Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-29 / 24. szám

XXVIII. évf. 24. sióm 1977. január 29., szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére Újabb üzemek csatlakozlak a csepeliek kezdeményezéséhez Napirenden a gazdasági feladatnk - Szakszervezeti aktivisták tanácsknztak Szolnokon Tegnap Szolnokon az SZMT székhazában került sor a szakszervezeti aktivisták megyei értekezletére, amelyen részt vett és felszólalt Szűcs János, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának titkára, valamint megjelent dr. Hegedűs Lajos, a megyei tanács elnöke. Az elmúlt év gazdaságpoli­tikai célkitűzéseinek megvalósításáról, valamint az idei fel­adatokról Papp Lajos, az SZMT titkára tartott vitaindítót Hangsúlyozta, a szakszer­vezetek aktívan kivették ré­szüket a középtávú tervek készítéséből. Azzal, hogy az előzetes elképzeléseket meg­tárgyalták a brigádvezetők­kel, a munkásküldöttekkel, a szakszervezeti bizalmiakkal, a gyárak, a vállalatok min­den dolgozója megismerhet­te az 1980-ig szóló üzemi gaz­dasági célkitűzéseket. Tavaly az év első felében a szakszer­vezetek munkájának egyik legfontosabb része a kollek­tív szerződés megkötésével kapcsolatos tennivalók vol­tak. Kellőképpen érvényesült az üzemi demokrácia, me­gyénkben a dolgozók 70—80 százaléka vett részt a szerző­dés-tervezetek vitájában és megvalósítható javaslataik bekerültek a kollektív szer­ződésbe. A szakszervezetek megyei tanácsa megállapí­totta, hogy jogszabályt sértő kollektív szerződés nem ké­szült, erre a közeljövőben sorra kerülő módosításoknál is nagy figyelmet kell fordí­tani. Az idén a legfontosabb fel­adat, hogy a megyei pártbi­zottság cselekvési program­jának megvalósítását, a vál­lalati, üzemi munkaverseny széles körű kibontakoztatását segítsék elő a szakszerveze­(Folytatás a 3. oldalon) TUDJUK, KI MENNYIT ÉR Kommunisták között a Pannóniában MUNKAIDŐBEN KÖSZÖNET A GYÁRIAKTÓL Heti jegyzeteink 3. oldal MOST SZÉP LENNI KATONÁNAK Képek a katonaéletből 5. oldal TEREMTŐ ROMBOLÁS Kritika Szilágyi Ákos: Az iskolamester zavarban van című könyvéről 5. oldal Elutazott a mali külügyminiszter Tegnap elutazott Charles Samba Cissokho, a Mali Köz­társaság külügyminisztere, aki Púja Frigyes külügymi­niszter meghívására hivata­los látogatást tett Magyaror­szágon. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes és Garai Róbert külügyminiszter-helyettes bú­csúztatta. Jelen volt a bú­csúztatásnál dr. Stefan Jed- rychowski, a Lengyel Nép- köztársaság budapesti nagy­követe. Az SZMT székházában megrendezett aktíva résztvevői LENGYELORSZÁGBA UTAZOTT AZ ORSZÁGGYŰLÉS KÜLDÖTTSÉGE Apró Antal, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az országgyűlés elnöke vezetésével csütörtökön a késő esti órákban a ma­gyar országgyűlés küldöttsé­ge a szejm meghívására Lengyelországba utazott. A delegáció tagjai: Pióker Ig­nác, dr. Kiss István, Jazbin- sek Vilmos, Németh István, dr. Kiss Anna és Palásti Jó- zsefné országgyűlési képvi­selők. A küldöttséget a Kele­ti pályaudvaron Péter János, az országgyűlés alelnöke és Roska István külügyminisz­ter-helyettes búcsúztatta. Ott volt Jerzy Zielinski, a Len­gyel Népköztársaság buda­pesti nagykövetségének ide­iglenes ügyvivője. HUSZAR ISTVÁN AZ I. KERÜLETBE LÁTOGATOTT Huszár István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Po­litikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnökhelyet­tese pénteken látogatást tett az I. kerületben. A vendé­geket a kerületi pártbizott­ság székházában Kékedi György, az MSZMP I. kerü­leti bizottságának első titká­ra, valamint a kerület más vezetői jogadták. A prog­ram az Általános Épületter­vező Vállalatnál tett látoga­tással folytatódott, majd megtekintette az AÉTV mű­termét. Ezt követően a ven­dégek felkeresték az Orszá­gos Műemléki Felügyelősé­get. A Minisztertanács elnök- helyettese ezután a kerületi pártbizottságon aktívaérte­kezletet tartott, amelyen a kerületi tervezőirodák, be­ruházó vállalatok, párt- és tömegszervezetek vezetői, képviselői részére adott tá­jékoztatást időszerű gazda­ságpolitikai kérdésekre. HAZAÉRKEZETT MOSZKVÁBÓL A MAGYAR KERESKEDELMI KÜLDÖTTSÉG A magyar—szovjet belke­reskedelmi állandó munka- csoport dr. Sághy Vilmos és A. I. Szturjev belkeres­kedelmi miniszter vezeté­sével január 21—27. között Moszkvában tartotta ülését. A tárgyalások eredménye­ként a két miniszter aláírta az 1977. évi magyar—szovjet belkereskedelmi választék­csere megállapodást, vala­mint a két minisztérium kö­zötti műszaki-tudományos együttműködési megállapo­dást. Moszkvai tartózkodása so­rán dr. Sághy Vilmost fo­gadta J. I. Kapkov, az SZKP Központi Bizottságá­nak osztályvezetője. A mi­niszter vezette delegáció az Üzbég Szocialista Köztársa­ság kormányának vendége­ként látogatást tett Taskent- ban és Szamarkandban. A magyar kereskedelmi küldöttség tegnap hazaérke­zett. OT HÓNAPPAL A HATÁRIDŐ ELŐTT A nyergesújfalui Magyar Viscosagyár öt évvel ezelőtt elkészült pan—I. üzemét, amely évi ötezer tonna szin­tetikus szálat termel, tizen­egyezer tonnásra bővítik. A bővítés során létrehozott pan—II-ben a tervek szerint ez év májusában kellett vol­na megkezdődnie a próba- üzemelésnek. A Vegyépszer azonban, mint ezt tegnap Nyergesújfalun rendezett saj­tótájékoztatóján Szerb Fe­renc, a Vegyépszer vezér- igazgatója és Kovács György, a Magyar Viscosagyár igaz­gatója bejelentette, már most, a tervezettnél öt hó­nappal korábban átadta a gyárat próbaüzemre a vis- cosagyáriaknak. EGY MONDATBAN — A Mezőgazdasági, Erdé­szeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete tegnap ünne­pi központi vezetőségi ülést tartott a szakszervezet megalakulásának 25. évfor­dulója alkalmából. —■ A Budapesti Műszaki Egyetem ma délelőtt kezdte meg munkáját az országos felsőfokú diákparlament. Vegyiáruból harminc, élelmiszer, és fűszerfélékből tíz ton­nát csomagolnak naponta a Kompack Kereskedelmi Cso­magoló Vállalat tiszaroffi telepén. Képünk a mosószer-cso- magolóban készült AZ ELNÖKI TANÁCS DÖNTÉSE Államigazgatási főiskola létesül A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tegnap ülést tartott. Az Elnöki Tanács el­rendelte Bonyhád, Dunake­szi, Marcali és Siklós nagy­községek várossá nyilvánítá­sát; határozatot hozott köz­ségek egyesítéséről és közsé­gi közös tanácsok megalakí­tásáról. A területszervezési intézkedések következtében — amelyeket 1977. április 1- én kell végrehajtani — váro­saink száma 87-re emelkedik, és a jelenleg működő 1628 községi tanács száma 1472-re csökken. Az Elnöki Tanács a Ta­nácsakadémia továbbfejlesz­tését határozta el, és törvény- erejű rendeletet hozott ál­lamigazgatási főiskola létesí­téséről. A főiskola igazgatási szakembereket képez tanácsi és más államigazgatási mun­kakörök ellátására. A Nógrád megyei 5. számú választókerületben 1977. már­cius 6-ra időközi országgyű­lési képviselői választást tű­zött ki az Elnöki Tanács, mi­után a képviselői hely elha­lálozás következtében meg­üresedett. Megvitatta és jóváhagyólag tudomásul vette az Elnöki Tanács a belügyminiszternek az állampolgársági ügyek, va­lamint az igazságügyminisz­ternek a kegyelmi ügyek 1976. évi intézéséről szóló je­lentését. Az Elnöki Tanács Fazekas László ezredest, Tót Tibor ezredest és Török Mihály ez­redest vezérőrnaggyá kine­vezte. Végül az Elnöki Tanács bí­rákat választott meg és men­tett fel, valamint egyéb ügye­ket tárgyalt. fi népek barátsága jegyében Gazdag program a tavaszi seregszemlére Tegnap a Parlament Va­dász-termében ülést tartott az Országos Béketanács: megvitatta az elnökség be­számolóját a magyar béke­mozgalom 1976-ban végzett sokirányú munkájáról; meg­tárgyalta a nemzetközi béke­mozgalomban való részvéte­lünk, és a hazai mozgalmi akciók 1977. évi munkater­vét; jelentést hallgatott meg a békeerők Moszkvában nemrégiben megtartott vi­lágfórumot. Kállai Gyula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak elnöke, az OBT elnöksé­gének tagja nyitotta meg a tanácskozást. A többi között' kiemelte: A magyar békemozgalom munkájában az idén is a VIII. magyar békekongresz- szuson kitűzött feladatok si­keres megvalósítása, továbbá a Béke-világtanács 1977-es programjában meghatáro­zott nemzetközi békemozgal­mi akciók támogatása áll előtérben. Gazdag program­mal készül a mozgalom a hagyományos tavaszi sereg­szemlére, a májusi béke- és barátsági hónapra. Ugyan­csak májusban ott lesznek mozgalmunk képviselői a Varsóba összehívott békeépí­tők világközgyűlésén. Május 25-én, az afrikai egységszer­vezet megalakulásának év­fordulóján szolidaritási nagy­gyűlést szerveznek, kiállítást nyitnak meg, amelyen lelep­lezik és elitélik a dél-afrikai fajüldöző kormány politiká­ját. Szeptemberben Buda­pesten réridezik meg — a KISZ kezdeményezésére és az OBT közreműködésével — az európai ifjúsági leszerelé­si konferenciát. Sebestyén Nándorné, az Országos Béketanács főtitká­ra szóbeli kiegészítőjében egyebek közt hangsúlyozta, hogy a mozgalom sikereinek továbbra is fő biztosítéka a szoros és tartalmas együtt­működés a Szovjetunió és a többi szocialista ország béke- mozgalmával. Befejeződött a szolnoki és budapesti gázrobbanás vizsgálata (Részletes tájékoztató a 8. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom