Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-14 / 191. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 14. 4 75 éves a Szolnoki Mttvésztelep Őszinte humor, kitörő életkedv Nagy István szobrászművész ■z alkotás f ségosan létezőből kiinduló, az alkotó egyéniségétől alakuló, belőle kiszakadó új valóság. Szándéka szerint sűrítenie kell mindazt, ami miatt a művész munkába fogott, mindazt, ami műve készülésekor foglalkoztatta, s azt is, amit vele közvetíteni akart. Ha mindez csak megközelítően is eljut a befogadóhoz, a közönséghez; a művész s vele együtt az alkotás elérte célját. Tizedik esztendeje figyelem, mint alakul Nagy István kezében az anyag. Próbálom fogantatásuktól követni formaalakító indulatait, teljességében felfogni-be- fogadni a kész művet. Két évtizedes alkotói pályája egyenes ívű, következetes. Mindig az eleven, mozgó formák, kapcsolódó mozdulatok, viszonyok izgatták. A statika kérdései; hogy meddig lendülhet a szobor a labilitás veszélye nélkül, S hogyan változnak ezek a tényezők, ha más anyaghoz nyúl. Mit enged meg a bronz, az ólom, s mennyit a terrakotta? Vérbeli szobrász, kitűnően érzi a formákat, az arányokat. A portré jelenleg nem tartozik érdeklődési körébe. Bár készített néhány emlékezetes fejet — Zsuzsa, bronz, a Nemzeti Galéria, — Tamás, terrakotta, a Damjanich Múzeum, — Női arcmás, terrakotta, a művész tulajdonában —, elsősorban és kezdettől fogva a körplasztika foglalkoztatja. Legelső munkái között figyelt fel a kritika állatszobrainak egyéni varázsára. Érthetően, hiszen annyi suta- bota kedvességet, szeretetet, nyilvánvaló érzelmet sugároznak állatplasztikái, amelyet csak igen ritkán tapasztalunk szobrászainkban. Ennek alapján viszont hiba lenne csupán állatszobrászként kategorizálni, hiszen legalább annyiszor nyúl az emberalakhoz, mint az állatfigurához, s utóbbinál is, mint Aesopus meséinél, a konklúziónak nagyon is emberi tanulsága van. Bennünk talál választ a kicsijét szorító majomanya, kezünk si- mogatásra indul a szunnyadó sünfiók vagy a bumfordi mackók láttán. De ugyanígy tölt el mosollyal, melegséggel játszó gyermeksorozatának rugkapáló kis alakja, vagy valamelyik, porontyát édesgető anya kompozíciója. Sajátja az ízes-sommás formaalakítás, a végtagok többirányú megmozgatása, a test kontraposztos forgatása, s különösen a páros kompozícióknál a pozitív-negatív tömegek hangsúlyozása. Munkáinak érzékelhető plasztikai súlya van, mégis könnyedén simulnak egymáshoz az idomok, s természetesnek, egyszerűnek tűnnek a legbonyolultabb mozdulatok is. Ezért olyan megkapó az őszinte humor, kitörő életkedv, amely legtöbb munkáját tüzesíti. Európája büszkén üli meg bikává változott isteni lovagját, a Fürdő Borcsa égnekvetett lábbal, széles kedvvel élvezi a vizet, a Delfines kislány boldogan röpül jótszótársa hátán. A Számadó kettős figurája ötletes és hangulatgazdag szobrászi fogalmazása Petőfi sorainak: Megy a juhász szamáron, /Földig .ér a lába;/ Nagy a legény, de nagyobb/ Boldogtalansága. Az értő szem meglátja a kompozíciók szobrászi erényeit; a metszéspontok szögét, a mozgásban a Stabilitást, a formák zárt egységét, szigorú belső rendjét, a szerkezeti felépítését. Az avatatlan nézőt pedig lenyűgözi a Vakaródzó puli kedvessége, a Bimbózó Szerelem sorozat vagy az összehajtó Szerelmespár érzelmi telítettsége. Mosolyog a hetyke Juhász- bojtár láttán, s elismeréssel. futtatja pillantását a Támaszkodó vagy a Napszemüveges lány aktjának domborodó vonalain. Nagy István szeretettel, megértéssel fi- gyelmez emberre — állatra egyaránt. Az élet igenlése, öröm hatja át munkáit. Ez indította néhány évvel ezelőtt egy érdekes, sajnálatos módon figyelemre alig méltatott kísérletre. Mindig is szívesen dolgozott agyaggal, munkáinak jelentős része készült és készül jelenleg is terrakottában. Rátalált egy samottos anyagra, amely több játékosságot, szabadabb fantáziát engedett meg számára, mint az ólomplaSzti- ka. Először mesefigurák születtek keze alatt; Kecskecár, Török basa, — amelyeket fém és színes üvegberakással díszített. Mellettük, velük együtt jelentek meg azok a szintén Samottból készített állatalakos kompozíciók, amelyek a pozitív-negatív formáikkal szinte sugallták a nagyobb méreteket. Humorral, ötlettel teli ősállatok, halak, sárkányok, krokodilok, amelyeknek közös tulajdonsága, hogy a művész a szobor belső terét is a kompozíció részesévé teszi. Ezek a „funkcionális plasztikák” valójában egy elképzelt játszótér elemei, ahol a gyerekek tetszésük szerint ki-be csúszkálhatnak, fel-le mászkálhatnak az állatfigurák külső felületén és belső terében. Nagy István mesekertje vidám természetrajz, izgalmas mozgás és játéklehetőség a kicsiknek, figyelemreméltó plasztikai érték a városnak. Sajnos csak lehetett volna, vagy lehetne, ha valaki meglátta volna kitűnő ötletében, kétaranyszi terveiben a lényeget... Ariimat adni gyerekekül U III Cl nek, felnőtteknek — ez Nagy István művészetének ars poeticája. Észrevenni és észrevétetni másokkal is az élet apró ajándékait. Odafigyelni másokra, emberre állatra azzal az együttérzéssel, ami minden élőlénynek örök igénye. Az adás örömének felismerésében szegődnek társunkul Nagy István őszinte humánum jegyében fogant plasztikái. Egri Mária VALAMI SZÉPET... Fenákel Judit Miért nem írtok valami szépet? — Kérdezte távoli rokonom. — Hiszen annyi szép van az életben. Igaz is, miért nem írok valami szépet? Pedig évek óta készülök rá: Egy mesét például a kisfiamnak. Még sose írtam mesét a fiaimnak, és lassan el is kések vele. Kinőnek a meséből. Mesét, mondjuk a, kiszabadított királylányról, a legkisebb fiúról, a fele királyságról. De fáradt voltam, nem jutottam tovább a jámbor óhajnál. Talán holnap hozzákezdek. Aztán holnap lett, és kiderült, hogy már többen telefonáltak, az egész város tudja, „odafönt áll a balhé”, mert egy kommünikében elvétettem a rangsort. Ki informált, honnan vettem, milyen jogon, felelős vagyok; helyre- igazítás. Védekezés, magyarázkodás, égő fülek és a betűk a papíron; „munkatársunk hibájából”. A mese. a kiszabadított királylányról, a legkisebb fiúról, a fele királyságról beleveszett egy régen olvasott mesekönyvbe, semmi se maradt belőle. Azért az elnyomott szándék előbukkant megint. Évekkel később moziból jöttünk, vad perverzitások és meztelen szadizmus után. Nem igaz — lázadt bennem a soha ki nem gondolt mesék írója — nem igaz, hogy ilyen az életünk. Valami szépet kellene adni végre az embereknek. A szerelemről például. Annyi önkielégítés, mar- cangolás, ferde hajlam után ki kellene találni egy szép szerelmes történetet. Aztán holnap lett. Egykori tanítványom keresett meg. Valamikor mindketten azt hittük egymásról, hogy lesz belőlünk valami. Utolsó találkozásunk idején egyetemista volt, tele népnevelő szenvedéllyel, életre szóló nagy elhatározásokkal. — Mit csinálsz? Hol vagy? Sikerült-e^? Nem csinál semmit. A központban van. Nem sikerült. De egészen jól keres. Sehol ennyit nem fizetnének. — Hivatalnok lettél? Olyasmi. Kitűnő kávét főz. Ha egyszer arra járok, föltétlenül kóstoljam meg. — Látom, gyűrűd is van. Igen, férjhez ment. És kell a pénz. Nagyon kell a pénz. Ha jól összehúzzák magukat, öt év alatt meglesz a társasház beugrója. A férje mellékállást vállalt, esténként fusizik,.. Valami szép történetet a szerelemről. Egy férfi és egy nő egymásért... A világ ellen? Egy férfi és egy nő a lakásért... Egymás ellen. Az a szép,. ez meg az igaz. És nincs bennem elég önfegyelem, hogy a szép kedvéért az igazról lemondjak... És mégis... Üjra meg újra. Valami szépet kéne írni végre. Egy szép, nagy neki- feszülés történetét például. Az ember elhatároz valamit, vállal egy ügyet, és végigviszi. Aztán holnap lett. A vendéglői asztalok között fet- szegen kódorgóit régi ismerősöm. Egy botló lépésnél a székembe kapaszkodott. Fordultam, hogy rendre utasítsam. — Te vagy az? — örültem a találkozásnak. — Régen láttalak. — Hát most láthatsz — a részegek bamba arckifejezésével nevetett rám. — Nem vagyok valami fényes látvány. — Névnap, vagy prémium? — Egyik se. Ünnepeltem a leváltásomat. — Hogy történt? — Egyszerűen. Behívtak és közölték, hogy le vagyok váltva. — Így? — Így— Indoklás? — Semmi. — Hát akkor? — Mit akkor? ök csináltak fejest belőlem, most ők csináltak beosztottat. — És te mit mondtál? — Semmit. — Szó nélkül tudomásul vetted? — Én ilyenkor nem tudok beszélni. — Az lehetetlen. Az ember kiabál, ha rálépnek a lábára. — Én nem kiabálok. — Nem tiltakoztál? Nem követeltél fegyelmi vizsgálatot? — Nem is tudom. Olyan zavart voltam. Aztán egy-kettőre kívül kerültem az ajtón. — És ott maradtál a cégnél? — Persze. Hova menjek? —< Hisz folyton dicsértek. Azt mondták, remek munkaerő vagy. Szorgalmas, megbízható ... Semmi közöm nem volt a dolgához. Mégis győzködni próbáltam. Az embernek elemi joga, hogy kiabáljon, ha rátaposnak. A vállát rángatta. Minek ugrálni? Ezt az ügyet úgyis elintézték már. — Hát nem érted? Itt erről az ügyről van szó, nem arról, hogy újra főnök legyél. Itt rólad van szó. Arról, hogy-az ember mégse olyan, mint a hangya. Hordja a morzsát ész nélkül, aztán jön valaki és ráteszi a cipője orrát és vége. Az ember legalább ricsajt csinál. Kérdez, indokol, lármázik, szóval van, és észrevéteti a létezését. Nem érted? Nem értette, ingatta a fejét, részeg mosolygás lógott a száján és nem értette. Én pedig tudtam, hogy ezt kell megírni. Hogyan törődik az ember kerék alatt, pocsolyában, cipők talpára ragadva, amíg tiltakozni se képes. Amíg eljut a száján lógó üres mosolygásig és nem akar semmit. Lehet, hogy soha többet nem akar már semmit. Hova lett, a szép nagy ne- kifeszülés históriája? Az ember, aki vállalt egy ügyet és végigviszi. Vannak ilyen emberek, biztosan vannak. Csakhogy olyan sokat kell utánuk gyalogolni. Ebbe meg itt... belebotlottam. Hát mit tegyek, ha a szépet úgy kellene kitalálni, a többi meg, a ronda, a torz, a fájdalmas mindig itt van a kezem ügyében. — De azért valami szépet készülök írni évek óta. Talán holnap mégis csak hozzákezdek. A történet 1941 augusztusában kezdődik, amikor a tizenkilenc esztendős Dániel Mihály Pál- monostoráról Budapestre jön és kalauznak szegődik a BSZKRT-hoz — betöltve a június 26-i kassai provokáció után hadba vonultak által üresen hagyott helyek egyikét. Ha nem lenne háború, talán sokkal jobban örülne annak, hogy sikerült belülre kerülnie az elit vállalat kapuján, hogy sikerült a meglehetős anyagiak, a létbiztonság közelébe jut" nia. De a háború épp ezt az utóbbit veszélyeztette. És hamarosan számo- latlanul kell az ember. Nyolc nappal a doni vereség után Dániel Mihályt is elviszik katonának. A futószalaggá gyorsult katonai adminisztráció rohammunkában készíti a behívókat. Az egyébként is szűkszavú okmánynak csak a legfontosabb rubrikáit töltik ki. Dániel Mihály behívójának már száma sincs. A BSZKRT 1946. április 7-én, a fölszabadulás első évfordulója után három nappal törli a létszámból. Indok : igazolatlan távolmaradás. A törlést két év múlva az igazgatótanács érvényteleníti, s Dániel Mihályt két nap rendkívüli fizetett — mivel?! — szabadságra bocsátja. Indok: fogságból hazatért. Az életéből huszonöt év telt el. A huszonötből hat lett a háborúé, a hatból négy maradt a lövészárokban, a tábor szögesdrótja mögött. A férfikor fele — és még mindig csak a kezdetek. Az úgynevezett élet elején. Nullán. (Vigasz: egy egész országgal együtt) A középmagas, zárkózott, lassú járású férfi összeszorítja a fogát és nekivág. A dokumentummá átminősült szolgálati papírok jelzései: 1949. május 20-án kétszázötven forint házassági segélyt kap, fél év múlva szo- ba-konyhás szolgálati lakást. Azután villamosvezető lesz,' utána elvégzi a trolivezetői tanfolyamot. Jóval később a nyolc általánost. Közben járja a soros szakmai és politikai tanfolyamokat Egyszer kollektiven — pecsétes levélben — dicséri meg egy Pesten kirándult tsz-csoport, egyszer túllépi az előírt sebességet, néhány dicséret. Balesete nem volt. — Tudta, mi mellett ken szólnia. Mindig az érdekeinkért agitált/ Ha háromszáz órát kellett dolgozni egy hónapban, annyit dolgozott. Havi egy, esetleg két szabadnappal. Nem vitatkozott azon, hogy milyen féltéZelei Miklós: Egy emberélet tényei telekkel dolgozik. Bér- és jutalomvitánk sem volt soha — mondja a felettese. Ha háromszáz órát kell, annyit dolgozom — mondja magában a korosodó férfi, mondatja vele ön becsű* lése és a közbecsülése. A társadalomnak az kell, hogy valaki elvégezze a munkát; hogy valaki teljesítsen, neki pedig, hogy teljesíthessen. Mindenáron, hiszen kell a pénz, kell a pénz nagyon. Egy évtizednél is több tel;,k el ebben a szorításban. — Jelenleg nem lépjük túl a havi kétszáz munkaórát. Négy-öt, sőt, hat szabadnapot is adhatunk egy hónapban a járművezetőknek — folytatja az előbbi munkahelyi vezető. — A „hőskorban” ezt nem lehetett. Kevés volt az emberünk, De annak a kevésnek megfizethették. Dániel Mihály pedig befejezeti a szabadság-hegyi lakás építését, pár év múlva kicseréli a kocsit is: — Ha nyugdíjas leszek, majd barangolok az országban. Ötvenéves. Eljutott oda, ahová fiatalon lenne jó, fiatalon lett volna jó, háború nélkül, fogság nélkül, szegénység nélkül — de mégis fellélegezhet. Fellélegezne, ha nem érezné,' hogy bai van a szívével. De ez titok, önmaga előtt is. A tengelyen töltött idő után járó korkedvezménnyel már csak három év a nyugdíjig. Ki kell bírni. Csak három év. Elszánt. — Az üzemorvosi ellátástól idegenkedett. Valószínűleg saját orvosa kezelte — mondja az üzemorvos. Az orvosi kartoni bejegyzés: „Vérnyomás-emelkedés. Heti szabadnap megadása mellett vezethet. Ne túlórázzon. Egy hét múlva jelentkezzen vérnyomás-ellenőrzésre”. (Nem jelentkezett.) — Hogy fordulhatott elő, hogy nem jelentkezett? — Az emberi felelősséget nem lehet teljesen adminisztratív útra terelni — mondja az üzemorvos, — Ritkán betegeskedik. Tavaly vettem betegállományba, három napra — mondja a körzeti orvos. • Gyomorra lokalizálódó fájdalmat állapítottam meg nála. A vérnyomásával nem volt baj. Voltak szívpanaszai. Többször próbáltam rábeszélni, hogy vizsgáltassa ki magát. Kerülte, — Súlyos anyagi veszteséggel jár, ha valakit nyugdíj előtt tiltanak el a vezetéstől — mondja a kollégája. A barátja pedig: — Vigyázott magára. Nem dohányzott, nem ivott. Munka után egy fröccsre se ment be sehova. Társadalmi munkát végzett, a brigád életében benne élt. Nem panaszkodott semmiért. Egyszer, halála előtt nem sokkal azt mondta, hogy nagyon fáradt. A víz is kiverte. Súlyos anyagi veszteséggel jár, ha ha valakit nyugdíj előtt tiltanak el a vezetéstől. Elszánta magát: — Megtartani, amit elértem. A reggeli csúcsforgalom végén Dániel Mihály a volán mögött rosszul lett. Munkáját így is lelkiismeretesen végzi: azonnal- fékezni kezd. Fékezés közben belehal infarktusába. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentéktelen. Szenti Ernő Tél Estévé sűrűsödött a délután Májszínűek a jellegek A csend hótakarója alatt Megdermedt árnyak fekszenek Az elmúlás-gravitáció Lefelé sodorja testünk Ár ellen úszik Minden tettünk Csend-jég süti vérem Lila szavakkal szólok Ha megölöm mi fáj Akkor sem leszek boldog. Balogh Attila Panasz Részeg voltál, azért nem találta anyám nyolcadik gyermekét Adtál nekem egy kabátot, amely kicsi rám. örököltem Tőled egy csikket, amelyből nem rojtosodik a füst. Nekem adtad legszebb kutyád, ami másnap megdöglött. Anyám sír, és még mindig nem találja nyolcadik gyermekét. Maradj egy ritmusig, apám! Most húzd! — most lágy a dallam.
