Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)
1977-02-13 / 37. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. február 13. Vaszilij Suksin: A levél Kandaurova anyó álmot látott. Azt álmondta, hogy imádkozik, buzgón imádkozik — az üres saroknak: nincs ott az ikon a falon. Hát, hogy ott imádkozik, eszébe jut: „Ugyan, hová lett az én Istenem?” Felriadt álmából, reggelig nem is aludt el, az álmon töprengett. Borzasztó egy álom! Vajon mit jelenthet? A lányával történt volna valami? Kisebbik lánya a városban lakik, jó helye van, eladó. Derék lány, az egész rokonságának küldözgeti a csomagot, import blúzokat, sálakat, sőt, még mosógépeket is. Persze, nem csak úgy, isten nevibe — a pénzt, azt elküldik neki, de... Próbálná csak meg az ember, hogy megkérjen valakit, szerezzen neki pénzért ezt vagy azt — egynek sincs rá ideje, mind el van az foglalva. Ez a lány szakított rá időt. Szóval, derék lány ez a Kátya, csak a férjével nincsenek valami jól. Az ördög tudja, miért ilyen furcsa: ha hazamegy, naphosz- szat képes hallgatni... Sovány, csupacsont ember ... Mindig töpreng valamin, egyre az újságokat bújja. Se beszélgetni, se tréfálkozni nem lehet vele. Szótlan ember. A felesége panaszkodott is már rá az anyjának. Az öregasszony reggel felöltözött, s elment Iljicsihá- hoz. Iljicsiha szokta megfejteni az álmokat. — Hát osztán van-é ikonod, lelkem? — kezdte rá-a jámbor Iljicsiha. — Van, mán hogyne vóna. Igaz, benn van a sifonban. — Jaj, lelkem, ez nagy bűn! Elzárni az ikont. Vedd elő, és akaszd a méltó helyére. Hogy is tehettél ilyet? ... — Várom haza a gyerekeket. Kátyáékat... ígérték, hogy jönni fognak. A vöm, tudod, pártember, gondoltam, ne nézzen rá görbe szemmel. — Pukkaggyon meg! Nincsen máma olyan törvény ... — Az igaz, törvény az nincs rá, de... igy is olyan sehogyse élnek, hát még ha én... — Ne haragítsd meg a jóistent, Kuzmovna, jót mondok neked! Kinek mi köze van hozzá, hogy van-e ikon a házadba! — Hát idehallgass, ha senki emberfia be nem tenné hozzám a lábát, ahhoz sincs senkinek semmi köze! — fakadt ki dühösen Kuzmovna.' — De nem mindenki él úgy, mint te. Rám azért van, aki ajtót nyisson! — Van, aki ajtót nyisson rá! Van hát — egy évbe ec- cer! Hát azért kell az ikont a szekrénbe dugni. Nincs az ilyennek se istene, se lelke! — Te, ne rikácsolj itt. Ki tehet rulla, hogy nem szültél gyereket. Szülni kellett vóna, akkor most nem acsar- kodnál! — Te mán csak szültél eleget, de ugyan mi értelme vót! — Mi az, hogy „mi értelme”? Ezt ugyan jól meg- mondtad. Hát vedd tudomásul, hogy vót értelme! Igyekeztem felnevelni, taníttatni őket. De a te életednek mi értelme vót? — Na, neked aztán sok örömed van a pulyáidban: szülted őket rakásra, most meg siránkozol: „Ványka nem ír, Kolja, az az átkozott nem küld pénzt...” Minek hát'szülni? Jobb, ha nem szül az ember, úgy legalább nem haragitja magára az istent később. összeveszett a két vénasszony. És rossz falusi szokás szerint belekeverték az egész rokonságot, mindkét oldalról. Enélkül az ilyesmi már nem megy. Kandaurova anyó rosszkedvűen ment haza. Kátyka miatt nyugtalankodott. Nincsenek jól, megérzi ő azt. Este leült, hogy levelet írjon a lányának. „Jónapot, kedves jányom, Kátya, neked is vöm, Nyiko- láj Vasziljevics, meg a gyerekeiteknek, Koljának és Szveticskának, az én drága kis unokámnak. Ugyan, mikor jöttök mán, mindég az utat lesem: na, mondom, most fognak, jönni, mingyán látni őket. De csak nem látlak benneteket. Kátya, kis- jányom, olyan rosszat álmodtam az éccaka. Akkor elgondolkoztam: hátha veletek lett valami. Te, Katyerina, nem sokat tudsz az életről. Ha meg az ember okítgatni próbál benneteket, felhúzzátok az orrotokat. Pedig mér kell megsértődni? Inkább azt kén mondani: köszönjük, mama, hogy jótanácsot adtál nekünk. Súgd meg uradnak, legyen egy kicsit beszédesebb, meg nyájasabb. Iszen ... Így mongyad neki: Kolja, az isten szerelmére, mér vagy ilyen mogorva? Ülj mán le, beszélgessél velem, mesélj valamit. Mert, mongyad neki, különben nem hálok veled!” z öregasszony elmélázva nézett ki az ablakon. Esteledett. Valahol harmonika szólt. Eszébe jutott fiatal kora, mogorva ura . . . Kandaurov Iván dolgos, becsületes, de roppant mogorva ember volt. Egész házaséletük alatt kétszer, vagy háromszor, ha becézgette a feleségét. Nem bántotta, de nem is fordított rá túl sok figyelmet. Az öregaszony sajnálni kezdte magát, az életét... „Ha én akkor ráhallgatok az anyámra, ebbe az életbe nem mentem vón hozzá apádlio. Addig se ismertem én a kedveskedést. Mert akkoriba olyan világ vót: nemigen ismertünk mi olyasmit, hogy kedveskedés, csak a dolog, mindég csak a sok dolog. Ha meg hébe-hóba kapott az ember egy-két jó szót az urától?... Mert fontos a munka, fontos, de az ember nincs fából. Ha egy kicsit kedveskednek neki, háromszor annyit dogozik. Még az állat is szereti, ha becézgetik, — hát még az ember. Mongyad az uradnak, ha te olyan mogorva vagy, a fiad is olyan lesz, mert látja tőled. Ezek a pulyák mind az apjokat figyelik: ahogy az, úgy ők is, — mindenáron hasonlítani akarnak rá. Mongyad neki, szenteljen egy kis időt a családjának is. Minek kell annyit gondolkodni? Jó, jó, gondolkodtál eleget, nagy ember lett belőled, de ez a mogorvaság nem illik neked. Ha meg nem hajt a jószóra, minek erőttetni. Nem vagyok én — mongyad neki — se félszemű, se púpos, hogy ott üljek melletted. Most rögtön felőtözök, oszt elmegyek táncolni. Még szeretőt is tanálok magamnak. Mongyad, de így mongyad neki. Ha meg akarna verni — eriggy a rendőrségre, ott majd elintézik. Az nem számít, hogy ő is a rendőrségen dogozik, attul még elintézik. Máma mán nem lehet hencegni a névvel, mint valamikor. Régebben vót ilyen . . . Tyfu! Még írni se jó róla! Mongyad neki: te most gyorsan fel fogol vi- dulni, szomorú bunkó. Ha jövök a munkábul, te két uccát fogsz jönni elibém. Más lesz nálunk a szokás ezután! Leszel te még beszédes ! Ha meg nem fogsz változtatni azon a kőszikla jellemeden, ott az ajtó, ta- karoggy! Eriggy, amerre látsz, olvasd az újságot. És hallgass, amennyi beléd fér. Aggy neki egy hónapot: ha nem javul meg, köss útilaput a talpára. Vágd ki, hogy a lába se érje a fődet.” Az öregasszony hirtelen elképzelte az ő méla vejét, amint éppen ezt a levelet olvassa ... Elnevette magát és kibámult az ablakon. A harmonika még mindig szólt, de milyen szépen szólt. Most egy halkan éneklő női hangot kísért. Istenem, gondolta az öregasszony, de jó is ezen a fődön, de jó. Te meg folyton az újságokat bújod, egyre töprengsz. Mit akarsz kiagyalni? Nem fogsz te kiagyalni semmit," jobb lenne, ha megtanulnál hermó- nikázni. „Olvasd, vöm, olvassad csak — neked is megmondom én: búvalbélelt vagy egész életbe — eccer csak azt veszed észre: meg kell halni. Halgass rám, én mán vát: nem jó így. Én itt he- megettem a kenyerem ja- tet-havat összehordtam rólad, engedj meg nekem, ha véletlenül megbántottalak, de mégis, okulj belőle. Isz nehéz így élni! Kátya nekem édes lányom, a szívem fáj érte, én is szeretném, ha lenne egy kis öröme ebbe az életbe. Mit gunnyasztol folyton, mint egy túzok? Nem keresel rosszul, a lakásotok jó, épkézláb gyerekeitek vannak... Ugyan, min kell állandóan gondolkozni? Élj és örülj, örvendeztess meg másokat is, vidítsd fel őket. Várlak benneteket, nem szűnlek meg várni, de ha megint olyan búvalbélelten jössz haza, én bizony úgy fülbeváglak a szűrőkanállal, hogy asse tudod majd, fiú vagy é; vagy jány, Ez persze csak tréfa vót, de azt komolyan mondom, hogy szedd össze magad. Gyertek minél hamarább, jó itt nálunk, Jobb, mint akármék üdülőbe. Ne neheztelj rám, hisz én is folyton töröm a fejem. De nekem van is min törni, nem úgy, mint neked. Élj és örülj, egyéb meg majd lesz, ahogy lesz. Szóval, gyertek. Kátya, ha gyöttök, vegyél nekem egy függönyre való kartont, itt nem lehet venni. Kéket vegyél. Mire felébredtek, fel is teszem. Ez a szín jó lesz a szépszobába. Petya írja, hogy ezen a nyáron nem tud lejönni. De Jegor lehet hogy lejön. Az egéssége nem valami jó. Kolja, kedves kis- onokám, mongyad apukának meg anyukának, hogy gyöj- jenek. Itt jó kis bicigliket árulnak. Fogsz majd bicig- lizni. Meg halászni is eljársz majd. Az elébb láttam, ahogy gyöttem, hogy a gyerekek egy-egy szütyő halat cipeltek. Gyertek kedveseim. Nem sok van nekem mán hátra, hagy örüljek hát nektek egy kicsit. Egyedül igen rossz. Nem akar menni az idő. Gyertek. Csókollak mindőtöket. Ólja nagymama. Az öregasszony félretette a levelet és megint kibámult az ablakon. De odakinn már semmit se látni. Csak a világot az ablakokban... A kert felől langyos, 'lágy illat szálldosott, még a pornak is langyos, lágy illata volt. Hát itt, ezeken az utcákon élte le az életét. Hogy régen volt? Ö, istenem. Semmit nem érteni. Régen volt az, amikor még fiatal volt. Ott nem messze még mindig megvan az a sikátor, ahol Ványa Kandaurov azt mondta neki, hogy menjen hozzá ... Ha még egyszer megismétlődhetne! Bánja az ördög, hogy mogorva volt, nem tehetett róla, olyan volt az élete. Dolgos volt, nem izgága, kocsmatöltelék, szóval, jó ember volt. Kraszov, az talpraesettebb volt, de egy kicsit részeges is. B e nem, isten ments... Senki más nem kéne neki. Csak még egyszer elölről lehetne kezdeni ... Az öregasszony észre sem vette, hogy sír. Akkor vette csak észre, amikor egy könycsepp megcsiklandozta az arcát. Megtörölte a szemét kendője sarkával, felállt, s ment, hogy megágyazzon, aludni kell, holnap is nap lesz. Lehet, hogy tényleg eljönnek, minél hamarább. — Vén bolond — mondta magamagának. — Mégegy- szer szeretne élni! Hát láttak mán ilyet! Antal Miklós fordítása Új könyvek A Kossuth Könyykiadó könyvei között találjuk a több szerző tollából származó A társadalmi formák marxi elméletéhez című tanulmánykötetet. Sz. Lukács Imre regénye a Szegények ünneplőben. Bevezető Marx, Engels és Lenin ta.nulmányozásához a címe annak a kitűnj kötetnek, melynek szerzője a német J. Schleifstein. Megjelent a Bolgár Kommunista Párt története; a kötet jó áttekintést ad a bolgár testvérpárt nagyszerű múltjáról és mai feladatairól. Egy tengerész sztrájk izgalmas krónikája Len Wincott könyve, az Őfelsége tengerésze. Megtörtént eseményeket mond el hallatlanul izgalmasan Szigeti János az Egy tiszt a kémközpontból című könyvében. A Szépirodalmi Könyvkiadó újdonságai közt találjuk a Veres Péter születésének 80. évfordulója alkalmából megjelent ízléses kis kötetet, az író tanulmányaival. Bölcs és balgatag őseink címmel. Több verseskötet is napvilágot látott, így Takács Zsuzsa: A búcsúzás részlete. Szilágyi Ákos: Az iskolamester zavarban van, Vas István: önarckép a hetvenes évekből című kötetei. A Magyar elbeszélők sorozatban látott napvilágot Thury Zoltán novelláinak válogatása, a Valahogy élni, a kötet gazdag anyagát Horváth Zsigmond válogatta és szerkesztette, s ő látta el utószóval is. Cseremisz népköltészet Vadréce a fiát Vadréce a fiát, aj, hol is költi ki? Vadréce a fiát, aj hol is költi ki? Nagy mocsár közepén, kákabokor tövén, nagy mocsár közepén, kákabokor tövén. Réce a fiát, aj, miért is ott költi? Réce a fiát, aj, miért is ott költi? Hogy esőt ne lásson, nagy szelet se lásson, hogy esőt ne lásson, nagy szelet se lásson. Egyéves vessző Egyéves vessző — testem olyan volt, meg sem nőhetett, máris levágták. Egyéves vetés — hajam olyan volt, meg sem nőhetett, máris levágták. Legénypajtásaim nagy pipacsvirágok, néznek utánam könnyhulló szemmel, leánypajtásaim kis pipacsvirágok, néznél? utánam könnyhulló szemmel. Buda Ferenc műfordításai Harminc év Kondor Béláról grafikája egy rézkarca nyomán Kondor Béla művészetünk egyik legegyénibb hangú képviselője. A szenvedélyes moralista magas szellemi töltésű alkotásaiban életünk alap- kérdéseire kereste a választ. Önemésztően kutatta az igazságot, az ember és a művész helyét a világban. Művészete egyéni, nemzeti és középeurópai jellemzői által nyújtott többlettel emelkedett az egyetemes művészet szintjére. Modernségét paradox módon a tudatos archaizálásból, Bosch, Dürer, Cranach, alkotásainak tanulmányozásából merítette. Mégis tipikusan századunk, az expresszioniz- mus, kubizmus és szürrealizmus utáni, művésze volt. Alkalmazta a szimultán ábrázolásmódot, a mondanivaló kifejezése érdekében növelte vagy csökkentette a képtéren belül figurái, tárgyai arányait. Szőkébb szakmai körökben már diplomamunkájával, a Dózsa sorozattal is nagy feltűnést keltett. Munkássága jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minit az a tény, hogy két grafikusnemzedék is mesterének tekintette. Rézkarcain a gótikus, szálkás vonalvezetés játssza a fő szerepet. Alkotásmódját leginkább a szigorúan tartalmilogikai szempontok alapján rendeződő komponálásmód jellemzi. Nyugtalan lángolása, kutató szenvedélye, érdeklődése, szűknek érezte a képzőművészetet. Verseket írt és fényképezett. Minden alkotására rányomta bélyegét szuggesz- tív egyénisége. Életműve sajnos csak 1971-ben bekövetkezett halála után nyerte el méltó elismerését. Hogy Kondor Béla elkötelezett művész volt, ellenzője minden önmagáért vgló művészetnek, azt jól szemlélteti 1966-ban készült Ral$étaki- lövő állvány című rézkarca is. Ha tüzetesen megvizsgáljuk a lapot a képtér egyhar- madát a kilövőállvány tölti ki. E fegyver- és katoriaelő- állító monstrum körül apró emberfigurák nyüzsögnek. Hangyaszorgalommal cápafejű rakétát igyekeznek felvonszolni az állvány csúcsára. Sürögnek forognak a tákolmány belsejében, felkapaszkodnak az állványzatra. Tetteik azonban teljesen függetlenek egymástól, úgy tűnik mindha mozgásuk nem önálló munkavégzés, hanem kényszerített cselekvés lenne. Sokan lehullanak a szerkezettől amely így már létrehozóit is gyilkolja. Vannak, akik menekülni igyekeznek a pusztító mechanizmus közeléből. Balra lenn a képtérben szinte alig jelölve egy település sziuletitje látszik. A kompozíció légterében, nyugtalanítóan szaggatott vonalak, foltok futnak félkörívben. Jelentős élményünk a mozgás számtalan variánsainak észlelése. Kondor közvetlenül érzékelte történelmünk mozgatórugóit, azét a korszakét is amely szerencsére már elmúlt: a hidegháborús időszakot. Az ötvenes évek fegyverkezési hajszájának görcsei nem egykönnyen oldódtak. A világ haladó művészei egyöntetűen tiltakoztak az értelmetlen fegyverkezés ellen. De amíg például a hasonló témát feldolgozó Dürrenmatt a tehetetlen ember cselekvés- képtelenségének groteszksé- gét — a cselekedni nem tudó polgári értelmiség álláspontját és érzéseit — fejezi ki igen magas szinten, addig Kondor művének drámaisága az emberi cselekvés korlátáit feloldva tettekre serkent. Ábrázoló művészetünkben éppen a hatvanas évek elején indult meg egy jelentős megújulási folyamat. Kondor Béla egyike volt azoknak, akik ezt a minőségi változást magas kvalitású műveikkel újból és újból igazolták. Festményeit és grafikáit ekkor már az egyéni szimbólumteremtés, valamint a teljes világkép keresése jellemzik. A térértelmezés területén is új lehetőségek felé nyitott utat a művész. A felületes szemlélő úgy látja ugyan, hogy megmaradt a hagyományos — előtér, középtér, háttér — megoldásnál, de mint már korábban is említettem, nála a kompozíció felépítését mindig a mű tartalma határozza meg. Ezért bukkannak fel a klasszikus vagy a színpadszerű, sokszor zsúfolt kép' térben merőben más léptékű, perspektívájú, sőt időben is eltolt motívumok, figurák. Kondor Béla tragikus ihletésű művész volt. Életművének szellemi, erkölcsi tisztasága, formai gazdagsága modern művészetünk páratlan értéke. Lóska Lajos
