Szolnok Megyei Néplap, 1977. április (28. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-29 / 99. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! XXVIII. évf. 99. sí., 1977. április 29., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA n jó munka elismerése Tizenhatodszor kiváló a Hűtőgépgyár Tegnap a Hűtőgépgyár sportcsarnokában ünnepi munkásgyűlést tartottak ab­ból az alkalomból, hogy a 25 éve alapított gyár kollektívá­ja 1976. évi munkája alapján ismét, tizenhatodszor is el­nyerte a Kiváló Vállalat cí­met. Az ünnepség elnökségé­ben foglalt helyet Andrikó Miklós, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának első titkára, Gácsi Miklós kohó- és gépipari minisztériumi ál­lamtitkár, Szabó Piroska, a vasasszakszervezet alelnöke, dr. Hegedűs Lajos megyei ta­nácselnök, Szentesi László Jászberény város pártbizott­ságának első titkára, vala­mint a járás és a város párt-, tanács- és a KISZ Szolnok megyei és városi Bizottsága, az SZMT vezetői. Az ünnepségen Gorjanc Ignác vezérigazgató a közel­gő ünnep jelentőségét, s a gyár tavalyi eredményes cialista brigád mintegy hat­ezer tagja dolgozott a tervek teljesítéséért. A gyártott ter­mékek 10 százalékát 1976-ban vezették be a termékcsaládba. A szocialista exportot 23,1, a tőkést pedig 37 százalékkal növelték. Takarékosan, jelen­tős önköltségcsökkentéssel dolgoztak. Csupán újításokból s a különböző versenymoz­galmak hasznából mintegy 60 millió forint eredményja­vulást értek el. Gácsi Miklós ezután a mi­nisztérium nevében a Kiváló Vállalat oklevelet és zászlót adta át a gyári kollektívá­nak, valamint négy dolgozó­nak és a gyár vezetőinek a Kohó- és Gépipari Miniszté­rium Kiváló Dolgozója ki­tüntetést. Az ünnepség a munkaver­seny 1976. évi eredményeinek értékelésével folytatódott. Velkei István, a vállalati kezet ünnepén 15 szocialista brigád közül kettő — az el­múlt évi munkája alapján — megkapta a Szövetkezet Ki­váló Brigádja kitüntetést. Korszerűsödött a beszerzés módja, kulturáltabb lett az eladás, kialakult a legmeg­felelőbb készletarány a Tö- rökszentmiklós és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Érté­kesítő Szövetkezet üzleteiben, elárusító helyein az elmúlt esztendőben. Jól sikerült há­lózat-fejlesztési tervük telje­sítése is. A törökszentmiklósi áfész tavalyi eredményei alapján elnyerte a Kiváló Szövetke­zet címet. Hímzett gyerekruhák, diva­tos, praktikus felsőruházati cikkek, lakástextíliák készül­nek a szolnoki Háziipari Szö­vetkezetben. Termékeiket is­merik és keresik külföldön és belföldön egyaránt. Külö­Először kiváló a hűtőszekrény üzem Nyikolájev brigádja. Képünk néhány perccel az oklevél áta­dása után készült. Fotó: Nagy Zsolt munkáját felidéző beszéde után Gácsi Miklós KGM ál­lamtitkár szólt a negyedszá­zados Hűtőgépgyár eredmé­nyeiről. Elmondta, hogy a kollektíva 1976-ban tovább folytatta jó munkáját. Az államtitkár emlékezte­tett: a negyedik ötéves terv kiemelkedő teljesítéséért a Hűtőgépgyár tavaly megkap­ta a Minisztertanács és a Központi Bizottság vörös zászlaját. Megalapozottan kezdtek az ötödik ötéves terv feladatainak megvalósításá­hoz. Háromszázhuszonöt szo~ szakszervezeti bizottság tit­kára húsz szocialista brigád­nak a Hűtőgépgyár Kiváló Brigádja oklevelet, három gyáregységnek ugyancsak ki­váló oklevelet, valamint há­rom főosztálynak hasonló ki­tüntetést adott át. A Hűtőgépgyárban össze­sen kétszáznyolcvanhatan kaptak Kiváló Dolgozó ki­tüntetést ezen a napon. A ta­valyi eredmények alapján 2 millió 700 ezer forint jutal­mat kaptak a 25 esztendős nagyvállalat legjobb kollek­tívái és dolgozói. nősen az elmúlt esztendő ho­zott kiemelkedő eredménye­ket, ezért a szövetkezet meg­kapta a megye Kiváló Szö­vetkezete kitüntetést. Jász­berényben a Jászsági Ruha­ipari Szövetkezet és az áfész is ünnepséget tartott tegnap. Kiváló címet, illetve a bel­kereskedelmi miniszter dicsé­rő oklevelét kapták. S. J.—T. Sz. E.—H. J. MOZDONYFUTTY Riportsorozatunk tizedik része 3. oldal JÖVŐ HETI RÁDIÓ ÉS TV MŰSOR 4. oldal A VEZÉNYLÉS KÖLTÉSZETE Kobayashi Ken-lchiro Szolnokon 5. oldal A 7. számú Volán Vállalatnál Szakmunkásképző központ épül Kettős ünnepséget rendez­tek tegnap délután a 7. sz. Volánnál. A múlt évben végzett jó munkája eredmé­nyeként a vállalat kollektí­vája megkapta a Közlekedé­si és Szállítási Dolgozók Szakszervezete és a közleke­dés és postaügyi miniszter elismerő oklevelét. A kitün­tetés átadása után a 7. Vo­lán, a 605. sz. Iparitanuló Intézet és a Szolnok megyei Tanács Építési és Szerelő- ipari Vállalatának képviselői ünnepélyesen az alapokba helyezték egy — a három in­tézmény összefogásával lét­rehozandó — szakmunkás­képző központ alapító doku­mentumait. A két vállalat és a szak­munkásképző intézet össze­fogásával az országban egye­dülálló, a 7. számú Volán Vállalat szakmunkás után­pótlását biztosító oktatási intézmény létrehozása vált lehetővé. Az ÉPSZER és a Volán együttműködése mind­két fél számára előnyös. Az építők terven felül vállalták a 24 millió forintos beruhá­zást. A közlekedési dolgozók pedig, ellenszolgáltatás kép- pen megszüntetik 500 építő­munkás utazási gondjait. Képünk az alapkőletételkor készült. Májusban: beke ss barátsági hónap Az Országos Béketanács elnökségi ülése Tegnap az Országos Béketanács elnökségi ülésén - ame­lyen részt vett Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtit­kára is - megtárgyalták és elfogadták a májusi béke és ba­rátság hónap országos programját és megválasztották azt a delegációt, amely békemozgalmunk, s a magyar közvélemény képviseletében részt vesz a békeépitők világközgyűlésén Varsóban. Darvasi István, az OBT al­elnöke vezette a tanácsko­zást, tájékoztatta az elnök­ség tagjait a nemzetközi po­litikai élet időszerű esemé­nyeiről, témáiról. Ezután Se­bestyén Nándorné, az Orszá­gos Béketanács főtitkára is­mertette az évenként ismét­lődő nagyszabású tavaszi bé­kedemonstráció terveit és javaslatot tett a nemzetközi békemozgalom kiemelkedő jelentőségű varsói tanácsko­zására utazó magyar küldött­ség megválasztására. A má­jus 6 és 11 közötti tanácsko­záson 25 tagú magyar dele­gáció vesz részt Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, a HNF bu­dapesti bizottságának elnö­ke vezetésével. Ami a béke és barátsági hónapot illeti, az idén is — ezúttal 19. alkalommal — a fasizmus feletti győzelem napján, május 9-én kezdőd­nek a békerendezvények, A fővárosban és a megyékben nagygyűlések, barátsági ta­lálkozók, ifjúságpolitikai rendezvények lesznek. A békehónap egyik nagy érdeklődéssel várt eseménye lesz május 24-én Szentend­rén, ahol írók, művészek, mozgalmi aktivisták tarta­nak találkozót és tanácsko­zást „Haza és emberiség” címmel. I vasipari vállalat ünnepsége Dicsérő oklevél — Szövetkezeti kitüntetések Az idén 26 éves a Szolnoki Vasipari Vállalat. Fennállá­sa óta a tegnapi nappal im­már harmadjára kapja meg az üzem kollektívája a Kiváló Vállalat -kitüntetést. Az ün­nepségen — amelyen többek között megjelent Barta László, a megyei tanács elnökhelyet­tese, — Magyar Gyula, a vál­lalat igazgatója ismertette az elmúlt év eredményeit. Elmondta, nőtt' termékeik, így például az akkumulátorok iránt az érdeklődés és sike­resen bővítette kooperációs kapcsolatait a szolnoki üzem. Szervezéssel, műszaki fejlesz-’ téssel felérték, hogy a terme­lési eredmények 78,2 száza­léka a termelékenységnöve­kedéséből származott. Bővül­tek a szolgáltatások, a lakos­ság egyre gyakrabban igényli a „vasipari” szerelőinek mun­káját. A Szolnok—Békés megyei Élelmiszer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat tavalyi munkájának elisme­réseként megkapta a belke­reskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnökségének dicsé­rő oklevelét. A tegnap meg­rendezett ünnepségen — ame­lyen egyebek között részt vett és felszólalt Pablo Gainza Kuba magyarországi nagykö­vetségének másodtitkára, a vállalat vezetői értékelték az elmúlt évi tevékenységet. A munkaverseny-mozga- lomban 37 brigád ért el fo­kozatot, közülük a Fidel Castro nevét viselő kollektí­va tegnap megkapta a Szak­ma Kiváló Brigádja kitünte­tést. Sok valutát „hoz” a Mező­túri Ruhaipari Szövetkezei, hiszen termékeik 90 százalé­kát külföldi piacokon értéke­síti, amiből mintegy 80 szá­zalék tőkés megrendelés. A külföldön ismert és keresett cikkek sikerét mi sem bizo­nyítja jobban, mint a múlt évi export-termelés növeke­dése: 35 százalékkal emelke­dett a külkereskedelmi szer­ződésekben lekötött áru- mennyiség. A kiváló szövét­MUNKASMOZGALMI VETERÁNOK MARTFŰN Kedves vendégeket üdvö­zöltek tegnap a déli órák­ban Martfűn a Tisza Cipő­gyárban : a munkásmozga­lom régi harcosaiból álló küldöttség élén a Tisza-par- ti nagyüzembe látogatott Móczi András, a Bőr- Szőr­me- és Cipőipari Dolgozók Szakszervezetének elnöke és Liebe István, a Tisza Cipő­gyár államosítási utáni első igazgatója. A veteránok rö­vid gyárlátogatáson vettek részt, majd a helyi művelő­dési központba, a munkás- mozgalmi klub összejövete­lére voltak hivatalosak. A munka és művelődés hetei­nek programjaként „Sok ré­gi május jár előttünk...” címmel tartott találkozón az idős vendégek — emlékeik felelevenítése közben — el­beszélgettek a klubtagokkal. SZÁRÍTJÁK a lucernát Jászágón a Kókai Tsz ta­karmány és gabonaszárító üzemében megkezdődött a lucerna szárítása és feldol­gozása. Az első kaszálású lu­cernát 2 műszakban szárít­ják a TGSZ—06 forrólevegös szárítóberendezés segítségé­vel. A szárított lucernát — na­ponta 70—80 mázsát — lu­cernalisztté őrlik. Az értékes takarmány feldolgozása vár­hatóan június közepéig tart. Az első kaszálásból nyert lu­cernaliszt csaknem egészét exportálják. AZ IRÁNYÍTÁSRÓL, AZ ELLENŐRZÉSRŐL A Gépipari Tudományos Egyesület jászberényi cso­portja tegnap az Aprítógép­gyárban kerekasztal beszél­getést rendezett. A tanácsko­zás résztvevői a Láng Gép­gyár, a DIGÉP, a Csepeli Egyedi Gépgyár valamint az Aprítógépgyár szakemberei a gyártásirányításról, s annak ellenőrzéséről tárgyaltak. TÖBB PÉNZ MEGYÉNK ÚTJAIRA A mögöttünk hagyott tél alaposan megrongálta az utakat. A repedésekbe be­folyt és megfagyott víz sok kárt tett nemcsak az or­szág, hanem megyénk úthá­lózatában is, helyrehozásuk, karbantartásuk sok pénzt igényel. A megnövekedett kiadások fedezésére a KPM szolnoki Közúti Igazgatósága a na­pokban 50 millió forint több­letköltséget kapott, s ezt ki­zárólag a főútvonalak kar­bantartására használhatják fel. Az összegből a 4-es úton megjavítják a szajoli cso­móponttól Törökszentmik- lós felé vezető két kilométe­res, valamint a megyehatár­tól a Karcag felé vezető hat­kilométeres szakaszt. A 31-es út Pest megyétől a Hűtőgép­gyárig, a 32-es út a megye­határtól Pusztamonostorig, a 46-os főút pedig a mezőtú­ri sorompóig mintegy 11 ki­lométer hosszan kap aszt- faltszőnyeg erősítést. A mun­kák közül a szajoli rész má­jusban, a többi utána készül. EGY MONDATBAN — Tegnap elutazott ha­zánkból az SZKP pártmun­kás küldöttsége. — Az Országgyűlés keres­kedelmi bizottsága tegnap a belkereskedelmi tárca veze­tőivel találkozott. — Száz személyes hotel nyílt tegnap Bükk-fürdőn. — A SZOT székházában tegnap szakszervezeti tiszt­ségviselőket tüntettek ki. — A félév végéig újabb 19 ezer közlekedési forgalmi dolgozó munkaideje csökken. — Befejeződött Budapes­ten a Dunabizottság ülése.

Next

/
Oldalképek
Tartalom