Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-14 / 295. szám
4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. december 14. Ötletek — szállításhoz Nemcsak nálunk, hanem a világon szinte mindenütt a terrnénybetókarítás a növénytermesztés egyik legnagyobb erőpróbája, annak ellenére, hogy ezen a téren is rohamos fejlődést tapasztalhattunk az elmúlt évtizedekben. Éppen ezért igyekeznek mind újabb és újabb hatékonyságfokozó, az emberi munkát könnyítő eljárásokat találni, illetve kidolgozni a betakarítás különböző munkaműveleteinél. Közülük az egyik legfi- gyelemre méltóbb, az a legutóbbi gépkiállításokon feltűnt, pótkocsikon végzett módosítás, amelynek a lényege, hogy a hagyományos kerekek mellett félifújhiaitó hengeres műainyagtömlőt is felszerelnek. Ez a kocsi mögé, csuklós karokkal felerősített tömlő cserélhető védő- burkolatú, és a vontató traktor kompresszorával a traktorvezető a vezetőülésből szükséges esetben 0,2—0,3 atmoszféra nyomással felfújhatja. Ezáltal átveszi a nehéz pótkocsii súlyának egy részét, ami megakadályozza a kocsi mély besüppedését a talajba. A tervezők a szerkezet tökéletesítése során az ilyen hordozó hengereket hajtó hengerekké kívánják átalakítani. Az évek óta fejlesztés alatt álló légpárnás járművek közül újabban az olyan szállítójárműnek jósolnak naigy jövőt, amely nemcsak két tengelyhidú, négy kerék hajtással. hanem légpárnával is rendelkezik. Ez az akár teher- autószerű jármű, normális útviszonyoknál a szokásos módon halad a kerekein. Nehéz terepen, minit vízzel elönöttt, vagy elárasztott területrészeken. sáros utakon, laza homoktalajon, az alváza alá szeréit ventillátor üzembehélyezósével előállított légpárnával, csökkenteni lehetne a kerekekre nehezedő nyomást, az összes súly 20—50%-val. Végső esetben kizárólag légpárnával. a kerekek használata nélkül is haladhat, de természetesen ilyenkor kisebb súlyú rakománnyal, a szokásosnál lassabban és úgy, hogy vonóerőkifejtésre ne legyen szükség. A meglévő traktoroknál a kerekek kapaszkodóké-' pességének növelésében, a munkagépek, illetve pótkocsik kapcsotószerfcezetéhez csatlakozó szabályozó hidraulikák előnyös hatása már a hazai szakembereknek is ismerős. Ezeket újabban — kiegészítő kar segítségével — a kéttengelyes pótkocsik vontatásakor is hasznosítják a traktortengely járulékos terhelésére, ami csökkenti az elfcaparás, a megcsúszás mértékét. Ugyancsak kezd elterjedni napjainkban a kétkerékkap- csoló berendezések használata, amit a fontosabb trak- tortípusakhoz többféle kivitelben gyártanak. Ezekkel percek alatt felcsatolható az eredeti kerék mellé a második kerék, a talajnyomás csökkentése, vagyis a jobb kapaszkodás érdekében. Alkalmazásával a vonóerő hatékonysága ötven százalékkal! is nölvelhető. A hasonló célból korábban általánosan ajánlott rácskerekiek helyett kialakítottak a felületegységre eső nyomás és a kerékcsúszás csökkentésében Semmivel sem kevésbé hatékony gumikapaszlkodó- kat. melyeik a traktorkerekeikre felszerelhetek. A betakarításnál a terményeknek nemcsak a vízszintes irányú továbbítása, hanem a függőleges irányú mozgatása, vagyis a fej és lerakása is sok gondot okoz. Ebben különösen a gépekkel emelhető (kiülönlböző méretű tartályok, a konténerek jelenthetnek sok segítséget. Ezek közül a merevfialúak, vagyis az aiaktartók akkor lehetnek több esetben is a legelőnyösebbek, ha nemcsak földre, hanem lábakra, mégpedig a saját, lehajtható tairtólábukra leállíthatók úgy, hogy utána egyszerűen ki- gurulhiat alóluk a szállító jármű. Készíthetnek háló- konténereket is, amelyek az egyik legfontosabb termény, a burgonya gyűjtésére, mozgatására javasolhatók elsősorban. Ezenkívül más olyan terménynél is, amelyek károsodás nélkül „kifolyatha- tók”, az alsó ürítőnyílással ellátott konténerek használhatók a legelőnyösebben. Amennyiben ezek szállítására változatlanul a hagyományos pótkocsikat használják, egy ötletes megoldás segítségével ezekből is egyszerűen kiürithetők. A gyűjtőhelynél a terménynyel teli pótkocsi ürítéssel ellenkező oldalon lévő kerekeit alátét bakokra futtatják fel, amelyek féloldalasán megemelik a pótkocsit, és így a nem 'billenthető rakb- dófeiülietű pótkocsiból is „kifolyhat” a termény az óvatos oldalnyi tádkor. II sokoldalú galamb A velencei Szent Márk téren. a londoni Trafalgar téren, Moszkvában, Hamburgban, Berlinben, Párizsban, Budapesten és még sok má3 nagyvárosban galambok ezrei élnek. Sokan íéltő gonddal etetik őket, sokakat pedig bosszant kellemetlenkedésük. Lepiszkitják a falakat, a járdákat, betegséget terjeszthetnek. Előfordulnak mindenütt a galambok, északtól délig, de még magányos szigeteken is megtalálhatók. Egyesek az erdős tájakat szeretik, mások a talajon laknak, vagy meredek sziklafalakon. Több galambfaj az ember közelségébe, a nagyvárosokba szokott, mert ott egészen jól meg tud élni, és a vadászok elől biztonságban érezhetik magukat. Egyesek párosán élnek, mások időnként hatalmas csapatokba verődnek. Csaknem valamennyi galambfaj jó és gyors repülő, vannak közöttük vonulók is. Tenyésztésük során válto- zátos és furcsa alkatú fajtáik alakultak ki. A díszgalamboknak a tollazata különös, de számos fajtájuknak a tenyésztés során még a csontozata is átalakult, pl. a karcsú, hosszú nyakú bukó galamboknak, vagy a rövid szárnyú máltai galamboknak. Olyan galambok is vannak, amelyek örökletes sajátságok folytán, bukfencet vetnek a levegőben; ilyen pl. a bukó galamb. Különös teljesítményre képesek a postagalambok; repülési sebességük eléri a 130—150 km-t óránként és nagy távolságból, idegen tájakról is hazatalálnak. Érdekes, hogy a múlt század elején az első légi fényképezést is galambbal hajtották végre. A madár lábaira kamerát szereltek. Ezt a kamerát mutatták be egy Norvégiában nemrég nyílt fotómúzeumban. A múzeumban igen értékes régi kamerák láthatók, érdekes kép- gyűjtemény és a világ legnagyobb fényképészeti könyvtára. A fémfelületek vegyi keielé- sénél, galva-1 nizálásánál képződő szennyvizeket, csak akkor szabad kibocsátani, ha azok káros anyag- tartalma az engedélyezett mértéket nem lépi túl. Ehhez rendszerint méregtelenítő berendezéseket és eljárásokat alkalmaznak. Az átfolyó berendezéseknél ilyen látható a képen - a szükséges semlegesítő anyagokat automatika adja hozzá a szennyvízhez, annak megfelelően, amint erre az érzékelőktől „parancsot köp" II mai kor a földönjáróké A mai kor a földönjáróké. Nem, nem a földhöz ragad- také, és nem is az óvatosaké, hanem a közösség céljaiért következetesen harcolóké. A gondolat a debreceni Agrártudományi Egyetem mezőtúri főiskolai karának igazgatói szobájában fogalmazódott meg. Igaz. ekkor már vége felé jártunk dr. Patkós István kandidátussal a beszélgetésnek. — Négy évvel ezelőtt nevezték ki igazgatónak. A felsőfokú technikumból akkor főiskola lett. tehát egy újjászületésnél bábáskodott. — Méghozzá egy hosszú vajúdással járó újjászületésnél. Azelőtt felsőfokú technikusokat képeztek Mezőtúron, műhelyvezetőket, a főiskola pedig üzemmérnököket, állattenyésztési telepek, gépüzemek és más ágazatok műszaki vezetőit indítja el a pályán. Érthető, a váltáskor mindent újra kellett fogalmazni. Senkit sem akarok bántani, de azelőtt egy oktató tisztességgel leadta a tananyagot, akkor felvette a fizetését. Azt nyújtotta, amit vártak tőle. Korábban kevésbé kívánták meg, hogy a hallgatók naprakész „emészthető”, önálló tananyagot kap. janak. Amikor eljöttem, már az első megbeszélésen azt mondtam, más kell, több. Mert attól még semmi sem változott, hogy a cégtáblát főiskolaira cserélték . .. Persze vitáztunk is. Néhányan amellett kardoskodtak, hogy elég a megjelent tanulmányok ismerete, annál több nem kell az oktatónak. Én viszont kitartottam az elképzelésem mellett; ahhoz, hogy mások kutatásait megérthesse az ember, önmagának is új feladatok megoldásán kell törnie a fejét. Az érveimet elfogadták, de csak azután jött a neheze. Mezőtúron ugyanis régen kutatómunka nem folyt, hagyományok nélkül fogtunk hozzá. Nemcsak hagyományok nélkül, hanem hiányos felszereléssel és műszerekkel. Az eredmény? Négy év alatt négyen szerezték meg a doktori címet, öten pedig már elkészítették a disszertációjukat. Két fiatal oktatónk pedig a kandidátusi cím megszerzésére készül ... KEMÉNY SZAVAK — Ügy tűnik a szavaiból, hogy a megszokással is felvette a harcot... — Nem az én harcomat vívtam, hanem 250—270 nappali és 80—90 levelező hallgató érdekeiét. Azt akartuk, hogy jól felkészülten búcsúzzanak az iskolától és induljanak el a pályán. Ezért világosan és egyértelműen szakosítottuk az oktatói munkát. Ma már nyugodtan megkövetelhetjük, hogy az elektrotechnika oktatójánál ebben az intézetben „okosabb” elektrotechnikus senki sem legyen, hiszen senkinek sem adatott meg, hogy annyit foglalkozzon a témával, mint éppen ő. Azt akartam, s azt hiszem, végül sikerült is elérnem, hogy a tanárok a maguk és a főiskola jövőjét tisztás lássák. Érezzék, érdemes dolgozni, kutatni, publikálni. Mindenki tudja, hogy a munkájával nem tesz másnak szívességet s az intézetnek sem hoz áldozatot. Egyszerűen csak dolgozni kell, becsülettel... — Kemények a szavak, de legalább egyértelműek. — Lehet, hogy így> van. De meghallgatok mindenkit, segítek az ügyes-bajos dolgokban is, hozzátéve azt, hogy lelkizéssel a tetteket nem lehet pótolni. És ha netán kemények is voltak a szavak, nem maradtak hatástalanok. Ma már az oktatókkal, a tananyaggal semmi gondunk, s több időt szentelhetünk a gyakorlatnak. A gyakorlatnak, amiből a főiskola három év alatt többet ad, mint az egyetem öt év alatt. Félreértés ne essék, nem BEMUTATJUK DR. PATKÓS ISTVÁNT akarunk mi jó maróst, esztergályost faragni a hallgatóból, az a szakmunkásképző feladata. De az üzemmérnöknek, ha például elromlik a fejőgép. világosan meg kell mondania, hogy a szerelő hol és hogyan kezdjen a javításhoz. Persze a megismeréshez gépek kellenek, amit tanulmányozhatnak a hallgatók. Ma viszont annyi a mezőgazdasági berendezés, és olyan drágák is. hogy a vásárlásra a költségvetésből nem futná. Egyetlen lehetőségünk maradt: „ráépülünk” a termelő üzemekre úgy, hogy az állami gazdaságnak és a téesznek is megéri az együttműködést. — Általában a felső oktatásban, valamint a tudományos kutatómunkában is gondot jelent az elméleti eredmények gyakorlati hasznosítása. Ügy tűnik, itt Mezőtúron sikerült megtalálni a kérdésre a helyes választ. — Régi igazság, hogy a tudomány még ideig-óráig elviseli a „beporosodott” elméletet. a termelő üzem viszont azonnal kilöki magából. Mondják, hogy a pudding próbája, hogy meg- eszik-e. Nos, az oktatás, az elmélet próbája pedig, hogy a kidolgozott elképzelést hasznosítja-e a mezőgazdaság, vagy sem ... Összesen tizenhárom téesszel és állami gazdasággal tartjuk a kapcsolatot. Segítenek a gyakorlati oktatásban, és hasznot húznak ők is. Az állattartásra, a gépbeszerzésre új megoldásokat, tanácsokat kapnak tőlünk, és gyakran első kipróbálói és hasznosítói a tanszékek kutatómunkáinak Tényleg csak a példa kedvéért: az elmúlt években mi dolgoztuk ki a héki cukorrépa-, a tiszaföldvári gabona- és a szarvasi rizs- termesztési rendszerek gépesítését. A másik oldalról az oktatók a gazdaságoktól megbízásokat kapnak, külön munkát, ami nemcsak szakmai sikert jelent, hanem jövedelmet is. Egyedülálló megoldásként az országban elértük, hogy minden tanársegéd és adjunktus kétévenként a harminchat nap évi szabadságból két hetet az általunk kijelölt üzemben tölt el. Meggyőződésem ugyanis, hogy nincs a világon olyan könyvtár, amely ilyen rövid idő alatt annyi ismeretet adna, mint az üzem. A gazdaságban az élet az elméletről minden felesleges sallangot leszaggat! Nem titok, azelőtt jó néhányan ágáltak ,a kéthetes gyakorlat ellen. Most meg a bővítését kérik ... AKI ÁT MOND... — Ha jól tudom, még egy országosan egyedülálló példával, a tanüzemmel dicsekedhetnek ... — Az üzem is az oktatást szolgálja, .amellett, hogy a munkájával eltartja önmagát. Szolnok megyében mi látjuk el a mezőgazdasági gépek garanciális javítását, negyven szerelővel és húsz gépkocsival. Természetes, hogy a garancia mindig a legmodernebb gépekre szól, s a hallgatók a hetesi gyakorlati oktatás keretében a szerelőkkel együtt járják a megyét, néha az országot. Ismerkednek a legújabb technikával. Még egy segítséget' kapunk: az AGROTRÖSZT, amikor egy új gépet megvásárol Magyarországnak, hozzánk küldi az első berendezéseket, s a tanulók már megismerkedhetnek azokkal a gépekkel, amelyeket a mezőgazdaságban csak később fognak munkára. A sokarcú tanüzem bemutatásához tartozik, hogy itt hasznosítjuk részben a kutatási eredményeket, s az oktatók az elképzeléseiket rövid időn belül már megvalósítva láthatják viszont. — Kevés embernek adatik meg az életben, hogy négy év alatt ilyen sok elképzelését ültethesse át a gyakorlatba. Bár hallottam, „fizet érte” hiszen naponta 14—16 órát dolgozik, két műszakot ... — Amikor először tárgyaltak velem, azt hittem egy kialakult intézetbe kerülök igazgatónak. Kutató voltam, nem pedig vezető. És amikor lejötem Mezőtúrra, azt is elhatároztam. hogy a tudományos munkámból semmit sem adok fel. Semmit, hiszen az igazgatókat meghatározottan három évre nevezik ki, és gondolnom kell arra, mi lesz azután, ha egyszer lejár a „mandátum”. Nagy a teher, néha már azt kérdezem magamtól, hogy nem túl sok. amit vállaltam? A választ érzem, sok, de a mérleg másik serpenyőjében sokat nyom a latba, hogy négy év alatt kialakult az intézet élete. Meg aztán az is igaz. aki át mond. az mondjon bét is, és ne nyavajogjon. hogy nem bírja a terhet. Jelenleg is kandidátusi disszertációkat véleményezek, kormányszintű kutatási célprogramot fogok össze, ebből a szobából koordinálva egy országos munkát. A négy év alatt azért futotta még az erőmből két könyvre is. Társszerzőkkel írtuk a gépifejés technológiáját, s most került nyomdába a szarvasmarhatartás gépesítéséről készült mű. A gödöllői Gépkísérleti Intézet munkájában is részt veszek, ami aifféle ..kényszercsatorna”. Kötelezettség a kutatómunkára, hogy a bürokrácia még csak véletlenül se vigyen el rossz irányba ... CSAK A TUDÓS... — Azért makacsul visszatérnék a kérdésre: nem sok a munkája? — Nézze, tény, hogy a családtól vettem el az időt, és vitathatatlan többet igényelnének az apából a gyerekek. De az ember a szakmai fejlődéséből nem adhat fel semmit. önmagával szemben sem. Ráadásul a minősítésemben megszabták, hogy meg kell írnom a nagy doktori disszertációt, méghozzá három-négy éven belül. A szarvasmarha tartása a témám, hihetetlenül izgalmas, és a gyakorlatban is nagy vitákat kavaró terület, s negyvenhárom évesen még nagyon^ sok mindent mondhatok az évek alatt felhalmozódott információs, kutatási anyag nyomán. — Munkájáról beszéltünk, amin keresztül talán legjobban megismerhető az ember. A beszélgetés végére csak néhány kérdés maradt. Az egyik: határozottnak tartja magát? — Igen. sőt gyakran már katonás természetűnek. S ha valakit meg kell szidnom, inkább várok, ha nem vagyok biztos szavaim hatásában ... — Félt már? — Nem. Igaz, minden „mérkőzésre”, amikor mérkőzést kell vívni, kétszeresen felkészülök. — Vezetőként biztonságban érzi magát? — Igen. az elvégzett munka biztonságában. Persze az is igaz, hogy bárhol és bármikor beosztottként is el tudom magam képzelni. Mert üljön akárhol az ember, végeredményben csakis önmaga tudására támaszkodhat... Ezekkel a szavakkal búcsúztunk dr. Patkós Istvántól, a főiskolai kar igazgatójától, a megyei pártbizottság és több tudományos bizottság tagjától, vezetőjétől. S minden különösebb summá- zat helyett egy gondolat, amivel az írást kezdtük: a mai kor a földön járó emberé ... Mélykúti Attila
