Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)

1977-10-16 / 244. szám

1977. október 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kiállítás Jászberényben Mai szovjet ex libris, kisgrafika A Szovjetunió nemcsak a világ könyvkiadásában jár élen, hanem a nyomtatott könyv szeretetéhez, megőr­zéséhez kapcsolódó _ intim grafikai műfaj, az ex libris kultúra területén is az elsők között szerepel. A fiatal szovjet államban a művészi könyvjegyek száma a húszas évek elején kezdett el roha­mosan növekedni. A Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom után beállt változások — az analfabétizmus felszá­molása, a könyvkiadás rend­kívüli ütemű fejlődése — kellő hátterül szolgált az ex libris művészet fejlődésének is. Mindehhez hozájárult, hogy az ex libris kultúra és gyűj­tőélet a Szovjetunióban él­vezi a legnagyobb állami tá­mogatást. Amíg a világon mindenütt amatőr egyesüle­tek jelentetnek meg kis pél­dányszámú, bibliofil kisgra- fikai • kiadványokat, addig a Szovjetunióban a művészeti könyvkiadók adják ki a kiál­lítások katalógusait, eredeti metszeteket tartalmazó map­pákat, gyakran 30—40 ezer példányos kiadásokban. A kisgrafika gyűjtőit, mű­vészeit szintén minden köz­társaságban jól szervezett klubok, körök fogják össze. A jászberényi városi könyv­tár már évek óta szoros kap­csolatot alakított ki ezekkel a klubokkal. A most bemuta­tott tárlatukon különböző köztársaságok grafikus mű­vészeinek könyvjegyeit, könyvillusztrációit mutatták be. A kiállítás első tablóin — mintegy utalva a szovjet— magyar kapcsolatokra — szovjet művészek magyar vonatkozású lapjait tekint­hetjük meg. Számos magyar gyűjtő részére készített ex libris mellett ott láthatjuk G. Ratner és A. Kirszanov jászberényi könyvtár számá­ra metszett könyvjegyeit is. A kiállítás legértékesebb lap­jai bizonyára A. Kalasnyi- kovnak az 1970-ben rende­zett, budapesti nemzetközi ex libris kongresszuson első díjat nyert fametszetei. G. Ratner ex librisei mel­lett Andersen meséihez ké­szített színes illusztrációit is megtekinthetik a látogatók. A litván A. Szkirutite rend­kívül aprólékos műgonddal készített metszetein a litván népművészet szín- és forma­világát eleveníti fel. Puskin kedvelte tartózkodási helyeit EX US KIS Germán Ratner linómet­szete idézik fel a leningrádi V. Vasziljev metszetei. A bemu­tatott ex librisek közül ki­emelkednek a Krím félszi­get központjában, Szimfero- polban alkotó művészek — A. Busók, V. Isztomin, Lev éi Igor Beketov — könyvje­gyei. A kiállítás csak arra vál­lalkozhatott, hogy változatos, sokszínű képet villantson fel a mai szovjet kisgrafikáról. A bemutatott ex librisek, eredeti könyvillusztrációk azonban nemcsak e lapok széles körű népszerűségéről, hanem magas művészi szín­vonaláról is tudósítanak. A. A. Már csak ma hiányzik A szűkszavú jelentésben csak ennyit olvastam róla: Staud Irén nyugdíjas peda­gógust, aki 1898-ban szüle­tett, s hatvan éve Egerben kapta meg tanítói oklevelét, ezennel gyémántdiplomával tüntetjük ki. Csoszogó-tipegő, halkszavú néninek gondoltam. Amikor tiszaigari otthonában felke­restem, erőteljes kopogtatá­som feleslegesnek bizonyult. — Hallom fiam, ne döröm­böljön annyira! Nincs az én fülemnek semmi baja. Jöj­jön már beljebb, ne csodál­kozzon! — Friss léptekkel vezetett a folyosón. A veran­da előtt gondozott szőlőlugas, virágoskert. — Egyedül élek, mindent magam csinálok. Lekopogom, az orvossal csak az utcán szoktam találkozni. Öblös fotelba huppantunk az antik bútorokkal zsúfolt szobában. Irike néni sze­me huncutul felcsillant. — Érzem, azt akarja kér­dezni, miért vagyok ennyi­re időálló? Ugye? Bólintottam. — Részben családi örök­ség, aztán meg a sport a „ludas”. Sose ittam, dohá­nyoztam —• helyette úsztam, kosaraztam, kerékpároztam. Ennek köszönhetem, hogy huszonöt évet nyugodtan le­tagadhatok. — Mikor és hol kezdett tanítani? — Már arra is büszke va­gyok, hogy az első tanév­kezdésem egybeesett az Ok­tóberi Szocialista Forradalom évével. Az ózdi vasgyári ma­gániskolában kezdtem, majd 1948 után ugyanott, mint ál­lami általános iskolai tanító folytattam és fejeztem be az oktató-nevelő munkát. — Megbecsülték Irike né­nit? — A felszabadulás után igen. Az MNDSZ ózdi szer­vezetének egyik alapítója voltam, majd városi és já­rási alsótagozatos módszer­tani felelős. 1951-ben kitün­tettek. Negyedikes gyere­keim megyei elsők lettek tanulásban, x kisdobos mun­kában Borsodban. Minisz­teri dicséretet és 500 forintot kaptam és negyven diákom­mal egyhónapos parádi üdü­lésre küldtek. Ez volt az életem csúcspontja. A megsárgult osztályké­pek között egy tablóra mu­tatott, amelyről rövidre nyírt hajú, komollyá merevedett tizenéves arcok tekintettek ránk. — Ök azok — súgta. Ebben a két szóban benne volt az öröm. a büszkeség, a következetesség, a szorga­lom, a siker, és a könnyek, egy dolgos élet legszebb pil­lanatai. Halgattunk, a csendet én törtem meg. — Szívesen ment nyug­díjba? A fejét rázta, mereven nézte a tablót. Tekintete szo­morú volt. — Nem mentem, küldtek. Ennek már húsz éve, csak annyit mondtak: kell a hely. Pedig de szívesen tanítot­tam volna! Hosszú sóhaj után foly­tatja. — Nyugdíjaztak, majd ha­zaköltöztem nagyszüleim ti­szaigari házába. Több ízben helyettesítettem az itteni is­kolában is. Jelenleg kereszt- rejtvényt fejtek, olvasok, s jó időben mindenem a kert. A telet nem szeretem, rend­szerint Pesten töltöm a test­véremnél. — Ha még egyszer újra­kezdhetné ... Válasza gyors és határo­zott volt: — Megint pedagógus len­nék. Egyedül élek, mégis ve­lem vannak az emlékeim. Tablókon őrzöm a kedves arcokat, s ez a sok kép, volt tanítvány még éjszaka is vi­gyázza az álmom. Az asztalt néztem, ame­lyen három egyszerű ok­mány feküdt: oklevél, arany- és gyémántdiploma. A felso­rolásból már csak egy hiányzik ... D. Szabó Miklós Puntila űr és szolgája, Matti Brecht bemutató a Szigligeti Színházban i Kurázsi mama és gyermekei, A kaukázusi kréta­kör, a Happy end, a Koldus­opera, a II. Ed,- ward, az Állít­sátok meg Arturo Uit után sorrendben a hetedik Brecht bemutató a Puntila úr és szolgája, Matti a Szigligeti Színházban — hozzávetőle­gesen egy jó évtized alatf. A felsorolásból már eleve sokatmondó, értékes szín­házpolitikai törekvésekre kö­vetkeztethetünk. Méginkább örvendetes — a közönség vé­leményének ismeretében ál­lítjuk —, hogy a Brechttel szembeni kezdeti idegenke­dést a magas művészi szin­tű előadások fokozatosan megszüntették. A remek Ál­lítsátok meg Arturo Uit elő­adása után a Puntila úrral a legszélesebb nézőrétegek körében nyert „csatát” Brecht a Tisza partján is. Valljuk be, csak Brecht művészi erejében és a kö­zönség „felnövésében”, íz­lésváltozásában, legértőbben és legkitartóbban hivők bíz­hattak ekkora sikerben. A katarzis nélküli színháznak nem régen még kimondatla­nul is az ' egysíkúságot ve­tették szemére. De ami Brechttől tíz évvel ezelőtt még idegenked,ve fogadott volt, a racionális, meggyő­ző, aktivizáló hatás, az ér­zelmi eltávolítás, ma már megértőbben, hatásosan jut el a nézőkhöz. Ezt bizonyít­ja a most bemutatott zenés népi komédia, a Puntila úr és szolgája, Matti. Az 1940-ben Finnország­ban írt gyilkos erejű játék főhőse, ama bizonyos „ősko­ri állat”, a földesúr, Puntila úr. A kapitalizmus vastörvé­nyei szerint éli józan min­dennapjait, de részegségé­ben mindig jóságossá, hu­manistává válik. Delíriumos embersége, őszinte véle­ményt mondása az adott kö­zegben csudabogárrá teszi Puntila urat. De nemcsak ennyiről van szó, hiszen ki­józanodása után rögtön meg­érteti velünk, hogy jóságos arcának mutatása alapgon­dolkodásának csupán a fo­nákja volt. Igazi s termé­szetes énjét a munkásai éh­bérért dolgoztatásakor éli. Bármilyen nagylelkűnek és megértőnek mutatja magát ez a kapitalista, a lényeg ugyanaz marad,: a kizsák­mányolás törvényei szerint cselekszik. A népi igazság nyelvén úgy is fogalmazhat­juk: „kutyából nem lesz sza­lonna”. Az osztályöntudatra ébredt „Mattik” tehát nem hihetnél^ a Puntiláknak. És Matti nem is hagyja magát becsapni. A harc valóban kemény^ a kizsákmányoltak és a kizsákmányolok között. S csak a harc törvényei sze­rint élhetnek az érdekeivel szemben állók. Brecht a Puntila úrral is bizonyltjai, hogy a „mihaszna nagybélű” — tehát az élősködő — „ir­tózatos országos csapás”. Ma- g ártartás változásuk csupán átmeneti, mégha szemforga­tásuk a humanizmus látsza­tát is kelti. Puntila lényege nem a jóság, hanem az ön­maga javára történő cselek­vés. Brecht a fölismertetés művészetével az elvont hu­manizmus tagadásáig kíván­ja eljuttatni a nézőt. Puntila úr szerepében Ma­jor Tamás kétszeres Kos- suth-díjas, kiváló művészt láthatja, — vendégként — a Szigligeti Színház közönsége. Alakításáról tanulmányt le­hetne írni, s minden bizony­nyal fognak is. Pedig szá­mára — testi alkatánál fog­va — eleve rejtett buktatót ez a szerepe, mégpedig az előítéletek talaján. A nép­színművet olvasva ugyanis Puntilát amolyan baltával faragott robosztus, nőzabá- lónak képzelhettük, falstaffi figurának, aki mellett leg­jobb ha mindig ott áll egy orvos, hogy a modem gyó­gyászat eszközeivel eret vág­jon rajta. megcáfolta tév­hitünket, elkép­zelésünket, Pun­tila kettős énjé­ben tökéletes, a jóság és a go­noszság fokozatos átmenetei körül úgy forgatja a cselek­ményt, szédületes iramban, hogy a földesúr testi erejét is félelmetesnek érezzük. A sklzoid lelkialkatú Puntila magatartásának minden lé­nyeges vonását előkészíti és bemutatja. A groteszk, bi­zarr helyzetek egész során keresztül ábrázolja a figura öntörvényeinek — részeg tu­dathasadásának és számító kegyetlenségének — logikai útját. Mindig cáfolhatatlan, amit mond, a tények értelmi hogyanja és az ábrázolás tö- kéletessségéből következően. Puntila kimondott igazságai­ból és igazságtalanságaiból úgy csinál visszautat, ahogy akar, mindig élesen látja és láttatja a világ egyik felét, állapotától függően, a jót, majd a rosszat. Major Tamás művészi pá­lyája egyik legemlékezete­sebb alakításának lehettünk szerencsés tanúi. Matti alakját Blaskó Pé­ter tárja elénk. Figurája a felvilágosodáskori vígjáté­kok furfangos szolgatípusá­nak modern, öntudatra éb­redt utóda. Blaskó megfor­málásában azonban ez a népj hős nem mindig elég ravasz, így alatta marad gazdája Major Tamás szellemi sodrásának. időn­kénti halványságáért azon­ban az utolsó jelenetben kárpótol, amikor mindent szétzúz a részeg gazda szo­bájában. Jelképes népítéletet hajt végre, de közben nem a groteszk kiúttalanság érze­tét kelti, hanem osztálya egészséges erejét mutatja meg mértéktartó komikum­mal. Sorsának igazát meg­győzően osztja meg a kö­zönséggel: „Mit érek a bi­zonyítványommal, amikor vagy azt írja be (Puntila. A szerző megj.), hogy bolsi va­gyok, vagy azt, hogy ember vagyok. Egyikre se kapok ál­lást.” Puntila úr lánya, Éva ala­kítójaként Csomós Mari re­mekelt. Elfojtott szenvedé­lyei, apja életmódja okozta csömöre miatt a Mattik tes­ti és lelki egészségéhez von­zódik, de önmaga bizonyítja be, hogy korlátáit képtéren átlépni. Csomós Mari nem­csak helyzete kiváltotta szán­dékáról, de visszalépése okai­ról is meggyőzi a nézőket. Matti szándékos közönsé­gességét megértve tudtunkra adja: a sofőr mellett érték­telen. Szakács Eszter Lainát, a szakácsnőt játssza, kevéske lehetőségét jól kihasználva. Fina, a szobalány — Szaba­dos Zsuzsa — érzékelteti Puntila úr házanépét, Papp Zoltán attaséját viszont túl bárgyúnak, a hihetőnél de- generáltabbnak találtuk. Lázár Kati Csempész Em­mája az emberibb élet utáni vágyakozást sugallja, tud­tunkra adja magatartásával, hogy előbb-utóbb eljut sor­sa lényegi kérdéseinek fel­ismeréséig. A „finn legen­dák” értelmezése és továbbí­tása már a tudatosság kü­szöbének átlépését jelenti. A patikus kisasszony An- dai Kati betegsége miatt Mihók Éva volt. A tehenes- lány — Baranyai Ibolya — az istállóban töltött évek összes következményét be­mutatta, ahogy Falvay Klári a Telefonos kisasszony alak­jában a jobb sorsra érde­mességet. A bíró, Puntila ivócimborája Hollósi Fri­gyes, a földesúr osztálybeli kontrollja is, nemcsak mu­latságos figura. Kisebb feladataiknak Czi- bulás Péter, Sarlai Imre, Szendrei Ilona, Újlaki Dénes tökéletesen megfeleltek. Paul Dessau kísérőzenéjét a színház kisegyüttese Nádor László vezetésével a játék ritmusának és hangulatának, sőt a mondanivaló kiteljese­désének megfelelően tolmá­csolta. A songok előadása — megfelelő hanganyag hiányá­ban — nem mindenkinek si­került a teljesség igényével. Köllő Miklós koreográfiája modernül kifejező, különösen a „hatalomkép” nagyhatású. Székely László díszlete a „vastörvények” világát erő­sítette, ahogy Szakács Györ­gyi jelmezei a korhűség ál­talános érzetét. Csepeli napok Utcaszínház Jászfény szar un A csepeli napok keretében ma délután fél négytől a jászfényszarui művelődési ház előtti téren vendégszere­pei a csepeli Utcaszínház. A neves fővárosi együttes be­mutatkozását igen nagy ér­deklődés előzi meg. Ugyancsak ma délután a XXI. kerületi tanács művelő­dési központja ifjúsági klub­jai találkoznak a jászszent- andrási és a jászjákóhalmi ifjúsági klubokkal, Jász- szentandráson, a művelődési házban. A találkozó kereté­ben szellemi vetélkedőt ren­deznek a Szovjetunió fejlő­déséről. Holnap délután 5 órakor a jászkiséri művelődési házban előadás hangzik el Csepel történetéről, és megnyitják a Csepel története az őskortól napjainkig című kiállítást. Csütörtökön este 7 órakor pedig a jászladányi művelő­dési házban Zelinka Tamás mutatja be Vörös Csepel ve­zesd a harcot című műsorát. íz előadás rendezője Csi­szár Imre, a Puntila úrral mutatkozott be a szolnoki kö­zönségnek. Az előzőek után már felesleges is leírni: sikeresen. Csiszár rendezésének elsődleges ér­deme a világos, pontos szer­kesztés. Ha szabad, így mon­danunk — jókora leegysze­rűsítéssel — az a nagyszerű, ebben az előadásban, hogy minden olyan kézenfekvő­nek tűnik, holott ez a Brecht darab szinte „tálcán kínál­ja” a legravaszabb, legbo­nyolultabb labirintusokat, zsákutcákat. Csiszár jó rit­must teremt, a képeken be­lüli látszólagos és olykori statikusság csupán pihentető egy újabb nagy nekirugasz­kodáshoz és fordulathoz. A csúcs a „hegymászó” jele­net. Puntila Matti hátán jut fel kacatjai tetejébe, de ott már paránnyá válik, alig látjuk, mert Csiszár ekkor úgy bontja ki előttünk — Brecht mondanivalójának jól értelmezett hangsúlyozásával — Matti jövőbe vezető iga­zát, hogy már csak őrá fi­gyelünk. Tiszai Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom