Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-28 / 98. szám

s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. április 28. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1977. ÁPRILIS 28., CSÜTÖRTÖK VALÉRIA NAPJA A Nap kél: 4.33, nyug­szik: 18.51 órakor. A Hold kél: 12.51, nyug­szik:: 1.41 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan fel- hős idő. Főként a Du­nántúlon elszórtan átfu­tó záporeső, egy-két he­lyen esetleg zivatar. Eleinte jobbára mérsé­kelt, változó irányú, majd megélénkülő, a Du­nántúlon több felé meg­erősödő déli szél. A vár­ható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 17—22 fok között. Fényes Adolf Száztíz évvei ezelőtt, 1867. áp­rilis 29-én született Kecskemé­ten FÉNYES Adolf, a magyar művészettörténet és a szolnoki művésztelep történetének egyik legkiválóbb festő egyénisége. A múlt század utolsó éveibe^ már Szolnokon festett, a telep egyik alapítója, első törzstagja. A nyarakat általában a művészte­lepen töltötte, részt vett min­den szolnoki kiállításon, mint a telephez tartozó alkotó 1943-ig. Ide kötődik Szegényemberek so­rozatával, dekoratív posztimp- resszionista^ majd szimbolista al­kotó korszakaival egyaránt. író-olvasó találkozó Ivan Vasziljevics Szalimon Jászberényben A jászberényi Aprítógép­gyár szocialista brigádjaival, a könyvtár olvasóival talál­kozik ma délután két órakor Ivan Vasziljevics Szalimon, a magyar—szovjet kulturális, irodalmi kapcsolatoknak ki­tűnő ismerője, aki részt vett hazánk felszabadításában. Ekkor ismerte, s kedvelte meg népünket, s a magyar nyelvet jól elsajátította. Mint műfordító, mintegy ötven magyar irodalmi alkotást fordított oroszra. Évekkel ezelőtt a Szovjet írószövetség külügyi titkáraként dolgozott és igen sok magyar íróval kötött barátságot. Jelenleg a budapesti szov­jet nagykövetség tanácsosa, egyúttal a Szovjet—Magyar Baráti Társaság magyaror­szági képviselője. Tavaly a szocialista brigádok zebegé- nyi olvasótáborában népsze­rűén ismertette a mai szov­jet irodalom aktuális kérdé­seit. Nagy figyelemmel kísé­ri a fiatal magyar írók, köl­tők fejlődését. Jászberényi látogatását nagy érdeklődés kíséri. Fortuna arcai Reggeli utcakép, munkába siető emberekkel. Háromke­rekű kézihajtású rokkantko­csival a kocsik sodrában idő­sebb férfi éviekéi. A kartám­la és a kormány fémrúdja között spárgán apró papírta- sakok libegnek. Borítékos sorsjegyek. Egy jegy néhány fillér, sok jegy néhány fo­rint, az árusnak, kiegészítés a rokkant nyugdíjhoz. Csődület az utcán. Nyisszan az olló. „Kettőt kérek, vágja csak, amelyiket akarja”, „még tízet, majd kiválasz­tom". Egy kis srác talán a fagylaltpénzt guberálja. A ki- bicek a játékosok mögé sze­gődnek. Arcukról messziről leolvasható, hogy nyert, vagy nem nyert... — Mondják, mire megy a pénz? — kérdi topogva az emberektől egy öregúr. ­— Az olimpiára ... — Ugyan már uram, a pes­ti sportcsarnokra... — Arra, amire a totóbevé­tel... Az öreg mosolyog. Beszél­getett. Húsz jegy egy kézben. Kap­kodó mozdulattal tépi a bo­rítékot, hajítja az értéktelen, szorongatja a nyertes jegyet, majd nyomja az árus kezé­be: „Ezért még!" Arrébb egy profi játékos. Az ujjak csak játszadoznak, lassan, milli­méterről milliméterre hajtják kifelé a mintás cetlit. Felfo­kozott izgalom — mindössze négy forintért. A többi már nem érdekes ... Szatyorral a kezében fiatalasszony oldalaz, csak kenyérért és tejért sza­ladhatott a boltba. Egy jegy — nem nyert. Legyintve vi­gasztalja magát: „Ha már fodrászhoz úgy sem járok”. A szél felkapja az eldobott sorsjegyet. Egy járókelő fel­emeli. A higanygőz-lámpa alatt böngészi. A fejét csóvál­ja. Összegyűri a papírdarab­kát. A szemétkosárba dobja .. . MA Autósok pünkösdje A Magyar Autóklub Vas megyei szervezete a már ha­gyományos húsvéti autósta­lálkozó után az idén május 27-től 29-ig első alkalommal szervezi meg Bükfürdőn az autósok pünkösdjét. A ren­dező bizottság a külföldről — főleg a szomszédos Auszt­riából, Jugoszláviából vala­mint Csehszlovákiából — ha­zánk különböző tájairól érke­ző és a vasi autósok részére gazdag programot állított össze. A találkozó résztvevőit május 27-én ünnepélyesen fogadják. Másnap rendezik meg az őrségi 110 kilométe­res autós túraversenyt, majd este Bükfürdőn a nemzetközi autósbált. Pünkösd vasárnap kerül sor a nemzetközi autós ügyességi versenyre, a bük- fürdői autós parkolón kiala­kított versenypályán. „MARKA” ABC ÁRUHÁZ megnyitása április 29-én ÍO árakor Nyitva reggel 6-tól este 7 óráig Szombaton reggel 6-tól du. 4 óráig Szolnok, Jubileumi tér 41a Keresse fel Ön is MIC áruházunkat iSpP| Szolnok megyei Clelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat Vevőszolgálata Április 26-án este a Fonográf együttes koncertje csábította a fiatalokat a szolnoki sport- csarnokba. A színvonalas, zenés, divatbemutatóval egybekötött műsorban felvonultatták a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat, a Május 1. Ruhagyár, a Lenfonó- és Szövőipari Vállalat és a Pamutnyomóipari Vállalat modelljeit. Képünk az egyik sikeres estélyi ruháról készült Fotó: Martin Kitüntetett szocialista brigádok A kisújszállási Kunsági Bőr- és Textilruházati Ipari Szövetkezetben értékelték az elmúlt évi szocialista mun­kaversenyt. Ez alkalomból tegnap délután a József At­tila művelődési ház nagyter­mében tizenkét szocialista brigád vette át a munkáju­kért járó kitüntetéseket, ju­talmakat. Közülük négy bri­gád az idén először nyerte el a szocialista címet, a bőr­ipari részlegben dolgozó ci­pőfelsőrész-készítő szocialista brigád pedig a „Szövetkezet kiváló brigádja” kitüntetés birtokosa lett. A szocialista brigádok kitüntetésén túl, ti­zennégyen részesültek a „Szövetkezet kiváló brigádja” kitüntetésben. Az elismerése­ket D. Szabó Lajos, a szövet­kezet elnöke adta át. Magyar filmek külföldön A következő hetekben is­mét számos magyar alkotás képviseli filmművészetünket nemzetközi bemutatókon, fesztiválokon. Május 12 és 17 között rendezik meg a nem­zetközi filmélet egyik legran­gosabb eseményét, a cannes-i filmfesztivált. Itt a verseny­filmek sorában két magyar filmalkotást, Szabó István Budapesti mesék című játék- és Jankovics Marcell Küzdők című fövidfilmjét mutatják be. A fesztiválprogram „Ren­dezők két hete” című, ver­senyen kívüli vetítésein pe­dig Mészáros Márta „Kilenc hónap”-ját láthatja a cannes-i fesztivál közönsége. Májusban további két nem­zetközi fesztiválon, az animá­ciós filmek második brüssze­li fesztiválján és a lousanne-i nemzetközi gyermek- és ifjú­sági fesztiválon szerepelnek filmjeink. A hónap során Helsinki- . ben a szocialista országok filmjeiből rendeznek bemu­tatót, amelyen Grunwalsky Ferenc ..Vörös rekviem”-je, képviseli hazánk filmművé­szetét. Úttörők a községért, az iskoláért A „Társadalmi munkáért” plakett ezüst fokozatával is­merte el Jászszentandráson a községi tanács az általános iskola „Csete Balázs” úttörő- csapatának a községért és az iskoláért végzett társadalmi munkáját. A gyerekek tavaly 1750 óra társadalmi munkában segí­tettek az iskolai szertár, a napközi otthon konyhájának építésében, felújításában. Szorgalmasan dolgoztak az úttörők a község szépítéséért, Este ivott, reggel fizetett Az esti órákban elfogyasz­tott 10 korsó sörnek és né­hány deci bornak reggelre már nyoma sem maradt, nyugodtan a volán mögé ül­het — gondolta Bálint Já­nos, Alattyán Hunyadi út 6. szám alatti lakos. A rendőr­járőr szondája azonban ki­mutatta, hogy Bálint János alkoholos állapotban vett részt a tsz vontatójával a közúti forgalomban. A jász­berényi járási-városi rendőr- kapitányság szabálysértési hatósága 1 600 forintra bün- 'tette. Antal Elemér, Jászberény Felsőjászsági Állami Gazda­ság tanyai lakos közvetlenül a kerékpározás előtt fogyasz­tott szeszes italt. A közleke­dés biztonságának veszélyez­tetése 600 forintjába került. Vaskó Miklós, Jászberény, Neszűr tanya 19. szám alatti lakos józanul bár, de vezetői jogosítvány nélkül és olyan járművel motorozott, ami műszakilag nem volt levizs- gáztatva. A közlekedés sza­bályait azzal is megsértette, hogy pótutasának nem volt bukósisakja. A többszörös szabálysértésért 3 ezer fo­rint büntetést fizetett. További két helyen — Al­géria és Törökország főváro­saiban — Magyar Filmhét lesz. Május 4-től megismerked­het a magyar filmművészet alkotásaival a spanyol tele­vízió közönsége is: több mint egy hónapon át tartó magyar filmciklus keretében hetente egy-egy alkalommal sugároz­za a spanyol televízió a ma­gyar filmeket. Új „ruhát" öltenek a házak Kunszentmártonban, a Kos­suth Lajos utcában és a Má­tyás király úton megkezdték a régi lakóházak felújítását. Az év végéig tartó korszerű­sítési munkákat — amelyek egymillió forintba kerülnek — a nagyközségi közös ta­nács költségvetési üzeme végzi. A házak nemcsak kí­vül, de belül is megújulnak: kicserélik az elöregedett ab­lakokat, ajtókat, festenek, mázolnak. A lakásokat is komfortosabbakká teszik. Szolnokon Katonai főiskolák fesztiválja Szombaton délután Szol­nokon, a repülőtéri helyőrsé­gi klubban megkezdődik a katonai főiskolák fesztiválja. A résztvevők — a Kossuth Lajos Katonai Főiskola, a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola, a Magyar Néphad­sereg tiszthelyettesképző is­kolái, valamint a vendéglátó Kilián György Repülő Mű­szaki Főiskola hallgcTtói — kilencven perces műsorral mutatkoznak be. A zsűri va- 'sárnap délután értékeli, szak­mai tanácsokkal segíti az énekkarok, irodalmi színpa­dok, zenekarok, népitánc- csoportok, szólisták munká­ját. Ezt követően a fiatalok részt vesznek a tiszaligeti majálison. Hétfőn a fesztivál utolsó napján sportversenyekre ke­rül sor, majd a vendégek megnézik a szolnoki főisko­lát, megismerkednek leendő katonatiszt-társaik életével. Este a Szigligeti Színházban gálaműsorai zárul a három­napos találkozó. ■ A SZOCIALISTA brigá­dok helytörténeti gyűjtőmun­kájának anyagából nyílt ki­állítás a kuszentmártoni mű­velődési központban. A gyűj­teményes kiállítás vasárna­pig látható naponta 8—17 óra között. ® TÉRÍTÉSMENTES vér­adást kezdeményezett a FÜ- SZÉRT központ Béke szocia­lista brigádja. A felhívásra húsz dolgozó jelentkezett, s a hét elején 5,5 liter vért adott. M TOMPA László előadómű­vész Ady-estjét rendezik meg holnap este hét órakor Fegy- verneken, a nagyközségi ta­nács épületének tanácstermé­ben. © TERVET készíttetnek Öcsödön a liget felújítására. A szarvasi arborétum főker­tészét kérik fel a terv elké­szítésére. ■ NAGYIVÁNBAN a közeli napokban megkezdődik — a lakosság társadalmi munká­jával — a községben levő parkok csinosítása. A nagy- ivániak évről évre összesen 3 ezer 300 négyzetméter te­rületű parkot gondoznak: most virágokat ültetnek és a gyepet teszik rendbe. © A NAPOKBAN adták át Törökszentmiklóson a Beth­len úti általános iskola meg­újult udvarát. A betonozás — amelyet a szülők és a mun­káskollektívák csináltak tár­sadalmi munkában — 200 ezer forintba került. | „HATSZÁZ ÉV — hatszáz köbméter” jelszóval szállítá­si munkát vállaltak Mezőtú­ron a Volán dolgozói. Öt ki­lométer távolságon belül ta­valy száz köbméter különbö­ző anyagot szállítottak. Az hí. idén háromszáz köbméter 'yf. ■ anyag szállítását vállalták, míg jövőre kétszáz marad. köbméter Tornác *4m Fotó: Sinkó Erzsébet SZOLNOK MEGYEI Forgalom kor lato: május 1977. május 1-én 08.30-tól kb. 13.00 óráig forgalomkorlátozás és forgalomelterelés lesz a 4-es fő­útvonal Szolnok város átkelési szakaszán a Dimitrov utcától a Pólya Tibor utcáig. A 4-es főútvonalon Budapest irányából: József A. út, Beloian­nisz út, Dimitrov út, Ady Endre út, iPólya Tibor út, Szabadság tér, 4-es főútvonal. Debrecen irányából érkező jár­műforgalom: Szabadság tér, Pó­lya Tibor u., Ady Éndre út, Di­mitrov u., 4-es főútvonal, illet­ve az Ady Endre út. Thököly úton közlekedhetnek a jármű­vek. Ugyancsak 08.30 h-tól 10.00 h-ig a Vörös Hadsereg útról érkező járművek a Mártírok útján, il­letve a Széchenyi utcán át köz­lekedhetnek a fenti terelőútra. 1977. május 1-én 06.00 h-tól 13.00 h-ig az alábbi utcákba vál­lalatok, intézmények, illetve ma­gángépjárművek nem hajthat­nak be és nem parkírozhatnak: Ostor utca, Petőfi út. Zrínyi utca. Május 1. utca, Madách u., Mészáros Lőrinc utca. Sütő ut­ca — valamint a Beloiannisz úti parkolóba 'a Ságvári krt. és .Mészáros Lőrinc utca közötti szakasz, Ságvári krt.-on a Köl­tői út és Ady E. út közötti szakasz, Táncsics M. utca, Sal- lai út, Batthyány utca. Jászkürt utca,, Tisza Antal utca, Jókai utca.. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató: . Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, Vörös Csillag u 28 Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom