Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)

1977-08-06 / 184. szám

Ara: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Az általános iskolákban Sok a felmentett, több a hiányzás Ülést tartott a Szolnok városi Tanács Végrehajtó Bizottsága A megyeszékhely rohamos fejlődését, s népességének növekedését az is jelzi, hogy az általános iskolákban egyre nagyobb létszámúra duzzadnak az osztályok. Az utóbbi két tanévben például több tanuló végezte! el az általános isko­lát, mint amennyi 8 évvel ezelőtt beiratkozott. A magyará­zat egyértelmű: az „újak", a létszámnövelők a beköltözők gyermekei voltak. Már önmagában ez a tény is rávilágít ar­ra, hogy nem könnyű a szolnoki oktatási intézmények pe­dagógusainak dolga. Egyebek közt ez volt a Szolnok városi Tanács Vég­rehajtó Bizottságának tegna­pi ülésén a bizottság tagjai­nak megállapítása annak a napirendi pontnak a vitájá­ban, amelyben a tankötele­zettségi törvény végrehajtá­sának tapasztalatait elemez­ték. Mint az Káplár József mű­velődésügyi osztályvezető je­lentéséből is kitűnt, a tan­kötelezettségi törvény vég­rehajtásának alapja a beis­kolázás az utóbbi években rendszeresen támaszkodik az óvodákra — amelyekből áz í977/78-as tanévre a tanu­lók 35,9 százaléka jött — és áz iskolaelőkészítő tanfolya­mokra. Ez utóbbiak feladata az óvodába nem járt gyer­mekek „ráhangolása” a szer­vezett iskolai életre. Külö­nösen fontos ez a tevékeny­ség a cigánytanulók nagy ré­szénél. Igen jelentős volt az Áchim úti és a Délibáb úti iskolában szervezett tanfo­lyam, amely öthónapos neve­léssel készítette föl a gyere­keket. Az iskolába lépőket — mint azt a bevezetőben is említettük — sajnos nem a legkényelmesebb osztályok fogadják. A zsúfoltság első­sorban azokon a helyeken jelentkezik, ahol új lakások épültek. A Mátyás király úti, a Bajcsy-Zs. úti isko­lánál nem ritka a harmin­cas osztálylétszám. A városi osztálylétszám-átlag is meg­haladta már a 29-et. Nem mindegy viszont, hogy — bármilyenek az objektív körülmények — milyen osz­tályba kerül a gyerek. Ké­pességei szerint kívánatos el­dönteni, hogy egyáltalán menjen iskolába, vagy még várjon egy évet. Az iskola- érettségi vizsgálatokkal — állapította meg a vb — fon­tosságának megfelelően fog­lalkoznak az egészségügyi és oktatásügyi dolgozók. Ezek a vizsgálatok teszik lehetővé, hogy egyes gyermekeket kor­rekciós osztályokba iskoláz­zanak be, s azok egy év alatt „utolérjék” társaikat. Ered­ményesen működik három éve az Áchim útj iskola ilyen osztálya, amelyben 13—15 tanulóval foglalkoztak egy csoportban. Az eddigi tapasz­talat kedvező: a három tan­évben csupán négy tanuló nem felelt meg a második osztályos követelményeknek. Nem elég a tankötelezettsé­gi törvény végrehajtását csak a pedagógusoktól várni. Hiá­ba törekszik a tanár jóra ne­velni a gyereket, ha az ott sincs az iskolában. Jóllehet csökkent azoknak a tanulók­nak a száma, akik hiányzá­saikért bukással fizettek, mégis aggasztó,. hogy a ta­valyihoz képest növekedett a hiányzók száma. Ennek rész­ben egészségügyi okai is vol­tak, azonban több esetben voltak kénytelenek az isko­lák hatósági úton kényszerí­teni egyes szülőket, hogy „fi­gyeljenek oda” gyermekük iskolába járására. Kedvezően alakult viszont a tíznapos tanítási ciklus be­vezetése. Ennek eredménye­ként kevesebb gyerek hiány­zott a szombati napokon. A gyermekek az iskola el­végzése után választásra kényszerülnek: hogyan, ho­vá tovább? A pályairányítás az elmúlt években jelentősen javult, s a központi célkitű­zések megvalósításának nagy segítséget ad. így például á gimnáziumban tanulók ará­nya csökkent, míg a szak­munkáspályát választóké nö­vekedett. A törvény végrehajtásának tapasztalatairól szóló jelen­tést a végrehajtó bizottság tagjai azzal a megállapítás­sal fogadták el, hogy e fon­tos társadalompolitikai fel­adat megvalósításához széles társadalmi összefogásra, min­den érdekelt szerv összehan­goltabb munkájára van szük­ség. s elismeréssel szólt az eddigi munkáról. A határozatok között helyt kapott az is, hogy az óvo­dai hálózatot a tervidőszak­ban meghatározott ütemben kell fejleszteni, s egyben gondoskodni kell az óvodai nevelőmunka tartalmának és színvonalának emeléséről. Ugyanakkor leszögezte, hogy a jövőben csökkenteni kell a tanulók hiányzását. A végrehajtó bizottság emellett megvitatta a köte­lező munkaerő-közvetítésről, -toborzásról szóló rendelet végrehajtásának tapasztala­tait. A MOZGALMI MUNKA TARTALÉKAI HA MAR EGYSZER ... Heti jegyzetünk 3 oldal CSALÁD, OTTHON, SZABAD IDŐ 4. oldal HORTOBÁGY 1977 Sorozatunk hatodik része 5. oldal Áramot ad a Tiszai Hőerőmű ll-es egysége Tegnap gondos előkészü­letek után az országos háló­zatra kapcsolták a Tiszai Hőerőmű második blokkjá­hoz tartozó 215 megavatt teljesítményű generátort. A Il-es blokk párhuzamos kapcsolásának előkészülete­it július 28-án, az óránként hatszázhetven tonna gőzt szolgáltató óriáskazán be­gyújtásával kezdték meg. Azt követően a termelt gőz­zel kifúvatták a kondenzá­tort, a redukálót és elvégez­ték a szükséges gépészeti vizsgálatokat. Ugyanakkor elvégezték a turbina és a hozzá tartozó generátor Vizs­gálatát is, amely után teg­nap a Il-es gépegység mint­egy százharmincöt tonna sú­lyú forgórészét megforgat­ták. A párhuzamos kapcsolás után a Il-es gépegység har­minc megavatt energiát adott az országos hálózatba. Az elkövetkező napokban a generátor terhelését órán­ként körülbelül százhúsz megavattra növelik, majd a gépegység a tervek szerint augusztus 20-án leáll, és el­végzik a szükséges vizsgála­tokat. A Tiszai Hőerőmű I- es gépegységét követően — amely már üzemszerűen ad áramot az országos hálózat­ba — az év végéig a Il-es blokk is üzemszerűen ter­mel majd. I. Zs. Befejeződött Belgrádban az előkészítő tanácskozás (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) KICSERÉLTÉK A JOGSEGÉLYSZERZŐDES OKIRATAIT Szarka Károly külügymi­niszter-helyettes és Gerhard Reinert, a Német Demokra­tikus Köztársaság magyaror­szági rendkívüli és megha­talmazott nagykövete tegnap Budapesten kicserélte a Ma­gyar Népköztársaság és a Né­met Demokratikus Köztársa­ság között hatályban levő polgári, családjogi és bűn­ügyi jogsegélyszerződés mó­dosításáról és kiegészítéséről szóló jegyzőkönyv megerősí­tő okiratait. Az eseményen részt vett Markója Imre igaz­ságügyi államtitkár, továbbá az MSZMP KB közigazgatá­si és adminisztratív osztálya, a Külügyminisztérium, a Leg­főbb Ügyészség, valamint az NDK budapesti nagykövetsé­gének több vezető munkatár­sa is. AZ ORSZÁGOS ERDÉSZETI EGYESÜLET KÖZGYŰLÉSE Több mint hatszáz erdé­szeti és faipari szakember részvételével Debrecenben tartja 1977. évi közgyűlését az Országos Erdészeti Egye­sület. Az ünnepélyes megnyitóra tegnap délelőtt az Arany bi­ka Bartók termében került sor. Dr. Madas András, az egye­sület elnöke köszöntötte a közgyűlés résztvevőit, majd az elmúlt esztendőben vég­zett munkáról, az erdőgazda­ság jelenlegi helyzetéről, a szociálpolitikai, az egyesü­leti és szakmai munkáról Ki­rály Pál főtitkár tartott be­számolót. Ma a Guti Erdőgazdaság­ban műszaki napot tartanak az erdészeti és faipari szak­emberek részére. IRAKI SZÖVETKEZETI KÜLDÖTTSÉG ÉRKEZETT A magyar—iraki műszaki­tudományos együttműködés keretében tegnap hazánkba érkezett az Iraki Mezőgazda- sági Szövetkezetek Szövetsé­gének 22 tagú delegációja. A termelőszövetkezeti vezetők­ből álló küldöttség elméleti és gyakorlati tapasztalatokat gyűjt majd a mezőgazdaság szocialista átszervezéséről. MEGKEZDŐDTEK A LOVASJATÉKOK NAGYVAZSONYBAN Nagyvázsony ban tegnap megkezdődtek a hagyomá­nyos lovasjátékok. A dél­előtti programot meghívásos lovasverseny és kutyabemu­tató vezette be. A délutáni főműsor né­gyesfogatok bemutatójával kezdődött. Ezután került sor az első kosztümös jelenet­re, amelyben korabeli öltö­zetet viselő szereplők Kinizsi Pál várnépének életét és lo­vagi tornáját mutatták be. A történelmi játékok második jelenetében egyl annak ide­jén Nagyvázsony közelében lezajlott győztes kuruc ütkö­zetet elevenítették fel, nagy­számú lovas szereplő rész­vételével, SZÍRIÁI KIÁLLÍTÁS Szíriái képzőművészeti ki­állítás nyílt a damaszkuszi Modern Művészet Múzeumá­nak anyagából tegnap a Mű­csarnokban. A tárlaton több, mint 30 festmény ad ízelítőt a kortárs Szíriái festészetről. ÚJ VASÚTI ALULJÁRÓ Vasúti aluljáró építését kezdték meg a Velencei-tó környékének legforgalmasabb vasútállomásán, Agárdon. A mintegy hetven méter hosszú létesítmény célja, hogy meg­akadályozza a balesetve­szélyt, s lehetővé tegye, hogy a gyalogosok az aluljáró se­gítségévei — a vasúti s köz­úti kereszteződés elkerülésé­vel — érjék el a bevásárló- központokat, illetve a stran­dokat. EGY MONDATBAN —• Lázár György, a Mi­nisztertanács elnöke távirat­ban üdvözölte Süleyman De- mirelt, a Török Köztársaság újonnan kinevezett minisz­terelnökét, és Michael Man- leyt, Jamaica miniszterelnö­két, országa függetlenségének 15. évfordulója alkalmából. Megkezdődött az Adria kőolajvezeték magyarországi szakaszának építése. A Köolajvezetéképitő Vállalat, a csehszlovák PLYNOSTAV céggel! közösen építi meg a 200 kilométer hosszú szakaszt. A sió­foki kőolajvezeték építők Berzence község határában megkezdték az országhatár és Kára község közötti 95 km-es szakasz építését. A képen: a távvezeték építése az országhatárnál A nyár derekán Mit mutat a határ? Határszemle a szolnoki járásban Hiába volt csepergős- borongós az elmúlt hét időjárása, a mezőgazda- sági üzemekben gyorsan hozzáláttak az aratás utáni munkákhoz. Nem zavarta az állami gazdaságokat és a termelőszövetkezeteket az a néhány milliméter csapadék sem, ami megye- szerte hullott augusztus el­ső napjaiban. Sőtl Még jó lenne egy kiadós eső a ku­koricákra, vagy öntözni kell... A termelőszövetkezetek felszereltségüknek megfele­lően végezték el az aratás után a szalma eltávolítását, a tarlóról. Nagyobb részben a szalmalehúzást, kisebb részben a bálázást alkalmaz­ták. Sok helyen gondot okoz hogy a közismerten precízen dolgozó NDK-beli gépekhez az alkatrészek utánpótlása a kívánalmak alsó határát sem éri el. Sok gondot és nem kis bosszúságot okoz ez a mezőgazdasági üzemekben, pedig a munka sürgős és fontos, mert a jövő évi ter­més alapjait már most meg kell teremteni. Alapvető a gazdaságokban, hogy milyen gyorsan kerül le a szántó­földről a szalma, mert azt követi a tarlóégetés, ami a jó minőségű tarlóhántás egyik feltétele, és hatásos fegyver a kártevőkkel, vala­mint sok kórokozóval szem­ben. A törökszentmiklósi Béke Termelőszövetkezetben — ahol az idei szeszélyes idő­járás ellenére a tervezettnél 10 százalékkal magasabb búzatermést értek el és hek­táronként mintegy 6 mázsá­val termett több őszi árpá­ból is, befejezték a szalma begyűjtését. A 4900 hektáros tarló feléről eddig már eltá­volították a szalmát, na­gyobb részt lehúzással, de ezer hektárról már biztos helyen van a bálázott alom­szalma is. A jövő évi növények alá megkezdték a tápanyagok kijuttatását. A rendelkezés­re álló szerves trágyával csak a területük 9—10 szá­zalékát tudták leszómi — igaz olyan mennyiséggel hogy az két év múlva is érezteti hatását, például a cukorrépánál — a tarló ötöd részére pedig mór ki szórták a műtrágyát. A kengyeli Dózsa Terme­lőszövetkezetben is jól fize­tett a búza. A tarlóégetést itt ugyancsak befejezték, mi­után 750 hektárról elszállí­tották a bálázott szalmát, és ennél kétszer nagyobb terü­letről lehúzták az alomnak „ valót. Jó ütemben halad a tarlóhántás és a talaj le­zárása. Az 5200 hektáros gazdaságban a terüiet 22 szá­zalékán műtrágyáztak, ,és nagy adagú szervestrágyá­zást hajtottak végre 250 hek­táron. A zagyvarékasi Béke Ter­melőszövetkezetben 1700 hektáron kellett betakaríta­ni a kalászost. A belvízká­rok ellenére jó eredményt ért el a gazdaság. A tarlóról a szalma 60 százalékát le­húzták a többit pedig bá­lázógépek segítségével szed­ték föl. Tíz év óta minden évben — így az idén is — a teljes területükön elvégzik a tarlóégetést. Éjjel-nappal dolgozik a három K—700-as és a Rába-Steiger traktor, hogy minél előbb végezze­nek a tarló művelésével. Jól hasznosítja a tsz az öntözés adta lehetőséget: a teljes cu­korrépa-termőterületüket 370 hektár legelőt, 100 hek­tár lucernát, 70 hektár hagy­mát és 30 hektár dohányt 16 gép nyújtott műszakban lát el vízzel. A. L. Mosl próbálják ki Új típusú konzervgyári gépsor szovjet megrendelésre Több gyár összefogásával az Októberi Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére indított münkaversenye eredményeként jó minőség­ben és határidőre szállított a Láng Gépgyár szovjet meg­rendelésre egy új típusú konzervgyári gépsort. A be­rendezés prototípus, hiszen hazánkban ilyen nagy telje­sítményű, napi 48 vagon pa­radicsom feldolgozására ké­pes zöldségfeldolgozó vona­lat még nem állítottak elő. A feldolgozó vonalat magyar szerelők segítségével a szov­jet szakemberek rekordidő alatt állították munkába, s a gépeket most a paradi­csomszezonban próbálják ki. Amennyiben beválik, a szovjet külkereskedelem jö­vőre további 7 komplett fel­dolgozó vonalat rendel a Láng Gépgyártól,

Next

/
Oldalképek
Tartalom