Szolnok Megyei Néplap, 1977. július (28. évfolyam, 153-179. szám)
1977-07-19 / 168. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. július 19. Hazánk területének egy- harmadát foglalná el Szibéria híres tava. a Bajkál-tó. amely ugyan területét nézve csak a világ nyolcadik legnagyobb tava, víztömegét tekintve azonban a második. Víztömege földünk édesvíz- készletének csaknem 1/5-ét, a kontinensnyi Szovjetunióénak pedig több mint 80 százalékát tartalmazza. A Bajkál- tó ugyanis nagyon mély, átlagosan 730 méter, a legnagyobb mélysége pedig 1620 méter. A Bajkál kereken 456 méterrel fekszik a tenger szintje felett: 1620 méteres mélysége tehát azt jelenti, hogy szárazföldünknek egy olyan természet teremtette horpadásában foglal helyet, amely 1164 méterrel mélyebbre nyúlik a tenger szintjénél. A Bajkál télen — a tavat borító jégréteg ellenére — sem szűnik meg táplálni folyóját, az Angarát, mégpedig nem csekély mennyiségű vízzel. A tó 366 folyónak a végpontja, és ezek egy hazánknál öt és félszer nagyobb területről vezetik bele a vizet. Ezek közül csak a legnagyobbak évi 60 km3 vizet szállítanak a Bajkálba, amihez eső vagy hó formájában közvetlenül a tóra hulló további 9 km3 “árul. Minthogy az ottani átlagosan alacsony hőmérsékleten a párolgás csekély — a tó felületére számítva ugyancsak 9 km3 évente —, a Bajkálba ömlő folyók vize teljes egészében az Angarán csapódik le. Ez a roppant vízmennyiség és az Angara nagy esése ideális körülményeket teremtett arra, hogy óriási, olcsó energiát adó vízierőműveket építsenek rajta. Elsőként 1958-ban az irkutszki erőmű készült el, ezt követte a bratszki és részben már működő uszty- ilimszki. Ez utóbbi látja el majd árammal a több szocialista ország (köztük hazánk) összefogásával és közös hasznára épülő cellulózkombinátot, s már dolgoznak a következő, a Bogucsaniban épülő vízierőmű tervezésén is. Képünkön: a Bajkál-tónak turisták által kedvelt romantikus szépségű Peszcsanaja- öble. Ősóceán a lombikban Ha a biokémia az élet kémiája, beszélhetünk-e az ősóceán biokémiájáról az élőlények megjelenése előtt? A legújabb kutatások szerint igen. A biológiai fontosságú anyagok majdnem minden fajtájáról kimutatták már, hogy egyszerű anyagokból az ősóceán vagy ősatmoszféra körülményei között nagy mennyiségben keletkeztek. Az élet keletkezésének a kutatása — modern eszközökkel — 1953—55-ben kezdődött, amikor ameriakai kutatók a tudomány adatai alapján megpróbálták rekonstruálni a Föld ősatmoszféráját. Kísérleteikben metán, ammónia, hidrogén, és vízgőz keverékét elektromos kisüléseknek tették ki. E gázkeverékből az elektromos kisülések hatására aminosavak (a fehérjék építőkövei) keletkeztek. A későbbi kísérletek is azt mutatták, hogy ha a primitív Föld körülményeiből indulunk ki, spontán módon, nagy mennyiségben sokféle szerves anyag jön létre, mégpedig éppen az a néhány ezer, amelyből az élőlények felépültek. A legújabb kutatások bebizonyították, hogy megfelelő körülmények között a forró ősóceánban jelenlevő anyagok határozott struktúrát is öltenek, amelyek már bizonyos mértékig hasonlítanak a primitív élőlényekre. Ilyen kísérletről érkezett most hír Japánból. A kutatóknak sikerült kimutatniuk a szerves anyagokkal telített forró tengervízben kialakuló „proto- cell” (őssejt) elnevezésű fehérje típusú molekulákat, amelyek közvetlenül az élet kialakulása előtti szerveződési szintet képviselik. Folyók, modellezve A folyók szabályozásával, nagy vízi műtárgyak építésével foglalkozó hidrológusok sokszor kerülnek szembe olyan problémával, amit a hagyományos mérnöki módszerekkel nem lehet megoldani. Gyakran a kísérletekre sincs lehetőség. Az árvízvédelmi töltések méretezésének a megállapítására nyilvánvalóan nem lehet sorozatos árvizeket előidézni. Vagy egy tervezett vízlétesltmény, például a kiskörei, vagy a nagymarosi vízlépcső várható működéséről sem lehet kísérleti úton adatokat szerezni, beleértve az összes elemeket, a hajózsilipet, a duzzasztóműveket és az erőtelepet, a környezetében létesítendő víziépítményeket (töltések, utófenék, hallépcső, part- burkolat) és ezek utólagos módosítása sem oldható meg. Ezért a laboratóriumokban megépítik a kérdéses folyószakasz pontos kicsinyített mását, modelljét. Nem elég azonban a modell és a valóság geometriai hasonlósága, tudni kell azt is, hogy a mérni kívánt mennyiségek milyen módon számíthatók át a valóságra, tehát mechanikailag is hasonlónak kell lennie a modellnek. Ma már minden nagyobb vízépítészeti objektum tervezésénél megépítik a tervezett létesítmény modelljét, és azon különböző kísérletek elvégzése során kiszámítják a létesítmény szükséges adatait. Hazánkban a VITUKI kísérleti laboratóriumában felépítették valamennyi új létesítményünk, a nagyobb szabályozások és kotrások, árvíz- védelmi munkálatok folyómo- delljét. A jövőben épülő nagymarosi vízlépcső tervezésénél is segítséget nyújtott az a 110 méter hosszú, 8—16 méter széles óriásmodell, amit a laboratórium udvarán építettek meg. Ezzel a módszerrel még a mederben létesítendő munkatér-körül- zárások áramlástani problémáit is tisztázhatják. Képünkön áramlástani méréseket végeznek egy folyómodellen a laboratóriumban. (KS) Sarkvidéki hajózás A hajózás történetében sok gondot okozott, hogy az északi földrésznek (Európa, Ázsia, Amerika) a sarkkörön túlnyúló részeit nem lehetett északról megkerülni, nem alakulhatott itt ki közlekedési útvonal. Régi törekvés volt, hogy megtalálják azokat az átjárókat, amelyeken át a hajók e földrészeket északról megkerülve jutottak volna a Távol-Kelet még kiaknázatlan területeire. Számos regényes feldolgozás foglalkozott például az Amerikát északról megkerülő észak-nyugati átjáró felfedezésével. Az észak-keleti átjárót Oroszország és Szibéria felett keresték, hogy azon át jussanak át Európából Ázsia keleti részére. Áttelelés nélkül, azaz egyetlen hajózási idényen belül először 1932-ben sikerült az átkelés az észak-keleti átjárón a „Szibir- jakov” jégtörőnek. Kereskedelmi hajó csak 1967-ben tudott először a Szovjetunió baltitengeri kikötőiből a távol-keletiekbe vízi úton árut szállítani, de 1968-ban már rendszeresen használták ezt a vízi utat. Az észak-keleti átjárónak kereskedelmi hajóúttá fejlesztésében nagy szerepe van a modern technikának, — a radarnak, a sarki jégen sodródó meteorológiai állomásoknak, az ellátó repülőgépnek — amióta megépültek az első atomhajtású jégtörő hajók. A sarkvidéki hajózás történetében az idén került sor az észak-keleti átjáró megnyitására. Február végén a murmanszki kikötőből indult az atommeghajtású „Ark- tyika” és a „Murmanszk” jégtörő, nyomukban a „Gizsiga” nevű Diesel-elektromos teherhajóval, amely teherautókat, helikoptereket, terepjáró járműveket és építési anyagokat szállított a Jamal-félszigeten felfedezett földgázlelőhelyek feltárásához és kiépítéséhez. Képünkön: A „Gizsiga” teherhajó kikötött rendeltetési helyén, a Jeges-tengerbe benyúló Jamal-félszigetnél, a Haraszavej- foknál. A tengerek titkai nyomában Tinro—2 a neve annak a szovjet gyártmányú búvárkészüléknek, amellyel nagy vízmélységbe is le lehet merülni, hogy ott huzamosabb ideig tartó megfigyeléseket végezzenek. A batiszkáfban két személy számára van hely. A parancsnok irányítja a kutató készüléket, amely — akkumulátorok áramával meghajtott hajócsavarjai segítségével — könnyen változtathatja helyzetét _ vízszintes vagy függőleges irányban. A második helyet a kutató tudós — halszakértő, biológus, hidrológus, geológus — foglalja el. A buvárhajó kilenc figyelő ablakán keresztül jó áttekintése nyílik a tenger alatti világra. A batiszkáf erős külső fényszórói lehetővé teszik, hogy a beépített filmfelvevő és fényképező berendezésekkel kiváló minőségű. tenger alatti felvételeket lehessen készíteni. A készüléket a vízminta összetételének gyors elemzésére szolgáló külső műszerrel is ellátták. A búvárkészülékben ülők hidrolokátorok segítségével pontosan meghatározhatják mindenkori tartózkodási helyüket és állandó rádiókapcsolatot tarthatnak az anyahajóval. Vészhelyzetben egy különleges berendezés gyorsan a felszínre juttatja a bajba jutott kutatókat. A készülékben helyet foglalók tíz óra hosszat tartózkodhatnak a víz alatt. A batiszkáf belsejében — a külső víztömeg hőmérsékletétől függően — klímaberendezés melegíti vagy hűti a levegőt. A Tinro—2-n végzett munkához nincs szükség különleges fizikai felkészülésre, bármely egészséges ember leszállhat a mélybe. A Tinro—2 a Szovjetunió halászati minisztériumának megrendelésére készült, elsősorban a halrajok mozgásának megfigyelésére, a különböző halfajok viselkedésének tanulmányozására, a tengerek biológiai tartalékainak felmérésére, a haltenyésztés és a halászat számos problémájának megoldására. Dél-Amerika nagy tava Dél-Amerikában. a Kordillerák láncai között terül el a Perut Bolíviával összekötő nagy tó, a Titicaca-tó, amely arról híres, hogy a Föld legmagasabban fekvő hajózható tava. Tükre majdnem 4000 méter magasan csillog a tenger szintje felett. Három oldalról óriáshegyek patkó alakú gerince koszorúzza, amelyből helyenként kiágaskodnak a hósapkás csúcsok. A tó ősi közlekedési és halászó járműve az úgynevezett totora (képünkön). A különös jármű hegyes végei magasan kiemelkednek a vízből, s maga a csónak is alig érinti a vizet. Köny- nyű nádszálakból, totorából készül, amely ott nő a partmenti sekély vizekben. A totoraköte- geket hasonló módon kötik egymáshoz, mint a kenyérszakajtókon a szalmát. A csónak fenekét több réteg totoraköteggel töltik ki. Ha nem terhelik túl, egy csepp víz sem hatol a csónakba, azért, mert a totora padlója magasabban fekszik, mint a víz szintje. Vasútvonal is vezet a tóhoz Peruból is, Bolíviából is: ezek a világ legmagasabban vezetett rendes nyomtávú vasútjai. A vasút két végállomását hajójárat köti össze: szinte természetes, hogy ez a hajójárat is a legmagasabb vízi útja a világnak. Az első kerekes gőzhajó már 115 éve járja a tavat. A Yavari nevű gőzös 1861-ben saját erejéből úszott át Angliából a perui partokhoz. Ott szétszedték és darabokban szállították a nyaktörő ösvényeken, indián- és öszvérhátakon a tó partjára. A többi hajót már a századfordulón épült vasúton szállították fel. A Titicaca-tó partján számos emlék maradt fenn az ősi inka birodalom idejéből. Szibéria* 1 víztartálya,
