Szolnok Megyei Néplap, 1977. január (28. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-29 / 24. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1977. január 29. Luis Corvalán Berlinbe érkezett Luis Corvalán, a Chilei Kommunista Párt főtitkára — akit a nemzetközi szolidaritás a múlt év végén szabadított ki több mint három éves harc eredményeként a chilei junta fogságából — tegnap délelőtt felesége társaságában Berlinbe érkezett. A schönefeldi repülőtéren Erich Honeckerrel, azNSZEP KB főtitkárával, az NDK Államtanácsa elnökével az élen a Német Demokratikus Köztársaság párt és állami vezetői, az NDK főváros lakóinak ezrei fogadták. Az érkezésnél ott voltak az NDK- ban élő mintegy 1500 chilei politikai emigráns képviselői, köztük az Unidad Popular Berlinben székelő külföldi végrehajtó bizottságának tagjai és vezetői, élükön Clodo- miro Almeydával. Erich Honecker a repülőtéren elmondott beszédében hangoztatta, hogy Luis Corvalán személye a chilei nép antifasiszta küzdelmének jelképe. A chilei nép megtörhetetlen antifasiszta harca és a nemzetközi szolidaritás hatalmas győzelmet aratott, amikor rákényszerítette a juntát, hogy szabadon bocsássa a Chilei Kommunista Párt főtitkárát — mondotta, s hozzáfűzte, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, Leonyid Brezsnyev és a szovjet nép kiemelkedő szerepet töltött be a nemzetközi küzdelemben, amely Corvalán szaba- donbocsátásához vezetett. Luis Corvalán köszönetét mondott a chilei nép nehéz küzdelméhez nyújtott, minden földrészt átfogó áldozatos szolidaritásáért, az NDK segítőkész támogatásáért. A fasiszmus elleni harcnak folytatódnia kell — mondotta. A legfontosabb és legsürgetőbb feladata az ellenállásnak és a nemzetközi szolidaritásnak az elhurcoltak, az életveszélyben levők kiszabadítása. Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke péntek délután átnyújtotta a Berlinben tartózkodó Luis Corvalánnak, a Chilei KP főtitkárának a Marx Károly rendet, az NDK legmagasabb kitüntetését. amelyet az NDK Államtanácsa még tavaly, 60. születésnapján adományozott neki. Ma Corvalán a köztársasági palotában megtartandó nagygyűlésen találkozik a berliniekkel. Előkészületek a SÜLT-tárgyalások folytatására Carter elnök utasítására előkészületeket tesznek Washingtonban a Szovjetunióval a hadászati fegyverkorlátozásról folytatandó tárgyalásokra — jelentette tegnap a New York Times. A lap szerint Vance külügyminiszter már tárgyalt tavaszi moszkvai látogatásának tervéről Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel. Vance útja, amelyre március végén — április elején kerülne sor, az első lépést jelentené Carter elnök és Leonyid Brezsnyev nyárvégi vagy koraőszi találkozójához, amelyre az Egyesült Államokban kerülne sor — írja a lap. A SALT-tárgyalások kérdéseiről az elnök nemzetbiztonsági tanácsa készít elő javaslatokat, egyeztetve az érintett kormányhivatalok álláspontját. Miközben az amerikai sajtó a tárgyalások előkészületeiről szóló jelentéseket közli, érezhetően élénkül a megállapodást akadályozó, vagy nehezíteni próbáló körök tevékenysége. Nagy feltűnést keltett a napokban egy (feltehetően vezető szakértő) által a sajtónak kiszivárogtatott értesülés, hogy Carter elnök állítólag a jelenleginél jóval kisebb hadászati rakétakészletet is elegendőnek tartana. Kommentárunk Morál és kenőpénz Senki nem tud semmit. Mármint arról, amivel vádolják. Furcsa, hogy a volt japán kormányfő éppúgy ártatlannak vallja magát, mint római kollégája? Soha egyetlen centet, pontosabban jent vagy lírát sem fogadják el a Lockheed cégtől. Hogy a Herkules szállítógépek, a C—130-asok megvásárlása fejében bármit is kaptak volna? Merő rosszindulat, rágalom! Tanaka Kakuei volt japán miniszterelnök mindezt már a vádlottak padján ismételte el. Mariano Rumor egykori ojasz kormányfő csupán a törvényhozás különbizottsága előtt bizonygatta ártatlanságát. S vele együtt ártatlannak vallotta magát Tanassi és Gui, a két volt hadügyminiszter'. Voltaképpen akkor ki bűnös? Szemernyi igazság tán van is a védekezésben. Elvégre: legalább olyan mértékben felelős a vesztegető, mint a megvesztegetett. S a Lockheed máskülönben aligha lett volna abban a helyzetben, hogy Japánnak, illetve Olaszországnak — folytathatnék a sort Hollandiával is, ahol ugyancsak toronymagas hullámokat kevert a vesztegetési botrány — eladjon a méregdrága óriásszállítógépekből. Katonai szakértők a meg‘- mondhatói, hogy például az olasz hadsereg legfeljebb kockázatos távoli hadjárata során — mondjuk Afrikában vagy Európa Rómától messze eső térségében — lenne képes kihasználni a nagy hatósugarú gépeket. A kérdés persze az, békeidőben mi keresnivalója lehet az olasz légierőnek ilyen tájakon? Keresnivalója csakugyan semmi, ám azoknak, akik a Herkuleseket szállítják, s akik erre megrendelést adnak, annál több. Tanaka állítólag ötszázmillió jent vágott zsebre, „tisztes közvetítői díjként” az üzlet révén. Rumor és a két hadügyminiszter ugyancsak szép summáról szóló csekket kapott, bár minderről hallani sem akarnak. Tanaka a vádlottak padján ül, s Rómában szombaton szavaznak arról, hogy a három gyanúsított ellen megindítsák-e a bűnvádi eljárást. Szó nem érheti a ház elejét: minden úgy történik, mint a mesében, a bűnösnek bűnhődnie kell. És a vesztegetők? Ügy tűnik, rájuk más erkölcsi normák vonatkoznak. Háborítatlanul folytatják, ahol abbahagyták. Netán már az új, a leendő üzletfeleket puhítják. A fontos, hogy a bűnös elnyerje büntetését. A tiszta közéleti morál jegyében. Mondale Párizs vendége Világkörüli útja során tegnap délután Párizsba érkezett Walter Mondale alelnök, aki Carter elnök megbízásából keresi fel az Egyesült Államok legfőbb szövetségeseit. Mondale ma délelőtt tesz látogatást az Elysee-palotában és mintegy három órát tárgyal majd a francia államfővel. A megbeszélések napirendjén diplomáciai források szerint a fejlett ipari országok Giscard d’Estaing által javasolt újabb csúcsértekezlete, a fegyvereladások korlátozása, a nukleáris kísérletek, a Közel-Kelet és a nemzetközi kereskedelem problémája szerepel. Cyrus Vance és Guirin- gaud, az amerikai, illetve a francia külügyminiszter a jövő hónapban külön-külön közel-keleti körútra indul. Giscard d’Estaing és Mondale arra fognak törekedni, hogy összehangolják nézeteiket, amelyek között különben semmiféle lényeges eltérés nem tapasztalható. Végső búcsú Révész Gézától Gyászolók sokasága búcsúztatta mély részvéttel tegnap a Mező Imre úti temető ravatolozójában Révész Gézát a magyar és a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő személyiségét, áldozatkész harcosát, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagját, a sokoldalú közéleti embert, nyugalmazott honvédelmi minisztert, vezérezredest. A koszorúkkal övezett ravatalnál a párt és a kormány, a néphadsereg, a fegyveres erők, valamint politikai és társadalmi életünk képviselői, egykori harcostársai, barátai álltak díszőrséget. A gyászszertartáson a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a kormány, a Honvédelmi és a Külügyminisztérium, a néphadsereg parancsnokai, katonai nevében Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter búcsúzott az eszméhez mindig hű, bátor kommunista forradalmártól. Méltatta a példamutató kommunista harcos életútját, tevékenységét. Hangsúlyozta: amikor megalakult a magyar munkásosztály forradalmi élcsapata, a Kommunisták Magyarországi Pártja, Révész Géza 16 évesen az elsők között lépett a párt soraiba. Odaadóan szolgálta a kommunista eszméket, a magyar nép és a nemzetközi proletáriátus ügyét, első sorokban küzdött a dolgozók hatalma, a Tanácsköztársaság megszilárdításáért, a munkások a dolgozó emberek jobb életéért, az igazságos társadalom megteremtéséért. Sokan, akik tőle személyesen kapták az első indító szót, az eszmei fegyvert, ma is cselekvő részesei társadalmunk építésének — mondta Czinege Lajos, majd emlékeztetett rá, hogy Révész Géza a felszabadulás után a kommunista párt megbízásából egyik szervezője volt az új magyar hadseregnek és rendőrségnek. Politikai és katonai tapasztalatait eredményesen hasznosította a munkásokból és parasztokból lett katonai vezetők felkészítésében. Fáradhatatlanul dolgozott a szocializmus építéséért és védelméért. Mindig következetesen, szilárdan képviselte a párt politikáját. Aktív közéleti munkát végző pártmunkás maradt, cselekvő részese volt közéletünknek nyugdíjasként is. Hat évtizeden át dolgozott, harcolt forradalmi hittel, lelkesedéssel a munkásosztály, a dolgozó nép igaz ügyének szolgálatában — mondotta befejezésül. A Magyar Partizán Szövetség választmánya és országos bizottsága, az egykori magyar fegyveres antifasiszta harcosok nevében Fehér Lajos, a Magyar Partizán Szövetség elnöke búcsúzott a magyar partizán egységek egyik kiemelkedő szervezőjétől és vezetőjétől, a baráttól, harcostárstól. Dr. Tétényi Pál akadémikus az MSZBT alelnöke, a Magyar—Szovjet Baráti Társaság Országos Elnöksége, sokezres tábora nevében idézte fel a katonai, mérnök, diplomata életútját, emberi arcát, helytállását. Révész Gézát a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi sírkertjében katonai tiszteletadással helyezték végső nyugalomra. Hans Georg Wagner biztosítási ügynök - aki gépkocsijában pokolgépes merénylet áldozata lett - valószinűleg egy újfasiszta csoport tagja volt. A bécsi rendőrség lakásán fegyvereket, lőszert, robbanóanyagot és Hitler Adolf életútját ismertető könyvet talált (Telefotó: - KS) Rendörgyilkosság Madridban Négy nappal azután, hogy a spanyolországi antikom- munista apostoli szövetség (AAA) nevű szélsőjobboldali szervezet meggyilkolt öt kommunista ügyvédet, tegnap a spanyol főváros Campa- mento negyedében két rendőr esett a terrorhullám áldozatául. A rendőrök egy bank előtt álltak őrséget, s a hírügynökségek szerint — ismeretlen tettesek egy autóból gépfegyverrel lelőtték őket. A rendőrség később olyan értesítést kapott hogy a merényletet „egy kommandó” hajtotta végre. Az akció része annak a napok óta tartó terrorhullámnak, amellyel a szélső- jobboldal az ország demokratikus átalakulásának igyekszik gátat vetni, és katonai puccsot próbál kierőszakolni. Azok a fegyveresek, akik az öt kommunista jogászt meggyilkolták, különleges amerikai géppisztolyokkal hajtották végre a merényletet. Ezekkel a modern és bonyolult fegyverekkel csak bizonyos külföldi hírszerző Egyiptom Kiutasítottak egy brit újságiröt Tegnap kiutasították Egyiptomból David Hirst brit újságírót, a Guardian egyiptomi tudósítóját. A kiutasítást hivatalosan azzal indokolták, hogy lejárt a vízuma, ö azonban úgy véli, hogy a döntésnek politikai okai vannak: az utóbbi napok zavargásairól beszámoló tudósításaiban ugyanis olyan egyiptomi véleményt ismertetett, amely szerint Dzsihan Szadat, az elnök felesége, jótékonykodási tevékenységét a családi vagyon gyarapítására használta fel. ügynökségek és biztonsági erők rendelkeznek — közölte pénteken megbízható forrásokra hivatkozva a Cifra hírügynökség, hozzátéve, hogy a szóbanforgó „Marietta” nevű géppisztoly Spanyolországban gyakorlatilag ismeretlen. * * « Az Európa Press hírügynökség jelentése szerint felrobbant a spanyol csendőrség egyik járőrkocsija a Madridból dél felé tartó országúton. Az autóban ülő két tiszt életét vesztette. MOSZKVA Vlagyimir Vinogradovot nevezték ki a Szovjetunió te- heráni nagykövetévé. SZÓFIA Todor Zsivkov bolgár államfő tegnap a szófiai Bo- jana kormányrezidencián fogadta Martti Miettunen finn miniszterelnököt. A találkozón mindkét részről hangsúlyozták, hogy alapvető nemzetközi kérdésekben á bolgár és a finn kormány álláspontja megegyezik, vagy közel áll egymáshoz. AMSZTERDAM A választási program kérdéseit vitatja meg a Holland Munkáspárt, a PVDA kongresszusa. A tanácskozáson megfigyelőként több szocialista és kommunista párt képviselői vannak jelen, az MSZMP képviseletében Orbán László, a Központi Bizottság tagja. ATHÉN A görög kormány tegnap kiadott hivatalos közleményében hasznosnak minősítette Makariosz elnök és Denktas, a ciprusi török közösség vezetője Nicosiában csütörtökön megtartott tárgyalásait. Szekér Gyula elutazott Havannából Elutazott a kubai fővárosból dr. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese és az általa vezetett küldöttség, amely részt vett a KGST Végrehajtó Bizottságának Havannában tartott 79. ülésén. A magyar küldöttség ugyancsak részt vett a magyar—kubai gazdasági műszaki-tudományos együttműködési vegyesbizottság dr. Szekér Gyula elnökletével megtartott hatodik ülésszakán. A mágyar miniszterelnökhelyettest Belarmino Castilla miniszterelnök-helyettes a kormányszintű vegyesbizottság kubai elnöke búcsúztatta Havanna repülőterén. Megjelent a kormány több miniszterhelyettese és jelen volt dr. Meruk Vilmos havannai magyar nagykövet. Libanon II békefenntartó erők ellenőrzik a kikötőket Libanonban folytatják az arab országok állam- és kormányfőinek rijadi és kairói tanácskozásain elfogadott határozatok megvalósítását. Újabb lépést jelent, hogy a mintegy harmincezer főnyi arabközi békefenntartó erő csütörtök óta ellenőrzést gyakorol az összes libanoni kikötő felett. A polgárháború során ezeket a földközi-tengeri kikötőket az egymással szembenálló felek őrizték. Az arabközi kontingensek ugyancsak ellenőrzésük alá vonták a Bejrúttól északra, Dara körzetében fekvő olajtárolókat. Libanoni politikai körökben, politikai irányzattól függetlenül, örömmel fogadták Szelim A1 Hossz miniszter- elnöknek a muzulmán vezetőkkel folytatott megbeszélésén tett azon kijelentését, hoev „ő és kormányba ellenzi Libanon felosztását és a nép, valamint a terület egységének megőrzésén fáradozik”. Az utóbbi napokban az izraeli kormány számos fenyegető kijelentést tett azzal kapcsolatban, hogy az arabközi erők bevonultak bizonyos déllibanoni körzetekbe, többek között Nabatijé városába. Bejrútban ezeket a kijelentéseket az ország bel- ügyeibe való beavatkozásnak tekintik. HELSINKI Varsóban május 6 és 11 között rendezik meg a tartós béke építőinek világközgyűlését, — jelentette be tegnap Helsinkiben tartott sajtóértekezletén Romesh Chandra, a Béke-világtanács főtitkára. VARSÓ Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB első titkára befejezve Indiában tett hivatalos látogatását hazaérkezett Varsóba. BUKAREST Manea Manescu. román miniszterelnök meghívására baráti munkalátogatásra Bukarestbe érkezett Piotr Jarosze- wicz, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. LISSZABON A lisszaboni szakszervezeti kongresszus küldöttei tegnap úgy döntöttek, hogy átszervezik az Intersindicalt és „a Portugál Dolgozók Általános Szövetsége — Országos Inter- sindical” néven új központot hoznak létre. Jóváhagyták az átszervezett szövetség alap- szabályzatát is. SALISBURY A rhodesiai hadügyminiszter bejelentette, hogy elrendelik az összes rendelkezésre álló tartalékosok szigorú mozgósítását tekintettel „a gerillaháború további fokozó- ’dására”. PRÁGA Tegnap a prágai Nemzeti Színházban nagygyűlést tartottak a csehszlovák alkotó- művészek képviselői, hogy a művészeti szövetségek tavasszal esedékes kongresszusai előtt kifejezzék készségüket a szocialista kultúra gazdagítására, a CSKP-kong- resszus irányvonalának cselekvő támogatására.