Szolnok Megyei Néplap, 1977. augusztus (28. évfolyam, 180-204. szám)
1977-08-04 / 182. szám
1977. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Nyíregyházától Szegedig Szolnoki ecettel savanyítanak Kunmadaras, Ipari Szövetkezet Milliók — terven felül Élen a szocialista brigádok A kunmadaras') Ipari Szövetkezet 217 dolgozója - köztűk 02 nő - kitett magáért az év eddig eltelt ideje alatt. A szövetkezet 1977-es terve 38 millió forint értékű termelést irányzott elő. Az első félévben - a terv időarányos részét -7,5 százalékkal, 2 rrfjllió 200 ezer forinttal teljesítették túl. A szövetkezet termelésében legnagyobb rész az ipari tevékenységnek jut: 17 millió forint értékű vas- és elektromosipari árut állítottak elő. Különösen a transzformátorgyártás fejlődött biztatóan, elsősorban annak következtében, hogy elkészült egy új tekercselőműhely. Az ötödik ötéves terv végéig a transzformátorgyártást többszörösére növeli a szövetkezet: ezt szolgálja a 15 millió forintos beruházás keretében most épülő két, korszerű üzemcsarnok is. Az ipari termelés mellett — jó szervezéssel — növekedett az építőipari és a lakossági szolgáltató ágazat tevékenysége is. Szövetkezeti és családi házakat építettek a szövetkezet kőművesei, a Elkészült a jánokhidai Vörös Hajnal Tsz beruházásában épülő 300 férőhelyes tehenészet tanulmányterve. Az új létesítmény 16 millió forintba kerül, létrehozásával 404 férőhelyesre bővül a termelőszövetkezet szarvas- marha telepe. szolgáltatórészleg pedig tavalyhoz képest csaknem kétszeres munkát végzett, elsősorban a lakáskarbantartási i-jtelezettségek pontos teljesítésével. A szövetkezet első félévi jó eredménye nemcsak a jobb munkafeltételek, a gépesítés következménye: a tavalyi évhez viszonyítva 21 százalékkal nőtt a termelékenység. Ebben elsősorban a szocialista brigádok jártak élen, amelyek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére meghirdetett munkaverseny keretében több mint egymillió forint értékű többletet termeltek. A brigádok bekapcsolódtak a községpolitikai feladatok megoldásába is: 2 ezer 330 óra társadalmi munkát végeztek. A jó termelési eredmények biztosítják az alapot ahhoz, hogy a szövetkezet folyamatosan bővítheti a szociális és kulturális létesítményeket. A régóta működő ifjúsági pinceklub mellett, hamarosan az idősebbek is klubszobát kapnak továbbá — a közeli Aranyfácán étteremmel együttműködve — az ősszel kialakítandó ebédlővel megoldódik a dolgozók üzemi étkeztetése. A létesítmény építését a jövő év elején kezdik el, átadását 1980. közepére tervezik. Létrehozásával a tsz- ben megteremtik a feltételeket ahhoz, hogy az egy tehénre jutó tejhozam elérje a 4 ezer 600 litert. A Budapesti Szeszipari Vállalat szolnoki ecetüzemében — amely a termelés nagyságát tekintve a második legnagyobb a vidéki egységek között — fél év alatt csaknem 120 vagon (10—12 ezer hektó) ecet készült. Az ott dolgozóknak nincs ünnep,’ nincs hétvége, hiszen az ecetet biológiai úton, szeszből állítják elő, és a baktériumok elpusztulnak, ha az üzem leáll. A kilenctagú, bronzkoszorús szocialista brigád — üzem valamennyi dolgozója- tagja — féléves tervét 25 százaleKKal túlteljesítette. Állandó vásárlóik a nagy konzervgyárak — Kecskemét, Nagykőrös, Debrecen, Nyíregyháza —, a termelőszövetkezetek savanyító üzemei és a ZÖLDÉRT. A napokban a szegedi gyárat is kisegítették 100 hektó ecettel. A debreceni gyár tartálykocsijai 180 hektolitert szállítottak el az üzemből. Kisújszálláson Csak az év végén szünetel a sorfejtés Megfelelő ütemben halad Kisújszálláson a Kőbányai Sörgyár 14-es számú kirendeltségének rekonstrukciója. Az üzem helyiségeinek teljes felújítása és a technológia korszerűsítése 30 millió forintba kerül. A munkálatok idején is zavartalan a sör fejtése, és az óránkénti 2 ezer palack töltése. Az üzem csak az év végén áll le rövid időre, az addig felépülő új csarnokba akkor szerelik majd be az NDK-ból vásárolt nagy teljesítményű fejtőgépsort. Á fák tudósa H a az ember mondjuk a második emeleten lakik, előbb-utóbb megfordulnak a fejében az enyémhez hasonló gondolatok: el ebből a vasbetonkalodából, legalább hétvégén: egy kertbe. S a kert tele van gyümölcsfákkal... Eddig a vágy. Ekkor jött egy utazás Szatmárba, ahol rengeteg a gyümölcsös, hatalmas szövetkezeti ültetvények és szépen gondozott házikertek gyönyörködtettek. Az utazás végére pedig már annyira bennem volt a kisördög, hogy első dolgom volt fölkeresni a fegyverneki Vörös Csillag Tsz kertészeti ágazatvezetőjét, mert erről a gyönyörűszép munkáról niég beszélni is jólesik. Ügy láttam, Kovács Sándornak is. — Ezen a tájegységen úgy hírlik, hogy nem nagyon szívlelik a fát. Itt kertész- mérnöknek lenni... — Sokszor kirándulunk az emberekkel még erdős vidékre is, ők ilyenkor felsóhajtanak: „mennyi sok jó tűzrevaló megy kárba!” Meglátnak egy szép fenyőt: „de sok jó léc lenne belőle!” A fa hasznát ilyen gyakorlatias szempontokkal mérik, ez részben érthető is. Érdekes, hogy akik a gyümölcsösünkben dolgoznak, mennyire másként nézik a fát, nem csak a tűzrevalót és a deszkát látják benne. Aki újonnan kerül az ágazatunkhoz, egy-két év alatt teljesen átformálódik: a gyümölcsfát például már többre nézi, mint a kukoricát. Tudja, hogy a díszfának esztétikai, biológiai, jelentősége van, és nemcsak a tűzre jó. — Ezek szerint itt egy kertészmérnöknek nagy szerepe van a tudatformálásban, sőt a vidék, a község arculatának formálásában is. A fegyverneki utcákon rengeteg vérlevelű szilvát látni... — A tanács nagy összegeket fordított a község fásítására — mondja Kovács Sándor. — A lakosság társadalmi munkát áldozott rá, de termelőszövetkezetünk is sok díszfát, díszcserjét bocsátott a község rendelkezésére. Ahogy szaporodik az utcán a fa, egyre többen gondozzák. S évről évre újabb embereket kap el a láz, hogy az ő portája, háza környéke is olyan szépen nézzen ki, mint a másé. Ffegyverne- ken a parkok kialakítása akkor kezdődött, amikor kertészmérnök került a községbe. Nem, nem én, egy évfolyamtársam. Nem sokkal a kezdet után idekerültem én is, akkor ketten szorgalmaztuk, végeztük ezt a szép munkát, majd amióta évfolyamtársam elment, egyedül folytatom. — Honnan az indíttatás? — Tiszakürti vagyok, általános iskolás koromban sokat dolgoztam a szőlőben, gyümölcsösben ... Szép, küzdelmes munka, megszerettem. Egészen természetes volt, hogy utam a Kertészeti Főiskolára vezetett (akkor még főiskola volt). Köztudott, hogy ott ma is remek irodalmi színpad, népi- fláncegyüttes működik. Ez jelentős mert aki ott végez, az általában falura megy, s a falunak nem mindegy, hogy a közművelődéshez értő, abba bevonható szakembert kap-e vagy sem, — Persze a szakmai ismereteit is tudja hasznosítani a község javára. — 1965-ben kerültem Fegyvernekre. Akkor kis szórványterületekből álló gyümölcsösök voltak elég nagy területen szétszórva. Abban az időben kezdődtek az újabb telepítések, az akkori 80 hektár a mai ültetvény magva. 1965-ben 150 hektár gyümölcsösünk volt, most 280 hektár, de az ötéves terv végére ezt a területet 400 hektárra növeljük. Nem igaz, hogy itt nem lehet gyümölcsöt jól termelni. Az országos téesz-átlagnál kétszer, háromszor jobb terméseredményeket érünk el. — Ha itt a háztájit említik, azon kukoricát és sertést értenek elsősorban az emberek. Pedig lehetne mást is? — Kifizető lenne a háztájiban az intenzívebb kultúra, amilyen a gyümölcs is. Kevesebb és kevésbé rendszeres lekötöttséget jelentene. Vagy például a mák, a burgonya, a bab ... — A kertészmérnök szeme megyénk melyik részén pihen legszívesebben? — Hm. Ilyen kevés van — töpreng Kovács Sándor. — A Tiszazugban vannak kisebb területek, de ott is a most kialakuló törekvést, a szőlőterületek rekonstrukcióját említeném. És a közelmúltban telepített kajszikat... Ott van még Rákóczifalva ... A hagymatermesztő gazdaságok. A szolnoki Lenin Tsz paradicsoma. A Jászságot nem ismerem eléggé. Szívesen nézem a nagykörűi cseresznyét, meggyet... Szerintem a megyének nagy lehetőségei vannak még a zöldség- és gyümölcstermesztésben ... Sajnos, ezeknek a kultúráknak alig van a megyében tradíciója, és a semmiből nekivágni ugye nagy bátorság. Körmendi Lajos Fotó: T. K. L. A jászapáti Vas és Zománcipari Szövetkezet rádió- és tévé-javitórészleige nemcsak a nagyközségben, hanem a környező helységekben is elvégzi a „beteg" készülékek javítását Képünkön Vágó Tibor munka közben Praktikus — mondjuk egy öltözékre, mert jó mozogni benne. Praktikus — állítjuk egy megoldásról, mert kéznél levő, mert hasznos bizonyos tennivalók elvégzésére. Mindennapi életünk tele van praktikus megoldásokkal. Mert „praktikus” nem szólnak akkor, ha jobb hallgatni, nem vitatkozni például a közlekedési rendőrrel — ha éppen ugyancsak praktikus meggondolásokból — nem a zebrán keresztül mentünk át a túloldali kirakathoz. Ez persze már arra figyelmeztet, hogy a praktikus nem is mindig praktikus. Ez utóbbi tanulságot természetesen átfogalmazhatjuk más életbölcse’sségre is. Például arra, hogy „nem mindig a legrövidebb út vezet a célhoz”. De tulajdonképpen felesleges is folytatnunk. A praktikusnak szigorú mértéke van, azaz megvan a megfelelő, jól körülhatárolt helye az életünkben. Ha ezen túllép, már- csak átmeneti, ideiglenes jelleggel megoldás, amelyre kényszerhelyzetek szorítanak rá bennünket nemegyszer. Még messzebb távolodván pedig e körtől, még ellentmondásosabbá válik a gyakorlatban. Vegyük például a borravalózást. Adok, mert más is ad. Így „praktikus”, mert gyorsabb (?) és pontosabb (?) a kiszolgálás, vagy mert nem lesz egyáltalán kiszolgálás. Csakhogy, ha mindenki ad, akkor hamar oda a készségesség. Többet kell adni, hogy újra megjelenjen. De másnak is többet kell adni, úgy, hogy a dolognak rossz végtelenje támad. A praktikusnak látszó megoldás visszájára fordul, s felfokozza a problémát, anélkül, hogy megoldaná. A praktikus pedig fo- galmialg is átcsapott önmaga mértéktelenségébe, a prakticizmusba, saját megoldásnélküliségébe. Praktikus játék a szavakkal? — kérdezhetné valaki. Lehetséges. Mentségül szóljon azonban: a prakticizmus ellen. A prakticizmus ellen, amely feltételezi, hogy az égvilágon mindent közvetlen és kézenfekvő megoldásokra lehet redukálni. Az igazság ezzel szemben azonban az, hogy vállalnunk kell a „ke- rülőutakat”, a vállalkozás és cselekvés sokféleségét, amely az aktuális szükségletek kielégítésén túl a feltételek és különösen a jövőbeni feltételek megteremtésének áttételes, nem-praktikus útjai is bennefoglaltat- nak. Annál is inkább, mert a „praktikusban”, az elhallgatáshoz, a kenőpénzhez és borravalózáshoz hasonló jelenségekben eleve van egy konzervatív elem: negatívumaiban is olyannak fogadja el a valóságot, amilyen. „Különbekét” köt ezzel a negatív valósággal. Különbékét, amely azonban különböző veszélyek kockázatát rejti magában: a „színvallás” elmaradása lelkiismeretfurda- lást eredményezhet, gyermekeinknél negatív megítélést válthat ki, a borravalózás pedig zsebünk számára is soknak bizonyul. Mindig újra és újra felmerül tehát: lehetünk-e büntetlenül, akár önmagukkal szemben és önmagunk előtt is egyáltalán „praktikusak”? A prakticizmus ellenében felsorakoztatható érvek azonban jóval túllépnek a személyes élet nehézségein és erkölcsiségének dilemmáin, s társadalmi ellentmondásokat és károkat okozó következményeket is magukban foglalnák. Egy vállalat vezetése lehet például „praktikus”, azaz lehetőségei által adott, vagy éppen „kiügyeskedett” rövidtávú nyereségessége mellett elhanyagolhatja távlati fejlesztési politikáját, jövő nyereségességének feltételét. Rövid távon — akár még a büntetlenség látszatával is — tehet úgy, hogy nem veszi számításba a gazdasági élet egészének fejlődéstendenciáit, igényeinek dinamikáját. Találhat átmeneti megoldásokat problémái áthidalására, időleges elodázására. „Praktikus” döntéseinek következményei azonban sokkal messzebb gyűrűzhetnek mint saját rendelkezési körének határai. Nemcsak saját gárdájának jövőjét kockáztatja, hanem népgazdasági szinten is negatívan hat, hiszen csökkenti ennek, mint egésznek a teljesítményét is. Hasonlóképpen hatna, ha — mondjuk — oktatási és képzési rendszerünket egyszerűen hozzáigazítanánk termelési rendszerünk felbecsült szükségleteihez. „Praktikusnak” tűnhetne, mert legolcsóbbnak, és főleg leginkább megtérülőnek látszik. Nem kellene küzdeni túlképzéssel, és a belőle adódó egyéb feszültségekkel. Mégis: nem bizonyulna-e nagy lemondásnak szocialista társadalmunk összteljesítménye szempontjából? Nem fosztanánk-e meg eleve magunkat olyan kényszerhelyzetektől, amelyekből csak előrelépni lehetne? Azoktól a dinamikus feszültségektől és ellentmondásoktól, amelyekből a fejlődés mindig is származott? A praktikusság a középszerűség világának bizonyulna ezúttal is. A szocializmus azonban nem leszorít, nem hozzáköt valamihez, egy állapothoz, hanem mobilizál, s ezért ellentmond és küszködik minden középszerűséggel. A prakticizmus ilymódon újabb és újabb problémákat teremtő, ellentmondásokat (megoldás helyett) elodázó gondolkodásmód és magatartás. Az ösztönösSég jele; a tudatosság, a széles elméleti látókör hiányának a tanúsága a gazdaságban, a politikai-közéleti tevékenységben, az oktatásban és nevelésben — életünk valamennyi területén. Ezért kell fellépnünk ellene. Ellenszere az elméletileg is felkészült, széleslátókörű, kulturált politikai és erkölcsi magatartás. Az a magatartás, amely az ellentmondások közegében képes mozogni és tevékenykedni, átfogva az ellentmondások teljességét is. Vagyis: az alkotó és gondolkodó ember küzdelme, az alkotó és gondolkodó társadalom vállalása... H. I. A praktikusról és a praktícízmusröl A tejhozam növeléséért
