Szolnok Megyei Néplap, 1977. május (28. évfolyam, 101-126. szám)

1977-05-05 / 104. szám

-1977. május 5.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

Ünneprontás nélkül

□ éget értek az országos diáknapok, lezajlott az Ady versmondó verseny területi döntője. Sikerrel szerepeltek a megye fiataljai, írtuk, mondjuk, — s jogosan. Valóban büszkék lehetünk tehetséges fiataljaink teljesítményére. Azok is vagyunk, imitt-amott többen is mint illenék, túl a jogosság határain.

Az a bizonyos, hogy a fáradságos, de értő munka büszkeségét érezhetik a diákokat felkészítő tanárok, a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban, a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban, a szolnoki Tiszaparti Gimnáziumban és Szakközépiskolában, a tiszaföldvári Hajnóczy Gimnáziumban és még jó néhány középfokú óktatási intézményben.

De szűkítsük tovább a kört: csaknem mindegyik

versenyző, vagy művészeti csoport mögött egy-egy kimagasló tudású, áldozatkészen dolgozó pedagógus áll. Ez önmagában véve nagyszerű így, legalább ennyire természetes is, — de az már nem, hogy a különböző öntevékeny művészeti bemutatók — már nem a diáknapokról beszélünk — a különböző középfokú oktatási intézmények versenyévé zsugorodnak. Ilyenkor történni szokott, hogy az ifjú vers- mondók, zenészek, táncosok, stb. a művelődési házak „színeiben” lépnek színpadra. Persze, nem ez a baj. A tehetséges fiatalok hagy szerepeljenek minél többet. De ámikor a látszatiság ellen szólunk, tulajdonképpen azokat az aktivizálás nélkül maradt fiatalokat hiányoljuk, akik kívül maradnak a kul- túrálódás lehetőségein.

Alkalmunk volt a különböző művészeti versenyek során számos pedagógussal beszélgetnünk, s egyértelmű a megállapítás: az iskolán kívüli közművelődési hálózattól csak nagyon szerény, vagy semmilyen segítséget nem kaptak. Néhány 'művelődési ház — pl. a jászberényi — rácáfol erre, de tény az is, hogy az Ady versmondó versenyen résztvevő fiatalok jutottak el addig az igényig, hogy versmondó stúdiókat kellene szervezni. Ebben nyilván ott az a felismerés is, hogy a Ki mit tud területi válogatójáról egyetlen versmondó sem jutott tovább.

Célszerűtlen lenne mereven különválasztani a közép- iskolás és a már dolgozó fiatalok kulturálódási lehetőségeit, — ámbár a gyakorlatban mégis ez történt. Éppen ezért kellene sokkal hatékonyabbá tenni a közművelődési szakhálózat munkáját. Mert jelen esetben a kérdést úgy is feltehetjük: hová lesznek a középfokú oktatási intézményekből kikerült tehetséges fiatalok? Szerény hányaduk tagja lesz egy-egy területi, vagy gyári irodalmi színpadnak, énekkarnak, zenekarnak, stb., egy részük egyetemre, főiskolára kerül, de nagyon soktól ezt halljuk: „abbahagytam”.

Mármint a versmondást, a muzsikálást, stb.

Számos olyan vállalati ünnepségen volt alkalmunk részt venni, ahová középiskolás fiatalokat hívtak meg elmondani egy-egy . alkalmi verset, holott ugyanezen üzemek, vállalatok túlnyomó többségében százszámra dolgoznak a frissen, vagy néhány éve érettségizett fiatalok — köztük az egykori versmondók, muzsikusok, táncosok.

Kétségtelen, hogy a különböző életszakaszokban változik a fiatalok érdeklődése. De nem lehet vitatéma, hogy a 19—22 éves fiatalok ízlésvilágának fejlesztéséhez is szükséges lenne az értő esztétikai nevelés.

Nos, ennek a folytonossághiánynak megszüntetése lenne a közművelődés egyik igen szép, nagy jelentőségű feladata.

D diáktalálkozók bizonyították, hogy a tanulók jó útravalót kapnak, dehát — a közmondás szerint — nincs olyan zsák, amelyik ki nem ürülne. A tartalmas élet alapvető igénye: újra és újra feltöltődni a szocialista kultúra forrásainál. Nem óhaj tehát: a diáknapok tegnapi győztesei a munkahelyi művészeti csoportok jövendő továbbélesz- tői legyenek.

Tiszai Lajos

Díszlet- és jelmezterv triennéle

A Miskolci Nemzeti Színház kezdeményezésére, több más intézménnyel közösen május 14-én nyílik meg a második alkalommal megrendezésre kerülő országos

miskolci díszlet- és jelmezterv triennále.

A háromévenként megrendezésre kerülő tárlatra harmincöt tervezőművész jelentette be részvételét.

Néprajzosok randevúja Szolnokon

A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Intézete 1949-ben jött létre Gunda Béla professzor vezetésével. Azóta az intézet százkét végzett hallgatót bocsátott ki, s ezeknek háromnegyede ma a magyar néprajztudomány jelentős alkotója, művelője. Az intézet főként az Alföld múzeumaiba, tudományos' intézeteibe küldi hallgatóit, akik nemcsak továbbviszik a debreceni néprajzi iskola szellemét, de a maguk tapasztalataival is állandóan gyarapítják. Jelentős kapocs a végzett hallgatók és az intézet között a Debrecenben végzett néprajzosok évente megrendezett találkozója, ahol a már szakterületen dolgozók és a jelenlegi hallgatók összejönnek, meghallgatják a legjelesebbek előadásait, s hangulatos két- három napot töltenek el a tanácskozó termekben, fehér asztalnál, sőt a focipályán is, mert a végzettek és a hallgatók így is összemérik tudásukat, erejüket.

Tíz ilyen találkozó volt eddig, s mindegviket Debrecenben rendezték meg. Az idén először kerül a találkozó „vidékre”, s a helyet Szolnok biztosítja. A végzett hallgatóknak — mert Szolnok megyében öt, Debrecenben végzett néprajzos dolgozik — alkalmuk van a múzeumi munkát is a hallgatók és profesz- szorok elé tárni, s bemutatni azt a sokrétű kapcsolatot, amely a múzeumok és a különböző társadalmi szervek között létrejött. Első nap a Papírgyár tiszaligeti üdülője fogadja a baráti találkozót, második nap pedig a Vízügyi Szabadtéri Múzeum tanácskozó termében folytatódik a program.

c

JUBILEUMI TÁRLATUK

VIDOVSZKY BÉLA: V A- CSORA UTÁN

1912- től a Szolnoki Művészeti Egyesület megszűnéséig a telep törzstagja. Tájakat, portrékat és polgári enteriőröket egyaránt kiváló felkészültséggel festett. Különösen szerette régi várainkat, amelyeket hangulatos festményeken örökített meg. Közölt képünkért a Műcsarnok

1913- as tárlatán dijat kapott.

SZÍRT OSZKÁR: FALU SZÉLÉN

Diákként került a szolnoki művésztelepre, itt érett kitűnő posztimpresszionista művésszé. A tízes évekre kialakult dekoratív stílusának egyik szép példája fenti képünk.

Az érettségi vizsgák rendje

A középiskolák negyedikes tanulói számára küszöbön a ballagás, majd az érettségi nagy eseménye. A ballagást az iskolákban május 14-én szombaton tartják, ez a íveseknek az utolsó tanítási nap. A középiskolákban több mint 48 000-en fejezik be az idén tanulmányaikat.

A gimnazisták négy, a szakközépiskolások legkevesebb négy tantárgyból érettségiznek. A gimnazisták számára kötelező a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika, Továbbá két tantárgyat kell választaniok a történelem, az idegen nyelvek, a fizika, a kémia, a biológia és a földrajz közül. Magyar nyelv és irodalomból írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük, történelemből és földrajzból csak szóbelit, a

többi tárgyból választhatnak a két lehetőség közül.

A szakközépiskolásoknak kötelezőek a magyar nyelv és irodalom, a szakmai elméleti tárgyak, illetve — az iskolatípustól függően — a szakmai gyakorlat.

A továbbtanulni szándékozók egyes tárgyakból közös érettségi-felvételi írásbelit tesznek. A közös írásbeliket május 23-án és 14-én bonyolítják le és a matematika, valamint a fizika mellett második alkalommal az idén lesz közös írásbeli biológiából is.

Az írásbeli érettségi vizsgák május 16-án, hétfőn kezdődnek meg a magyar nyelv- és irodalommal, és a hét végén zárulnak.

Azok az érettségizők, akiknek egy vagy két írásbeli dolgozata elégtelenre sikerült, szóbelizhetnek és ott legfeljebb 3-asra javíthatnak az eredményükön. Ugyanez érvényes akkor is, ha a közös érettségi-felvételi írásbeli lett elégtelen.

A rendelkezés értelmében a szóbeli érettségi vizsgákat június 9-én meg lehet kezdeni. Tekintve azonban, hogy az idén a középiskolák I— II—III. osztályos tanulói számára csak június 11-én, szombaton ér véget a tanítás, ezért várhatóan az idén az első szóbeli érettségi vizsganapot június 13-ában, hétfőben állapítják meg az iskolák.

A szóbeli érettségin a tételeket a diákok — húzzák. Ha teljes tájékozatlanságot árulnak el, az elnök póttételt is húzathat.

Építötábori

előkészületek

A szokásosnál korábban, 50 táborhely, 226 turnusának előkészítéséhez látott hozzá a megyei KISZ bizottságokkal közösen a KISZ KB Építőtáborok Bizottsága. Az „igények” szerint ezen a nyáron 38 ezer 500 középiskolást várnak a mezőgazdaságba, az építőiparba, a konzerviparba. Az önkéntes építőmunka idei tervének kidolgozásánál nagy súlyt helyeztek arra, hogy olyan vállalatok és gazdaságok feladatainak ellátásához nyújtsanak segítséget, amelyeknél legnagyobb szükség van az ifjúság segítő, lelkes munkájára.

los tantárgyi előírások között voltak. Csak egyet említenék: meglátogatta az iskolát az akkori közélet egyik szereplője, akitől a következő bölcsességet hallhattuk:

— „Elhatároztuk, hogy nem esz- szük meg azt az aranytyúkot, amely holnap aranytojást fog nekünk tojni ...” (Kékvölgyi Vili barátunk, aki már kivívott magának bizonyos tekintélyt a magyar humoristák táborában, s a Magyar Rádió színeit képviselte az iskolában, súgva ugyan, de megkérdezte tőlem: „Ismerem a tyúkokat, csak azt tudnám, hogy melyik közülük az aranytojó?”)

A már említett magas rangú, közéleti személyiség arra buzdított bennünket, hogy a szokottnál még korábban keljünk és olvassuk a Szabad Népet. „Együttesen olvassák — mondotta —, mert sokkal helyesebben tudják értelmezni az olvasottakat, mint külön-külön ...” Azt is megpendítette, hogy a rádióban sok a tanczene, helyette azokat kellene népszerűsíteni, akik a termelési normákat négyszáz-ötszáz, sőt ezer százalékkal is túlteljesítik. (Elhittük, nem kételkedtünk benne, iskolai dolgozatainkban szorgalmasan, teljes meggyőződéssel felsorakoztattuk a magas százalékokat, de a tánczenét változatlan szorgalommal hallgattuk, s miután csaknem fele-fele arányban voltunk fiatalemberek és lányok, ha tehettük, táncoltunk, ki-ki választott

párjával, amelynek végül is tizenöttizenhat házasság lett az eredménye.)

Ismét felütöm a lexikont: „Földes György (1905) — újságíró.” (Ugye kedves Földes elvtárs nem haragszol, hogy a születésed évét is idézem. Mentségemre szóljon, hogy ezt ország-világ tudja, hiszen nemrégen vetted át a „Szocialista Magyarországért” kitüntetést, amelynek hírét milliós példányban közölték az újságok, hallottuk a rádióból és felolvasták a televízióban is.) Pályafutásodat nem ismertük, nem is ismerhettük, hiszen amikor első írásaid megjelentek a Dunántúli Élet című folyóiratban, tanítványaid közül még senki nem jött a világra. Azt viszont tudtuk, hogy a Friss Üjság felelős szerkesztői posztjáról jöttél közénk.

A közelmúltban egyszer azt mondottad, hogy a mi oktatásunk, nevelésünk volt a legszebb pártmunkád, amire a legszívesebben emlékszel, s ami legmaradandóbban őrzi fáradozásaidat ... Elhisszük. Elhisszük, mert megértést és türelmet tanultunk Tőled, amikor első riportjainkat, glosszáinkat, elemző írásainkat bíráltad, s noha osztályozni kellett volna őket, mert így szólt a regula, nem osztályoztál, hanem minősítettél. Törekedtél, hogy okíts bennünket rá: mit jelent az újságíró számára megbirkózni a műfaji változékonyság nehéz leckéjével.

Tőled tanultuk meg, hogy a sajtónak soha sem szabad megfeledkeznie arról, hogy nemcsak tanítani, hanem szórakoztatni is kell, de a szórakoztatásnak is a szocialista nevelés eszközének kell lennie. Tőled tanultuk, hogy mellőzük a nagy szavakat, a pufogó frázisokat, kerüljük a pongyola fogalmazást, beszéljünk a nép nyelvén, írásainkban a közvetlen módszerek mellett bátran éljünk a közvetett módszerekkel is; s hogy a bírálat a kommunista sajtó joga és kötelessége, a kritika azonban mindig átgondolt, megalapozott legyen, a bíráló a hioák ellen és nem az emberek ellen harcol. Sajnos, legutóbbi tanácsodat egy ideig objektív okok miatt nem tudtuk mindig valóravál- tani. És azt a tanácsot, hogy ameny- nyiben egy lapban olyan mondatok jelennek meg, amelyek nem fedik teljesen a tényeket, vagy hamis információ alapján készült az írás, a szerkesztőségnek kötelessége helyreigazítani — szóval ezeket a tanácsokat, ezeket az elveket pár éven át szintén megszegtük. Az okokat jobban ismered valamennyi tanítványodnál.

Emlékszel Földes Elvtárs! Az egyik kislány, randevúra készülvén, belakkozta körmeit. A másik lány ezt szóvá tette. Nem szóltál, nem intetted meg a lakkozott körmű lányt, de a példájából kiindulva valamennyiünket arra intettél — persze csak négy- szemközt, mert az ügyről akkor nem volt tanácsos ötszemközt beszélni —, hogy a valóságot sem szabad lakkozni,

Az emberek mindenekelőtt jó szóra és emberségre vágynak. Még azok is, akik a nagyhangúak szerepében tetszelegnek időnként. Sok jó szót kaptunk Tőled, kedves Gyuri bácsi. Valamennyien ismerjük egy-egy bölcs megjegyzésedet, közöttük például azt, hogy aki nem meggyőződésből, elkötelezetten vesz tollat a kezébe, az kerülje a kommunista sajtó házatá- ját. De én most mégis a korholó szavakat köszönném meg. Azokat a leveleket, amelyekben — nyomon kísérve tanítványaid sorsát — az írásaimban előforduló pongyolaságokat, sánta hasonlatokat, tévedéseket, egyszóval az elkövetett slendriánságo- kat korholod. Ezeket a leveleket úgy tekintem mint az áramot, amely feltölti a néha kimerülő akkumulátort. Pályatársaimtól tudom, hogy mennyi „áramot” kaptak és kapnak még ma is, huszonöt év múltán, Földes Györgytől. Ezért külön örülök — örülünk valamennyien — hogy a lexikonban, amely életpályádat ismerteti, nyoma van annak a sok fáradozásnak, melyet az 1952-ben útjára bocsátott nyolcvanhat fiatal jövőjéért tettél.

Szűkebb pátriában, az őrségi erdőben egv tölgyfa terpeszkedik az erdei tisztáson. Több villámcsapás is érte, mégis minden májusban zöldbe borul. Csodálkoznak is sokan: honnan van ereje a fának, mi tartja benne a lelket, hogyan tud megúj- hódni? A Gellérthegyen, a Bérc utcai iskola udvarán nincs tölgyfa. De áll még az épület, amelynek falai között keveseket sújtott „villámcsapás”. Szerencsénkre — nagyobb viharok esetén — az iskola, ugyancsak közkedvelt tanára, Mózes Tibor rendszerint magára vállalta a „villámhárító” szerepét. Az életben — ahol miként Földes György egyik könyvének címe mondja, Síkos a pálya — mindnyájunkat gyakran értek ki- sebb-nagyobb „villámcsapások”. Természetesen azokat akik „védett helyre húzódtak” — szerencsére néhány emberről van szó csupán — nem érték ilyen csapások.

A többség kiállta a próbát, szüntelenül képes megújhódni, és ki-ki tehetsége, szorgalma szerint a magyar újságíró társadalom megbecsült tagja. Ez volt a célja Komját Irénnek, aki tanártársaival együtt — legnagyobb örömünkre — népes családunkkal ünnepelheti a negyedszázados jubileumot.

Az idő gyorsan múlik, az emlékek mindinkább szépülnek, de mindinkább fakulnak is. Jó volna összegyűjteni ezeket a mozaikokat és hozzáadni mindazt, ami a Bérc utcai emlékekből sarjadt ki: a legrangosabb írásokat, amelyek hiteles krónikái lehetnek az országban végbemenő korszakos változásoknak és a magyar újságírás történetének is. Szeretném remélni, hogy a Magyar Üjságírók Országos Szövetsége megtalálja ennek a módját.

Kőszegi Frigyes