Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-01 / 101. szám

1977. május 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP A brigádvezető, Ardó Sán­dor gépe a mozdonyok „fekete dobozához” készít papírt Vigyázva, óvatosan! Nehogy a papírtekercs széle megsérül­jön. Előtérben Csinger János, a brigád mindenese. Vállalások, fénymásoló papírra — Azon igyekszünk, hogy amit csinálunk, jő minőségű le­gyen — mondja Ardó Sándor, a Szolnoki Papírgyár H. Rá­kóczi Ferenc szocialista brigádjának vezetője. — Legfontosabb a papírok nedvességtartalma — nem lépheti túl a három szá­zalékot. Ezt rendszeresen ellenőrzik a laborban, de azért leg­jobb műszer a gépmesterek keze. Fénymásoló papírokat gyár­tunk piacra. Ha rossz a minőség, jön a reklamáció. De csak nagyon ritkán. Az az elhatározásunk, hogy a gyenge minősé­gért adott árengedmény egész évben nem haladhatja meg a húszezer forintot. Igencsak oda kell figyelni a gépre, hogy egyenletes legyen a fényérzékeny réteg a papíron. Ügy gon­doltuk, év végéig megtakaríthatjuk a felhasználható vegy­szer egy százalékát. Persze ez nem mehet a minőség rová­sára. — Három műszakban dolgozik a H. Rákóczi Ferenc szocialista brigád. Tíz tagja — nők, férfiak — családos. Tanulnak, tár­sadalmi munkát végeznek, vetélkednek: legközelebb a Szov­jetunió ismeretéből. Csatlakoztak a csepeliek felhívásához, s mint az első negyedév eredményei mutatják, teljesítik is a vállalásaikat. A napokban kapták meg a Vállalat Kiváló Brigádja címet. Hagyó László gépmester a rétegvastagságot elle­nőrzi Oroszi Kálmánné méretre vágja a pa­pírt, az alkalmi me- ós a férje. Fekete műanyagtok­ba csomagolják a termékeket, így 60 nap helyett 90-re nő a szavatosságuk. Tu- za Katalin tavaly végezte el a papír­ipari szakmunkás- képzőt, érti a dol­gát. Fotó: Nagy Zsolt Tanulmány az agyagról Újabb termékekre kapott önálló exportjogot a Hűtőgépgyár A Hűtőgépgyár termékeit öt világrész számos országá­ban ismerik. A vállalat, — amely az idén ünnepli alapí­tásának 25. évfordulóját, — az iparág vezetőitől a fo­gyasztókig egyaránt elisme­rést vívott ki magának. Ezt jelzi többek között, hogy ter­mékei egyre jobb minőség­ben készülnek, és állják a versenyt a nemzteközi pi­acon. A Hűtőgépgyár 1970 január 1-től önálló exportjogot kapott alumíniumtermékeinek értékesítésére. Azóta alu­míniumhordókat, radiá­torokat, nagynyomású gázpalackokat, autoszi- fonokat forgalmazott ön­állóan a szocialista és a tőkés államokba egy­aránt. A fejlődés újabb szakasza 1977. január 1-től számítható. Ettől az időponttól kezdve a vállalat önálló külkereske­delmi tevékenysége tovább bővült, megkapta a tőkés or­szágokba irányuló Bosch— Lehel háztartási hűtőszekré­nyek, továbbá a saját gyárt­mányú klímaberendezések és a Tyler rendszerű bútorok közvetlen értékesítésének jo­gát. Az utóbbi két termékből a tőkés és a szocialista pia­cokkal egyaránt a vállalat tartja a kapcsolatot, és szál­lítja termékeit. A saját lebonyolításban történő exportértékesítés igen jelentős. Az alumíniumter­mékekből például 1976-ban a szocialista országokba csak­nem 2 millió rubel értékű árut adtak el. A tőkésországokban, to­vábbá a harmadik világ államaiban 1,3 millió dol­lár értékű áru talált gazdára. Az idén elsősorban a szocia­lista országok piacaira kerü­lő alumíniumtermékek meny- nyisége növekszik, érték­ben meghaladja a 3 millió rubelt. A más államokba irá­nyuló alumíniumtermék-ex- port a tavalyival csaknem azonos szinten marad. Ennél lényegesen nagyobb mennyi­séget képvisel a vállalat fő terméke, a háztartási hűtő- szekrények idei exportja. A tavaly értékesített, mintegy 10,3 millió dollár értékkel szemben az 1977. évi eléri a 12,2 millió dollárt. Mindent összevetve a Hűtőgépgyár az idén 17 százalékkal bővíti ex­portértékesítését. Ez 13,5 mil­lió dollár bevételt jelent. A Hűtőgépgyár kollektívá­ja előtt álló nagy feladatok végrehajtását segíti az, a vál­lalat egészére kiterjedő szo­cialista munkaverseny-moz- galom, amelyet a csepeli munkások felhívásához csat­lakozva a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom 60. év­fordulója tiszteletére indítot­tak. A munkaverseny fő cél­ja az exportkötelezettségek határidős teljesítése, a tartós fogyasztási cikkek és egyéb termékek minőségének állan­dó javítása, a hazai kereske­delem szükségleteinek kielé­gítése, a takarékos gazdálko­dás. Az V. ötéves terv eddig eltelt időszakának eredmé­nyei azt tükrözik, hogy a vál­lalat reális célokat tűzött ki, és következetesen teljesíti termelési és értékesítési prog­ramját. Szükség is van erre, mert évről-évre növekszenek a feladatok. Jellemző erre, a háztartási hűtőszekrényeknek a nem szocialista országokba irányuló exportja megközelí­ti az évi 200 ezer darabot. A korábbinál nagyobb tételek­ben szállítanak külföldre ke­reskedelmi hűtőszekrényeket, hűtőbútorokat, bemutató vit­rineket. A Szovjetunióba az eddi­gi évi 2 millió rubel ér­tékű áruházi berendezé­sekből is körülbelül 1 millió rubellel többet küldenek. A Szovjetunióban épülő gázvezetékek kompresszor- állomásainál fellépő hűtési igények kielégítésére kifej­lesztették a nagynyomású és nagy teljesítményű gázhűtőt. A speciális hűtőkből az idén 40-et exportálnak, 1980-ban pedig már 150-et. Várható az export növekedése a Heller— Forgó féle apróbordás alumí­nium hőcserélőkből. A Hűtőgépgyár évenként 1 millió különböző méretű és színű szóda- és habszifont gyárt. Ennek több mint 50 százalékát külföldön árusít­ják. Endrész Sándor Alagútkemence, szárító­kamrák, rakodó- és keverő­gépek ... Egyre gyakrabban találkozhatunk ezekkel a be­rendezésekkel a Szolnok me­gyei Tégla- és Cserépipari Vállalat gyáraiban, üzemei­ben is. Űj masinákat vásá­rolnak, évről évre korszerű­sítik a gépparkot, hogy több és jobb minőségű téglát gyártsanak. Ezekbe a gépekbe nem le­het akárhogy bedobálni az anyagot, meg kell vizsgálni előtte. A vizsgálatokat több­nyire a mezőtúri központ la- boratúriuma végzi. Szárító- kemencék, keverők segítik munkájukat, és ez nem kis eredmény. Másfél évvel eze­lőtt ugyanis itt még nem volt semmi — így laboratórium sem. Azóta szépen gyarapo­dott a berendezés, s ma már pontos véleményt tudnak mondani az agyagról. Négy megyében, a vállalat huszonnégy gyártelepén, mérik, ellenőrzik a nyers­anyag tulajdonságait. A ke- verőkben adalékokkal meg­változtathatják a legrosszabb agyag, — így a tégla-jellem- zőis is. Ezért fontos a mun­kájuk. Rövidesen befejezik egy nagyobb tanulmány ösz- szeállítását, ebben arra ad­nak választ, milyen pótlás­sal, milyen eljárással lehet még jobban javítani a gyen­ge minőségű agyagok tulaj­donságait. A világszínvonal árnyékában □ világszínvonalat nem a harmonikusan egymáshoz il­lesztett vadonatúj gyári csarnokok jelentik, de még csak nem is a félig vagy teljesen automatizált futó­szalagok. A világpiac kíméletlen valósága — a csere­arány zuhanásszerű leromlása bizonyította —, hogy ez az el­ismerés nem a gyárnak, hanem egyes-egyedül a gyártmány­nak jár ki. Lehet-e egyáltalán világpiaci elismerést várnunk, amikor üzemeink többsége éveken át ugyanazt a gyártmányt fejlesz­tés nélkül, változatlan (vagy éppen romló) minőséggel és pa­raméterekkel bocsátja ki? Gépiparunkban évente mindössze 4—5 százalékot tett ki a gyártmányváltás, a többi ágazatban meg annyit sem. Ami azt jelentette, hogy az állandó újdon­sággal megjelenő versenypartnereink mögött igencsak lema­radtunk, exportlehetőségeink leszűkültek, kényszerűségből értéken alul „cseréltünk”. (Innen a cserearányromlás!) Még kevés olyan üzemünk volt, mint az Aprítógépgyár, mely úgyszólván folyamatosan igazodott a rendelői igények­hez. Olyannyira, hogy tulajdonképpen már a neve is csak jelképes. Az egykori alapprofilból, az aprító, őrlő és zúzó gépekből már csak mintegy 15—20 százalékát „árulja ki” árbevételének. Rendeléseinek csaknem fele külföldi partner­től érkezik. Így hát elkelt a buzdítás, ha nem is a világszínvonalra, ennek az ökonómiai realitásokra épülő változatára minden esetre. A megyei pártbizottság idei cselekvési programjában egyebek között határozottan leszögezi: „...változatlanul fon­tos feladat az iparban a termék és gyármányszerkezet korsze­rűsítése.” A párt Központi Bizottságának április 13-i ülésé­ről kiadott közlemény is megerősíti ezt, amikor kitér rá: „Fokozni kell erőfeszítéseinket a gazdaságos termelési szer­kezet további fejlesztéséért, a beruházások tervszerű megva­lósításáért.” Napjainkban erről az erőfeszítésről van szó, ami igen­csak nehéz és bonyolult feladatok megoldásához szükségel­tetik. Nem túloznak azok a gyakorlati szakemberek, akik e téma körül folyó vitában azt az álláspontot képviselik, hogy nem a korszerű, modem gyárat volt nehéz felépíteni, hanem ezekből a korszerű, legalább világpiaci középárszinten érté­kesíthető termékeket „kipréselni”. A cselekvési program nyomán tiszteletre méltó eredmé­nyeket értek el, főleg a nagyvállalatoknál. Elég utalnunk a már kapható Bosch 160 és 200 literes háztartási hűtőszek­rényekre, a Tyler hűtőpultokra, a hőcserélőkre, olaj és gáz­hűtőkre vagy éppen a Tiszamenti Vegyiművek napokban „ki­hozott növénytáp tablettáira. A megye könnyűipara új bú­torgarnitúra családokat, cipő-családokat dobott piacra, élel­miszeriparunk csomagolt darabolt baromfit. Szinte intézményesen javították a megyei ipar termék- összetételét a fővárosból letelepített gyáregységek, bár ez mindegyikről nem mondható el. Tavaly a megyei ipar 10 százalékkal növelte értékesíté­sét. Ezen belül az exportból eredő árbevétel nagyobb ütemben — 16 százalékkal nőtt, amiben kétségtelenül van szerepe a vi­lágpiaci igények szerint gyártott termékek növekvő arányá­nak is. Az eredményt azonban természetesen nem szabad csakis ennek tulajdonítani. A kivitt áruk túlnyomó többsége mányok gyártásának előkészületei és épül az növényolaj- ugyanis előre elhatározott kontingensek szerint talált gaz­dára lényegében külkereskedelmi kényszerpályán jutott el a szocialista partnerekhez. Élelmiszeriparunk pedig éppen- hogy nem az új, hanem a hagyományos termékeivel tartotta fenn piaci pozíciót. Minőségi reklamációk, rendeléstörlések, szállítási késedelmek, kooperációs zavarok „tarkították” a külgazdasági kapcsolatokat, amit nyilván csak a baráti part­nerek tűrnek el ideig-óráig. _ j Noshát, ne szépítsük a dolgot, a termék és gyártmány­szerkezet megkívánt korszerűsítése, valamint a gazdaságos termékszerkezet kialakításának kívánalma tartós folyamatot és átállást jelent. Átállást nemcsak új, jövedelmező gyárt­mányokra, hanem átállást a szemléletben, megítélésekben, ökonómiai gondolkodásban és mindenfajta döntésben. Ügy véljük, erre utal a Központi Bizottság idézett közleménye, amikor nem elsősorban az elért eredményt „igazolja vissza”, hanem az erőfeszítést hangsúlyozza. És ez az erőfeszítés sokoldalú, kicsit kötélhúzás szerű is, mert nyilvánvaló, sem a nagyobb jövedelmezőség elérése nemcsak elhatározás kérdése. Sőt, legkevésbé az, mert a jó szándékot, akaratot aligha vonhatjuk kétségbe, ötletről — persze megvalósítható ötletről —, és pénzről van szó legfő­képpen. A kettő közül a pénz a nehezebb ügy. Legfőképpen azért, mert az elmúlt évben a vállalatok országosan 16 mil­liárd forinttal kisebb nyereséget értek el, mint 1975-ben — és ebből a mérséklődésből megfelelő arányban „részeltek” a megyeiek is. A csökkenő nyereség a fejlesztési alapok kép­zését lefékezte, vagy legalábbis az újabb befektetések alapo­sabb meggondolására készteti az érdekelteket, ami teljésen indokolt is! Pedig a gyártmány-korszerűsítéshez éppenhogy pénz kel­lene, sok pénz, mert a beruházás egyre drágább. A megyében jelenleg folyó 40 jelentősebb beruházás ezidő szerint 2 mil­liárd forinttal többet emészt fel, mint az eredeti költség­A pénzalapok szűkösebbek, mint a megelőző években, a fejlesztési igények, sőt az ilyen irányú előzetes elkötelezett­ségek is nagyobbak mint eddig. Nagyobbak az elvárások, nagyobb a piaci ösztönzés... Valóságos kötélhúzás. Ám nem reménytelen, s hozzá kell tennünk, hogy a vál­lalkozók eme kötél végén nincsenek egyedül. Feltéve persze, ha jó elképzelésük, ötletük van. (Bár ezek mindegyikének megvalósítására sem kapnak támogatást.) A kormány ugya­nis az az 1977. évre érvényes hitelpolitikai irányelvek cent­rumába — hasonlóan az elmúlt évhez — az exportképes áru­termelés fokozását állította. Ez azt jelenti, hogy minden olyan fejlesztést, mely viszonylag kis befektetéssel — és minél gyorsabban — „kemény” valutát hoz, állami hitellel támo­gatnak. Tehát a vállalkozó cég fejlesztési forrásait állami kölcsönnel kiegészítik, s kedvezményesen biztosítják a, bő­vülő termelés úgynevezett forgóeszköz-többletigényét is. D hitelt azonban vissza kell fizetni, s ebből a szempontból _ és egyébként is — termékszerkezetnek nem csak k orszerűnek, hanem gazdaságosnak is kell lenni. És a kötél másik oldalán is meg kell tenni az intézkedése­ket. Becslések szerint még mindig több a null hozamú és a veszteséggyanús gyártmányok száma, mint a megbízhatóan nyereségeseké. Ha az utóbbiak arányát javítanák minden beruházás és más befektetés nélkül is megnövekedne a jö­vedelem, ami viszont lehetővé tenné az új gyártmányok költ­ségeinek viselését. Ügy véljük ezt az álláspontot, ezt a „tá­bort” erősíteni kell. A jövő a minden piacon értékesíthető gyártmányoké, ezeknek az arányát kell jelentősen növelni a megye iparában is. Csínján kell tehát bánnunk az efféle jelzőkkel: „korsze­rű, versenyképes” stb, főleg a közgazdaságban, a világszín­vonal árnyékában. Palatínus István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom