Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-01 / 26. szám

1977. február 1. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Zelman András D. Szabó Lajos Óvári Gézáné Losonczi Tibor Kerekes Ferenc dr. Kasuba Jánosné Csák László Ambrus János Honnan vegyük, ami nincs Kerekasztal beszélgetés a munkaerő-gazdálkodásról Egyhónapos cikksoroza­tunk lezárásaként szer­kesztőségünk kerekasztal beszélgetésre hívott Szol­nok megyei vállalati, taná­csi és szövetkezeti szak­embereket, vezetőket. Vi­tassuk meg, mi a helyzet Szolnok megyében és egy- egy üzemben: honnan ve­gyük, ami nincs, hogyan javítsuk a megyében és gyárkapukon belül, vállalatoknál a munkaerő­gazdálkodást? A kerékasz­tal beszélgetés azt bizo­nyította: napjaink való­ban egyik legdöntőbb kérdése a szervezett, gon­dos gazdálkodás a leg­főbb termelőerővel, az emberrel. Részt vett a beszélgeté­sen Ambrus János a Jár­műjavító igazgatója, Csák László, a Szolnok megyei Tanács munkaügyi osztá­lyának helyettes vezetője, dr. Kasuba Jánosné a kar­cagi Ragó Antal Szak­munkásképző Intézet igaz­gatója, Kerekes Ferenc, a Volán 7. sz. Vállalat igaz­gatója, Losonczi Tibor, a Hűtőgépgyár főosztályve­zetője, Óvári Gézáné, a Ti­sza Cipőgyár csoportveze­tője, D. Szabó Lajos, a KUNSZOV elnöke és Zel­man András a Szolnoki Cukorgyár igazgatója. Van-e szabad munkaerő? Újságíró: Tisztázzuk, mi a helyzet Szolnok megyében! Van-e, lesz-e az elkövetkező években munkaerő? Szak­képzettek, vagy nem? Csák László: Jelenleg sza­bad munkaerő a megyében minimális mértékben talál­ható. Legalábbis munkába be nem vont szabad munkaerő. Mindösze négyezer körüli azoknak a munkába állítha­tó nőknek a száma, akikről különböző fölmérésekből tu­dunk. 1980-ig rájuk lehet számítani csupán, de 98 szá­zalékuk szakképzetlen. Legjobb tudomásunk sze­rint egyébként 1980-ig me­gyénk lakossága csak mint­egy két és fél ezerrel nő. Ugyanakkor pedig a munka­képes korú lakosság körül­belül kétezeregyszázzal csök­ken. Felbecsültük a 60—65 év közötti férfiak számát is, akik esetleg nyugdíjasként még számításba" jöhetnek, vagy tovább dolgoznak, nem mennek el a korhatár eléré­se után. Lesz továbbá 1980- ig mintegy 4500—5000 olyan asszony, akik 50—60. élet­évükben még hajlandók munkát vállalni. Zelman András: Mennyire konkrét ez az előrejelzés és területileg hol van ez a sza­bad, relatíve szabad munka­erő? Kerekes Ferenc: Legutóbb, a megyei tanácsnál az ipar- fejlesztést vitatva azt hallot­tam, hogy leginkább Tisza­füred, Karcag és Kunszent- márton környékén. Csák László: Akár közsé­genként is megmondjuk, hol mennyi van. Persze ezek a felmérések már korábban is okoztak helyenként csaló­dást. Bemondás, szándék sze­rint, meg óhaj szerint kény­telenek elfogadni a szabad munkaerő jelentkezését... Óvári Gézáné: Ezt mi is tudjuk Martfűn. Sőt, szerin­tünk Kunszentmártonban és környékén nincs szabad munkaerő, legalábbis gyári munkára. A mi Várnai Zseni szocialista brigádunk éppen a közelmúltban készített a térségben „munkaerő-katasz­tert”. Egyedül Tiszaföldvá- ron él kb. kilencszáz nő, szí­vesen dolgoznának, de bejá­rást, a két műszakot nem vállalják, mert kisgyerekük van, akiket nem tudnak meg­nyugtatóan elhelyezni. Ne­künk egyébként az nagy ne­hézség, hogy a gyermekin­tézmények a környező köz­ségekben nem kétműszako- sak, nem is úgy kezdenek, hogy a mi dolgozónk reggel hat óra előtt beadhassa oda a gyerekét. így hát, a leg­közelebbi községből sem vár­hatunk jelentkezőket, pedig éppen nődolgozóknak va­gyunk most is szűkében. Évente a gyárban 850—900 fiatalasszony veszi igénybe a gyermekgondozási segélyt. Dr. Kasuba Jánosné: A karcagi tapasztalatok szerint van szabad női munkaerő a városban. Hatvan százalékuk elhelyezkedne, ha a gyermek- intézményekbe felvennék a gyerekeiket, ha ebben bizto­sak lehetnének. És: nőnek való, kényelmes, könnyű munkát szeretnének, nem is egészen fontos, sőt jobb, ha nem nyolc, hanem hatórás műszakban. Merem azt is mondani, hogy szabad és szakképzett munkaerő, férfi is van. Ada­tokkal bizonyítom: nem ke­vesen pár évvel a szakmun­kás-bizonyítvány megszerzé­se után elhagyják a szak­májukat! Az esztergályos például elmegy az MHSZ- hez, megtanulja a gépkocsi- vezetést, a hegesztő segéd­munkát vállal, mert azt job­ban fizetik. Például a SZIM karcagi gyárában 1973-ban 33 hegesztő végzett, 1976-ban már csak tizenegy dolgozott közülük! A Híradótechniká­nál tizennégy közül hat, a FELISZ-nél tizennégyből még öt dolgozik. Hol van a többi ? Csák László: Ezt próbáljuk most megakadályozni min­denütt. Ezért született a de­cember elsejei rendelet, hogy a megyében a végzős szak­munkás fiatalok csak köte­lező munkaerő-közvetítéssel helyezkednek el. Három évig figyelemmel kísérjük pályafutásukat, s meg kell próbálnunk megtartani őket a szakmájukban, az első munkahelyükön. Övári Gézáné: Ezt a na­gyon időszerű intézkedést természetesen, saját érdekük­ben, a vállalatoknak is kö­vetniük kell. A mi kollektív Újságíró: Napjaink legfon­tosabb feladata tehát meg­tartani a törzsgárdát, a mun­kásokat. Hogyan teszik ezt a munkahelyeken, melyek a főbb törekvések? Losonczi Tibor: Az előbb már beszéltünk a legifjab­bak, a szakmunkástanulók kedvezményeiről. Ez is az egyik lehetőség arra, hogy a dolgozókat meg is tudjuk tartani. A másik: nem mind­egy, hogyan fogadjuk az új embereket, mik az első ta­pasztalataik. Ha ténfereg, nem találja a helyét, nem mondják meg neki pontosan, mi a dolga, mi a kötelessége, s ha ehhez nem kap emberi szót, a művezetője, a munka­helyi főnök, a társak részé­ről, már baj van. Van ne­künk munkapszichológiai la­boratóriumunk is. Kimutat­ták már nem egy vizsgálat során: kell az embereknek, hogy megkérdezzék tőlük, „hogy van, mi újság a csa­ládban?” D. Szabó Lajos: Mi a nagy- vállalatokhoz képest parányi­ak vagyunk. De én nem mondom, egy emberemnek se, „hogy van, család, gyerekek?” De ha hallom, hogy elrontott előző napon valamit, vagy különösen jól dolgozott, ak­kor lemegyek, s mégkérde­zem, hogy történt? És bi­zony felelősségre vonom, ha kell. Hát ez nálunk persze egyszerűbb, mert összesen 276 a dolgozói létszámunk, de ez is két év alatt nőtt így meg, a duplájára. Kerekes Ferenc: Ezt a „hogy van, mi újság” álér­deklődést, álfigyelmességet én se szeretem. D. Szabó Lajos: Én is ezt tartom. Nem simogatjuk egy­mást, de elismerünk és szá­szerződésünk például ki­mondja, hogy a szakmunkás- tanulók törzsgárdatagságát az iskolakezdéstől számítjuk. Ugyanez vonatkozik a szak­középiskolásokra is. Losonczi Tibor: Ez a Hűtő­gépgyárban is így van. De még visszatérek a szabad munkaerőhöz. Itt is hallot­tuk, hogy van a megyében, főleg háztartásokban szabad munkaerő. Van nálunk, Jász­berényben és környékén is, de éppen hasonló okok miatt, mint Martfűn — nem vállal­ják a bejárást, a két mű­szakot. Le kell mondanunk az extenzív fejlesztésről, pe­dig 1976 tényleges termelési értékéhez képest folyóáron számítva mi 1977-re ló,5 százalékos növekedést ter­veztünk. A Kohó- és Gép­ipari Minisztérium elvárja, hogy a termelékenység 10 százalékkal növekedjék! Nyilvánvaló, hogy műszaki fejlesztéssel, normakarban­tartással a munka- és üzem- szervezés hatékonyságának javításával tehetünk a leg­többet ennek érdekében. Persze a műszaki fejlesztés a legdöntőbb. A Bosch-üze- münket korszerű technológia, korszerű berendezések és gé­pek jellemzik. Ott egy hűtő- szekrény gyártási ideje 7—8 tizedórával csökkent. Termé­szetesen a fölszabadult mun­kaerőt átcsoportosítottuk. Ez azonban nem elég! mon kérünk! Csodálkozom rajta: ott Kisújszálláson, ahol közben nagyüzemek építettek gyáregységet, korszerűt, jobb ellátással, jobb körülmények­kel, a mieink maradnak. Pe­dig egy szövetkezet aligha biztosít olyan munkakörül­ményeket, s nem tud lakás­sal, különböző kedvezmé­nyekkel se versenyezni. Losonczi Tibor: Nem aka­rok védekezni, meg azt se akarom, hogy úgy gondolják, a Hűtőgépgyárban minden példás. Évente húsz százalé­kos a fluktuáció. De kik mennek el? Elsősorban azok, akik félnek a jól szervezett üzemtől, a fegyelemtől. Jól szervezett üzemben dolgoz­ni kell, nem lehet lógni. Dr. Kasuba Jánosné: Miért hagyjuk ki a cigányságot? Ebben az országban 300 ezer cigány él. Gondolunk-e rá­juk? A fiatalokat rá tudjuk-e venni, hogy ne kövessék ap­juk, rokonságuk példáját, ne csak a segédmunka legyen az álmuk, vágyuk? Zelman András: Már az előbb is akartam szólni, ami­kor a kettős szakma iránti érdeklődést emlegette az elv­társnő. Ha mi, cukorgyáriak nem törekednénk erre, nem is tudom, mit csinálnánk, hogy lenne cukor az ország asztalán? A mi törzsgárdánk harminc százaléka kettős szakismeretű. A cukorgyár­tásban ugyanis a munka jel­legéből, az év megosztottsá­gából adódik a kettős szakma szükségessége. Kerekes Ferenc: Mert a kettős szakmának úgy van értelme, ha párosított. Ha egy autószerelő például a gépjárművezetői szakmát is megtanulja az jó, ugyanígy ha egy lakatos villanyszere­lőit, de ha egy esztergályos lesz sofőr, az már nem ilyen egyértelműen helyeselhető. Losonczi Tibor: Ha nálunk egy műszerész .megtanulja a hűtőgépszerelést is, az már kettő. Ha gépkocsit is vezet, — három, mert beül a vevő­Üjságíró: Hogyan gazdál­kodunk azzal, ami van? Pél­dául vegyük a műszakszá­mot! Kérem, mondják el sorban. Tisza Cipőgyár: 1,4, Hűtő­gépgyár: 1,2, Cukorgyár: 2,2 (gyártásban folyamatos üzem!), KUNSZÖV: 1,4, Vo­lán: 1,6 (közlekedési üzem!), Járműjavító: 1,3. Ambrus János: Éppen a bejárók miatt ez a műszak­szám. Ugyanis mi, vasút­üzem lévén az utazással so­kat bajlódunk. A vasúti in­gyenes utazás miatt a mi embereink inkább- törődnek vonatokon, mintsem buszra üljenek. Óvári Gézáné: Hatezerhat- száz dolgozónkból 90 száza­lék bejáró. Nyolcvan száza­lékuk két műszakban, vala­mint néhány százan folya­matos munkarendben dol­goznak. A dolgozók hatvan százaléka nő. Az évi 850— 900 gyes-es többsége har­minc éven aluli. Már szer­veztünk kismama futószala­got, egy műszakot a bejáró kisgyerekeseknek. Nem te­hetünk mást. Kerekes Ferenc: Mi tavaly kimondtuk, hogy jobb lenne, ha éjjel dolgoznánk. Férfiak­ról, szállítókról van szó — s a répaszállításról! Mit ho­zott? Állásidőnk a nullára csökkent. Amíg nappal egy gépkocsi 1200 forintot, addig éjjel 3200 forintot keresett. A szállító, meg a vezető 70— 80 forinttal többet. Van buk­tatója is, nagyobb a baleset- veszély, igaz. De: éjfél előtt megkapják a forró feketét, hajnalban a teát. Gondos­kodni kell az emberekről, ha többet kérünk tőlük, többet is kell kapniuk forintban is, és másban is. Amikor az osz­tott munkaidőt bevezettük, hű mi volt! Pedig az is ért­hető. Azt mondtuk, a világ- színvonalú, korszerű Ikarus 200-asal, helyi forgalomban nem napi 300, hanem 400 ki­lométert lehet menni. Kor­szerű a busz, kényelmes ve­zetni. És az ember, a köz­lekedésben, az úton? Az em­ber is „korszerűbb”, pihen- tebb, bírja? Hát nem bírta! S amikor azt mondtam: kezdjük reggel, aztán kilenc­kor menjenek pihenni, dél­után jöjjenek vissza, palota­forradalom tört ki. Aztán a gyakorlatban kiderült, a dol­gozóknak is jó, nekünk is, az utasoknak is. Csak Szolnokon huszonnégy gépkocsivezetőt „nyertünk”. Azaz ennyivel kevesebb kellett a helyi for­galomba! A tanműhelyekben kiselej­tezett gépeken dolgoznak a gyerekek! Azonos típusú, kis teljesítményű esztergák van­nak például! Jó azon tanul­ni az első évben. De már a második évben, amikor a szakmai alapképzés folyik, szolgálati autóba, s megy ja­vítani ! Zelman András: Az, hogy mi a kampány 138 napját végig folyamatos üzemben, sikerrel dolgoztuk végig, nemcsak a kétszakmás törzs­gárdának, hanem a visszaté­rő, nagyra becsült nyugdíja­sainknak is köszönjük. De így is kevés a munkaerő. Kár, hogy sokan az év első felében is dolgoznak vala­hol, sokat eltöltenek az en­gedélyezett 840 órából, az ősszel kezdődő szezon miatt csak töredékét dolgozzák ná­lunk. Dr. Kasuba Jánosné: És megfizetik őket? Kerekes Ferenc: Igyek­szünk. Dehát azt hiszem, ez máshol is így van. Óvári Gézáné: A műszak- pótlékra már rendelet is szü­letett. Mi eddig a három mű­szakosoknak adtunk, ezután a második műszakban is fi­zetnünk kell. Ambrus János: Talán most, utólag azt is látnunk kell, hogy korántsem figyeltünk az emberek megtartására, a magunk nevelte dolgozókra. Ha elgondolom, hogy leg­alább 250 hegesztőt képez­tünk azóta amióta a Jármű­javítóban szakmunkásképzés folyik, most tizenöt ha ná- nulnk van közülük. Ez is so­kat mondó tény. Kerekes Ferenc: Tavaly negyvenen szereztek gépko­csivezető jogosítványt. Meg­tartottuk hetven százaléku­kat, mert nem kell több. Aki el akart menni, elengedtük. Ambrus János: Ez az, miért nem irányítjuk job­ban? Miért engedünk a di­vatos szakmákban több gye­reket tanulni, mint ameny- nyire szükség van? Dr. Kasuba Jánosné: A városi tanácsnál 1976. július elején munkaerőmérleg ké­szült.^ Akkor a vállalatok, szövetkezetek 862 munkaerő­re jelentettek be igényt a második félévre. Ebből 298 a szakmunkás, a többi segéd­munkás. Azt gondolom, hogy ez sokat mond, s nem iga­zolja, hogy belső tartalékain­kat törekszünk feltárni, jobban szervezni, gazdál­kodni. Szerintem a szak­képzett munkaerő terv­szerű pótlása a jövő egyik legfontosabb feladata. A „merítés” lehetősége az álta­lános iskolából nem megfe­lelő. hiszen most 60—40 szá­zalék az arány a szakközép- iskolák, gimnáziumok javá­ra, a szakmunkásképző hát­rányára. A kívánalom áz 50 —50 százalék lenne a Terv­időszak végére. Megtartani, szervezetten a fiatalokat, a végzős szakmunkásokat! Megtartják? Egyáltalán ho­gyan fogadják? Az iskolák jó része vállalati tanműhelyben képzi a tanulókat. Ez bizo­nyos függőséget jelent. Mit mond a vállalat? Nekem az első, a második, a harmadik feladat a termelés, az iskola dolga az oktatás. Így aztán a tanműhelyben a gyerek nem okosan készül a mun­káséletre, pedig a vállalat­nak kamatozik majd a tudá­sa. Folytassam? többféle esztergán kellene dolgozni a tanulóknak. — És itt a jövő, a megtartás: ak­kor nem kellene a végzett szakmunkásnak türelmi időt adni, kedvezményes bért olyan hosszú ideig, mint pl. olvastam azt az Aprítógép­gyárban készült hasonló té­májú cikkben. A legkritikusabb úgyis a harmadik év a tanulók megtartásában. Akkor ugyan­is már bekerülnek a gyári közösségbe, a gyári tevé­kenységnek megfelelő mun­kát kapnak. Akkor már ta­lálkozik esetleg a hóvégi haj­rával, az állásidőszakokkal. Ki merem mondani: ha sok, viszonylagos szervezetlensé­get tapasztal, • nem marad ott! Kinek a kára? A vál­lalaté, amelyik meg szeretné tartani a munkásait. A friss okleveleseket is, ugye? Oko­san, szervezetten? Szerintem a belső tarta­lékok között ez is ott van, a tanulóidő jó kihasználása, az egyén, a vállalat szempont­jából, amit sajnos nem min­dig és nem minden vállalat lát be. Óvári Gézáné: Tény, hogy a fiatalok igényesek. Kerekes Ferenc: A szocia­lista brigádmozgalom, ez a ragyogó eredményű, szép ha­gyományokkal dolgozó mun­káskollektíva — rengeteget segíthet. De megtorpan, ha szervezetlenség, anyaghiány, gyári, vállalati döcögések ne­hezítik a termelés biztonsá­gát. Ambrus János: Akkor hiá­ba a törzsgárda megbecsülé­se, az üzemi körülmények korszerűsítése. Losonczi Tibor: Példás szociális tervünk van. Óvo­da, bölcsőde, étterem, mun­kásszállás, lakásépítő akciók, sporttelepek. Legutóbb: jég­pálya. Ez is hozzátartozik ahhoz, hogy a dolgozókat ne csak felvegyük, hanem meg is tudjuk tartani. Kerekes Ferenc: Mi is igyekszünk. Az egész megyé­ben nincs gondunk óvodá­ra, bölcsődére. Mert adtunk pénzt a tanácsoknak fejlesz­tésre. És 15 milliót a mun­káslakásépítés kölcsönére. És építünk mi is sportpályát. Övári Gézáné: A negyedik öteves tervben a Tisza Ci­pőgyár 200 munkáslakás épí­téséhez 11 millió forint tá­mogatást, kölcsönt adott. Kö­rülbelül ennyi lesz a mos­tani tervidőszakban is. Ambrus János: Óvodánk korszerű. Öltözővel, fürdővel 120 százalékos az ellátottság. Van hétvégi nyaralónk, mű­velődési házunk. A beszélgetés azt tanú­sítja, hogy a demográ­fiai helyzetből adódóan a foglalkoztatási színvonal lényeges növelésére 1980- ig tehát nincs lehetősé­günk. Ezért alapvető cél, hogy az ötödik ötéves terv időszakában a fejlesz­tésre kijelölt településeken megépülő új ipari beruhá­zások és fejlesztések mun­kaerő-szükséglete a kellő időben és összetételben rendelkezésre álljon. A meglévő munkaerő-forrá­sokat elsősorban erre a cél­ra kell összpontositani, felhasználni. Ebből következik, hogy üzemeinkben előre kell lépni az élő és holt mun­ka takarékos felhasználá­sában és hatékonyságá­nak növelésében, a mun­kafegyelem javításában, a munkaidőalap jobb kihasz­nálásában. Fokozni kell a tervszerű szakemberkép­zést, a munkaerő gyár­kapun belül szervezettebb hasznositását, a műszaki fejlesztést - a fizikai mun­ka csökkentését, s a tel­jesítményekhez nagyobb arányban kötődő, célsze­rű bérgazdálkodást kell szorgalmazni. Ügy gondol­juk, mindehhez a kerék­asztal beszélgetés résztve­vői munkahelyük sok jó példáját közkinccsé tették. ­Sóskúti Júlia Meg kell tartani a munkásokat n fiatalok igényesek Műszaki fejlesztés, szervezés

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom