Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-05 / 183. szám
SZOLNOK MtGYEI NÉPLAP 1977. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI 1977. AUGUSZTUS 5. PÉNTEK KRISZTINA NAPJA A Nap kél 4.27, nyugszik 19.13 órakor. A Hold kél 22.01, nyugszik 11.12 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: Időnként kissé megnövekvő felhőzet és megélénkülő, változó irányú szél, csapadék nélkül. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 24—28 fok között. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK kedd reggelig: Időnként átmenetileg megnövekvő felhőzet, legfeljebb néhány helyen záporral, legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 12—16 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet 22—27 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Otto Magnus Stackeiberg Százkilencven évvel ezelőtt, 1787. augusztus 5-én született Révaiban és 1837-ben -halt meg Szentpétervárott Otto Magnus Stackelberg orosz festő és archeológus. A phigaliai Apolló templom ásatásait vezette és 1827-ben felfedezte — többek közt — az etruszk művészetre nézve rendkívül fontos cornetói sírkamrákat. A görög művészetre vonatkozó számos publikációt adott ki. Mint ismeretes, a görög művészet nagyjából tíz évszázados története négy nagyobb szakaszra tagolható. Az első a kezdetek kora, a mykénéi kultúra bukásától a városállom-szervezet megszilárdulásáig, vagyis az i. e. XI—VIII. század. A második nagy kor az úgynevezett archei- kus kor, ez a perzsa háborúkig terjed, vagyis az ie. 700-tól 480 körüli időszakig. * Balatoni információk Űj, tetszetős kiadvány jelent meg „Balatoni információk” címmel 150 ezer példányban. A Balatoni Intéző Bizottság megbízásából — az Idegenforgalmi Propaganda Kiadó gondozásában — megjelent 65 oldalas kiadvány magyar, angol, német és cseh nyelven adja közre a Balaton vidékének legfontosabb idegenforgalmi ismeretanyagát, adatait. Munkás filmnapok Az elmúlt év őszén Csepelen első ízben rendezték meg a munkás filmnapokat. A példa nyomán az idén szeptember 8—28. között hasonló munkás filmnapokat szervez Vas megyében a Moziüzemi Vállalat. A rendezvénysorozat célja, hogy az érdeklődők keresztmetszetet kapjanak a magyar filmművészetről, megismerjék azokat a filmeket, amelyek emléket állítanak az igazi hősiességnek, önfeláldozó harcnak, amelyek jól tükrözik a munkássorsokat. A munkás filmnapok alkalmából számos vállalatnál, üzemben filmvetítéseket, előadásokat, vitákat tartanak. Ezenkívül sorozatot indítanak ugyancsak munkások részére a szombathelyi Savaria Filmszínház kamaratermében „Irodalmi művek szovjet filmen” címmel. Zalában sütik Itt a citopános kenyér Áprilisban kezdődött a Zala megyei Tejipari Vállalatnál a citopán, a porított kovász kísérleti gyártása. Az 56 000 000 forintért létesített citopán üzemben eddig 5,5 vagon porított kovászt készítettek, s bocsátottak több megye sütőipari vállalata rendelkezésére. A tapasztalatok mindenütt kedvezőek, s ezek — meg a Sütőipari Kutató Intézet vizsgálatai — alapján a Zala megyei Sütőipari Vállalat zalaegerszegi 12-es üzemében megkezdték a citopánnal készülő kenyér gyártását, naponta 7—10 mázsa készül. Sikere igen nagy a vásárlók körében, mert foszlósabb és tar- tósabb az űj kelesztővel készült kenyér. A zalaegerszegi üzem évente 240 vagon porított kovászt képes előállítani, de már termelésre kész a nagy- kanizsai és a keszthelyi elősűrítő is, ahol naponta 50 000 liter savóból és kellő mennyiségű lisztből húsz órán át érlelik a citopán alapanyagát. Környezetvédelem Ha a földközi-tengeri országok (Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Jugoszlávia és Görögország) fenn akarják tartani idegen- forgalmukat, a következő 10—15 évben több mint 1500 millió fontot kénytelenek költeni a Földközi-tenger tisztítására. Egy tanulmány szerint legalább ennyibe kerül a szennyvíz- és hulladéktisztítás. A Magyar Televízió Röpülj páva műsorsorozata keretében pályázatot hirdetett, amelyben az ország különböző tájegységei folklórhagyományait kívánják bemutatni. A pályázatra beérkezett több száz forgatókönyv közül a mezőtúriak elképzelése, a Túri vásár a legjobbak közé került. A Túri vásárban — címéből is következik — a híres mezőtúri állat- és kirakodóvásárokat idézik fel a forgatókönyv írói és a népes szereplőgárda. A mezőtúriak a túrkeveiekkel, a kunszentmártoniakkal közösen lépnek majd kamerák elé: pávakörök, citerá- sok és más népi hangszerszólisták, a régi foglalkozások művelői: fazekasok, szűcsök, kötélgyártók, mézes- kalácsosok, teknőváj ók. A televízió a külső felvételeket e hó 19-én, 20-án és 21-én forgatják Mezőtúron, s minden valószínűség szerint a tiszakürti arborétumban is, a tiszazugi napok keretében rendezett pávaköri találkozón. A tv 4-es stúdiójában októberben építik fel, „rendezik” meg a túri vásárt, több száz mezőtúri, túrkevei és tiszazugi szereplővel a megyei tanács nem csekély anyagi támogatásával. A műsor minden valószínűség szerint karácSony- tájt kerül majd képernyőre, — s a Túri vásár tulajdonképpen a Kunság gazdag folklórjának teljes kereszt- metszetét adja. A Bikali Állami Gazdaság szép példáját adta az idős emberekről való gondoskodásnak: egy teljes tenyész- nyúl-állományt ajándékozott a szederkényi szociális otthonnak. Az öregek otthonában élő emberek régi kívánsága volt hogy a tétlenség elűzésére szívesen vállalnának valamilyen érdekes, könnyű elfoglaltságot. A bikali gazdaság évek óta tenyészti a „fehér gyöngy” elnevezésű házinyúlat, amely teljes egészében exportra kerül. A kitűnő tulajdonságokkal rendelkező nyúlfajtából a nagyüzem hatvannégy példányt átadott az öregek otthonának. Gondoskodott a szükséges ketrecekről is, sőt elküldte szakembereit Szederkénybe, hogy segítsenek a nyúlfarm létrehozásában. Tizennegyezer forint bírság Vendéglátóipari múzeum Moszkvában vendéglátóipari múzeumot nyitnak meg amely az orosz konyha kétszázéves történetét mutatja be. A múzeumban kiállított tárgyak között a moszkvai ásatások során megtalált edények szerepelnek, a porcelángyárak legújabb termékeivel együtt. Akció-reakció vizsgálat gépkocsivezetőknél Hozzásegíthet a balesetek csökkenéséhez Akció-reakció vizsgálattal érdekes „nyomozó” munkába fogott az Építőipari Szállítási Vállalat pécsi üzemegysége. Az ötletet az a megállapítás sugalmazta, hogy a közúti balesetek többsége hétfőn, munkaszüneti, illetve fizetési napok után következik be. Elhatározták, mérés- sorozatot indítanak, és ehhez technikai segítséget a pécsi Orvostudományi Egyetem élettani intézetétől kaptak. Egy állatkísérletnél alkalmazott, ezredmásodperceket is mérő, adatokat leíró és rögzítő készüléket alkalmassá tettek gépkocsivezetők akcióreakció képességének vizsgálatára. A kölcsön adott készüléket a gépkocsiban helyezték el, és azt összekapcsolták a teherautó gáz- illetve fékpedáljával. Látómagasságban ismeretlen időpontokban felvillanó lámpafényre kellett reagálni a gépkocsivezetőnek, vagyis mintha előtte haladó jármű féklámpája gyulladna ki. A vizsgálat mindössze két percet igényel. A jelző fény és cselekvés — a gáz, illetve a fékpedál nyomása között eltelt idő megmutatta, hogy a gépkocsivezető milyen gyorsan képes reagálni. Így nyomon követhették például az italozás utáni „tompultságot”, amikor a szondázás már nem mutatott alkoholos hatást. Érdekes volt annak a jó fizikai erőben levő dolgozónak a mérési adata, akinél az italozás gyanúja sem merülhetett fel. Nála viszont kiderült, hogy rendkívül nagy fizikai igénybevétel miatt jelentkezett még másnap reggel is szokatlan fáradtság, amely nagy mértékben megnyújtotta a reakció idejét. Húsz hellyel bővül a szolnoki Kolozsvári úti bölcsőde. A tervek szeririt az ÁÉV szakemberei augusztusban adják át az új épületet, amelyben a két foglalkozótermen kivül mosó és több tárolóhelyiség lesz Képernyőre kerül A Túri vásár Tenyésznyulak ajándékba Defekt- Hogyan kaptál defek- tet?- Eltörtem egy palackot.- Nem vetted észre?- Nem, mert egy gyalogos kentében volt. Vastag András, Jászberény, Bajnok út 59. szám alatti lakos a közúti közlekedésben elkövetett szabálytalanságok sorozatával hívta fel magára a figyelmet. Alig másfél hónapja, hogy Szolnokon, lakott területen gépjárművezetői jogosítvány nélkül, 110 kilométeres sebességgel száguldozott motorjával. A jászberényi járási-városi Rendőrkapitányság akkor ezért 4 ezer forintra büntette. A „figyelmeztetés" nem használt. Vastag újabb durva szabálytalansággal sértette meg a közúti közlekedés rendjét. Július 28-án ismét vezetői jogosítvány nélkül motorozott, és járművén három személyt — egy ötéves és két négyéves gyereket — vitt, közülük kettőt bukósisak nélkül. Az „illegális” motoros ezúttal 5 ezer forint büntetést kapott, és a rendőrség bevonta motorkerékpárjának rendszámát. Számára ez a büntetés is kevésnek bizonyult. A bevont rendszámot egy másik motorról leszerelt rendszámmal pótolta, és három nap múlva Jászberény lakott területén újból motorozott. Amikor a rendőr megállásra szólította fel, több mint 100 kilométeres sebességgel elszáguldott. A bírság ezúttal sem maradt el, újabb 5 ezer forintos büntetést kapott. Tizennégyezer forint büntetés szabálytalanságok miatt másfél hónap alatt. A tizenkilenc esztendős Vastag András alkalmi munkából él, amit így keres, az aligha elég a büntetés kifizetésére. De ha kifizeti is a büntetést, vajon mi következik még? Tiszaburán Ifjúmunkások találkozúja A tiszaburai tiszai szabadstrand közelében ütötték fel sátraikat az idén a Szolnok megyei ifjúmunkás kempingtalálkozó résztvevői. A találkozót tegnap délben nyitották meg. A KISZ Szolnok megyei Bizottságának képviseletében Szilágyi Gyula megyei KISZ-titkár köszöntötte a több mint 100, üzemekben, termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalt. A táborozás vasárnap délben ér véget, addig több kulturális és sportprogram színesíti a tiszaburai táborlakók életét. Többek közöt a kiskörei tározótóhoz kirándulnak, valamint negyvenen csatlakoznak közülük a nemzetközi Tiszafára mezőnyéhez is. A tiszaburai termelőszövetkezet gyümölcsösében egy napot munkával töltenek a fiatalok, a teljesítményük után járó munkabérüket a VIT- alapra ajánlották fel. ■ KÉTNAPOS országjáró kirándulást szervez Puszta- monostoron a klubkönyvtár a község lakói részére. A kirándulás résztvevői a közeli napokban külön autóbusszal a Velencei tavat keresik fel, ahol a táj történelmi nevezetességeivel ismerkedhetnek. ® SZABÁS-VARRÁS tanfolyamot indít október 1-től a törökszentmiklósi művelődési központ. A jelentkezési határidő: szeptember 15. ■ JÖ ÜTEMBEN halad a rákóczifalvi Egyesült Rákóczi Tsz szajoli kerületében az újabb hat hektáron, tizenkét blokkban készülő üvegház építése. A tervek szerint három év múlva újabb tizenkét hektáron épülnek hasonló növényházak. © MEGKEZDTE a Kossuth téri ÄBC áruház külső homlokzatának felújítását a mezőtúri áfész. Ugyancsak elkezdődött a városban a kereskedelmi szakmunkás- képző iskola tantermeinek felújítása is. g ELSŐ ÍZBEN rendezi meg a KISZÖV a Verseghy könyvtárral közösen a megyei szövetkezetek szocialista brigádjainak olvasótáborát augusztus 15- és 19 között Zebegényben. © ORSZÁGOS állat- és kirakodóvásár lesz vasárnap Jászapátiban. g MA ESTE 20 órakor a jászberényi szabadtári színpadon a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese bemutatja Dallal, tánccal című ének- zene-, táncműsorát. SfOUNM MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a .Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Áz előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla Egyik kedvelt kiránduló- ót üdülőheeltfilnV n VaUn. neiyunK, • a veien jó sí munkákat a" hosszú távú tervek szerint 17 km partvédőmű épül, né*y négyzetkilométer nádast irtanak ki, és S millió köbméter iszapot távolítanak el.