csak kis részben ismert olaj- mezőket — felülmúlja az egész Közel-Kelet olajgazdagságát. Ezt a becslést azóta többször is javítgatták, de a legközelebbi nagy felvevőpiacra, Japánba küldött teli tankhajók sokáig azokat az elképzeléseket erősítették meg, hogy a nyolcvanas években Kínából olajnagyhatalom lesz. Japán 1973-ban 1,1 millió, 1974-ben 4 millió, 1975-ben 9 millió tonna olajat vásárolt Kínától. 1976 februárjában egyszerre csak közölték Tokióval: Kína ezentúl csak havi 250 000 tonna olajat tud szállítani és csak később sikerült évi 6,1 millió tonna olaj szállításában megállapodni. Mindez azután történt, hogy 1975 tavaszán I,i H^zien-nien miniszterelnökhelyettes egy japán gazdasági küldöttségnek azt mondotta; hogy „Kína nem tud any- nyi olajat szállítani, mint amennyit Japán igényéi”. Mindezek után nagy meglepetést keltett, hogy most szeptember végén' Liu Hszi- ven külkereskedelmi miniszterhelyettes Tokióban olyan hosszú lejáratú egyezmény megkötését javasolta, amelynek értelmében Japán felszerelt üzemeket és ipari termékeket adna el az eddiginél jóval nagyobb mennyiségű olaj fejében ... e Hosszú idő után először most beszélnek a kínai párt központi lapjától iparról és mezőgazdaságról szólva arról, hogy a termelés növelésében a minőség javításában (Hua Kuo-feng már kongresszusi beszédében ezt jelölte meg központi kérdésként) alkalmazni kell az anyagi ösztönzést. A Kyodó japán hírügynökség Peking- ből jelentette, hogy október végén a gyáripari munkások bérét 15—20 százalékkal felemelik; 14 év óta ez lesz az első bérjavítás. A Zsenmin Zsibo egy nemrég megjelent vezércikkében a termelés fokozására hív fel. A cikkben, amely elsősorban a 'mezőgazdaságon belül sürgeti az improduktív munkásállomány és munka csökkentését, leszögezik, hogy „az általános tervekben helyesen kell kezelni a mezőgazdaságfejlesztés és a nemzetgazdaság más ágazatai kapcsolatát”. Sok beszédből, rádiókommentárból azt állapították meg a Pekingben dolgozó nyugati újságírók, hogy a Hua és Teng által tervezett újabb „gazdasági ugrás” lényege egyelőre a haditechnikával összefüggő iparágak, azaz az atomenergia, az elektromos energia- és az acéltermelés gyors ütemű fejlesztése. A többi iparágnak Hua azt tanácsolja, hogy saját erejükre támaszkodva próbáljanak előrejutni. (Ami a hadicélú kiadásokat illeti, nyugati források szerint Kína 1972-ben 9,5 milliárd dollárt, 1973-ban pedig már 15 milliárd dollárt fordított katonai célra.) * * * A kínai politikának a szocialista közösséggel szembeni beállítottságát a kínai gazdaság 1976-os adatai szemléltetik: a mintegy 14 milliárd dolláros külkereskedelmi forgalomból a szocialista országok részesedése alig haladta meg a két milliárd dollárt. Peking gazdaságilag még erőteljesebben fordul a nyugati világ felé. Gárdos Miklós Vietnam 1977 HANOI ÉPÍTKEZIK. A háború által lerombolt városrészek újjáépítése után megindult a vietnami fővárosban az új lakóházak építése is. Képttnkön: új munkáslakások épülnek Hanoi Trung Tu kerületében ÍRNI TANÚÉNAK. A felszabadított Dél-Vietnam egyik Jelentős feladata až Írástudatlanság felszámolása. A 14 tartományban és városban mindenütt esti tanfolyamokat szerveznek az írástudatlan felnőttek számára. Így például Phu Khanh tartományban 70 ezer férfi és nő sajátította el a betűvetést és a számolás alapjait. Képünkön: Cui Lui község nemzetiségi lakosainak esti tanfolyama A második próba Görögország ren<ikívüli választásokra készül. Másodízben járulnak a választók az urnák elé a fasiszta katonai rendszer megdöntése óta, s ez alkalommal is rendkívüli körülményeK között. Igaz, akkor merőben más volt a helyzet: Karamanlisz, ak* a hatalomba a katonák jóvoltából került, még feladhatta a kérdést, „vagy én vagy a tankok?”. Pártjának, a nacionalista, jobboldali „új demokráciának” sikere, abszolút parlamenti többsége akkor, ennek volt köszönhető. Na meg annak, hogy a veterán politikus végre valóban erős és határozott parlamenti demokráciát ígért a görögöknek. Kivonult a NATO katonai szervezetéből, mivel az atlanti szövetség nem volt képes arra, hoffy a Ciprus negyven százalékának okkupációjában megakadályozza a másik NATO-tagot. Törökországot. A jobboldal választási győzelmének természetesen voltak olyan elemei, amelyek Karamanlisz személyétől függetlenek. Így nem utolsó sorban, a hellén baloldali megosztottsága. A junta bukása után a legalitásba kilépett pártok — a Görög Kommunista Párt, Papandreu pán- hellén szocialista mozgalma és az EDA — nem tudtak egységfrontot létrehozni, s nem léptek szövetségre a görög polgári baloldal pártjával, a Centrummal sem. Karamanlisz ugyan végrehajtott egy sor reformot, de azok igen jelentős mértékben személyének és pártjának hatalmát voltak hivatva erősíteni. Így például létrehozták a köztársaságot. (Igaz ugyan, hogy a republikánus aLkotmány megalkotói sokat merítettek a francia elnöki köztársaság példájából.) A néhány politikai reformon kívül Görögország kormánya számos más problémát képtelen volt megoldani. Az égei-tengeri olaj mezők még mindig nem ontják a fekete aranyat, pedig erre Athén nagyon is számított gazdasági terveiben. Az is igaz, hogy a kőolaj békés kitermelését nagyban veszélyezteti a török szomszéddal való viszály, nemcsak Ciprus, de az Égei-tQ ger kontinentális talapzata kincseinek ügyében is. Ez a katonai összecsapás küszöbéig terjedő konfliktus erőteljes fegyverkezésre készteti a görög kormányt, s az amerikai arzenálokra kacsingatva Athén fél lábbal már vissza is lépett az atlanti katonai szervezetbe. Az is vitathatatlan, hogy Karamanlisz a stabil és teljesjogú NATO-tagságot a Közös Piacba való belépés egyik feltételének tudja. Miklós Gábor hivatalos adatok szerint Latin-Ameriká- ban ma harminc millió indián él, ez körülbelül a népesség tíz százalékát jelenti. A szám bizonytalan, hiszen a népszámlálások még ma sem tudták felmérni az őserdők rejtett zugait és az Andok kis indián településeit. Továbbá azért is, mert az indiánok közül a törzsi szervezetben élőket foglalja magába, az el- vándoroltakról csak durva becsléseket vett figyelembe, és a népszámlálási adatokból nem tűnik ki a félvérek száma sem. Más nyelv, azonos gondok A legtöbb indián, a lakosság 70 százaléka, Bolíviában él, de Peruban, Brazíliában, Guatemalában és Mexikóban is meghatározó jellegű az indiánok súlya a népességen belül. Latin-Amerika indián közösségei 309 különböző nyelvet beszélnek, néprajzi- lag és éghajlati szempontból is differenciáltak. Ezeket a különbségeket a világ legszebb és leggazdagabb antropológiai múzeuma —a Mexikói Nemzeti Antropológia Múzeum — többezer négyzet- métert elfoglaló gyűjteménye mutatja be. Felvetődik a kérdés, hogy egységes egészként lehet-e kezelni az indiánok társadalmi és gazdasági problémáit? A válasz: igen, hiszen az egyes indián közösségek életformájában, társadalmi és gazdasági helyzetében sok az azonos vonás. A termelőerők fejlődési foka megegyező, Az indiánok általában törzsi szervezetben élnek, amelyek létszáma 50—500 fő (kivételt képeznek a pampákon élő indiánok, ahol 50 ezer főt számláló nagy törzsek is vannak), és nagy a törzsi hagyományok hasonlósága is. Gazdasági-termelési viszonyaikat az áru- és pénzviszonyokkal „fertőzött” naturál- gazdálkodás jellemzi. Az indián települések a folyóvölgyekben, vagy a tavak mentén találhatók. A férfiak vaAz indiánok jövttje Egy nép a helyét keresi dásznak, halásznak, gyűjtögetnek, a nők az állattenyésztést és a mezőgazdasági termelés kezdeti formáit, s a háziipart űzik. Pucallpában (Peru) az indiánok által látogatott piac olyan, mint a régi filmeken. Mintha megállt volna az idő! Az indián asszonyok fő beszerzési cikke a só, a cocalevél, az alkohol, a petróleum és a bádogbögre. Az indiánok többsége a pénz csereértékét még nem érzi: árviszonyaik kialakításában a termékek sajátos hasznosságát mérlegelik. A .civilizáció egyes vívmányai ma már az indián számára is kézenfekvő. San Ramonba (Peru) például az indiánok a legmodernebb sportrepülőgépeken szállítják holmijaikat a városba, de még mindig a csillogó üveggyöngyök jelentik számukra a legnagyobb ajándékot. Kettős veszély Sajnos, a legtöbb latinamerikai kormány „elfelejtkezik” az indiánproblémákról. A közöny rendkívül veszélyes, mert az indiánkérdés nem oldódik meg önmagától, s az indiánokat fenyegető veszély két oldalról is jelentkezik. Az indiánok törzsi szervezetét és elosztási viszonyait az áru-pénzviszo- nyok gyors térhódítása felbontja, megjelenik az indián közösségben is a kizsákmányolás. Az indiánokat elzavarják lakhelyeikről, felégetik az erdőket, a pampákon nagyüzemi állattenyésztést, vagy mezőgazdasági termelést folytatva szűkítik az indiánok életterét. Az új telepesek behurcolják a tuberkolózist és más tömegesen pusztító betegségeket, amelyek megtizedelik a lakosságot. Ez tapasztalható az észak-perui olajvezeték építésénél vágy a brazíliai erdőkben épülő országutak mentén. A polgári kutatók többsége elismeri ugyan a kipusztulás veszélyét, de rendszerint a modern technikát okolja a tőkés termelési viszonyok helyett. Pedig nem az a baj, hogy az indiánok képtelenek befogadni az új technikát, a civilizációt, hanem hogy hiányoznak az ehhez szükséges feltételek. Az új hatások felkészületlenül érik őket, ami együtt jár a pusztulás szörnyű következményeivel. Útkereső elmélet Van olyan szélsőséges, fasiszta koncepció is, amely Szerint Latin-Amerika gazdasági elmaradottságának egyik oka, hogy magas a gazdaságban haszontalan indián népesség száma. Ha nem is mondja ki nyíltan, de úgy véli, hogy az indiánok kipusztulását nem kell meggátolni, sőt! E felfogást azonban egész Latin-Amerikában elvetik a józanul gondolkozó emberek és igyekeznek — a társadalmi korlátok ellenére is — humánus kiutat keresni. A törzsi közösségből „ki-' emelkedett” indián, félvér, gyakran megtagadja azt a közösséget, amelyből jött. Egy értelmiségi munkakörben dolgozó indián barátom kesernyés lemondással jegyezte meg: egy út van — az indiánoknak fel kell szívódniuk a latin-amerikai népességben, elsősorban a criollik (a latin-amerikai spanyol Származék) között, s el kell tűnniük, mint ahogy kihaltak az inkák és más ősi népek. A rezervátum hasonlatos az állatkerthez. „Akkor inkább jöjjön a pusztulás” — mondta. Találkozhatunk az indián szeparatizmussal is, amely valamiféle független indián államot tűz [ki célul. A mexikói szeparatistók törekvése például, provokatív jellegű a kormánnyal szemben, ami az országban élő 2,5 millió indián helyzetét nem könnyíti. Elgondolásuk ugyanakkor romantikus és utópista. Nehezen elképzelhető, hogy a 24 ■nyelvet beszélő több törzsből olyan nemzeti formátumot lehet létrehozni, amely a fennálló társadalmi viszonyok mellett eséilyel szállhatna harcba követeléseiért. A megoldás A latin-ameriikai marxisták szerint az első feladat a társadalmi viszoynok alapvető átalakítása, a társadalmi haladást fenyegető jobboldali veszély elhárítása. Ezt követően érvényesíteni lehet a marxista nemzetiségi politika elvét az indiánprobléma megoldására is. A marxista nemzetiségi politika jó iránytű, de a követendő útvonalat már „helyi terepen” úgy kell meghatározni és elérni a célt, hogy az indiánok a társadalom egyenrangú tagjaiként — történelmi, nemzeti hagyományaikat megőrizve és felvirágoztatva — integrálódjanak. Az indiánok ősi hagyományait napjainkban a kipusztulás veszélye fenyegeti és ha Latin-Amerikában nem következik be e téren alapvető változás, akkor a következő évezredben már valóban csak a múzeumokban lehet megtalálni az Üjvilág őslakóinak nyomait. Iván Mihály Sztár lett a Star Népszerűbb lett, mint a Fehér cápa, százmilliókat hozott már eddig is, elöntötte Amerikát: a Star Wars izgalom. Tévéfilmsorozatról van szó, amely idegen csillagok közötti háborúkról mesél. Nem kell megijedni, semmi közük a valósághoz: leányrablás és a hős, aki egyik csillagról a másikra menekíti az ifjú, de szép hölgyet, marcona csapatok vonulnak a Tejúton át, robotok bohóckodnak emberként — szóval kaland, mese, ravasz technikai trükkök, szörnyetegek és rokonszenves daliák, akik mindig csak győznek. Az eredetileg szokványosnak induló tévé-sorozat készítői csodálkozva látták, milyen frenetikus sikert arat a művük. A 20th Century Fox filmgyár éppen csődött akart mondani, de ezzel a produkcióval hirtelen kikerült a csávából. Á lehetőségeket felismerte azonban még néhány száz üzletember. A film zenéjét album és discó-válto- zatban is kiadták — kétmillió példányban; hirtelen fölfedezték a könyvet is, amelynek alapján a szöveg készült, s rövid időn belül három millió darab fogyott el. Ez persze még mindig csak a megszokott karrier lenne. Megjelentek a játékboltokban a Star Wars kifestőkönyvek, a türelem játékok, a két „emberi” robothős, Threeplo és Artoo (amolyan Stan és Pan szerű figurák), felhúzható kivitelben láthatók a kirakatokban, megvásárolható a filmben szereplő űrhajó és rakétaautó, az egyik hős „roham- osztagosai” vigyázzba állnak a polcokon. Az idei farsangi álarcosbálok előreláthatóan teljesen ennek a filmnek a jegyében zajlanak majd; de árulnak Star Wars rágógumit, üdítőitalt, 'termoszpalackot, emlékjelvényt, ékszerpárnát. S mi több, már a sorozat második része is készülőben van, mert mindenki izgatottan várja, mi lesz a sorsa Leila Organa hercegnőnek, akit az első sorozat utolsó jelenetében sikerült megmenteni a halálcsillagról... Talán nem is olyan rejtélyes, miért menekülnek oly szívesen az amerikai tévénézők a csillagmesébe. A természetes és a világon minden emberben megtalálható mesevágyon kívül' ennek az az oka, hogy már unják a tényleges, a földi fegyverekről szóló tévéműsorokat, amelyek azt próbálják bizonygatni nekik, milyen nagy szükség van új és újabb rakétákra és bombákra. S hogy miért menekülnek éppen olyan •történetek világába, amely ugyancsak háborúról szól? Mert tudják, hogy ez a háború soha nem valósul meg. Tatár Imre