Szolnok Megyei Néplap, 1977. február (28. évfolyam, 26-49. szám)

1977-02-24 / 46. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. február 24. II szovjet hadsereg napján Ünnepség a Kreml falánál Koszorúzások Európa-szerle fl kormány elutasította az SKP legalizálási kérelmét Moszkvában tegnap a Kreml falánál elhelyeztek egy tulai földet tartalmazó bronz úrnát abból az al­kalomból, hogy hős város­nak nyilvánították Tulát, azért a bátorságért és ki­tartásért, amelyet a máso­dik világháború idején ta­núsított ez a Moszkva vé­delmében fontos szerepet betöltő város. Az ismeretlen katona sír­jánál tíz hős város földjét őrzik. A táblán új tömb lát­ható: rajta az arany csillag és Tula város neve. A szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta nap­ján díszőrséget álltak az em­lékműnél. Az ünnepségre ér­kezett tulai küldöttség ko­szorút helyezett az ismeret­len katona sírjára. Moszkvai dolgozók képvi­selői, katonai vezetők, a szakszervezetek, az ifjúsági és társadalmi szervezetek ve­zetői egyperces néma tisz­telgéssel adóztak az elesett hősök emlékének. A hadsereg napja alkalmá­ból valamennyi központi moszkvai lap tegnap első ol­dalán közölte Dmitrij Usztyi- nov marsallnak, a Szovjet­unió honvédelmi miniszte­rének napiparancsát. Az év­forduló alkalmából kedden a szovjet hadsereg központi színházában ünnepi gyűlést tartottak, amelyen Moszkva dolgozói köszöntötték a meg­jelent katonákat, tiszteket és parancsnokokat. A Pravda tegnapi számá­ban jelent meg Usztyinov honvédelmi miniszternek az ünnep alkalmából írt cikke. Az SZKP KB Politikai Bi­zottságának tagja röviden át­tekinti a szovjet hadsereg közel hat évtizedes történe­tét, méltatja a fiatal szov­jet állam ellen indított im­perialista intervenció szét­Viktor Gorbatko és Jurij Glazkov űrhajósok befejez­ték a tudományos és mű­szaki kísérleteket a Szaljut— 5 űrállomáson. Az űrhajósok tegnap auto­matikus vezérlésre állították át az űrállomást, felkészül­tek a szállítóűrhajó és a Szaljut—5 szétválasztására és a Földre való visszatérésre. A különböző kísérletek anya­gait magukkal viszik a szál­lító űrhajóba. Az űrhajósok egészségi állapota és közér­zete jó. A szállító űrhajó és a Szaljut—5 űrállomás fedél­zetének műszerei kifogásta­lanul működnek. zúzásában, s a második vi­lágháborúban szerzett érde­meit, majd rátért a jelenle­gi nemzetközi helyzet elem­zésére. Felhívja a figyelmet arra, hogy az utóbbi időben egy sor kapitalista országban, s különösen a NATO tagál­lamaiban hangos kommu­nista- és szovjetellenes pro­pagandakampány kezdődött. E rágalomhadjárat szerve­zőinek célja, hogy megaka­dályozzák az enyhülést és ösztönözzék a népek békéjé­re és biztonságára nézve sú­lyos veszélyt jelentő fegy­verkezési hajszát. Céljuk el­érése érdekében az általuk kitalált „szovjet veszéllyel’' ijesztgetik a közvéleményt, s azt állítják, hogy a Szovjet­unió az „első csapás” meg­tétele érdekében erőfölény­re törekszik a NATO-orszá- gokkal szemben. Ezen állítások hazug volta nyilvánvaló — mutat rá Usz­tyinov — hiszen mindenki tisztában van azzal, hogy a Szovjetunió békepolitikát kö­vet, és sohasem volt híve a fegyverkezési hajszának. A szovjet hadsereg és a haditengerészeti flotta meg­alakulásának 59. évfordulója alkalmából sok országban ünnepélyes keretek között megkoszorúzták a hitlerista agresszorok elleni harcban elesett szovjet katonák em­lékműveit és sírjait. Ünne­pélyes koszorúzás volt Bul­gáriában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Lengyelor­szágban, Magyarországon, Mongóliában, a Német De­mokratikus Köztársaságban és Romániában. Nyugat-Berlinben, Bécs- ben, Bonnban, Rómában, Brüsszelben, Hágában és más városokban ugyancsak meg­koszorúzták azoknak a szov­jet katonáknak az emlék­művét, akik életüket adták azért, hogy Európa népei fel­szabaduljanak a fasiszta el­nyomás igája alól. Viktor Gorbatko és Jurij Glazkov a Szoljut—5 orbi- tális űrállomás fedélzetéről üdvözletét küldtek Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Köz­ponti Bizottsága főtitkárá­nak, a Szovjetunió honvédel­mi tanácsa elnökének, a szovjet hadsereg és a hadi­tengerészeti flotta napja al­kalmából. A kozmonauták jó egészséget és további sikere­ket kívántak Leonyid Brezs­nyevnek a szovjet nép jólé­téért, a világbéke megőrzé­séért folytatott tevékenysé­géhez. RÓMA Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására tegnap Rómába ér­kezett. BÉCS Tegnap Bécsben befejező­dött annak a vegyesbizott­ságnak kétnapos ülése, ame­lyen megtárgyalták: Ma­gyarország milyen műszer­ipari, elektronikai és híradás- technikai segítséget tud nyújtani az UNIDO keretein belül a fejlődő országoknak. Az ülésszakon dr. Kallós Ödönnek, a Magyar Kereske­delmi Kamara elnökének ve­zetésével küldöttség vett részt. A megbeszéléseken ott volt Fodor Zoltán nagykövet, a bécsi ENSZ szervezetek mellett működő magyar misszió vezetője. KAMPALA Idi Amin ugandai elnök tegnap újságíróknak elmond­ta, hogy az elmúlt héten meghúsult puccskísérlet résztvevői az Egyesült Álla­moktól, Nagy-Britanniától és Izraeltől kaptak támogatást. Az összeesküvés felszámolása során 16 embert tartóztattak le, akik — mint Amin közöl­te — beismerték; fegyvere­ket hoztak be az országba, hogy vezető személyiségek meggyilkolásával zűrzavart idézzenek elő Ugandában. NICOSIA Makariosz érsek, ciprusi el­nök hivatalos magyarázatot fog kérni Carter amerikai el­nöktől azzal a Washington Post-ban közölt jelentéssel kapcsolatban, amely szerint a ciprusi elnök dollármilliókat fogadott el a CIA-tól. A hírt kedden Makarioszhoz közel­álló körök jelentették be. Az amerikai lap a közelmúltban azt állította, hogy a hatvanas évek vége felé a CIA évi egy millió dollárt fizetett Maka­riosz elnöknek, amikor az Egyesült Államok az U—2-es felderítőgépek útjaihoz a szigeten lévő brit támaszpon­tokat használta, s Cipruson rádió-lehallgató állomást tar­tott fenn. WASHINGTON A kanadai külpolitika leg­fontosabb kérdése az Egye­sült Államokhoz fűződő vi­szony, jelentete ki Pierre Elliott Trudeau miniszter- elnök szerdán, Washington­ból történt elutazása előtti sajtóértekezleten. Trudeau, aki kétízben tárgyalt Carter amerikai elnökkel, hangoz­tatta: — biztos benne, hogy az Egyesült Államok erős és egységes Kanadát akar. A madridi kormány ked­den elutasította a Spanyol Kommunista Párt legalizá­lási kérelmét, s így — a feb­ruár 8-án hozott miniszter- tanácsi rendelet értelmében — most a legfelső bíróság feladata, hogy véglegesen döntsön az SKP törvényes működésének engedélyezé­séről vagy betiltásáról. A Kommunista Párt Központi Bizottsága tiltakozott a ka­binet állásfoglalása ellen. A spanyol Belügyminisz­térium kedden a késő esti órákban közleményben je­lentette be, hogy nem já­rul hozzá hét párt — kö­James Carter amerikai el­nök tegnap kijelentette, hogy az Egyesült Államok „kész jelentős szerepet betölteni” a közel-keleti béke előmozdí­tásában, de — mint mondta — végsősoron „a közvetlenül érdekelt felek dolga, hogy békét kössenek egymással”. Cyrus Vance külügyminisz­ter szerdán a kabinet ülésén beszámolt közel-keleti kör­útjáról, amelyről hétfőn ér­kezett haza. Carter a közel- keleti konfliktusban érdekelt országok vezetőitől kapott üzenetekre hivatkozva közöl­zöttük a Spanyol Kommu­nista Párt Kataláni Szerve­zete, valamint az Egyesült Katalán Szocialista Párt — törvényes működésének en­gedélyezéséhez. A hivatalos közlemény szerint az SKP legalizálására vonatkozó ké­relmet „a párt előélete és céljai” miatt vetették el. E kormányhatározatot kö­vetően a legfelső bíróságnak egy hónap áll rendelkezésé­re, hogy a végső döntést ki­mondja. A hírügynökségek megjegyzik, hogy a legfelső bíróságban — az elnököt kivéve — olyan személyek foglalnak helyet, akiket még Franco idejében neveztek ki. te, hogy a térség népei 1977- et a rendezés érdekében te­endő jelentős erőfeszítések­re alkalmas évnek tekintik. Szadat egyiptomi államfő szerdán, a francia televízió­nak adott nyilatkozatában derűlátón ítélte meg a közel- keleti konfliktus békés ren­dezésének esélyeit. Támo­gatásáról biztosította Vance amerikai külügyminiszter javaslatát, amelynek értel­mében a genfi közel-keleti békekonferenciának 1977. második felében kellene új­rakezdeni munkáját. Atombéke K étségtelenül hosszú út vezetett a SALT—1, majd a SALT—2 egyezményhez. Az előbbit 1972. májusában fogadták el, az utóbbi még aláírásra vár: Vlagyivosztokban 1974 no­vemberében Leonyid Brezs- nyev és Gerald Ford csupán a keretszámokban állapodott meg. Derűlátással nézhetünk azonban a hadászati fegyve­rek újabb „korlátozása” elé: Carter elnök több beszédé­ben is annak a véleményé­nek adott kifejezést, hogy az egyezményt mielőbb, lehető­leg még ez év őszén alá kell írni. Ami a Szovjetunió állás­pontját illeti, azt híven tük­rözi az ENSZ genfi leszere­lési bizottságának keddi ülé­sén előterjesztett javaslat. Ennek értelmében a Szov­jetunió kész részt venni az atomfegyver kísérletek álta­lános és teljes eltiltásáról szóló tárgyalásokon az ENSZ-közgyűlés határozatá­nak megfelelően. A szovjet vélemény azon alapul, hogy egy ilyen nemzetközi szer­ződés hozzájárulna a fegy­verkezési hajsza korlátozá­sához, elősegítené a leszere­lést, a nemzetközi feszültség enyhülését. A szovjet javaslat újabb tanúbizonysága annak, hogy a szocitalista világ őszintén és minden fajta mellékgon­dolat nélkül törekszik az atombéke megteremtésére. Különös jelentősége van en­nek napjainkban, amikor egyes nyugati körök azzal vádolják a Szovjetuniót, hogy a nukleáris fegyverkezések­ben előnyökre törekszik, s igyekszik fölényre szert ten­ni az atomütőerő tekinteté­ben. A javaslat kézzelfogha­tó válasz ezekre a vádasko­dásokra, abból a felismerés­ből kiindulva, hogy borúlá­tó tudósok kiszámították: a világom jelenleg fehalmozott fegyverkészletekkel lega­lább százötvenöt—százhat- vanszorosan el lehetne pusz­títani az emberi civilizációt. A szovjet állam fennállá­sa óta az anyagi és a szellemi javak gyara­pításán munkálkodik. Az atomfegyver-kísérletek be­tiltásáról szóló javaslata nemcsak saját érdekeit, ha­nem — minden túlzás nél­kül — az egész emberiség létérdekét tartja szem előtt. Szerves része annak a folya­matnak, amely Moszkvából kiindulva a tömegpusztító fegyverek eltiltását, az atom­sorompó általánossá tételét, a biológiai fegyverek után a vegyi hadviselés eszközei­nek befagyasztását szorgal­mazza, s minden fórumon a leszerelés ügyét képviseli. if h > &!: 11 Indában javában tart a márciusi választásokat megelőző kampány. Ennek keretében Indira Gandhi miniszterelnök­asszony ellátogatott a nyugat-bengáliai Diamond Harbour kikötővárosba, ahol nagygyűlésen szólalt fel. Képünkön: a díszemelvény, rajta a nemzeti kongresszus párt választási emblémája, a szent tehén és borja. (Telefotó - KS) Űrhajósok üdvözlete Brezsnyevnek Befejeződtek a kísérletek a Szaljuton Szadat derűlátó Vance jelentése közel-keletí útjáról Belső ellenségeivel a cárizmus ideig-óráig még megbirkózhatott. A bolsevikok vezetői börtönben vagy emigrációban voltak, igaz, a párt azért élt és dolgozott. A végső ke­gyelemdöfést a földkerekség akkori leggyűlöltebb, legelvadultabb rezsim- jének mégis a háború adta meg. Bé­kéből valameddig még eldohogott a rozsdás-gyilkos gépezet, de a hábo­rúban minden reflektorfénybe ke­rült. Németországnak több mint tíz­szer (!) annyi vasútja volt, a porosz generálisok ennek megfelelően ma­nőverezhettek. Egy szibériai tábor­nok sírva panaszolta, hogy egysége huszonhárom nap alatt ért a front­ra. Fél évvel a háború kitörése után a cár hadseregének egynegyede, egy­millió ember volt halott, sebesült vagy fogoly. Beljajev tábornok je­lentése szerint a hadsereg egyhar- madának nem jutott fegyver. II. Miklós különvonatának egyik vagonját tornateremmé rendezték be. Miközben kint éheztek és meg­halták a katonák, összeestek jármű híján a kimerültségtől vagy meg­fagytak meleg ruha híján, bent, a párnázott kocsiban egy középtermetű szakállas férfi trapézon tréningezett, hogy el ne puhuljon. 1916 nyarától, az egész óriási or­szágon úrrá lett a bomlás és ez alól ' a front sem volt kivétel. Még a fő­városhoz közel állomásozó csapatok­nál is felütötte fejét a skorbut. 1916 októberében egy tüntető munkástö­meg ellen két gyalogos zászlóaljat vetettek be Pétervárott. A katonák parancsra tüzet nyitottak — csak ép­pen nem a munkásokra, hanem a rendőrökre. Ez volt a nyitány a cár fővárosá­ban: a nép és hadsereg együtt for­dult szembe a rezsimmel, hogy a há­borút a Svájcban élő Lenin felhívása szerint — polgárháborúvá változtas­sa. Ez volt az első, de még nem a si­keres kísérlet — akkor még a zen- dülő fegyvereseket négy kozák zász­lóalj kényszerítette vissza a gyűlölt laktanyába és másnap százötven ka­tona állt kivégzőosztag elé. A keserűség nem ismert határokat, a hírek gyorsan terjedtek. Marseille- ben egy ott állomásozó orosz egység megölte ezredesét, -húsz katonát vé­geztek ki, hogy „példát statuálja­nak”. De egy olyan országban, amelyben — Golovin cári tábornok számvetése szerint — 1917-ig 1 300 000 ember ütközetben esett el, 4 200 000 megsebesült, ebből később 350 000 meghalt, 2 400 000 fogságba esett — 1916 végén és 1917 elején már a halálbüntetés sem lehetett el­riasztó erő. Rodzjanko, a Duma elnöke ezt ír­ta egy 1916 végén kelt jelentésében a fronton tett látogatásáról: „Sebe­sültek mindenütt, a házakban, a ker­tekben, a pajtákban, a fészerekben. Hiányoznak a legelemibb egészség- ügyi felszerelések. Bezobranov tá­bornok főhadiszállásán mozdulni Sem lehet a fejetlenül nyüzsgő tisz­tektől. Tehetségtelenség, káosz, zűr­zavar mindenütt. Egy helyi temető­ben koporsó nélkül, meztelenül te­mették el a halottakat. A pap elha- dafta a szöveget. Megkértük, ne si­essen annyira. Meglepetten nézett ránk: — Sajnos, egész nap teme­tünk ...” Ugyanebben az időben a híres Pu- tyilov-művekben sztrájk fenyegetett, a munkások éheztek. Mit tett erre Putyilov, a gyáros? Kölcsönt kért Putyilovtól, a bankártól, az Orosz- Ázsiai Bank igazgatójától, aki — ugyancsak ő volt. Erre Putyilov, a bankár értesítette Putyilovot, a gyá­rost, hogy levelét megkapta, de ké­résének, legnagyobb sajnálatára, nem tud eleget tenni. Tudjuk, hihe­tetlen, mégis igaz: ezt az önlevele­zést lobogtatva kért Putyilov 36 mil­lió rubel segélyt — az államtól. Meg is kapta. Alekszandra cárné hírhedt kegyence, Raszputyin egyet­len szavára. Ez a tanulatlan szibériai sarlatán akkoriban már sokak szá­mára az egész korszak egyik jelké­pévé vált. Nem véletlenül. Gyakor­latilag ő nevezte ki a hatalmas bi­rodalom legmagasabb tisztségvise­lőit, beleértve a minisztereket. Tör­ténelmi tény például, hogy Alek- szandr Nyikolajevics Hvosztov azért lehetett a földkerekség legnagyobb országának belügyminisztere, mert — kellemes baritonja volt. A kis vi­déki tartományi kormányzó a péter- vári „Rogye” mulatóban szórakozott, amikor Raszputyin ordítva kevesell­te a cigánykórus hangerejét. Körül­nézett az álldogálókon és pillantása megakadt a nagydarab kövér kor­mányzón. „Hé, te! Látom, elég da­gadt vagy ahhoz, hogy kiszoríts ma­gadból néhány erős hangot. Menj, testvér, segíts a kórusnak!” A kor­mányzó tudta, ki az, aki szólt neki, és beállt a cigányok közé. Ilyen ho­noráriumért azóta is kevesen énekel­tek: néhány napon belül hivatalos közlemény látott napvilágot arról, hogy a cár A. N. Hvosztovot Orosz­ország belügyminiszterévé nevez­te ki. A februhári forradalmat megelőző napokban, az ország egyik leggyűlöl­tebb embere ennek a Hvosztovnak az utódja, Protapopov belügyminisz­ter volt. Ö úgy került magas hivata­lába, hogy nagy összeggel tartozott Raszputyin egyik legjobb barátjá­nak, Badmajevnek. „Testvér — mondta Badmajev Raszputyinnak —, ha ez miniszter lesz, talán fizetni tud”. És miniszter lett. 1916. december 16-án a pétervári Juszupov-palota pincéjében arisztok­rata összeesküvők végeztek Raszpu- tyinnal. Azt hitték, megsemmisítik a bomlás okát. Pedig a kegyenc csak tünet volt — egy a sok közül. Orosz­ország az ő halála után is rohant tovább — a forradalom felé. Harmat Endre KÖVETKEZIK: „Fárasztom, Fel­ségedet?” Temetés, koporsó nélkül

Next

/
Oldalképek
Tartalom