Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-15 / 296. szám
/ SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. december 15. Megnyílt a vietnami pártkongresszus JTt-SSl (Folytatás az 1. oldalról.) gi-műszaki bázisa. Gyors ütemben fejlődött az oktatás és az egészségügy. Kibővült az egészségügyi hálózat, gazdagodott a kulturális, a művészeti élet is. A VDP KB beszámolója a jelentős vívmányok számbavétele után feltárta a népgazdaság gondjait, fogyatékosságait is. Első helyen az anyagi-műszaki bázis gyengeségét említette meg, majd hangoztatta, hogy az Amerika-elle- nes honvédő háborúban aratott győzelmével a vietnami nép történelmének új szakaszához érkezett, amelyben a független és egységes ország előtt egyetlen nagy stratégiai feladat áll: a szocialista forradalom folytatása, a szocializmus felépítése. A beszámoló a továbbiakban hangsúlyozta, hogy a további győzelmek alapfeltétele a proletárdiktatúra állandó erősítése. Alapjában véve mintegy húszéves periódusra van szükség ahhoz, hogy az ország gazdaságának a kisüzemi termelésről a szocialista nagyüzemi gazdálkodásra való áttérését befejezzék. A kollektív tulajdonosi rendszer — szögezte le a KB beszámolója — feltételezi a megfelelő új embertípus kialakulását. Az új szocialista emberben a négyezer éves történelem során megedzett vietnami lélekben és jellemben megtalálható legnemesebb vonások testesülnek meg és kikristályosodva fejlődnek tovább. A beszámoló a továbbiakban arról szólt, hogy a szocialista népgazdaság fejlesztési iránya Vietnamban: a nehézipar elsődleges ésszerű fejlesztése, a mezőgazdaság és a könnyűipar fokozott fejlesztésével együtt. Feladatok 1980-ig A Vietnami népnek 1980-ig az alábbi konkrét feladatokat kell megoldania: Erősíteni kell a párt vezető szerepét, a vezetés hatékonyságát, növelni az élcsapat harci erejét. Az új szakasz politikai feladatai által támasztott igényeknek megfelelően növelni kell a káderek, a párttagok felkészültségét, irányító készségét. Szükséges a proletárdiktatúra államának erősítése, apparátusának tökéletesítése, a központi vezető szervektől az állami szervekig. — Az állami munka hatékonyságának fokozására olyan intézkedéseket kell tennünk — mondotta Le Du- an, — amelyek az államnak mint a nép államának biztonságát szolgálják. Mindezek a nemzetgyűlésnek és a népi hatalom más szerveinek erősödését jelentik. Ennek a törekvésnek a döntő feltétele, hogy a párt vezető szerepét helyesen és hatékonyan biztosítsuk az állam tevékenységében. Ezután az első titkár kifejtette: Fokozni kell a gazdaság helyreállítását és fejlesztését. Az egész ország szocialista építésével összhangban délen is ki kell alakítani, északon pedig tovább tökéletesíteni a szocialista termelési viszonyokat. Erősíteni és javítani kell az irányítást, létre kell hozni a szocialista gazdaság- irányítás új rendszerét. Fel kell lendíteni a kulturális életet, az oktatást, az egészségügyet. Szüntelenül erősíteni kell a honvédelmet, szilárdan fenn kell tartani a politikai biztonságot és a társadalmi rendet, biztosítani kell a forradalmi vívmányok védelmét és fejlesztését. Fokozni kell a diplomáciai tevékenységet, politikai, gazdasági, kulturális, tudományos és technikai téren egyaránt. Növelni kell a VSZK nemzetközi szerepét. Kedvező feltételeket kell teremteni a belső éDítőmunka számára, ugyanakkor eleget kell tenni a nemzetközi kötelezettségeknek. A beszámoló a II. ötéves tervvel kapcsolatban megállapította : Az egész ország erejét magas fokon koncentrálva ugMarjai József rendkívüli és meghatalmazott nagykövet tegnap este' Moszkvában fogadást adott a magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműködési kormányközi bizottság XVIII. ülésszaka alkalmából. A fogadáson jelen volt dr. Szekér Gyula miniszterelnökhelyettes, a bizottság magyar tagozatának elnöke, s a vezetésével Moszkvában tartózkodó magyar - delegáció tagjai. Megjelent M. A. Le- szecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a bizottság szovjet tagozatának elnöke, B. F. Bratcsenko, a Szovjetunió szénbányászati minisztere, L. A. Kosztandov, szovjet vegyipari miniszter, P. F. Lomako színesfémkohászati miniszter, valamint az SZKP Központi Bizottságának és a Szovjetunió külügyminisztériumának vezető beosztású munkatársai. Le Duan, a VDP KB első titkára ismerteti a politikai beszámolót (Telefotó - KS) rásszerű fejlődést kell elérni a mezőgazdaságban, mind a növénytermesztési, mind az állattenyésztési ágazatban. Fel kell lendíteni a halászatot és az erdőgazdálkodást. Fejleszteni kell a könnyű- és az élelmiszeripart, beleértve a kis- és a kézműipart is. Ezzel egyidőben át kell alakítani és ki kell bővíteni a meglévő termelési bázisokat, sürgősen felépíteni néhány új nehézipari létesítményt, főként a gépipar területén. Megfelelő számú munkahelyet kell biztosítani a meglévő társadalmi munkaerő lekötéséhez, a teljes foglalkoztatottsághoz. Ki kell építeni az országos tervezési és gazdaságirányítási rendszert. Le Duan a továbbiakban felvázolta a népgazdaság fejlesztési irányát. Szólt az ellátás jobb megszervezéséről, hangsúlyozva, hogy az elkövetkezendő öt év során biztosítani kell az egész társadalom bőségesebb ellátását. Az ideológiai és kulturális munkával foglalkozó negyedik részben a beszámoló legfontosabb feladatként jelölte meg a polgári gondolkodás elleni harcot, a kispolgári és más nem-proletár szemléletek állandó bírálatát. Különösen fontos, hogy délen megszűnjenek a neokolonia- lista gondolkodás és kultúra befolyása. Gondoskodni kell arról, hogy a marxizmus—le- ninizmus eszméi és a párt politikája hassák át a propagandát és az oktatást. A beszámolónak a szocialista állam építésével foglalkozó ötödik részében Le Duan a tömegek közötti agitá- ciós munkával kapcsolatban megállapította, hogy e feladatok végrehajtására minden területen fejleszteni kell az állami szervek hatékonyságát, elsősorban a gazdaság- irányítást és a szervezői munkát. Tömegek forradalmi tevékenységét tudományosan kell megszervezni és irányítani, s szívós munkával lelkes mozgalommá fejleszteni. Ebben a munkában oroszlánrész jut a tömegszervezeteknek. A nagy nemzeti összefogás a vietnami forradalom győzelmének egyik tényezője. Minél tovább fejlődik a forradalom, annál inkább erősödik a nemzeti egység, amelynek fő jellemvonása a hazafiság és a szocializmus szeretete. Testvéri együttműködés a szocialista országokkal A VDP nemzetközi feladatairól és külpolitikájáról szóló hatodik részben a beszámoló leszögezte, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének, valamint a II. világháborúban a fasizmus felett aratott győzelemnek világtörténelmi jelentőségét. A második világháború óta eltelt 30 év alatt az erőviszonyok nagyot változtak a forradalmi erők javára. A vietnami háború győzelmes befejezése után pedig újabb változások történtek az erőviszonyokban. Ma a békéért folytatott harc olyan stratégiai feladat, amely szorosan kapcsolódik a nemzeti függetlenségért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott harc feladataihoz. Vietnam külpolitikájának alapvető célkitűzéseit elemezve a beszámoló a következőket emelte ki.' A VSZK külpolitikájának alapvető tartalma az, hogy az ország minden lehető módon erősítse és fejlessze a testvéri szocialista országokkal az internacionalizmus szellemében való harci szolidaritását és együttműködését. A testvéri országokkal karöltve, a nemzetközi kommunista és munkásmozgalommal szoros egységben minden lehetséges módon hozzá kell járulni az egység helyreállításához és megszilárdításához. A beszámoló ezen kívül fontos feladatként jelölte meg: Vietnam, valamint a testvéri Laosz és Kambodzsa népei között fennálló különleges viszony mindenoldalú védelmét és fejlesztését; valamint Délkelet-Ázsia, továbbá a más világrészek népei függetlenségi harca támogatását. Le Duan elvtárs a beszámoló hetedik részében a párt vezető erejének és harci szellemének növeléséről szólott. Kiemelte, hogy a VDP azért válhatott ^a vietnami nép forradalmi ügyének vezető erejévé, mert elsajátította a marxizmus—le- ninizmust és azt alkotó módon alkalmazza. A párt — hangsúlyozta a beszámoló — megalakulása óta a forradalmi harc különféle megpróbáltatásai közben is megőrizte sorainak egységét és összeforrottságát. Ennek az értékes hagyománynak folytatása és fejlesztése kifejezi Ho elnök végakaratát: „úgy őrizzük a párt egységét, mint a szemünk világát”. Le Duan ezután a párt gyakorlatában felhalmozott pártépítési tapasztalatokat taglalta, majd így fejezte be a KB beszámolóját: — Az úton, amelyen haladunk, nemcsak sikerek várnak ránk. Nehézségekkel, akadályokkal is számolnunk kell, beleértve a saját gyengeségeinket és hiányosságainkat is. Mi azonban minden eddiginél nagyobb erővel rendelkezünk és magabiztosan tekintünk a jövőbe. A kongresszus által meghozandó határozatok széles távlatokat nyitnak országunk sokoldalú fejlesztésében, minden vietnami ember tehetségének és képességeinek a kibontakoztatásában. A kongresszusi határozatok végrehajtása Vietnam kommunistáinak és az egész vietnami népnek a megtisztelő kötelessége.- Le Duan beszédével végétért a kongresszus első napja. A kongresszus ma folytatja munkáját. VARSÓ A Katowice Vas- és Acélművek ünnepélyes felavatására tegnap az üzembe érkezett Alekszej Koszigin vezette szovjet küldöttség. Az ünnepségen részt vesz Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Henryk Jab- lonski, az Államtanács elnöke és Piotr Jaroszewicz, a minisztertanács elnöke, továbbá a LEMP KB titkárai, miniszterhelyettesek és a kormány tagjai. MOSZKVA Oleg Trojanovszkijt nevezték ki a Szovjetunió új állandó ENSZ-képviselőjé- vé. Az 57 éves politikus fogja képviselni a Szovjetuniót az ENSZ Biztonsági Tanácsában is. Tíojanovsz- kij a szovjet Külügyminisztérium II. távol-keleti osztályát vezette, előzőleg 1967- től 1976. márciusáig a Szovjetunió tokiói nagykövete volt. PRÁGA A tegnap összehívott csehszlovák parlament elé, amelynek ülésén megjelent Gustáv Husák köztársasági elnök, a CSKP főtitkára is, Ljubomir Strougal miniszterelnök beterjesztette a választásokat követően kinevezett új csehszlovák kormány programját. BONN Tegnap délelőtt összeült az október 3-án megválasztott szövetségi gyűlés, a Bundestag. Az ülés kezdete előtt a kormánykoalícióban résztvevő két párt elnöke, Willy Brandt (SPD) és Hans-Dietrich Genscher (FDP) felkereste Walter Scheel köz- társasági elnököt, hogy hivatalosan Helmut Schmidtet javasolja az NSZK új kancellárjává. Kedden a Bundestag elnökének megválasztására került sor. A Bundestag képviselők 346:110 szavazatarányban, 24 tartózkodással Kari Carstens kereszténydemokrata politikust, a CDU—CSU frakcióvezetőjét választották meg a második legmagasabb tisztségre. LONDON Anthony Crosland angol külügyminiszter kedden az alsóházban bejelentette, hogy a Rhodesia jövőjéről tárgyaló genfi konferenciát elnapolják és január 17-én „új alapon” folytatják. OTTAWA A kanadai Statisztikai Hivatal közlése szerint Kanadának 1976. július 1-én 23 143 OOO lakosa volt. BUKAREST A KKP KB meghívására tegnap délelőtt román pártós kormánydelegáció utazott Kínába. Cedenbal Moszkvában Leonyid Brezsnyev mongol kitüntetése Az SZKP Központi Bizottsága meghívására tegnap baráti látogatásra Moszkvába érkezett Jum- zsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának el» ső titkára, a Nagy Népi Hural Elnökségének elnöke. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, tegnap a Kremlben -találkozott Jum- zsagijn Cedenballal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkárával, a Mongol Nagy Népi Hurál Elnökségének elnökével. Leonyid Brezsnyev és Jum- zsagijn Cedenbal kifejezte elégedettségét az SZKP és MNFP, a Szovjetunió és Mongólia közötti széles körű és sokrétű együttműködés fejlődésével. Ezzel összefüggésben méltatták a mongöl párt- és kormányküldöttség nemrég a Szovjetunióban tett látogatása idején létrejött megállapodások és egyezmények eredményes végrehajtásának jelentőségét. A megbeszélésen érintettek több időszerű nemzetközi problémát is. A találkozót meleg, szívélyes légkör és a teljes egyetértés jellemezte. Jumzsagijn Cedenbal, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első titkára, a Mongol Nagy Népi Hural Elnökségének elnöke, tegnap a Kremlben átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek, az SZKP Központi Bizottsága főtitkárának a Mongol Népköztársaság Hőse aranycsillagát és a Szuhe Bator érdemrendet. Leonyid Brezsnyev Mongólia legmagasabb kitüntetéseit a szovjetunióbeli kommunista építésben, a világszocializmus pozícióinak védelmezé- sében és erejének gyarapításában, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom egysége és összeforrottsága erősítésében szerzett kimagasló érdemeiért, az SZKP és az MNFP, a Szovjetunió és Mongólia közötti megbonthatatlan barátság, testvériség és sokoldalú Szoros együttműködés minden módon való erősítésében betöltött kiemelkedő szerepéért, a békéért és a népek biztonságáért vívott harcban kifejtett nagyarányú kezdeményező és gyümölcsöző tevékenységéért kapta. EGK-Miniszteri Tanács Kevés érdemi döntés Nem jutott érdemi megállapodásra a Közös Piac miniszteri tanácsa a párizsi észak—dél konferenciával kapcsolatban. A miniszterek legközelebb január második felében ülnek össze, értesülések szerint ekkor — a nyersolajárak változásának ismeretében — megpróbálják az egységes ajánlat összeállítását. Ugyancsak elmaradt a megállapodás a Földközi-tenger keleti medencéjében lévő arab országok és a Közös Piac pénzügyi tárgyalásai ügyében. Szíria, Jordánia és Egyiptom kevesli az EGK hitelajánlatát, amely a három országnak, öt év alatt körülbelül 230 millió elszámolási egység értékű támogatást nyújtana. % Hírek Bejrűtbúl Az EGK — mint ismeretes — ezen az ülésen véglegesen döntött a 200 mérföldes halászati övezet bevezetéséről. A kilenc külügyminiszter valóságos ultimátumot intézett a Szovjetunióhoz, Lengyelországhoz és az NDK-hoz és hadihajók alkalmazását is kilátásba helyezte arra az esetre, ha más országok halászhajói március 31-et követően folytatják a halfogást az övezethatáron belül. Brüsz- szeli megfigyelők szerint a hangos kijelentések magyarázata az, hogy a Közös Piac ílymódon akarja közvetlen tárgyalásokra kényszeríteni az érdekelt szocialista országokat a brüsszeli bizottsággal. Damaszkuszban befejeződön a palesztinok tanácskozása Tegnap Damaszkuszban befejezte munkáját a Palesztinái Felszabadítási Szervezet központi tanácsának háromnapos ülésszaka. A tanácskozáson az El-Fatah. az El Szaika, a demokratikus népfront Palesztina felszabadításáért. a Népi Harci Front elnevezésű palesztin szervezet képviselői és független palesztin politikusok vettek részt: Az ülésszakon véleményt cseréltek a libanoni válságról, a palesztin egység helyzetéről. Az ülésszakról kiadott közlemény hangsúlyozza a palesztin ellenállási mozgalom és Szíria közötti kapcsolatok fontosságát. Síkraszáll a kapcsolatok további elmélyítése mellett. Bej rútban és az ország más térségeiben az élet mind inkább visszatér a megszokott kerékvágásba. Folytatódik a megrongálódott elektromos távvezetékek kijavítása, megindult az üzemanyagszállítás, egyes városokban újból működik a távfűtés több állami intézmény, hazai és külföldi bank felújította munkáját. Ma: népszavazás Spanyolországban A spanyol kormány mára a szavazóurnák elá szólította az ország csak-* nem 23 millió választópolgárát, hogy döntsenek a kormányzat által kezdeményezett politikai reform- programról. A hatóságok a népszavazás napjára tanítási szünetet rendeltek el és négyórás szabad időt mindazoknak a dolgozóknak, akik igazolják, hogy részt vesznek a népszavazáson. A szavazás előestéjén, tegnap véget ért a kormány meglehetősen harsány és latinosán színes propaganda- kampánya, amelyre csillagászati összegeket költött. A kormány az’ elmúlt hetekben minden hatásos reklámfogást igénybe véve próbálta rábírni a spanyolokat program-tervezetének elfogadására. A hatalmas plakátokon ezernyi röpcédulán, valamint a lapokban elhelyezett fizetett hirdetéseken kívül a rádió és a televízió segítségével igyekeztek befolyásolni a referendum kimenetelét. Bár a televízióban néhány szélsőjobboldali, sőt mérsékelt ellenzéki politikus is szót kapott, a kampány utolsó napjaiban kizárólag a kormány álláspontját támogató személyiségeknek biztosítottak széles körű nyilvánosságot.