Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)

1977-06-11 / 136. szám

1977. június 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T Autó-motor Autó a vízben Nálunk viszonylag ritka baleseti forma az autó víz­be zuhanása, a csatornák­kal átszőtt dán, holland, belga, stb. városokban vi­szont annál gyakoribb. A kocsiból való megmenekülés — hacsak közben nem tör­tént súlyos, végzetes sérü­lés — jószerivel attól függ csak, hogy a bent lévők is­merik-e a teendőket. Mindenekelőtt szögezzük le, hogy a biztonsági övét használók túlélési valószínű­sége ebben az esetben is nagyobb. Ez ugyanis meg­akadályozza a nagyobb sé­rülést. és az ebből eredő eszméletvesztést. A gépkocsi vízbe zuhanásánál az a leg­szerencsésebb eset, ha fel­húzott ablakokkal és csu­kott ajtókkal, „talpon állva” sikerül vizet érnie az autó­nak. Ilyenkor, ha a zuha­nás erejétől ei is merül a kocsi, rövidesen a víz fölé emelkedik, öt—hat percig úszik a víz felszínén, és csak lassan süllyed. Aki meg tudja őrizni a lélek­jelenlétét, minden nehézség nélkül kimenekülhet az úszó járműből. Az autó helyze­tének stabilizálódása -után legkönnyebben a leeresztett ablakon keresztül lehet el­hagyni a kocsiszekrényt. Egy vagy két személy azt is megteheti, hogy — hirtelen és egyszerre kinyitva az aj­tókat — a vízbe ugranak. (A nyitott ajtókon betóduló víz gyorsan megtölti ugyan a kocsit, de még így is el­telik egy-két perc a teljes elsüllyedésig. A kísérletek és a balese­tek tanulságai szerint még akkor is nagyobb kockázat nélkül el lehet hagyni a ko­csit, ha az már teljesen a víz alá merült. Persze ilyen­Negyven éve, 1937. jú­nius 11-én halt hősi ha­lált Zalka Máté író, a spanyol polgárháborúban a XI. (függőleges 12. szá­mú sor). 1920-ban a (víz­szintes 33. és 51. számú sor) megmentette a Kol- csak ellenforradalmi csa­patai által (vízszintes 1. számú sor.) A sarok­kockák betűi: E, I, G, T.) VÍZSZINTES: i. DCtVUlUCúuv, 12. Vízi növény. 13. Vigyázója. 14. EMI. 15. Festetlen, durva posztó. 16. Kutya. 17. Fekete István állatregényének címe. 19. Szovjet tehergépkocsi márka. 21. LR. 22. Évszak. 23. Madár. 25. Hogyishívják. 27. Nulla. 29. Üdítőital. 31. Ez évben. 33. Be­küldendő. 36. Telefonszám, röv. 37. Nagyon öreg ember. 38. Höl­gyek. 39. Azonos betűk. 40. Táp­lálkozó. 42. Mint a 36. számú sor. 44. Vissza: feszítő eszköz. 45. Eláraszt. 47. Végtagjai. 49. Fordított névelő. 51. Bekülden­dő. 53. Kétjegyű mássalhangzó. 54. Vissza: színültig telt. 55. At­tól az illetőtől. 56. Vissza: A Szovjetunió egyik köztársasága. 57: Pálca. 59. Visszaejt (!) 61. Juttat-e? 62. RM. 63. Fölösleges holmi. 65. Gyilkolja. 67. Fordí­tott állóvíz. 68.. Magyar zene­szerző volt (Ferenc), 70, Szár­mazó, kor is legfontosabb a meg­fontolt cselekvés, a nyuga­lom , megőrzése. Tisztában kell lenni vele, hogy a zu­hanás közben nagyobb sé­rüléseket nem szenvedett karosszériában még négy személy számára is van 8— 10 percre elegendő levegő. A félig vízbe merült, vagy süllyedőben lévő autó ajta- jait igen nehéz kinyitni a külső nyomás ellenében, ezért, ha több utas is van a kocsiban, ajánlatosabb megvárni a teljes elsüllye­dést (persze attól is füg­gően, hogy milyen mély a víz!), amikor az ajtók ismét könnyebben nyílnak, így a gyors kiszállás, mély léleg­zetvétellel a felszínre emel­kedés nem okoz nehézséget. Persze, ha nagyon idős sze­mélyek, vagy kisgyerekek is vannak a vízbe zuhant autóban, illetve olyanok, akik megsérültek, nem tud­nak úszni, sokkal bonyolul­tabban is alakulhat a hely­zet. Sokan azt tapasztalták, hogy az autó felgyújtott fényszórói még az elsüllye­dés után is világítottak egy ideig, jó támpontot nyújt­ván a víz mélyének sötét­jében tájékozódásra. Akinek tehát még ez is eszébe jut­na egy esetleges vízbe zu­hanás alkalmával, nyomban kapcsolja be a világítást. Annak illusztrálására, hogy még a teljes elsüllyedés után is van néhány percnyi idő­tartalék, jó példa az az eset, amikor valaki öngyújtóval égette át a biztonsági he­vedert, mivel a kapcsoló­szerkezete megsérült, elrom­lott, és még arra is maradt ideje, hogy biztonsággal el­hagyja az elsüllyedt autót. B. I. FÜGGŐLEGES: 2. Végtag. 3. Er­dő belseje. 4. Dühödt, indulatos. 5. Országos Rendező Iroda. 6. Alulra. 7. Kicsinyítő képző. 8. Vonatkozó névmás. 9. Cukorka­féle. 10. Biztató szócska. 11. Az Operaház építője. 12. Bekülden­dő. 17. Lop — zsargonban. 18. Ülőbútor. 20. Közel-keleti állam népe. 22. Darál. 23. Semmikor sem. 24. Sokszoros asztaliteni­szező bajnokunk. 26. Paradi­csom. 28. Esztendők. 29. Tessedik Sámuel. 30. KS. 32. Villanykör­ték. 34. Arany- és ezüstműves. 35. Nem azé. 40. Kiváló, válo­gatott. 41. Egoista. 42. Kugli. 43. Alul. 45. Táplál. 46. Azonos be­tűk. 47. Fekete István állatre­gényének címe. 48. Kortyolta. 50. Állatok alá vetett szalma. 52. Duplán közeleg (!). 53. Óvo­da. 58. Ámbár, jóllehet. 60. Elől. 63. Borít. 64. Időhatározó. 65. Üttörőcsapat-egység. 66. Egyik mesterséges nemzetközi nyelv. 68. LD. 69. Helyrag. 70. Perec­vég. 71. Személynévmás. 72. Névelő. Beküldési határidő: június 17. Énekeink című rejtvényünk he­lyes megfejtése: Emberek va­gyunk: Énekelni tudunk: Közös anyanyelvűnk: Énekeink. Köny­vet nyert: Kocsis József Török- szetmiklós. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP REJTVÉNYSZELVÉNYE 1977. június 11. Hírek —: Röplabda, MNK férfi: Kecskemét Mezőfi SE—Ti- szamenti Vegyiművek 3:0, (9, 14, 11) Szolnok, Tószegi út 100 n. v.: Szerényi. Vegyi­művek: Nyári, Tószegi, Zsolt, Páncsity, Balogh, Péter, cs.: Molnár, V. Nagy. Edző: Nyá­ri Sándor. A mérkőzésen a nagy szél zavarta a folyama­tos játékot. A bajnoki hajrá­ban jól szerepelt, de fáradt Vegyiművek megszokott for­mája alatt játszott, és a kecskemétiek megérdemelten jutottak a legjobb 12 közé. — Megyei labdarúgó-baj­nokság, elmaradt mérkőzés: Sz. Cukorgyár—Mezőtúri AFC 1:1 (0:0) Szolnok, cukor­gyári pálya, 150 n. v.: Hof- fer. Cukorgyár: Fenyvesi— Leelősi, Bakk, Balogh, Kele­men, Sági, Pintér (Horváth), Buzi, Csollák, Gönczöl, Rá­kóczi. Jó iramú, változatos találkozón a tartalékos és a 74. percben Bakk orrcsont­törése miatt tíz főre fogyat­kozott hazaiak már nem bír­tak a vendégekkel, akik ez­után egyenlítettek. G.: Kele­men, ill. Rácz, jó: Fenyvesi, Bakk, Kelemen, Rákóczi, ill. Csete, Mihályi, Rácz. Ifi: Sz. Cukorgyár—Mezőtúri AFC 2:2. — Vívás. Szolnokon a MÁV sportcsarnokban rendezték meg a Józsa János ifjúsági vegyes csapatok részére ki­írt hagyományos emlékver­senyt. A vegyes csapatokban két leány, két fiú tőröző, és két kardozó kapott helyet. A kék-fehérek — Dimó, Ka- cserka, Szelei, Cseh, Nagy, Magyar — Békéscsabát 10:2- re, Törökszentmiklóst 12:0- ra, a Szegedi Postást 9:3-ra győzték le, s ezzel az idén is elnyerték a Józsa kupát, amelyet eddig más csapatnak nem sikerült elhódítania. — Folytatódtak a Szolnoki MTE bázisszerveinek verse­nyei. A legújabb eredmé­nyek, kispályás labdarúgás férfi: Papírgyár—Május 1. Ruhagyár 2:0 ZÖLDÉRT— ÁÉV 5:4, ÁÉV—ÁFÉSZ 2:1, Tervező V.—Megyei Tanács 2:0, Patyolat V.—Szolnak Vá­rosi Tanács 2:0, Papírgyár— ÁFÉSZ 3:0, Megyei Tanács— Patyolat V. 3:0, AGROKER— Tervező V. 2:1, Építő-Javító V.—Tiszaligeti Üzem 5:0. Nők: ZÖLDÉRT—Május 1. Ruhagyár 4:1, Vídia—ÁFÉSZ 1:0. Kézilabda, női: Vídia— Bútorgyár 2:0, AGROKER— Május 1. Ruhagyár 6:0, Ví­dia—Május 1. Ruhagyár 3:1. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon 7 órakor Karnevál-végi éjszaka (Berky). MOZI Szolnok Vörös Csillag: A po­fon (14), Kert: Éjfélkor indul útjára a gyönyör (16. 50%-os fel­emelt helyáron!). Tisza: Külde­tés (portréfilm Balczó András­ról), Tallinn: Az éjszaka a be­tyároké (14), Vegyi: Szünnap, MÁV: Conrack. Reptér: Szün­nap. Szandaszőlős Terv: Földi szerelem. Abádszalók Petőfi: A tábornok állva alszik (16). Jászberény Lehel: Libera. sze­relmem, Kert: Az amerikai éj­szaka. Jászapáti Táncsics: Mr. Süket trükkjei (14). Karcag Dé­ryné: Foglalkozása: riporter (14). Kisújszállás Ady: A gamma­sugarak hatása a százszorszé­pekre (14). A keresztapa másik arca (14. 20'Viv-os felemelt hely­áron. éjszakai előadás!). Kun­hegyes Szabadság: A halott asszony visszatér (14. Éjszakai előadás!). Mi van doki? Kun- szentmárton Körös: Ne sírj tele szájjal (Éjszakai előadás!), A bosszúállók újabb kalandjai. Mezőtúr Dózsa: Túl a hídon (14), Szabadság: Egészséges há­zasélet (14). Béke: Rendet csi­nálok Amerikában éR visszaté­rek. Tiszafüred Tisza: Sztrogof Mihály (Éjszakai előadás!). Ma­gas. szőke férfi visszatér (50° ,t- os felemelt helyáron!). Török- szentmiklós Dózsa: Kettős bűn­tény Hamburgban (20°u-os fel­emelt helyáron. Éjszakai elő­adás!), A Mattéi ügy (14). Hu­nyadi: A párbaj (14). Túrkeve Vörös Csillag: Megálló három órára. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIÖ: 17.00: Rádióvíkend — Műsor- ismertetés. hírek — Ritmus Rodeó (14. adás). Szerkesztő­műsorvezető: Zentai Zoltán. A tartalomból: Újdonságok innen- onnan — A mikrofonokról rövi­den — Egy lány, aki nem sze­reti a beatzenét — Naptár: Noddy-Holder és Jimmy Lea — Popzenei hírek — Rejtvény. — 18.00—18.30: Hétvégi kaleidosz-. Zalka Máté Kézilabda Területi labdarúgó-bajnokság A területi labdarúgó-baj­nokság Tiszai csoportjában befejeződött a bajnokság és a Jászsági csoportban is csak két elmaradt mérkőzés van hátra. Tiszafüreden félezer néző előtt játszották le a cso­port utolsó fordulóra maradt rangadóját, amelyen eldőlt az elsőség kérdése. Abádsza­lók nagy csatában bizonyí­totta jó formáját, kétszer is tudott egyenlíteni. A hazaiak jobb gólkülönbséggel lettek bajnokok. A csoportban — amelyben egyetlen elmaradt mérkőzés sem volt — az utóbbi idők legsikeresebb bajnoksága fejeződött be. Érdekesség még, hogy az adott gólok száma — 466 — megegyezik a kapott gólok számával. A Tiszai csoport utolsó előtti fordulójának eredmé­nyei: Tiszaszőlős—Tiszafüred 0:1, Abádszalók—Nagyiván 2:0, Tiszaigar—Tiszagyenda 0:0, Tiszaroff—Tiszaszentim- re 0:2, Tiszabura—Tiszaőrs 6:0, Kunmadaras—Tiszaderzs 1:1, utolsó forduló: Nagy­iván—Tiszagyenda 1:0, Ti­szaderzs—Tiszaszőlős 0:1, Ti­szaőrs—Kunmadaras 3:5, Ti- szaszentimre—Tiszabura 2:3, Tiszaroff—Tiszaigar 1:2, Ti­szafüred—Abádszalók 2:2. Jászsági csoport, ue. fordu­ló: Szászberek—Álattyán 3:1, Jásztelek—Jászárokszállás 3:4, Jászalsószentgyörgy— Jászjákóhalma 1:1, Jánoshi- da—JB. MEZŐGÉP 3:2, Jászszentadrás—Zagyvarékas 3:2, utolsó forduló: Jászszent- andrás—Szászberek 2:3, Álattyán—Jánoshida 0:3, Jb. Mezőgép—Jászalsószentgyörgy 1:2, Jászjákóhalma—Jász­árokszállás 0:2, Jászboldog- háza—Jásztelek 4:2. Középcsoport, két forduló eredményei: Kuncsorba—Kis­újszállás 2:0, Sz. Vegyimű­vek—Szajol 1:0, Kétpó—Tó­szeg 6:0, Túrkeve—Tiszatáj 3:3, Besenyszög—Kengyel 5:1; Tószeg—Túrkeve 0:0, Kisújszállás—Kétpó 3:1, Sz. Vegyiművek—Tiszatáj 6:1, Kuncsorba—Kengyel 2:1, Mezőtúri Főiskola—Beseny­szög 3:1. Kunsági csoport, két for­duló eredményei: Rákóczidj- falu—Cibakháza 3:0, Cserke- szőlő—Csépa 3:1, Tiszaföld- vár—Kungyalu 3:0, Tisza- sas—Tiszakürt 2:4; Kungya­lu—Öcsöd 3 :4, Mezőhék— Cserkeszőlő 5:0, Csépa—Rá- kócziújfalu 1:8, Cibakháza— Tiszasas 3:3, Tiszakürt—Ho­mok 3:1. Továbbjutott az HTE MNK női: Szolnoki MTE— Vásárosnaményi VM 13:13 (4:7). Vásárosnamény, 100 n. SZMTE: Jandácsik—Kal­már (1), Mészárosné (2), Knerczer (6), Laki (1), Fi- csur (1), Bozsó, Herbály (1), Nagy I. (1), Hamar J. Edző: Vasicsek János. Szükség-já­tékvezető bíráskodása mel­lett, hatalmas küzdelemben vívta ki az MTE a tovább­jutást jelentő döntetlent. Tenisz Egy győzelem, egy vereség NB III férfi: Szolnoki MTE—ÉRDÉRT SE 5:4. A Budapesten lejátszott mér­kőzés ötórás, mindvégig két­esélyes, nagy küzdelmet ho­zott. A szolnoki Bartha, Ba- thó és Bíró egyéni győzel­me után 3:3-mal fordultak a csapatok. A páros mérkő­zéseken végre jó teljesít­ményt nyújtottak a piros— feketék, és a Bartha—dr Szarvas, valamint a Bathó— Bíró duó győzelmével meg­nyerték a találkozót. Taurus SC—Szolnoki MTE 8:1. A csapat nem pihente ki kellőképpen az előző na­pi nehéz találkozó fáradal­mait. és ketten kisebb sé­rüléssel is bajlódtak. Ennek ellenére a látottak alapján az eredmény túlzott, hiszen két egyéni mérkőzést nyert állásból vesztettek el a pi­ros—feketék. Az egyetlen győzelmet a Bíró—dr. Szar­vas páros szerezte. Szépség, kecsesség, lendület- és egy labda. Farkas Gabriella a művészi tor­na válogatottkeret tagja labdagyakorlatával nagy sikert aratott a tiszaligeti sportcsarnokban megren­dezett bemutatón. kóp. Szerkeszt: Dalocsa István. Címek a műsorból: A nap hírei, eseményei —A héten történt: Aczél György, a párt Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnökhelyettese Szolnok megyébe látogatott — Tudósítás az Országos Szövetkezeti Dalos­találkozóról — Öntöző szak- és betanított munkások országos vetélkedője Tiszaföldváron —175 éves a szarvasi Vajda Péter gim­názium — Szegedi meghívó, in­terjú a Szabadtéri Játékok igaz­gatójával — Nagyüzem a földe­ken — Idegenvezetőnké a szó — Hétvégi sportprogram — Elő­zetes alföldi napilapokból. KOSSUTH: 8.27: Smetana: Dal a tengeren. — 8.35: Lányok, asszonyok. — 9.00: Felsőbb osztályba léphet! — 10.05: Operafinálék. — 11.10: Hogy tetszik lenni? Nyugdíjasok műsora. — 12.20: Zenei anya­nyelvűnk. — 12.30: Magyarán szólva... — 12.45: Melódiakok­tél. — Közben: 13.30: Csak a névre emlékszem. — 13.40: A Melódiakoktél folytatása. —14.05: Kozák Gábor József népi zene­kara játszik, Bangó Margit ci­gánydalokat énekel. — 14.25: Van-e felső határ? Szerkesztő­ségi beszélgetés a Szegedi Ga­bonatermesztési Kutató Intézet­ben a búzáról. — 14.55: Üj Ze­nei Üjság. — 15.30: Olasz tánc­dalok. — 16.00: 168 óra. — 17.30: Gulyás László: Békési esték. — 17.45: Üj lemezeinkből. — 18.40: Három történet. Irta: Déry Ti­bor. — 19.35: Lemezmúzeum. — 21.00: Rádiószínház. — 22.25: A bagdadi borbély. Részletek Cor- neljus operájából. — 23.15: A beat kedvelőinek. Rose Royce felvételeiből. — 0.10: Melódia­koktél. PETŐFI: 8.05: Mátrai Zsuzsa énekel, Körmendi Vilmos zongorázik, —= 8.20: Tíz perc külpolitika (ism.). — 8.33: Népdalcsokor. — 9.15: Válaszolunk hallgatóinknak. " — 9.38: Cseh fúvósmuzsika. —10.00: A Rádió Kabarészínháza. — 11.10: Népszerű énekesek és együtte­sek műsorából. — 12.03: Ope­rettdalok. — 12.33: Offenbach— Rosenthal: Párizsi vidámságok — balett. — 13.15: Dobozba zárt történelem. — 13.33: Liszt: Or­feusz — szimfonikus költemény. — 14.00: Fiataloknak! — 14.45: Tudatom, jól vagyok. Szakonyi Károly novellája. — 14.59: Bo- ross Lajos népi zenekara ját­szik, Zentai Anna nótákat éne­kel. — 15.25: Orvosok a mikro­fon előtt. — 15.33: Napraforgó. — 16.20: Éneklő Ifjúság. — 16.33: Dubarry. Részletek Millöcker operettjéből. — 17.00: ötórai tea. — 18.00—19.31: Lelátó. Zenés sportmagazin. — 19.40: Kapcsol­juk Szentendrét, a Pest megyei Művelődési Központ és Könyv­tár színháztermét. A Magyar Rádió Népzenei fesztiválja. — Közben: Kb. 20.33:. Csöndes csil­lagok alatt. Juhász Gyula ver­sei (ism.). — Kb. 20.50: A nép­zenei fesztivál folytatása. — Kb. 21.30: A könnyűzene zongora- virtuózai. — 21.39: ,,A szívem dalba öntöm . . .” Bencze Ilona és Maros Gábor sanzonestje a 6-os stúdióban. — 22.33: SÍáger- múzeum. — 23.15: Magyar szer­zők muzsikájából. TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR: 9.28: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.). (Színes.) — 9.35: Perpetuum mobile. Isme­retterjesztő műsor gyerekeknek (ism.). — 10.20: Álarcban. Ma­gyarul beszélő NDK tévéfilm­sorozat IX/3. rész: A vízikas­tély (ism.). (Színes.) — 11.45: Az álcázás mesterei. Angol film (ism.). (Színes.) — 14.52: Vág­tass lovam! Magyarul beszélő szovjet ifjúsági film (színes). — 16.10: Vitézek. Magyarul be­szélő spanyol filmsorozat (szí­nes). XHI/13. (befejező) rész: Sakk-matt (második epizód). — 16.35: Beszéljük meg! Vitamüsor gyerekeknek 2. — 17.15: Nyújts baráti jobbot! A Magyarországi Németek Demokratikus Szövet­ségének kulturális gálaestje. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.45: Hírek. — 17.50: Spanyolor­szág az más. Riportfilm (színes). — 18.15: Babits Mihály: Jónás könyve. Előadja: Gáti József. — 18.40: Reklámműsor. — 18.50: Egymillió fontos hangjegy. A Televízió Könnyűzenei sorozata (színes). — 19.10: Cicavízió (szí­nes). — 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gusz­táv makacs. Magyar rajzfilmso­rozat (színes) I. rész. — 20.05: őfelsége a nő. A Kamara Varie­té vendégjátéka a Televízió IV. stúdiójában (színes). — 21.15: Vi­gyázat őrangyalok. Magyarul beszélő NSZK bűnügyi tévéfilm. (18 éven felülieknek!) — 22.05: Vidám olvasókör. Költészet és játék huszonöt percben. — 22.30: Tv-híradó 3. — 22.40: Nemzetközi atlétikai verseny. Közvetítés Po­zsonyból. felvételről (színes). 2. MŰSOR: 20.00: A romantikus XIX. szá­zad. Francia képzőművészeti filmsorozat (színes). VI/6. rész: Courbet és Daumier az első ,,el­kötelezett” festők. — 20.15: Nyá­ri Színházi Esték: Moliere-víg- játékok. A szolnoki Szigligeti Színház előadása, felvételről (ism.). — Versailles-i rögtönzés — Dandin György. — Közben: Kb. 20.50: Tv-híradó 2. — 22.15: A kétbalkezes. Magyarul be­szélő, angol tévéfilmsorozat: Frank orvost keres. BUKAREST: 13.00 Ifjúsági klub. — 14.00: Románia—Anglia teniszmérkőzés. — 17.50: Bel- és‘külpolitika. — 18.05: A gyermekek kedvelt hő­sei. — 18.30: Tv-enciklopédia. — 19.40: Egy seriff New Yorkban. Folytatásos film. — 20.50: Sza­tíra és humor. — 21.20: Tv­híradó és sport. —- 21.40; Ro­máncest,

Next

/
Oldalképek
Tartalom