Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-11 / 136. szám
a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. június SZOLNOK MEGYEI Néplap Á kulturált • 1977. JÜNIUS 11. , ii,, munkahelyért SZOMBAT ' John Franklin Százharminc évvel ezelőtt, 1841. június 11-én halt meg — 62 éves korában — John Franklin angol felfedező, utazó, az amerikai sarkvidék neves kutatója. Fiatal korában az Ausztráliát felfedező Flinders parancsnoksága alatt hajózott, majd 1805- ben a Napóleon hajóhada elleni trafalgari tengeri csatában tüntette ki magát. Az Arktikumban először 1818-ban járt, David Buchan sikertelen expedíciójának két hajója közül az egyiknek ő volt a parancsnoka. 1819— 22 között szárazföldi expedíciót vezetett: két társával mínusz 45 fokos kegyetlen hidegben 1400 kilométernyi utat tett meg többek között. Az expedíció egyik szakaszában hosszabb ideig zuzmókat ettek, majd amikor erre sem volt lehetőségük, megfőzték és megették az elhasznált bőrcipőket. Két hónap alatt 23 emberéből 18 elpusztult. Két újabb expedíció következett, a már időközben 60 éves Franklin vezetésével. Az utolsó expedíció az Északnyugati átjáró keresésére irányult, eredménytelenül. Maga John Franklin 1847. június 11-én pusztult el skorbutban. Valamennyi társa is odaveszett. Az expedíció tagjainak pusztulásával végződött sorozatos szerencsétlenségek hiteles történetét csak tö^*’' mint 30 évi kutatás alapján sikerült megállapítani. Elkészült a postahivatal Befejeződött Karcagon a postahivatal felújítása. A kivitelező Nagykunsági Építőipari Szövetkezet három és fél millió forint értékben elvégezte az épület teljes szerkezeti felújítását, födémcseréjét, és a hagyományos fűtés helyett gáztüzelésű kazánt szereltek fel. A postahivatal emeletén szociális helyiségeket, klubszobát, oktatási termet alakítottak ki. A külső tető- és homlokzatfelújítás az idén, illetve a jövő évben lesz kész. A postahivatalt tegnap délelőtt 11 órakor nyitották meg újra. A Szolnoki Cukorgyárban a higiénia és a kulturált munkakörülmények fejlesztésére versenyt indított a gyár vezetősége és a szak- szervezeti bizottság. Húsz terület munkásai csatlakoztak a tisztasági versenyhez. Év végén — az eredményhirdetéskor — a verseny első három helyezettje 7—5—3 ezer forint pénzjutalomban részesül. Görögországba utazik a Fáklya Hétfőn a magyarországi nemzetiségek Fáklya tánc- együttese görögországi vendégszereplésre utazik. Magyar táncokkal vesznek részt a Kréta szigeti folklór fesztiválon. Hétfőn: ÚJSÁGÍRÓ STÚDIÓ Az újságíró stúdió következő foglalkozása hétfőn, június 13-án lesz. A hallgatók a Kossuth téri Irodaház előtt találkoznak 14 órakor, majd közösen megtekintik a Szolnoki Nyomda Vállalat Vörös Csillag úti üzemét; 16.30 órától előadás lesz a Vízügyi Szakközépiskola egyik első emeleti termében. Nyári gyakorlaton Diákok a KÖJÚL-nál A megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás a tanév közben is segítette a szolnoki Vegyipari és a Vízügyi Szakközépiskola tanulóinak gyakorlati képzését. Laboratóriumában élelmiszer- és vízbakteriológiai, vízbiológiai vizsgálatok, kísérletek közben mélyíthetik elméletben szerzett ismere- teieket a jövő szakemberei. A nyári szünet idején öt diákot foglalkoztat a KÖJÁL laboratóriuma. Fóton Nevelőotthoni diákok találkozója Harmadik alkalommal rendezik meg — június 14—16 között — a fóti gyermekvárosban a nevelőottoni diákok országos sport- és kulturális találkozóját. Megyénként egy-egy, a fővárosból három 14—14 fős csapat méri össze tudását, a vendéglátók pedig két csapatot indítanak. A gyerekek körmérkőzést vívnak kispályás labdarúgásban és kézilabdában, és különböző művészeti ágakban lépnek dobogóra. A legjobbak megkapják a rendező szervek; az Oktatási Minisztérium, a Magyar Üttörő Szövetsége és a fóti gyermekváros elismerő plakettjét. Fékezni tudni kell A Szolnok—Kunszentmár- ton közötti nagyforgalmú út földvári szakaszánál levágják a balesetveszélyes, éles kanyart. Ott, Tiszaföldvár előtt, éppen kifeszítették a mérőszalagot a nyomvonalon. Az egyik munkás kiállt a szembejövő forgalom elé és kis zászlóval integetett. És akkor ... akkor hirtelen fékezett az IE 99—92-es rendszámú Renault 4-es, kiugrott a volán mellől egy férfi és szájonvágta az integető munkást. Az eset május 31-én történt 17 óra 20 perckor. ... Sietünk, rohanunk. Bosszankodunk, ha közben feltartóztatnak, de egy-két perces késedelemért bántani azt, aki azért dolgozik, hogy majd a jó úton gyorsabban haladhassunk, kisebb balesetveszéllyel — erre nem lehet elfogadható magyarázat. A hirtelen kezű ember ezúttal nem a kocsija felett vesztette el az uralmat, ott a fék jól működött, önmagán volt képtelen uralkodni, pedig fékeznj tudni kell, még önmagunkon is. Lám, a „sértett’ a zászlós ember ezt jobban tudta, nem ütött vissza. Csak a kocsi forgalmi rendszámát jegyzete fel. Remélem, nem hiába! — re — Dulóscsárdák, strandok, vízmüvek ellenőrzése A közegészségügy nyeri feladatai Nyári feladataikról beszélgettünk dr. Hőgye Annával, a megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás igazgató-főorvosával. — Olyan területek higiénés ellenőrzésére koncentrálunk, amelyek tömeges egészségügyi károsodás forrásai lehetnek. Gondoljunk csak az ételmérgezésekre, a vízfertőzésekre ... Ezért a legfontosabb feladatunk a megelőzés. — Régebben a fagylalttal is sok baj volt. Most mi a helyzet? — A fagylaltfőzést ma is előzetes engedélyhez kötik. Az idén mindössze tizennyolcán kértek ilyen engedélyt a megyéből. A vendéglők, a büfék, autóscsárdák, strandok — általában olyan szolgáltatóhelyek, ahol sok ember fordul meg — okoznak sok gondot. A legtöbb szabálysértési eljárást az élelmezésegészségügyi szabályok megszegése miatt indítjuk. A karcagi Autóscsárda konyhájának „tisztasága” felháborító volt az utolsó ellenőrzés alkalmával. HűtetSűrűsödik a cigarettafüst A dohányzás káros hatásáról szóló felvilágosító munka, amelyet az Egyesült Államokban néhány egészség- ügyi szervezet végez, nem érte el a kívánt eredményt. A cigarettareklámok sokkal eredményesebek: az elmúlt évben az amerikaiak 616 milliárd cigarettát szívtak el, 9 milliárddal többet, mint 1975-ben. Kirándulás a Dunántúlra Nyár végén autóbuszkirándulást szervez szövetkezeti fiataloknak a tiszafüredi áfész ifjúsági bizottsága és a KISZ-alapszervezet. A kétnapos proramban többek között a Velencei tó, Pákozd, Agárd és Bodajk megtekintése szerepel. A kétnapos kirándulás költségeit az áfész fedezi az ifjúsági alapból. Huszonöt éves a Béke-barlang Huszonöt éve fedezték fel hazánk második legnagyobb cseppkőbarlangját, az aggteleki Béke-barlangot. A kutatócsoportot Jakucs László geológus irányította, aki ma a Szegedi József Attila Tudományegyetem természetföldrajzi tanszékének vezetője. A felfedezés nemcsak szenzáció, hanem új tudományos kutatási irányzat sikeres próbatétele is volt, lenül tárolt, több napos tojásos szendvicset is árultak. Az ellenőrök nem először vonják felelősségre . az üzemeltetőt, s ezúttal a kiszabható legmagasabb összegű bírságot (5000 forint) állapították meg. A strandokat már nyitás előtt ellenőrizték a városijárási közegészségügyi szakemberek, de „menet közben” még kétszer mindegyiknél vizsgálják a higiénés előírások betartását és a víz minőségét. A legtöbb problémát az okozza, hogy lassan töltődnek fel a medencék, közben bealgásodik, elszeny- nyesedik a víz. A településeket ellátó vízművek helyszíni, és a víz minőségének laboratóriumi vizsgálata is fontos nyári feladat. Ilyenkor locsolásra sok vizet elhasznál a lakosság, s ha emiatt a hálózati vezeték kiürül, elszennyeződik, tömeges megbetegedés származhat belőle. Községekben, kisebb településeken a szemét gyűjtésének, tárolásának, el- hordásának ellenőrzése is sok feladatot ad a közegészségügyi hálózat dolgozóinak. Ásatások Szegeden Szeged algyői városrészének határában befejeződött egy gazdag leletanyagot szolgáltató honfoglaláskori temető ásatása. Kürti Béla régész irányításával több évig tartó munkával nyolcvanegy honfoglaláskori sírt tártak fel. A X. századi női viselet rekonstruálásához kaptak különösen értékes új adatokat, elsősorban a sírokból előkerült női ingek, kaftánok, bőrcsizmák díszítő tárgyainak elemzésével. Megtaláltak egy viszonylag épen maradt, egy ékszer alatt konzerválódott szövetdarabot is, amelyből az akkori szövet mintázatát, anyagminőségét lehet megállapítani. A legértékesebb leleteket a múzeum most megnyílt egyik júniusi ideiglenes kiállításán tekinthetik meg az érdeklődők. Különféle edények és más használati eszközök mellett bemutatnak ezüstből öntött és préselt aranyozott ruhadíszeket, aranyból, ezüstből, bronzból készült gyűrűket, karpereceket, hajdíszítő karikákat, illetve azok másolatait is. A festő Otakar Nejedly, az ismert cseh festő egy alkalommal egy koncertteremben körülnézve így sóhajtott fel:- Istenem, mennyi szép nő! Milyen kár, hogy tájképfestő vagyok! Nyáron elengedhetetlen a közétkeztetést biztosító konyhák tisztaságának elleneőr- zése, főként a gyermekintézményekben. A bölcsődék, óvodák ilyenkor váltva működnek — több a gyerek a szokásosnál — az ellenőrök azt is nézik, hogy fogadásukra a feltételeket biztosították-e. A napközi és építőtáborok ellenőrzését is a KÖJÁL látja el. Megnézik, hogy a nyári idénymunkában foglalkoztatott gyermekek ellátása megfelelő-e, milyen körülmények között dolgoznak, van-e ivóvizük? Bizonyos munkaterületeken diákok is csak érvényes egészségügyi leletekkel alkalmazhatók. Az ellenőrzés arra is ügyel, hogy addig nem dolgozhatnak a gyerekek sem, míg túl nem jutottak a vizsgálatokon. Az ellenőrzésekkel a vendéglátó- helyek, a vízművek, a strandok, az üzemi konyhák és más szolgáltatóhelyek üzemeltetőinek felelősségét tartja ébren vagy ébreszti fel a KÖJÁL. — rónai — Lottó nyerőszámok A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Pápán megtartott 23. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: . 46. 52. 72. 75. 79 Táncsics könyve hasonmás kiadásban Táncsis Mihálynak, a jobbágyból lett parasztforradalmárnak, a nagy magyar utópista' szocialistának több mint száz évvel ezelőtt írt „Fővárosunk” című munkáját hasonmás kiadásban jelentette meg a Budapest Főváros Levéltára. A kis példányszámú, ma már nehezen hozzáférhető művet Budapest Főváros Levéltára tetszetős külsejű hasonmás kiadásban tette közzé, régi adósságát törlesztve az annak idején méltatlanul mellőzött, Budapest fejlődésének irányvonalát zseniálisan kirajzoló és megmutató szerzővel szemben. A kórházban Gondatlanságból halál Egy 15 éves fiút — manduláinak eltávolítására — beutaltak a Péterfy Sándor utcai kórházba, ahol az operációt másnap el is végezték. A műtétet követően — kisvénás sérülés következtében — szokásos és ismert utóvérzés lépett fel, amelynek a klinikai tünetei egyértelműen jelentkeztek, később pedig nagyobb meny- nyiségben friss és alvadékos vért hányt a beteg. A tünetek ellenére nem tárták fel a műtéti területet, s nem történt intézkedés a vérzés megszüntetésére, a vér- veszteség pótlására sem. A szerencsétlen fiatalember ennek következtében sokkos állapotba került, többször elájult, majd eszméletét vesztette, s csupán akkor kíséreltek meg neki vért adni. ámikor ez a beavatkozás már nem járhatott eredménnyel. A Központi Kerületi Bíróság az ügyeleti szolgálatot akkor ellátó dr. Doleviczé- nyi Péter 37 éves orvost foglalkozás körében elkövetett, halált okozó gondatlan veszélyeztetésért egyévi és négyhónapi szabadságvesztésre ítélte. A haláleset — mint a haematológus orvosszakértő bevonásával megállapítást nyert — az elszenvedett heveny vérvesztés miatt következett be. (MTI) Korszerű anyagok a lakásépítésben címmel tegnap délelőtt termékbemutató kiállítást nyitottak meg Szolnokon. A Ság- vári Endre megyei Művelődési Központban látható lakás- diszitő elemeket, építőanyagokat, lakberendezési tárgyakat és építőipari vegyianyagokat a termékbemutatón megrendelhetik, egy részüket megvásárolhatják aY érdeklődők. Az egy hétig nyitva tartó kiállítás idején a bemutató vállalatok és szövetkezetek szakemberei szakmai napokon adnak tájékoztatási és szaktanácsadást termékeik alkalmazásához, felhasználásához. Képünkön: a Tisza Bútoripari Vállalat konyhaberendezéseit és felszereléseit bemutató kiállitásrészlet Dlakosság a lakóhelyért Jászszentandráson a községi tanács az 1977. évre tervezett községfejlesztési célkitűzések megvalósításhoz 1 millió 300 ezer forint értékű társadalmi munkát kért a lakosságtól. A jászszent- andrásiak az év első 5 hónapjában több mint 600 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. A sporttelep mellett elkészült a salakos, új kézilabdapálya. A sportkör tagjai és az úttörők 72 ezer forint értékű társadalmi munkával járultak hozzá létrehozásához. Felújított utak, új járdák, újjávarázsolt parkok és játszóterek jelzik: Jászszentandráson mindenkinek szívügye a település fejlesztése, szépítése. A községben már a második félévre meghatározott feladatok megvalósításán munkálkodnak. A lakosság, az üzemek dolgozói a napokban kezdték pl a 2 millió forintos költséggel épülő, új tornaterem alapozását. Az építkezésnél csaknem félmillió forint értékű társadalmi munkára számít a községi tanács. ® A SZOVJETUNIÓBA indított Szolnok megyei barátságvonat 450 utasa ma este, 21 óra 30 perckor érkezik vissza Szolnokra. ■ KISÚJSZÁLLÁSON a város központjában három tizennyolc lakásos OTP beruházású, és két tizenegy lakásos, tanácsi célcsoportos lakóház építését kezdte meg a helyi Vas-, Fa és Építőipari Szövetkezet. ® KÓRUSTÖRTÉNETI kiállítás nyílik ma a jászladá- nyi művelődési házban. | ÉVENTE TÍZ mázsa pa- radicsmpaprika szállítására és átadására kötött három évre szóló szerződést az újerdői ifjúmunkás otthon a Jászsági Áfésszel. Az ízletes paprikát az otthon kertészetében termesztik. ® JÁSZFÉNYSZARUN holnap országos állatvásárt tartanak. ■ A JÁSZSZENTANDRÁSI művelődési ház gazdag nyári programot készített a község lakóinak: holnap Szolnokra indul egy csoport színházlátogatásra, egy hét múlva a Dunakanyarba, június 26-án pedig a Mátrába szerveznek kirándulást. SZOLNOK Mf GYEI A Magyar szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla