Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)
1977-05-05 / 104. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. május 5. Hivatalosnak minősíthető közvéleménykutatási adatokkal nem rendelkezem, de bizonyos magántapasztalatok arra utalnak, hogy az emberek nagyjából kétfélképpen vélekednek a gazdasági vezetőkről. Az egyik tábor — és talán inkább a kisebbség — azt tartja, hogy vezetni könnyű is meg nehéz is... Könnyű, mert úgyis mindent megmond, előír és számon- kér a „felsőbbség”, és nehéz, mert mindent előírnak, megmondanak és szabályoznak, mert mindig és mindenkihez alkalmazkodni kell... Dirigálni a legkönnyebb? A másik tábor, a vezetői munkát elintézi egyetlen nagyvonalú kézlegyintéssel, mondván: „dirigálni azt a legkönnyebb...” ők a „jól értesültek”, akiknek pontos információik vannak a vezetők keresetéről, jövedelméről, állítólagos luxuslakásairól, megannyi kiváltságáról és természetesen arról is, hogy mindezért cserébe a vezetők úgyszólván semmit sem csinálnak, már csak azért sem, mert amit tenniük kellene, ahhoz úgysem értenek. Ki tudja miért, az emberek a gazdasági vezetők beosztását és munkáját nem egyfajta szakmaként, hivatásként ítélik meg, hanem akként, mintha a vezetők kizárólag valamiféle tiszteletbeli és inkább csak jutalomként kapott megbízatást látnának el. Nos, e magánvélekedések felrajzolása után nézzük a megbízhatóbbnak ítélhető képet: egy nemrég készült reprezentatív vizsgálat — úgynevezett munkanapfényképezés — adatai szerint, az ipari vezetők napi átlagos munkaideje 12,5 óra. Ennek az időnek — amely négy és fél órával több a törvényesen megállapított napi munkaidőnél (s ezt nem csak a Lakásügyben A bejáró dolgozókról való gondoskodás különösen időszerű kérdéssé vált a textiliparban. A nemrégiben gyűjtött adatok szerint ugyanis minden negyedik munkás a fárasztó és tetemes időveszteséggel is járó utazás miatt hátrányosabb helyzetben van az üzem vagy a gyár székhelyén lakó dolgozótársainál. A textilipar másik gondja pontosság kedvéért kell megjegyezni!) —, szóval ennek az időnek a megoszlását is vizsgálták a kutatók és a következő eredményre jutottak: a napi munkaidőnek — amelyet 100 százaléknak tekinthetünk — 10 százalékát fordítják postabontásra és a postával kapcsolatos ügyintézésre, adminisztrációra; 20 százaléka az úgynevezett napi eligazításra — és ez nem kevés —; 35 százaléka különböző értekezletekre és elkerülhetetlen protokolláris tennivalókra; 15 százaléka telefonálásra, illetve az ügyek telefonon keresztül történő intézésére; 10 százaléka a termelőmunkával összefüggő napi feladatok megoldására, illetve üzemek, műhelyek meglátogatására és végül —, de nem utolsósorban — a napi munkaidő 10 százalékát fordíthatják a megkérdezett vezetők a tulajdonképpeni irányítói munkára. A napi munkaidőn túl A megkérdezett vezetők beosztása egyébként — mert ez is hozzátartozik a képhez — vezérigazgatók, igazgatók, illetve ezek helyettesei. Tehát nem főosztályvezetők, nem üzem- vagy gyárrészleg vezetők, akiknek munkáját, értelemszerűen, a termeléssel kapcsolatos mindennapi tennivalók elvégzése jelenti, hanem olyan beosztású emberek munkanapjainak „fényképéről” van itt szó, akiknek az általuk irányított vállalat távlataival, gazdasági stratégiájával és taktikájával, döntések mérlegelésével kell — illetve: kellene! — foglalkozniuk. Ezért vannak — illetve: lennének — vezető beosztásban és — ahogy mondani szokták — ezért kapják a fizetésüket. És — kiderül ez a munkanap fényképéből — éppen az ilyen jellegű feladatokra fordíthatják a legkevesebb időt, Azt is mondhatnám: vezetői a 63 munkásszálláson élő, megközelítőleg 5000 dolgozóval való foglalkozás. Ennek a rétegnek túlnyomó többsége fiatal. Természetszerűleg hathatósabb megoldást a dolgozók lakásépítéseit támogató vállalati segítség kiterjesztése jelent. A lehetőségek közismerten korlátozottak, hiszen a segítség mértéke a vállalati eredmény föggvénye. tennivalóikat csak társadalmi munkában láthatják el, a törvényesen megszabott napi munkaidőn túl. Következésképpen: ezek az emberek túlterheltek, s e vitathatatlan megállapítás mellett még az is figyelembeveendő, hogy többségük nem tartozik a kimondottan fiatalnak ítélhető korosztályhoz. Miért túlterheltek a vezetők? A vezetéstudománnyal foglalkozó szakemberek egyértelmű véleménye szerint azért, mert mindent maguk- -ra vállalnak, és legtöbbjük csak akkor nyugodt, ha közvetlenül és ha személyesen avatkozik bele olyan dolgokba, ami egyébként nem rájuk tartozna, vagy nem az ő feladatuk lenne. A vezetői gárda túlterheltségéből adódó gondok jórésze, gyakran a megfelelő apparátus hiányára vezethető vissza; hogy tudniillik: a legfelsőbb beosztású vezetők munkáját nem segíti valóságos apparátus, inkább csak a különböző beosztások betöltőinek gyülekezete. E gondok sorozata kezdődik mindjárt a különböző rangú vezetők helyetteseinek problémájával. Nálunk a helyettes — hosszú idő óta és sok helyen még ma is — inkább csak rang, cím, az ilyen vagy olyan érdemek elismerésének egyik lehetséges módja, nem pedig a tervszerű, a távlatilag is megalapozott vezetői utánpótlás eszköze. Kollektív munka A vezetés, az irányítás kollektív munka, és az irányítást végző kollektívában mindenkinek sajátos szerepköre, feladata van. A feladat- és a szerepkörök elvileg jól és határozottan körvonalazottak. Eszerint kellene összeállítani a munkahelyek vezetőgárdáját és eszerint kellene a gyakorlatban is megosztani a vezetői munkával járó temérdek feladattömeget. V. Cs. Kezdődik a nyári szezon Május 21—22-én a balatonfüredi vitorlabontó ünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a balatoni nyári szezon. Az irányító, az ellátó és a szolgáltató szervek az idén is számottevően fejlesztették üdülővidéki hálózatukat. A SZOT és a vállalati üdülőházak többségét felújították. Egy negyedév pénzben kifejezve Az Országos Takarékpénztár karcagi fiókjában az első negyedévben 8 millió 755 ezer forinttal emelkedett a betétállomány. Az OTP karcagi fiókja 158 millió forint betétállománnyal zárta az első negyedévet. Családi házak, társasházak építésére, lakóházak helyreállítására, korszerűsítésére, építési kölcsönt eddig 102 esetben engedélyeztek 17 millió 842 ezer forint összegben. Legtöbben áruvásárlás ügyében fordulnak az OTP- hez, az év első három hónapjában több mint 400 igénylőnek 2 millió 525 ezer forintot folyósítottak áruvásárlásra. A mezőgazdasági kölcsönt már az elmúlt években is igénybe vehette a lakosság, főleg sertés és takarmányvásárlásra használták fel, az első negyedévben az engedélyezett összeg 720 ezer forint volt. Márciustól a mezőgazdasági, állattartási kölcsön újabb területekkel bővült. A karcagi OTP fiók is folyósít szarvasmarha tenyésztésre és hizlalásra, szerződéses zöldség- és gyümölcs termelésre, állathizlalásra, valamint mezőgazdasági kisgépek beszerzésére hosszúlejáratú, kedvezményes kölcsönt. A lehetőségek ellenére ezeket a kölcsönformákat a karcagiak és a körzethez tartozó lakosság nem vette még igénybe, mindössze egy személy fordult ilyen kéréssel az OTP-hez. Segít a uallalat II magyar könyvhét szovjet újdonságairól Suksin elbeszélései Azt mondják, hogy a lélek mindig ugyanannyi idős, nem öregszik és nem is fiatalodik. Van az irodalomban is valami: az emberlátás virtuozitása, mely korokra és stílusokra való tekintet nélkül minden nagy írónak elidegeníthetetlen tulajdonsága. egyénit, de egyben egybefoglalja a világirodalmat. Suksin az utolsó másfél évtized legsajátosabb új orosz írója, aki természetesen a XIX. és XX. század orosz és világirodalmán nőtt fel, mindent tud, amire a kritikai realizmus után következő irányzatok csak írót megtaníthatnak, sőt még annál is többet: a szocialista társadalomban élő ember küzdelmét megjeleníteni. A „csizma” c. novellája úgy rokonítható Mikszáth kaszát vásárló parasztjával, hogy meg sem kell keresnünk azokat a szálakat, vagy irodalomtörténeti csatornákat, amelyek Mikszáth- tól Suksinig vezethetnek. Suksin valószínűleg nem ismerte Mikszáthot, de mindketten jól ismerték az egyszerű ember kedves ravaszságát, s ez az egyszerű ember Szegeden és Szibériában ugyanaz rokon. Ezért nem kell irodalomtörténeti hatáselemzésbe bonyolódnunk. A- szocialista társadalom élete nem mentes súrlódásoktól és ellentmondásoktól sem, Suksin bátran nyúl ezekbe a problémákba is, hiszen pártossága, elkötelezettsége megőrzi az ellenséges gyanú árnyékától is. Bizony az áruházi eladó (csakúgy, mint Budapesten) Novoszibirszkben is olykor foghegyről szól az emberhez, az is igaz, hogy kétszer akkorát csattan a furfangos válasz rajta, mint előtte saját gorombasága. Suksin ellenállhatatlanul vonzódik a humorhoz, a lírához és a kuriozitásokhoz. A valóságos kommunista hiszekegyet kurjantó részeg pópa, s a fájóslelkű kolhozparaszt egyaránt élénken színezett, világos mondanivalókkal ugrik az olvasó elé, mint a vásári mesélő mutatványos tarka bábfigurái. Az ábrázolás hangsúlya mindig is az író szándékán van: nyomon lehet követni, hogy emeli fel. hogyan forgatja a nap felé, s hogyan hajítja el hőseit saját kedve szerint. Suksin, az író, a színész, a filmrendező arca és világa írásaiban, filmjeiben közismertté vált. Még azok is felismerik jól sikerült történeteiről, akik az irodalommal csak távoli, úgyszólván „köszönőviszonyban” állnak csupán. Látványos életmódja, fordulatos meséinek veleje azonban csak egészen közelről nézve, nagyon alapos odafigyeléssel lelhető meg. Milyen kérdések gyötrik legjobban Suksint? Pionirvilágban élt. Ellentmondást nem tűrő sorskényszer között, (mint például a háború) szakadatlan küzdelemben telt el nemzedékének egész élete, és sorait olvasva az is kiderül, hogy ez még önmagában a következő nemzedéket sem váltja meg. Igazi férfiak jelennek meg színpadán, az asztalon ital, a verekedés is megesik. Jack London Újvilágot foglaló kemény fickó és Suksin tajgai favágói is egy vérből valók. De még magasról nézve sem vethetők össze a békés Urál-kör- nyéki falvak, a kanadai havasok zűrzavaros, farkasemberek lakta vidékével. A Suksin hősök is vágyakoznak a kaland után, csakhogy más történetek esnek meg velük, mint azokkal, akiket az aranyláz gyötör. Aranyrög — „szamorodok” — Suksinnál talán még bővebben fordul elő, telérei- ben csillog az emberben rejtett tehetség, eredetiség, az érzelmek és az értelem akaratban összefogott gazdagsága. Ez többet igér, mint a kanadai aranyásók álmai mesés vagyonokról. Az új társadalom egyik legalapvetőbb törvénye: az emberi személyiség, a képességek kibontása — nem nemcsak egyedül a társadalmi hasznosítás végett! Ezért Suksin excentrikus figuráinak vétkei: a Hitler- merényletet füllentő vadászé, az örökmozgó kiesze- lőjéé, a gyerekkocsit kipin- gáló csodabogáré mind ezerszer bocsánatos, sőt: követendő. Borisz Patkin tanulmányában ezeket a csodabogarakat emeli a pozitív hősök magaslatára, mert ezek mind az emberi személyiség sokoldalú kibontásáért küzdenek, Suksin művészete a gazdag hagyományú és egészséges táptalajú orosz realizmusból fakadt. Élő-haló hőseivel nemzedékeket összefoglaló gondolatokat fogalmaz meg. Megtudjuk tőle, hogyan szülte a keserves múlt a maga igénytelenségével a gazdagabb jelent, s hogyan áll össze majd a jövendő emberének jelleme. Vaszilij Suksin: A harmadik kakasszóra (Európa) Fodor László GELLÉRTHEGYI EMLÉK 1952. február 9-én nyolcvanhat oklevelet adott át hallgatóinak Komját Irén, a Népművelési Minisztérium Újságíró Iskolájának igazgatója, a gellérthegyi Bérc utcában. Átvettük az okleveleket, számító hókuszpókusz, rokonszenvvadászó hajbókolás nélkül. Pedig meghajolhattunk volna a mindig elegánsan öltözött, diplomata modorú igazgató előtt, kitől a dúsgazdag útravalót kaptuk. Felütöm a „Ki micsoda” lexikont, a harmadik, átdolgozott kiadást, amely — egyebek között — a politikai, társadalmi, tudományos és művészeti élet ismert személyiségei és tevékenységük legfontosabb adatait tartalmazza. „Jóllehet — olvasom az előszóban —, ebben a kiadásban számos pótlás és kiegészítés történt, mégis le kellett mondanunk a teljességről: a kellő adatok hiányában nemegyszer el kellett tekintenünk egyes személyek szerepeltetésétől, más esetekben pedig egyes lényeges adatokat nem tudtunk feltüntetni. Már csak ennek okán is, a lexikonunkban közölt adatok mennyisége, az életrajzok terjedelme nincs mindig arányban az illető személyek életpályájának értékével...” Komját irén esetében — én legalábbis úgy érzékelem — mind az adatok meny- nyisége, mind az életrajz terjedelme nagyjából arányban áll életpályájának értékével. Csupán egy adatot egyetlen mondatot hiányolok, történetesen azt, hogv Komját Irén, azt követően, hogy a Szabad Népnél dolgozott, majd a Magyar Kommunista Párt külügyi osztályát vezette, olyan iskolát szervezett, irányított és lelkesített, amely a magyar újságírás — és újságíróoktatás — történetében kiemelkedő szerepet vívott ki. Amikor a párt határozata ezzel a feladattal megbízta, égető szükségnek adott kifejezést. A felszabadulás után a kommunista újságírók egy fiatal nemzedékét a Szabad Nép már kinevelte ugyan és alkalmassá tette a párt sajtója bizonyos posztjainak betöltésére — de az egész magyar sajtó szocialista szelleművé tétele volt immár a feladat! A polgári szemléletű, nevelésű újságírók nem voltak alkalmasak, képesek ezt a feladatot betölteni — sokan már csak koruknál fogva sem, — tehetséges, marxista műveltségű, szakmailag helytállni képes és erkölcsileg valóban a kommunista újságíró, a szocialista újságírás képviselője rangjára méltó fiatalok gárdáján múlott minden további fejlődés. Egy ilyen gárda jó része nevelődött ki ezen az iskolán és ebben az időpontban — ez pedig elsősorban éppen Komját Irén érdeme, aki a feladatot felismerte, munkatársaival együttműködve, hallgatóival emberi közelségbe jutva, őket a követelmények magas szintjével is nevelve az ügy sikerét jól szolgálta. Most, ahogy nézegetem az 1952-es főiskolai tablót, örömmel nyugtázom, hogy a nyolcvanhat hallgató zöme a magyar újságírás és a tájékoztatás irányításának rangosabbnál rangosabb posztján van. Ennek a tablónak a közepén — a hagyományoknak megfelelően külön csokrot is láthatunk: az iskola vezetőinek, osztály- főnökeinek portréit. Íme a sorrend: Komját Irén igazgató, Mózes Tibor helyettes igazgató, Földes György szaktanár, s az osztályfőnökök: Szirmai Aliz, Vitéz Hédi, Tóth Benedek és Sirokmány Lajos. Azt gondolom: volt tanáraim és iskolatársaim — vagy miként egymást abban az időben becézgettük, kenyerespajtásaim — nem várnak történelmi elemzést az évfordulóra. Ez bátorított fel, hogy néhány emlékemet felidézzem. — Hová való vagy? — kérdezem az egyik lányt, aki az évnyitón mellettem ült a padsorban. — Tanyasi, mezőtúri tanyasi, a termelőszövetkezet elnöke küldött szerencsét próbálni... Egyébként a megyei újság rendszeres levelezője vagyok. — És te honnan jöttél? — Angyalföldről, a Láng Gépgyárból, ott voltam az ifjúsági szövetség titkára, és szintén rendszeres levelezője az üzemi újságnak — feleltem. — Hol van Angyalföld? — Talán először jársz Pesten? — Először . . . Sokan jöttek vidékről: a Nyírségből, Vasból, Baranyából, az ország minden szögletéből. Zöldre festett faládát, kopott bőröndöt, papírba csomagolt holmit szorongatva... A társaság másik fele Csepelről, állami hivatalokból, üzemi újságoktól. Újpestről, a honvédségtől, s az ég tudja honnan jött, szintén szerencsét próbálni. A két kezemen megszámlálhatom azokat, akik hosszabb-rövidebb ideig ezt a szerencsét már próbálgatták országos napilapoknál, illetve a rádiónál. Komját Irén, az iskola igazgatója köszöntötte — idézem őt — „a leendő pályatársakat”, akik a folyosókon elhelyezett faliújságok egyikének tudósítása szerint „a fiatalok mindent elsöprő lendületével fogtak hozzá a tanuláshoz .. .” Aztán óráról órára, lépésről lépésre mind többen rádöbbentünk. hogy a tanulásban nem elegendő a mindent elsöprő lendület. Reménykedő makacssággal olvastunk, jegyzeteltünk, dicsértük és bíráltuk egymás dolgozatait, tanultunk éjjel és nappal párosán és csoportosan, nem volt nyári szünet és téli vakáció, reggeli, ebéd és vacsora közben egymásnak adtuk a szót. Az iskolának szigorú házitörvényei voltak. Hogy milyen tantárgyak szerepeltek? Munkásmozgalom, politikai gazdaságtan, sajtótörténet, műfajelmélet és gyakorlat. A munkásmozgalom oktatása erős forrásból táplálkozott. Komját Irén — aki bölcsészkaron végezte tanulmányait, 1919-ben előadó volt a Közoktatás- ügyi Népbiztosságon, majd emigrációba kényszerült és ott újságíró tevékenységet folytatott: az 1939 és 1944 közötti drámai korszakban Párizsban részt vett az ellenállási mozgalomban: 1946-ban a Magyar Távirati Irodában állandó kontaktusban volt a nagyvilág eseményeivel, majd pedig a nemzetközi élet kérdéseivel foglalkozott úgy a Szabad Népnél, mint a Kommunista Párt külügyi osztályán — szüntelenül táplálta a már említett erős forrást, amelyből előadók, hallgatók bőségesen meríthettek. Az akkoriban túlzott és derűre-borúra megkövetelt és alkalmazott idézgetést a mi igazgatónk nem nagyon kedvelte, így bennünket sem kedvtelenített el vele. Igazán kézenfekvő lenne felsorolni azokat az ellentmondásokat, amelyek Komját Irén módszerei, és a hivata-
