Szolnok Megyei Néplap, 1977. október (28. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-16 / 244. szám
SZOLNOK MEGYÉI NÉPLAP 1077. október 16. Túri vásár a 4-es stúdióban Rámás csizmát, mázas korsót, kaszakövet tessék! „Közhírré tétetik, hogy a mezőtúri nagyvásártéren kirakodó és állatvásár hirdettetik!” — harsogja a kisbíró dobpergés közepette. — „Jöjjenek el mind a fazekasok, a kefekötők, a szűcsök, a kádárok, meg a csizmadiák...!” Ott is voltak valamennyien, akik még űzik ezeket a mesterségeket Túrkevén, Mezőtúron és a Tiszazugban, összegyűlt szép számban a vásári nép is, eljöttek a mezőtúri és a tisza- sasi pávakör dalosai. Igazi vásári hangulatot teremtettek, a harminc—negyven év előtti nagy túri vásárok szokásait elevenítették fel három napon át a televízió 4-es stúdiójában. A róluk készült filmet év vége előtt, a „Röpülj páva ’77” sorozatban láthatja majd a közönség. Addig is a stúdiófelvételek alatt készült képriportunkkal adunk ízelítőt olvasóinknak a túri vásárból. Vásári forgatag — a mezőtúri nagyvásártér helyett — a televízió 4-es stúdiójában „Valódi disznósörtéból való ez mind” — kínál- Menyecskék szívét megbizsergetni, arra való a gatja ecseteit, keiéit, meszelöit a cserkeszölői tükrös mézeskalács szív kefekőtő Kapósak a mezőtúri fazekas. Csibi Ferencné portékái,* a mázas korsók meg a szilkék Kép és szöveg: Temesközy Ferenc Sok a díszlet, az utánzat, de Tóth Imre igazi juhász, ötvenkét esztendőn át terelgette a nyájat a tisza- kürti határban „Ehun ni, a piros disznó” — hosszú életet, sírig tartó boldogságot jósol a tiszasasi Zsoldosné „Asszonyok, emberek! Iitt a valódi holland kaszakő! Ügy vág a kés, mint a beretva!” Hajtós ember — Innen a Cukorgyártól Tiszabőig az út pontosan 45 kilométer, oda-vissza a fordulóért 44 forintot kapok. Tegnap öt fordulóm volt. Tiszabő felé tartunk. Szemerkél az eső, de azért jár az ablaktörlő. A ZIL magas vezetőfülkéjéből is látni: nyálkás, csúszós az út. — Ez még csak hagyján. Akkor ülne itt, amikor az istennek sem bír ez a masina Legalább 70—80 kilométeres sebességgel halad a sötét országúton a ZIL. Pótkocsija, nagy raktere üres. Az előbb még 100 mázsa cukorrépa terhét nyögte. — Megrakottan is megy ilyen vidáman. Bállá Zoltán minduntalan cigarettára gyújt. Fecskét szív, ha így fogy, reggelre üres lesz a doboz. — Szívom, látja, és mégse fogyok. Az orvos mindig veszekszik velem a kötelező vizsgálaton. Pedig kutyabajom. Véradó vagyok, rendben minden. Csak a 110 kilóm sok. Elhagytuk Törökszentmik- lóst. A fegyvemeki kanyarnál úgy fordul be a tíztonnás kocsival, mintha könnyű kis személyautó volánját tekerné. — Álmában is odatalálna már Tiszabőre — mondom. — Hogy a csudába ne! Ez már a negyedik év, hogy éjszakás vagyok. Tiszabőről mindig szállítottunk répát, így van ezzel az egész brigád, de még a ZIL-ek is. Tán maguktól is megtalálnák a répát meg a Volvót. Megérkeztünk Tiszabőre. Balra, a legelő szélén világít a rakodógép lámpája. A sofőr dudálással jelzi, hogy elég a répából, majd az autó nagy terhével elindul. Bállá Zoltán odakormányozza a ZIL-t a répahegyhez, a rakodógép hatalmas markába kapja az első halmot. Mintha az ég dörögne, pedig csak az első „marok” répa zúdul a hátunk mögé a platóra. A gépkocsivezető adminisztrál, ír egy sort a menetlevélre, aztán előbbre áll, most a pótkocsi kapja meg az adagját. Nem tart tovább öt percnél. Prüszkölve, fújtatva kapaszkodik fel az országúira a ZIL. — Vigyázni kell, az élőbb is öt mázsával többet rakott fel a gépes. A brigád anyagtakarékosságot vállalt. És a motor megérzi az öt mázsa pluszt is, eszi a benzint. A lámpa fényénél látjuk, hogy az előttünk haladó motorosnak magassarkú a cipője. — Egyem a lelkedet, kis- csibém — lágyul el a hatalmas ember, és óvatosan előzi. Aztán észreveszi magát és magyarázkodik. — Ha öregszik az ember, a gyenge csirkehúst szeretné ... Tíz óra múlt, elcsendesedik az országút. Azért ^olykor elhúz mellettünk egy-egy Skoda, Lada, Trabant. — Ha tudtam volna, hogy a brigád ennyire érdekli — mondja —, elhoztam volna a naplót, benne van az idei vállalásunk. Nincs ránk sok panasz, bár reggel nem szeretem ügy következik: brigádfegyelmi lesz. Nem rossz gyerek, hibázott, csak fiatal. Ugye, éjjel dolgozunk, nappal pihennünk kell. Egy fiatal csak elkoslat lányok után. Aztán az első forduló után megáll vacsorázni, a második után végigfekszik az ülé sen, s az ellenőr rázza fel hajnalban. Nohát! Ezért (van még más is, de ne beszéljünk annyit) fegyelmi lesz. — Hogy fegyelmez a brigádvezető? — Egyedül sehogy. A főnököm is ott lesz, majd együtt. — Hány főnöke van? — Sok! Itt van a munkaa sárral. Olyankor vontató, meg Volvo segít. Lajohka — majd megismeri, fiatal gépkocsivezető — szinte sírt tavaly télen. Sajnálom a kocsit, drága Zoli bátyám, azt mondja. — Megeszi az idő ezt a jó masinát. Hát — mondtam Lajoskának — az jó, hogy szereted, meg félted az autódat, de akárhogy is, nem maradhatsz vele a sárban, Csak kihúzták akkor. — Hová törekedsz már, te, te biztosan nem vagy mun- kavensenyben az üzemanyagtakarékossággal — mondja szelíden, amikor jó százzal száguld el egy kis autó „alattunk”. Mert mi magasból látjuk a világot. — Mivel jobb magának, hogy brigádvezető? — Dehogy jobb, inkább nehezebb. Az Ady Endre brigádhoz tizenkét gépkocsivezető tartozik. Mondja, hogyan nézzek rájuk munka közben? Egy gyárban egészen más, ott sok mindent lehet, amit itt nem. Persze azért megy itt is a munka, bizonyítja, hogy ezüstkoszorúnk van. Szolnokra értünk, a kivilágított hídon kék-fehér autó jön szembe velünk. — A Szabó család — kacsint össze Bállá Zoltán Gulyás Ferenccel, a munkahelyi irányítóval, aki ezen az estén az ő kocsiján rendezte be az „irodáját”. — Minket éjszaka ritkán igazoltatnak. Egyáltalán: éjjel üres az országút, kisebb a közlekedési baleset lehetősége. Meg lehet szokni az éjszakai fuvart. A cukorgyár hátsó bejáratánál először a mázsára „lép” a ZIL. Aztán furcsa, kettős alagútba érünk. Olyan szűk, hogy Bállá Zoltánnak vigyáznia kell a kocsi visszapillantó-tükrére. Hirtelen megáll, s hátranéz. , A vízágyú óriási erővel nyomja le a répát a platóról. Csodálkozom, nem láttam, hogy leengedték volna a gépkocsi oldalát. — Láthatta volna, — nevet a két ember' —, csak nem tűnt fel az a pillanat a sötétben. Itt várakozik két emberünk, majd figyelje meg, ha lerakodtunk. A vízágyús jelez, s míg a mi autónk előbbre áll, hogy a pótkocsit ürítse, a vízsugárral átcsap a másik alagútba, ott is „kimos” egy ZIL-t, aztán újra belekap a mienkbe. Nagy erővel zúg, dübörög a víz. A szép tiszta, gondosan fejelt répák engedelmesen „leszállnak” a kocsiról. Üjabb jelzés, fordulás és tényleg egy ember lép a kocsi oldalához, kapcsol, int. Bállá Zoltán utánanéz. — Ez szép szál fickó, eléri a kapcsokat. Valamelyik nap kis emberünk volt, hordta szegény a téglát létrának. Megint fürgén, vidáman jár a motor. Még nincs tizenegy óra. helyi irányító, aztán a menetirányító, az üzemvezető, a rendőr, a KPM, fel egészen az öregig. — Az igazgatóval beszélt már? — Hogyne beszéltem volna! Mentem hozzá építési kölosönért. Azt mondja az öreg: „Aláírod, hogy itt maradsz?” Alá, mondtam. „Akkor lehet” — mondta ő, és kész. Sok beszédnek sok az alja. — így kaptam én is negyvenezret — mondja Gulyás Ferenc menetirányító. A karcagi üzemegység dolgozói mindketten. Bállá Zoltán eddig a kisújszállási téglagyárnak szállított. Ahogy a cukorgyártás megkezdődött, vállalta megint az éjszakázást. — Pedig nekünk nem emelték az éjszakai pótlékot — dohog. — Az van csak, amit a vállalat ad, az a kicsi. Az állandó éjszakázással háromezerötszáz, jó, ha négyezer forintot keresek havonta. A törökszentmiklósi főút mentén sötét már a házak ablakszeme. Gyalogost is alig látunk. Azért a szemét nem veszi le az útról. Legalább öt stoppost hagyunk el. A tiszabői depónál találkozunk .három brigádtaggal, Oláh Andrással, Kovács Lukáccsal meg Kelemen Lajossal. Lajoska a legfiatalabb. Szőke haja hullámokba fésült, új a farmerja. — Szombaton leszek huszonnégy éves. Majd csinálunk egy ki házibulit. A Volánnál volt ipari tanuló, autó-motorszerelő a szakmája. — Azért mindnek én javítom a kocsiját — hasa rázkódik, annyira nevet Bállá Zoltán. — A brigáddal igen jó birkavacsorákat rendezünk — jut hirtelen ez a fiatalember eszébe. — És rendesek is vagyunk. Zoli bácsi elődje, Rit- ter Pál negyvenöt évesen halt meg. A családját nem hagyjuk el, segítünk nekik mindenben. Bállá Zoltán elkomorodik. Sokáig nem szól egy szót se. Akkor se, amikor a magányos rakodó, a Volvós Varga Sándor mondja, tizenegy éve ez a dolga már. Karcagi ő is, ha az utolsó répás- kocsi pótfuvarral megy reggel haza, viszi őt is. Ha nincs pótfuvar, jön a vállalati mikrobusz. II hét végén kommunista műszak Éjfélre jár, amikor harmadszor fordulunk. — Látja — és csak előre néz — így lettem én briga- déros. Hirtelen, agyvérzésben halt meg Ritter Pál, a brigádvezetőnk. Engem tettek meg a tisztségbe. Olyan hajtós ember volt, mint én. Már nem esik. Előttünk egy motorkerékpáros igyekszik haza. — Lehet, a tejiparnál sofőr — mondja Bállá Zoltán. — Oda nem mennék, dehogyis. A legjobb álmából kél — Akkor inkább egész éjjel __ bólogat Gulyás Ferenc, így gondolják ezt jnind, akik a répaszállítást, az állandó éjszakázást vállalták. Pedig ha jön a köd, a fagy, de nehéz az élet az országúton. Egy forduló 90 kilométer. Négy forduló 360, öt 450. Száz kilométerenként 40 liter benzin fogy, de több, ha gyorsan hajtanak, vagy ha csak öt mázsával is nehezebb a teher. A gépkocsivezető csak perceket pihen: amíg rakodnak, amig a vízágyú dolgozik. Ilyenkor előveszi a madzaggal biztosított tejeszacskót, fal is egy keveset. A ZIL reggelre sáros, szélvédőjét törölgetni kell. A gépkocsivezető reggelre törődött. Ráncai mélyebbek, szeme üregébe bújik. Inas kezén kidagadnak az erek, lábát szorítja a cipő. Elteszi magát este ötig. Aztán kezdi elölről az egészet. * * * A hét végén kommunista műszakot tartanak a Volánnál. A répások a Túrkevén összegyűjtött terményt fuvarozzák. Hétszáz gépkocsin ezernégyszáz ember vállalta a többletmunkát. A többiek már szeptember közepén teljesítették vállalásukat. Akkor is rátették két pihenőnapjukat. Országúton teherautók, vontatók, a vasúton irányvonatok világítanak az éjszakában. Most* többnyire terményt visznek, 1977 gazdag termését fuvarozzák. Köztük az YE 73-29 rendszámú pótkocsis ZIL. Vezetője, Bállá Zoltán tizenkilenc éve dolgozik a Volánnál. Brigádvezető. Sóskúti Júlia Már negyedik éve Reggel fegyelmi lesz
