Szolnok Megyei Néplap, 1977. június (28. évfolyam, 127-152. szám)
1977-06-05 / 131. szám
XXVIII. évf. 131. si. 1977. június 5, vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LÁPJA Országos vitára bocsátották a Szovjetunió alkotmánytervezetét Leonyid Brezsnyev beszéde az SZKP KB ülésén Tegnap reggel a Szovjetunió lakossága megkezdte az ismerkedést az új alkotmány tervezetével. A tervezetet teljes szövegben közölte a több mint tízmillió pédány- ban megjelenő Pravda, a közel ugyanekkora példányszámú Izvesztyija és a többi moszkvai napilap. Ugyancsak teljes terjedelemben ismertették az alkotmány szövegét a szövetséges köztársaságok központi napilapjai és a helyi lapok. A szövetséges köztársaságok lakossága egyidejűleg a köztársaság lakosságának anyanyelvén is kézhez kapta az alaptörvény tervezetet. Az SZKP főtitkárának beszédét, valamint az alkotmánytervezet rövidített szövetjét a 2. és 3. oldalon közöljük. NEMZEDÉKEK LEVÉLVÁLTÁSA Kádár János emléksorai az 1957-es nagykun napokról A KATEDRA VARÁZSA Portrék kitüntetett pedagógusokról 5. oldal Kétezernégyszáz hektár kenyérgabona betakarításához készítik elő a nyolc NDK gabonakombájnt az öcsödi Szabadság Tsz Peez-tanyöi gépműhelyében. Képünkön az aratógépek szeleid szerkezetét javítja Kalap László és Zsadon János ILLÉS ENDRE KITÜNTETÉSE A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illés Endre Kossuth-díjas írónak, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatójának irodalmi és irodalomszervezői munkássága elismeréseként 75. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Babér- koszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. MAGYAR KÜLDÖTTSÉG A LISSZABONI VASÁRON Tordai Jenő külkereskedelmi miniszterhelyettes vezetésével május 31. és június 3. között magyar gazdasági küldöttség tartózkodott Portugáliában a lisszaboni nemzetközi vásáron. Delegációnk a hivatalos magyar kiállítás megnyitására utazott a portugál fővárosba. Tordai Jenő tárgyalást folytatott’ a külkereskedelmi, •az iparügyi, a közlekedésügyi és a mezőgazdasági államtitkárral a magyar— portugál gazdasági együttműködés kérdéseiről, ÚJ SOROZAT A VERSEGHY KÖNYVTÁRBAN A Verseghy Ferenc megyei könyvtár MSZBT tagcsoportja és a Corvina Kiadó közös rendezésében pénteken az ünnepi könyvhét alkalmából diavetítéssel egybekötött előadást szervezett. A sok érdeklődőt vonzó előadást di1. Gombos Károly, a Keletázsiai Múzeum főigazgatója tartotta Azerbajdzsánról. A rendezvény a könyvtár MSZBT tagcsoportja új kezdeményezésének, a Szovjetunió köztársaságait bemutató sorozatnak első eseménye volt. ELHUNYT KOVÁCS MARGIT Hosszéi szenvedés után 1977. június 4-én életének 75. évében elhunyt Kovács Margit szobrász-kerámikus, Kossuth-díjas, kiváló művész, A KÖZELI NAPOKBAN Kadar János és ülícolae Ceausescu találkozik Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke között a korábbi megállapodás szerint a közeli napokban határmenti baráti találkozóra kerül sor Debrecenben és Nagyváradon. A látvány önmagáért beszél. Emeletes házak sorakoznak egymás mellett, Szolnokon, Mezőtúron, Jászberényben, Martfűn, az ország mind több településén. Az építők keze munkáját dicsérik az égbe kapaszkodó emeletek. Mellettük iskolák készülnek, bölcsődék, óvodák, kinn a városok határában, az ipartelepüléseken új üzemcsarnokokat építenek, a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok központjában pedig szaktelepek emlékeztetnek az építők munkájára. Köszöntjük őket június első vasárnapján Fotó: Nagy Zsolt Eredményes az oktatónevelőmunka iskoláinkban Tegnap délután a megye városaiban, a járási székhelyeken pedagógusnapi ünnepségeket tartottak és kétszázhúsz óvónőt, tanítót, tanárt tüntettek ki eredményes oktató-nevelő munkájuk elismeréseként. A megyei ünnepséget tegnap délelőtt tartották a megyei tanács székházában. Az ünnepségen megjelent Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára is. A meghívottak előtt Tari Kálmán, a megyei tanács vb művelődésügyi osztályának Vezetője mondott ünnepi beszédet. A művelődésügyi osztály vezetője méltatta a megye pedagógusainak áldozatkész, eredményes munkáját, s a megyei irányító szervek nevében köszönetét fejezte ki. Az ünnepi beszéd elhangzása után dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke kitüntetéseket adott át. ünnepi megemlékezés n környezetvédelmi világnap - alkalmából Tegnap délelőtt Szolnokon. a KISZÖV székházának emeleti tanácstermében ünnepi ülés volt a környezetvédelmi világnap alkalmából. A megjelenteket dr. Magyari József, a Hazafias Népfront megyei bizottságának alelnöke köszöntötte, majd a környezetvédelmi világnap méltatása során időszerű kérdésekről szólt S. Szabó Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, az országos környezet- védelmi munkabizottság tagja. Ezzel az ünnepi megemlékezéssel zárult a megyei környezetvédelmi napok eseménysorozata. VIETNAMI PEDAGÓGUSOK EGERBEN A Vietnami Szocialista Köztársaság Vinh város pedagógiai főiskolájának küldöttsége Le Hoai Nam rektor vezetésével az Egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola és az Országos Béketanács meghívására kéthetes látogatást tett hazánkban. Tanulmányozták az Egri Tanárképző Főiskola oktató-nevelő munkáját, találkoztak az Oktatási Minisztérium és az Országos Béketanács vezető képviselőivel. látogatást tettek az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetemen. A küldöttség tegnap elutazott hazánkból. EGY MONDATBAN — Tegnap befejeződött a Magyar Ideg- és Elmeori'o- sok Társaságának Egerben megrendezett tudományos ülése. — Pablo Fernandez kubai kohó- és gépipari miniszterhelyettes tárgyalásokat folytatott Budapesten dr. Betlej Sándor kohó- és gépipari miniszterhelyettessel, a magyar—Kubai gépipari együttműködés fejlesztésének időszerű kérdéseiről A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az oktatás, nevelés területén elért kimagasló munkája elismeréséül a Munka Érdemrend ezüst fokozata kitüntetést adományozta Szőke Sándornénak, a túrkevei Kossuth úti Általános Iskola tanárának, A megyei tanács Pedagógiai Díját Budai Sándorné, a kunhe- gyesi Kossuth úti Általános Iskola , tanára, Gulyás Jánosné, a rákócziúj falui Általános Iskola tanítója, Honti Antal, a szolnoki 633. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet műszaki táná- ra. szakfelügyelő, és Rápolthy Viktor, a jászberényi Kossuth úti Általános Iskola tanára, vezető szakfelügyelő kapta meg. Nyugállományba vonulásuk alkalmából a szocialista közoktatás területén több évtizeden át végzett eredményes munkásságukért az oktatási miniszter á Pedagógus Szolgálatért Emlékérmet adományozta Toroczkay Endrének, a kisújszállási 625. sz. ipari Szakmunkásképző Intézet igazgatójának, dr. Szalay Andrásnak. a cserkeszőlői Általános Iskola tanárának, vezető szak- felügyelőnek és Nagy . Mihálynak, a jászkiséri Általános Iskola tanárának, szakfelügyelőnek. Megyénk szocialista közoktatá- nak irányításában. az ifjúság szocialista nevelésében-oktatásá- ban végzett eredményes munkájuk elismeréseként az Oktatásügy Kiváló Dolgozója miniszteri, kitüntetésben részesültek Buzi Lajosné, a mezőtúri Városi Tanács vb művelődésügyi osztálya főelőadója, Grendorf Gáborné, a tiszaszentimrei Általános Iskola vezető óvónője, szakfelügyelő, Papp Béláné. a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya főelőadója. Rózsavári László, až MSZMP megyei bizottsága munkatársa. Tóth Gyula, a törökszentmiklósi 604. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, szakfelügyelő, Vígh Imréné. a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet gyermekfelügyelője. A Munkaügy kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült Kocsis István, a kunszentmártoni 628. számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet igazgatója. Pintér Sándor, a szolnoki 605. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet tanára, szakfelügyelő. A Gépipar Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést adományozták Megyeri Sándornak, _ a szolnoki Vegyipari, Finommechanikai és Műszeripari Szakközépiskola mérnöktanárának. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetést kapta meg Cseh Andrásné, a szolnoki Tiszaparti Gimnázium és Egészj- ségügyi Szakközépiskola igazgatója, dr. Feledi László, tisza- kürti körzeti orvos, és Gajzágó Gáborné, a szolnoki Egészség- ügyi Szakiskola szakoktatója. A Mezőgazdaság és Élelmezésügy Kiváló Dolgozója miniszteri kitüntetésben részesült Tarcsa Jánosné. a karcagi Mezőgazda- sági Szakközépiskola szakácsnője. A kitüntetettek nevében dr. Szalay András mondott köszönetét (képüiikön). Dr. Boros Ottóné, a megyei pártbizottság osztályvezetője rövid köszöntőjében méltatta a pedagógusok. a kitüntetettek eredményes munkáját és tolmácsolta a megyei pártbizottság köszönetét.