Szolnok Megyei Néplap, 1977. március (28. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-08 / 56. szám

1977. március 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Nőkérdés és történelem keletkezett a Hogyan nőkérdés? Mi hozta létre a benne összegeződő problé­mákat? Erre a kérdésre az emberek köznapi vélekedé­sei és az érdekelt tudomány­ágak kutatásai különféle tar­talmú és nagyon sokféle ár­nyalatú választ adnak. A válaszok többsége nem szél­sőséges, de majdnem mind­ről "megállapítható, hogy az egymással kibékíthetetlenül szembenálló két sarkalatos álláspont valamelyikének a vonzáskörében fogant. Az egyik végletes állás­pont szerint a nőkérdést a természet hozta létre, még­pedig azáltal, hogy az embe­ri faj két nemét egymástól fizikailag teljesen elkülöní­tett egyedekben, külön a fér­fiban és külön a nőben al­kotta meg. A természet — mondják e felfogás képvise­lői — megtagadott bizonyos képességeket a nőtől, amik­kel a férfit felruházta, és megfordítva: olyan testi adottságok, fiziológiai tulaj­donságok birtokába helyez­te a nőt, amikkel a férfi sohasem rendelkezhet. En­nek következtében a fajfenn­tartás néhány alapvető fel­adata — mint a magzat ki­hordása, megszülése, táplá­lása — az idők kezdetétől a nőre hárul, és ez a tény egyszer s mindenkorra ki­jelölte a helyét, szerepét, kötelességét az emberek vi­lágában. E szemlélet, amely a nő sorskérdéseinek forrását és lényegét természettől ka­pott tulajdonságaiban és rendeltetéseiben keresi, na­gyon régi. Váltazatait nem­csak vallási tanítások, erköl­csi szabályok és követelmé­nyek őrzik, hanem olyan emberek gondolati hagyaté­kai is, akiknek világképe sohasem állott teológiai esz­mék uralma alatt. „A nő egyetlen hivatása, hogy törvényes gyermekeket szüljön és az otthon hűsé­ges őrzője legyen” — fogal­mazta meg szentenciáját az ékesszólás ókori görög mes­tere, Demoszthenesz. És mintha nem huszonkét év­század, legfeljebb huszon­két év telt volna el, úgy hat a fent idézett vélemény mel­lé állítva a múlt században élt német filozófus, Niet­zsche e tárgybeli aforiz­mája: „Minden, ami a nő­ben van, rejtvény — és mindennek egy megfejtése van: a terhesség”. S habár­ki kételkednék benne, hogy a fenti szemléletnek száza­dunkban is vannak tekinté­lyes, közvéleményt alakító hirdetői, akik nem az egy­házaktól, hanem a tudo­mánytól igénylik rangjukat s megélhetésüket, azok meg­győződésére álljon itt né­hány sor dr. Fritz Kaim­nak, a világszerte ismert or­vospszichológusnak 1968- ban nálunk is megjelent könyvéből: „Milyen nagy­szerűen megértette a há­zasság értelmét az az ame­rikai újságírónő, aki miután gyermekeit megszülte, abba­hagyta az újságírói tevé­kenységet, sőt háztartási al­kalmazottját is elbocsátotta, hogy gyermekeinek példát mutasson, és abban lelte örö­mét, hogy mindent saját ke­zével végez. Később már jobban kielégítette férje és gyermekei szolgálása, mint cikkek írása ismeretlen ol­vasók számára.” Nyíltan vagy burkoltan, de mindenképpen engesztel­hetetlenül utasítják el e szemléletet az ellenkező véglet hívei, akik azt vall­ják, hogy a nőkérdés kizá­rólag a társadalom szülöttje, s mindázoknak a társada­lomtörténeti folyamatoknak a produktuma, amelyek a férfi és a nő ellentéte mel­lett számos más, mélyreható gazdasági, szociális és tuda­ti ellentétet idéztek elő. A nőkre nehezedő elnyomás, az őket sújtó igazságtalan­ságok okait nem az anya­méhben, nem a petefészek­ben kell keresni — mondják a nőemancipáció, sürgetői —, hanem az adott társadalom termelési és hatalmi viszo­nyaiban, a vagyonok és jö­vedelmek aránytalan meg­oszlásában, a formális és tényleges jogok, a tanulási­művelődési- pályaválasztási lehetőségek, egyszóval: a nő és a férfi érvényesülési esé­lyeinek egyenlőtlenségében. küzdelmük sokkal fiata­labb, mint az ellentétes póluson álló­ké. Társadalomszemléletük fájának legmélyebbre nyúló gyökerei az európai felvilá­gosodás századába kapasz­kodnak. „Sokszor elmond­ták a nőkről — írta 1780 tá­ján Sebastien Mercier, az akkori párizsi világ való­sághű képének, szinte szoci­ografikus tablóinak megal­kotója —, hogy híjával van­nak az igazságérzetnek, s inkább érzelmeikre, semmint eszükre hallgatnak... De hisz nem a természet, ha­nem neveltetésük, társadal­mi helyzetük tette és teszi őket a férfiaktól különböző­vé. ..” A XIX. század szo­cialista eszméi és a velük át­itatott mozgalmak tovább mentek, és szinte abszolút módon azonosították a női nem alávetettségének okait azoknak a társadalmi ellent­mondásoknak és összeütkö­zéseknek az eredetével, ame­lyek "a kapitalizmus munka­­vállalóit nemre való tekin­tet nélkül sújtották. Ebből a némelykor fanatikus azono­sításból hajtott ki az európai munkásmozgalom szellemi termésének egyik szép virá­ga, August Bebel 1878-ban megjelent könyve: A nő és a szocializmus. „A nő teljes felszabadítása — írta a tu­domány és a rajongás ötvö­zetéből született művében a német munkásvezér — csak olyan átalakulás alapján le­hetséges, amely megszünteti az egyik embernek a másik felett, tehát a tőkésnek a munkás felett bitorolt ural­mát. .. Az osztályuralom örökre megszűnik, s vele együtt megszűnik a férfinak a nő feletti uralma is.” A XX. század emancipációs mozgalmainak talaján egy — talán a bebeli hitnél is merészebb — intellektuális szenvedély születik, Simone de Beauvoir tudományos és publicisztikai érvekből szőtt szenvedélye, amely a nőt nemcsak a társadalom, nem­csak a férfi, hanem a ter­mészet zsarnoksága alól is felszabadíthatónak deklerál­­ja. „Az állatvilágban a ter­mészeti tényezők... egyértel­műen meghatározzák az anyaság és az egyedi lét vi­szonyát” — írja A második nem című, megkapó stílus­művészettel alkotott, század­­közepi vitairatában. — „A nő esetében azonban nem a természet szab rá törvényt, hanem a társadalom; asze­rint, hogy milyen egészség­­ügyi feltételek között zajlik le terhesség és szülés, lesz nagyobb vagy kisebb a faj hatalma a nő felett.” Mi az aktuális értéke az egymással szembenálló két felfogásnak? A kétféle felfogás a tár­sadalomról alkotott kétféle ideál kifejezője. A nő élet­hivatását többnyire azok te­kintik természeti tényezők által eleve meghatározott­nak, akik a társadalomveze­tés és -építés konzervatív formáihoz és tartalmaihoz vonzódnak. Ezzel szemben a gazdasági-szociális tényezők mindenhatóságát rendsze­rint azok vallják, akik a tár­sadalmat legszívesebben sza­kadatlanul a forrás, az át­alakulás, a gyökeres válto­zás stádiumában tartanák. Aki értelmes fővel élte meg a magyar társadalomtörté­net 1945 előtti és utáni egy­­egy évtizedét, abban kitöröl­hetetlen élményként maradt meg a nőkérdés végletesen ellentétes két szemléletének emléke. A nőkérdést helye­sen értelmezni — s ez alap­vető — csakis a természeti és társadalmi tényezők együt­tes számbavétele, hatásuk és kölcsönhatásuk egyidejű elemzése alapján lehetséges. szintetikus, Ugyanilyen osszefog­lalo prob­lémalátást követel a gya­korlat is. Az utóbbi években a magyar társadalom vezető intézményeinek nőemancipá­ciót szolgáló néhány dönté­se és rendelkezése ennek a felismerésnek a jegyében született. E döntések köze­lebb vihetnek annak az em­bertípusnak (nem nőtípus­nak!) a megformálódásához, aki biológiai és szexuális lé­nyegét tekintve anya és nő, de hivatásszeretet és ambí­ció, cselekvőkészség és fe­lelősségvállalás, kitartás és akarat, erkölcsi bátorság és igazságkereső hajlam dolgá­ban megkülönböztethetetlen lesz az emberi mivoltában vele együtt megújuló férfi­tól. Lőcsei Pál Érvelésük, Az Egyesült Rákóczi Tsz rákóczifalvi díszfaiskolájából szállítják az ezüsthárs csemetéket Szolnok fásításához. Ősz óta 200 ezer forint értékű földlabdás fácskát ültettek el a megyeszékhelyen. M. G. Alig múlt hat óra. A helyszín Mezőtúr, a városi tanács épülete. A választási elnökség örömmel hallja a hírt: az időszakos tanácsta­gi választások a városban rendben megkezdődtek. Mi ezúttal egyetlen körzetre voltunk kíváncsiak, ahol spontán kettős jelölés tör­tént. Röpke vázlat a két je­löltről: Krivjánszky Gusztáv 1942-ben született, betanított fémszínező a Kontaktában, párttag, munkásőr. Hercegh Sándor 1948-ban született, marós a Kontaktában, a dolgozó kollektívát ő képvi­seli a vezérigazgatói tanács­ban. Fél hét, Kiss János úti óvoda. A kapun belépőt az óvoda hátsó kerítésére fes­tett kedves figurák fogad­ják: a rosszcsont Kandúr Bandi, a bumfordi Maci La­ci és a többiek. A folyosón apró holmik, az ajtókon fel­iratok: kiscsoport, nagycso­port. Ez utóbbi helyen vá­rakozik a szavazatszedő bi­zottság, a szavazófülke és az urna. Most éppen egy lélek sincs, a szavazatszedő bizott­ság egyik tagja dúdolja az okot: „Oly jó ez a vasárnap, az ember örül az ágynak...” De itt Mezőtúron, az úgyne­vezett „alsó részen” ilyenkor már régen talpon vannak az emberek, ellátják a csalá­dot, az állatokat... És jön­nek szavazni. Csányi Mihályné és 22 éves lánya Róza: „Csak Hercegh Sándort ismerjük, reá szavaztunk. De neki is inkább a szüleit ismerjük, nagyon rendes emberek. Per­sze, a fiú is: mindig kö­szön.” Kocsi Istvánná: „Lesz itt tennivalója a tanácstagnak. Rettenetes rosszak a föld­utak, az átjárókat termés­kőből kellene kirakni. Az én uramat a kórházból pénte­ken hozták haza, de a men­tő nem tudott bejönni az utcába: szegény páromat a kőúttól biciklin tolták haza. Szavazni sem tud eljönni.” Két idős ember, Vass Ist­ván és felesége: „A Hercegh fiúval majdcsak szomszédok vagyunk, 12 esztendeje jóra­­való, rendes fiatalembernek ismerjük. Nekünk kedves, már csak egészség kéne, azt meg nem ad a tanácstag.” Egy fiatalasszony, Kiss Lajosné: „Csak Hercegh Sándort ismerem, rendes em­ber, mert nem iszákos. Dol­gos. Van probléma bőven: a földút pocsék, a betonjárda is össze van törve a sok építkezéstől. Belvizesek let­tünk mi is 1970-ben, építet­tünk, mint mások. Lapos rész ez itt. És nincs hentes­üzlet!” Biró Ferenc és felesége: „Csak Hercegh Sanyit ismer­jük, a fiunkkal járt iskolá­ba. Rosszat nem hallottunk felőle. A szülei is rendes em­berek, dehát mások csak többet tudnak róla, mert én eljáró vagyok, Budapesten a Repülőgépes Növényvédő Állomáson dolgozom. Az biz­tos, hogy ennyire közismert ember a környékünkön még nem volt. Tatár Lajos, nyugdíjas asztalos: „Én a furcsa nevű jelöltre szavaztam. De egyik jelöltet sem ismerem, in­kább a gondokat. A járda például esős, csúszós időben életveszélyes ilyen idős em­bernek. Beteges vagyok ké­rem, tavaly ötször voltam kórházban.” Boldog Antal szerelő a mezőtúri főiskola tanműhe­lyében: „Csak Herceghet is­merem, nagyjából rokonom is. Mi itt az alsó részen la­kunk, sok a gond. Olyan az út, hogy létezhetetlen be­járni. Anyám rosszul lett nálunk, a mentő nem tudott bejönni, úgy vitték ki, mint gólya viszi a fiát. Borzasztó belvizes rész ez, mi is ká­rosultak voltunk.” Baranyi Lajos, gépkezelő az ÁEV-nál. Töri a fejét: „Ezen az első részen annyi a Hercegh hogy borzasztó! Melyik lehet a jelölt?” Mon­dom a jelölt adatait. A fia­tal munkás arca felderül. „A közvetlen szomszédom! őrá tippeltem, de nem voltam biztos benne. Nagyon rendes srác. Nem is gondoltam, hogy ő ilyesmivel... Nem mondta, pedig sűrűn talál­kozunk.” Mivel a jelölt nincs jelen, megpróbálja leírni: „Tőlem valamivel magasabb, jókötéső, fekete srác. Segí­tőkész. Ha egy kis hegesz­teni való van, csinálja. Mos­tanában építkezem, adott szivattyút, hogy leszívas­sam a talajvizet, adott be­tonkeverőt. .. A felesége most úgy tudom kórházban van, veszélyeztetett terhes.. És még kifele menet is csó­válja a fejét: „Nahát, de örülök!..K. L. Soha nem állnak a gépek Aprítógépgyári „titok“ — Ahol az ember azt csi­nálja, amit legjobban szeret, ahol értelmét látja a mun­kájának, ahol a nagy értékű gépek „örökmozgással” fize­tik vissza a rájuk költött pénzt, ott az eredmények csak jók lehetnek. Perez László a jászberényi Aprítógépgyár forgácsoló üzemének vezetője a terme­lési tanácskozás után fogal­mazta meg válaszát így arra a kérdésre, hogy mi a titka az üzemi eredményeknek. Az Aprítógépgyár tavaly 423 millió forintos termelé­si értékkel. zárta az évet. Eredményesen teljesítette 1976. évi exporttervét is. A külföldre gyártott 121 millió forint értékű termékből több, mint 95 millió forintnyi volt a tőkésexport. A vártnál nagyobb a nye­reségük. A tervezett 65 mil­lió* forinttal szemben 85 mil­lió forint nyereséget értek el az elmúlt évben. Nőtt a fi­zikai dolgozók jövedelme, a tervezett 32 ezer 233 forint helyett 33 ezer 739 forintra emelkedett az egy dolgozóra jutó átlagkereset. A .forgácsoló üzem kollek­tívája a számukra meghatá­rozott feladatok maradékta­lan végrehajtásával, az éves terv túlteljesítésével járult hozzá a kiemelkedő eredmé­nyekhez. Tervét százhuszon­­négy dolgozó helyett százti­zenhattal teljesítette. — A hiányzó létszámot át­gondolt, a feladatokhoz iga­zodó üzem- és munkaszerve­zéssel. a hatékonyság növe­lésével kellett pótolni — mondta Perez László. — A hatékonyság növelésének a forgácsoló üzemben különö­sen nagy jelentősége van. Gépi berendezéseink összér­téke meghaladja a 75 millió forintot. Nem mindegy te­hát, hogy ezek a gépek egy vagy több műszakban üze­melnek-e. Fontos az is, hogy kik kezelik a berendezéseket. — Ezek figyelembevételé­vel vizsgáltuk meg, hogy egy-egy dolgozó milyen mun­kát végez legszívesebben és legjobban — folytatta. — Tehettük, hiszen az üzem dol­gozóinak nagy része törzs­­gárdatag, ismerjük őket, tud­juk, hogy a vállalt munkát lelkiismeretesen elvégzik. Ezért tavaly továbbnöveltük a két gépes munkarendszer­ben és a három műszakban dolgozók számát. Több nagy teljesítményű gyalugép mel­lé például egy-egy kisebb gyalugépet telepítettünk. Ezeket az intézkedéseket a dolgozók szívesen fogadták, mivel a termelékenység nö­vekedésével arányosan nőtt a keresetük is. Eredmény: sikerült szinte személyre szó­lóan meghatározni a felada­tokat, kijelölni az adott mun­ka elvégzésére legmegfele­lőbb szerszámgépeket. A módszer bevált. Egy év­vel korábban a javítható se­lejt miatt kiesett munkaidő 22 ezer 935 perc, a kiesett érték pedig meghaladta a 77 ezer forintot. Ez a szám 1976-ban 6 ezer 12 percre, a kiesett érték 12 ezer 445 .fo­rintra csökkent. Elmondta továbbá, hogy a „mindenkit a neki legmeg­felelőbb munkahelyre” elv érvényesítésével javult a munkamorál, csökkent az üzemi balesetek száma. Elérték, hogy üzemükben legtöbb dolgozó számára örö­met jelent a munka, szívesen jön dolgozni. Eredménye, hogy lényegesen — 68 nap­ról 44 napra — csökkent ta­valy az igazolatlan hiány­zások száma. Az intézkedé­sek helyességét igazolja az is, hogy az a dolgozó, aki azt a gépet kapta, amelyen a leg­szívesebben dolgozik, az a munkáját biztonságosabban, szinte baleset nélkül végzi. Az Aprítógépgyárban az el­múlt évben nyolcvanhatról ötvennégyre csökkent az üze­mi balesetek száma, a kiesett munkanapoké pedig 1518-ról 786-ra. Az Aprítógépgyár kitűnő termékeivel megalapozta jó hírét, a következő évekre annyi megrendelést kapott, hogy kapacitása 1981-ig le van kötve. — illés — Mesterszálláson is tanácstagot választottak: az urnánál a Molnár család

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom