Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-31 / 179. szám
1977. július 31. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Két hónappal a határidő előtt Felépült a Tóth Ferenc utcai ház Az építők és a város összefogását példázza a határidő előtt fölépült 24 lakás F: N. Zs. Tegnap díszbe öltözötten, vadonatúj, szép lakóház várta az ünneplőket Szolnokon, a Tóth Ferenc út 1-3 szám alatt Az 1976. november másodikán megsemmisült 24 lakásos ház helyén az építőipar és a város lakóinak összefogásából korszerűbb, kényelmesebb otthon épült, mint a régi. Az avatási ünnepségen ott volt Szűcs János, a megyei pártbizottság t’tkára és dr. Hegedűs Lajos megyei tanácselnök is, valamint jelen voltak Szolnok megye és a város vezetői, az építésben részt vevő vállalatok, szövetkezetek, intézmények sok dolgozója. — Az emberi összefogás, az alkotás szép példája ez a ház, — hallottuk az ünnepi beszédben. Valóban, az építésre társult szervezetek két hónappal a határidő előtt, s a tervezett 9,5 milliós költség helyett 7,5 millió forintból építették föl a lakóházat. A költségmegtakarítás azért ilyen nagymérvű, mert a tervektől az építésig szinte szá- molhatatlan értékű társadalmi munka bizonyította Szolnok lakóinak összefogását, cselekvő egységét. Decemberben, az alapok lerakásakor, s azóta is számtalan szabad szombaton, vasárnap dolgoztak az építők, a szerelők, a szakiparosok. A tegnapi rövid ünnepségen nem is volt mód valamennyi önzetlen társadalmi munkás, a házért sokat fáradó ember köszöntésére. „Csupán” a legkiemelkedőbb munkáskollektívákat jutalmazták. Szolnok város Tanácsa a Társadalmi Munkáért kitüntetés arany fokozatát adományozta a Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalatnak, a tervező vállalatnak, a megyei beruházási vállalatnak, az ÉPSZER-nek és a Tisza Bútoripari Vállalat szolnoki gyárának. A Társadalmi Munkáért kitüntetés ezüst fokozatát kapta a Víz- és Csatornamű Vállalat, a TIGÁZ szolnoki üzemegysége, a TITÁSZ szolnoki üzem- igazgatósága és a Posta távközlési üzeme. A Szolnok megyei Állami Építőipari Vállalat > három dolgozójának — Andó Györgynek, M. Kovács Jenőnek és Szabó Lászlónak — a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést, valamint három dolgozónak igazgatói dicséretet és pénzjutalmat adományozott. Az építőket köszöntötte s kiváló minőségű, gyors munkájukat megköszönte a Jubileum Lakásszövetkezet vezetősége is. Az érdeklődők megtekintették az új lakásokat is, amelyeknek kulcsait még tegnap megkapták a tulajdonosok. — s j — Fecskék — rossz hírrel? — Szereti a rizsát? — Főleg kacsával. A jó kacsahúshoz csak eltűri az ember azt a kis kását. Elek Lajos 46 éves, rizsőr a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben, 56 hektár vízigabonára ügyel. Ügy látszik, jobban szereti a lábon álló rizsát, mint a tányéron levőt, mert a gondolatai, hangos töprengései csakis a Kunság aranyának nevezett növény körül forognak. — Nem szeretjük itt, ezt a sok fecskét. Hogy ilyen korán gyülekeznek. Ott a másik dűlőben volt annyi, hogy nem látszott tőlük a föld. Ez a régi pásztor időjóslás szerint azt jelenti, hamar megjön az ősz. Az pedig a rizsának beteszi a kaput. Ebből pedig elég volt egyszer. Tavaly. Hogy mennyi kása termett ezen a telepen? Jaj, azt nem mondjuk meg, azt nem lehet! Nekünk itt Kubám fajta rizsánk volt: jó termő ez nagyon. Az. Volt is a kutricákban olyan gaz, hogy a tetején végigszaladhatott a gyík. De mag? Az semmi. Az idén jobb a tőállományunk, előrébb van a rizs többet ki lehet nézni belőle, mint tavaly. Pedig a sok téli, tavaszi eső miatt még április derekán sem tudtunk rámenni a telepre. Sőt! Május elsején még itt a partos részen sem tudta műtrágyázni a gép a talajmunka előtt. De május 9-re elvetettünk ezen az őrült nagy területén, másnap már árasztottunk. Nálunk a lecsapolással is baj van: oda eresszük le a vizet, ahonnan kapjuk. Emiatt volt délelőtt egy kis krízisünk az agronómussal: mondom, jövőre veszek egy naptárt, és jegyzem, hogy a lecsapoló most sem üres. Ahhoz messzi járunk, hogy itt három nap alatt le tudjunk csapolni. Mi már fertőzött lecsapolt vizet kapunk, és azzal árasztunk: ez borzasztó hátrányos nekünk az állati kártevők végett. Ha két hete jönnek, mutattunk volna olyan bogárakat, hogy ajaj... Kezdenek a rízsőrök elkopni, nyugdíjba mennek. Meg ugye mindig így néz ki az ember, sáros, piszkos, és a fiatalok nemigen szeretik az ilyesmit. És vasárnap is jönni kell a telepre. Éves átlagban olyan 3 és fél ezer forintot megkeres egy rizsőr, ha nem sós a vére. Szóval, ha szeret dolgozni. Valamikor egy magyarnak nem kellett ennyi kását ügyelnie: régebben az olyasmi területen, mint az enyém, hárman is ténykedtünk. Tegnap beszéltem a 84 éves Szappanos Imre bácsival, aki azelőtt szívatós volt. Mondom neki, már nem száz holdra nyomja a szivattyú a vizet! „Hát mennyire?” Hatszázra! Mire végigér a víz, elfárad, nem szeret rámenni a telepre. Persze, már nem harmincas zörgeti, hanem két ötszázas szivattyú nyomja a vizet. Nem is kell már a rizsőmek kint hálni, mint annak előtte. Amíg a szivattyú csak köszörülte a vizet, nagyon kellett vigyázni, hogy az a kicsi oda menjen, ahová kell. Most már olyan nagyüzemi- lég megy ez, hogy csuda! Borzasztóan megváltozott minden 25 év alatt. Én 1954- ben kezdtem a rizsőrséget. Amikor összekerültünk a feleségemmel, csak mi, érti? — csak két pár cseléd, 30 holdat is levágtunk egy-egy aratáskor. Sarlóval! Most ennek még a gondolata is fáj. Szerencsére a kombájnok megemésztik ezt az őrült nagy. 3 ezer hektárnál is nagyobb kása-földet. Nagyon kíváncsi lennék, hogy húsz év múlva milyen lesz a rizstermesztés. Szerintem a Donszkoj kivételével a többi fajta kihullik majd, ha az időjárás így marad. Ha nem vetünk el idejében, én azt mondom, a rizsát nem a földbe kell tenni, hanem az inkubátor alá. Szóval rövid tenyészidejű fajták kellenek ide. Annyi pénzt befektetnek a kásába, hogy ha melléfogunk, ősszel csak pisloghatunk ... Elek Lajos aggódva nézegeti a fecskék cikázó csapatát ő azt reméli, a régi időjósok sem tévedhetetlenek. Körmendi Lajos Fotó: T, K. L,. Jelentős állomáshoz érkeztek a Dunakanyar autópályájának építői. Rövidesen átadják rendeltetésének a Szentendrei úti felüljárót. A hat betoncölöpön álló 16 méter széles, kétszer négysávos felüljáró betonszerkezete már elkészült, most aszfaltozzák és augusztus első napjaiban megtartják a terhelési próbákat Volt egy időszak, nem is olyan régen, amikor sokat lehetett hallani, olvasni az úgynevezett fluktuációs vizsgálatok egyik alapvető tévedéséről. Gyakran és mindenáron azt próbálták ezekkel a vizsgálatokkal bizonyítani, hogy az emberek sok- mindenért cserélgetik a munkahelyeiket, de a pénz, a magasabb bér csak afféle ti- zedrangú szempontként vehető számításba a fluktuáció okainak elemzésekor. Ma sem tudni pontosan, hogy voltaképpen miért ragaszkodtak egyesek ehhez a meglehetősen képtelen — vagy azt is mondhatom: képmutató — állásponthoz, a lényeg, hogy túl vagyunk rajta, egy tévhittel szegényebbek lettünk. Mindenkinek, akit illet, be kellett látnia, hogy az emberek valóban sokmindenért cserélnek munkahelyet, de akik sorozatosan cserélgetik a munkahelyüket — s itt a gyakorító képzőt szíveskedjenek hangsúlyozni — azök elsősorban és mindenekelőtt a több pénzért, az ötven fillérrel, vagy egy forinttal magasabb órabérért teszik. Nem csak a pénzre Mellesleg: az is megérne némi töprengést, vagy akár nagyabb szabású vizsgálódást — akár igy utólag is —, hogy vajon a magasabb bérért való munkahelycserék mögött minden esetben a spekuláció, a megátalkodott „vándormadarak” ügyeskedése húzódhatott-e meg? Vagy esetleg — ez csak feltételezés! — a jelenség, a gyakorlati munkaerő-gazdálkodás, sőt az egész ösztönzési rendszer egyfajta kritikája volt? Hadd: jegyezzem meg, amikor „ösztönzési rendszert” említek, nem kizárólag és nem feltétlenül az anyagiakra gondolok. Mert az már nem sorolható a feltételezések kategóriájába, hogy nálunk a munkára való ösztönzés elsősorban és egyre inkább „pénzcentrikus”; szembetűnő jellegzetessége az anyagi érdekeltség mindenek feletti és mindent helyettesítő szerepének feltételezése. S még nagyobb gond, hogy az ösztönzés kérdésében azok sem tudnak közös nevezőre jutni, akiknek döntéseitől, a későbbiekben az egész ösztönzési rendszer működése függ. Közbeszól a munkaügyis Néhány jellemző és nagyon zavaró jelenség, amivel gyakrabban találkozhatunk: Azt mondja a tervező: ha jó az érdékeltségi — ösztönzési rendszer, akkor tudok csak megfelelően tervezni; a jelenlegi rendszer összezavarja az áttekintésemet. Vagyis: ha lesz jó ösztönzési rendszer, akkor lesz jó terv is. S válaszol az ösztönzés problémáival foglalkozó szakember: ha jó tervet csináltok, akkor tökéletesítjük az ösztönzési rendszert is. Közbeszól a munkaügyi szakember: ha jobban ki lehetne választani a megfelelő embert a megfelelő helyre (többek között a pszichológiai módszereinek alkalmazásával), akkor az ösztönző hatásOk is jobban ér- vényesülnénék, vagyis nem lehet hatékonyan ösztönözni azt, akinél hiányoznál^ a szükséges képességek és készségék. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmákból, bizonytalanságokból pedig mi következik? Például az, hogy nagyon kevés helyen vizsgálják, elemzik a különböző ösztönzők hatását, azt, hogy miként reagálnak a dolgozók egy- egy ilyen intézkedésre, vagy éppenséggel azt, hogy vajon miért nem érvényesül egy helyesnek látszó elv. Az üzemi demokratizmus adta lehetőségeket ezek emberformáló szerepét — minden ezzel kapcsolatos elhatározás ellenére — sem sikerült kellően kihasználni, sőt: még e lehetőségek kibontakoztatásával is alapvető gondjaink vannak. Önbizalmat erősítve Nincsenek kidolgozva, következésképpen nincsenek kiaknázva a nem anyagi hatóerőkben rejlő lehetőségek. Az egyidejűleg működésbe léptetett ösztönző hatások gyakran nemhogy erősítenék, hanem éppen semlegesítik egymást. Egyszóval: hogy nem tudjuk egységes erőként működtetni az anyagi és az erkölcsi tényezőket. S mert az ösztönzés ügye ennyire bonyolult és szövevényes, sokan a legegyszerűbb megoldást választják: egy-egy az átlagosnál nagyobb teljesítményt, egy-egy különösen jól sikerült munkát, egy-egy többé kevésbé tisztességes összegű jutalommal honorálnak (ha éppen van erre keret). Az erkölcsi elismerés különböző formáinak, lehetőségeinek pedig egyre kevesebb a becsülete. Nemcsak az esetleges kitüntetésekről van szó (jóllehet ezek odaítélésénél is lassan már fontosabb szerepet játszanak a mellékes szempontok, mint az, hogy az illető egyáltalán megérdemli-e a kitüntetést...) Nem is csak a sokat emlegetett „jó szóról”, a toljesítmény elismerő dicséretről van szó; jóllehet az ilyesfajta magatartás lényegében nem más, mint ambíciót adó, önbizalmat erősítő ösztönzés. Figyeljenek munkájára Az ösztönzés eszköztárába kell sorolni mindazt, amivel az ember munkakedve megőrizhető és állandóan fokozható. Az ember természetes és ösztönös vágyai közé tartozik, hogy legalább figyeljenek arra, amit csinál, hogy minősítsék a munkáját és törekvéseit, hogy tudja „hányadán is áll” a munkahelyén. Semmivel sem lehet jobban elpusztítani a munka- és szakmaszeretet, a hivatástudatot, a munkahelyhez való tartozás érzését, ha közönyösen és lélektelenül veszik tudomásul mindazt, amit valaki ott végez. Ha valaki azt veszi észre, hogy nem túl fontos a munkahelye számára, akkor ennek természetes reakciója, hogy a munkahely sem lesz fontos az ő számára. S ez esetben kezdődhetnek a vizsgálódások arról, hogy miért is nő a fluktuáció, miért is cserélgetnek az emberek munkahelyet. V. Cs. Új felüljáró a Duna kanyar autópályán Forinttal és forint nélkül
