Szolnok Megyei Néplap, 1976. december (27. évfolyam, 284-309. szám)
1976-12-09 / 291. szám
1976. december 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A kistermelők biztonságáért Tanácskozás Szolnokon az állattenyésztésről Az ötödik ötéves terv rrne- zőgazdlaságfejlesztési célkitűzéseinek megvalósításában a nagyüzemi mezőgazdaság méHett fontc« szerep hárul a kistermelőkre, a háztáji ég kisegítő gazdaságokra — hangoztatták tegnap Szolnokon az e témával fog- Mikazó országos sertéstenyésztési tanácskozáson. A továbbiakban azt is elmondották, hogy az elmúlt évben a mezőgazdasági termelés 37 saázaiékát a háztáji gazdaságok állították elő, a mezőgazdásági termékek exportjához mintegy kilencven—százmillió dollár értékű áruval járultak hozzá. Az őszi betakarítás és talajművelés befejezése után a téli hónapokban országosan mintegy 20—30 ezer traktoros „szabadul fel.” Téli foglalkoztatásuk visszatérő gondja a mezőgazdasági üzemeknek. A szolnoki Mezőgép Vállalat .lehetőséget teremtett a működési területén dolgozó traktorosak egy részének téli foglalkoztatósára. A vállalatnál november közeliétől február közepéig tart a Diesel-motorok javításának csúcsidőszaka, amikor kétezer motort újítanak fed. Ehhez a feladathoz ilyenkor kevés a munkaerő, ezért öt évre szóló időszakos foglalkoztatási szerződést kötöttek négy környékbeli gazdasággal, a jászíkisőri Lenin, a jászaüsószentgyöngyi A sertéshús 53 százalékát a baromfi 46 százalékát, a zöldség és a gyümölcs felét adták a kistermelők. Fontos népgazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a kisáruterme- lést a jövőben továbbfejlesszék. Az állam újabb intézkedéseivel arra törekszik, hogy hosszabb távú termelési és értékesítési biztonságot teremtsen. Szükségszerű, hogy az érdekelt állami vállalatok, áfészek a mezőgazdasági nagyüzemek több évre szóló szerződéses rendszert alakítanak ki. A (kistermelők tevékenységét illesszék be a nagyüzemiek termelési és értékesítési folyamatába. Petőfi, a besenyszögi Kossuth és a tószegi Petőfi Tsz-el. A szerződés szerint a tavasai munkák nyitányáig 120 tsz-traktorost foglalkoztatnák a gépműhelyekben. A kezdeményezés mindkét fél számálra előnyös. A vállllalát pótolja laiz időszakos mun-' kaerőhiányt, a tsz-tagok pedig a jól felszerelt műhelyekben. megismerik a szakma fortélyait, felkészülhetnék a mlagasiabbi szintű gépszerelői munkára, amit a tsz-be való visszatérés után is kamatoztathatnak. A traktorosok teljesítményibérben dolgoznak és részesülnek azokban a szociális javakban is, amelyek a vállalat dolgozóit megilletik. Idegenforgalmunk helyzetéről Szúrd! István sajtótájékoztatója Idegenforgalmunk helyzetéről, feladatairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Szurdi István az Országos Idegen- forgalmi Tanács elnöke, az ÓIT tanácstermében. Mint elmondta, az idei év különösen kedvezően alakult, 1976 első tíz hónapjában csaknem 9 millió külföldi látogatott az országba, 4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A legtöbben az elmúlt évekhez hasonlóan Csehszlovákiáoól és Jugoszláviából, illetve Ausztriából és az NSZK-ból jöttek. Némileg visszaesett az olasz forgalom, de növekedett a lengyel turisták száma. Október végéig megközelítően annyi ■ magyar állampolgár utazott külföldre, mint tavaly az egész év során, 3,3 millió. Az idén jelentősen bővült a szállodai kapacitás is, 1050 szállodai férőhely létesült, többek között a Hévízi Termálhotelt, az Avar szállót Mátrafüreden és a Pannónia szállót Pécsen adták át az idegenforgalomnak. Tudományos ülés orvosoknak Tegnap délutáni Szota.0- iköin a megyei tanács Heté- nyi Géza kórházában orvosi tudományos ülést rendezték. A halt előadásból álló szakmai (konferenioián a gyakorló orvosok legújabb meglfigyelé- seiiről1, gyógyítási szempontból tanulságos káreseteikről, valamint szervezéstudományi kérdésekről volt szó. A tegnapi tudományos üléslt dr. Pintér Sándor gyermekgyógyász, az orvostudományok kandidátusa vezette. Traktorosok a Mezőgép Vállalat műhelyeiben Látszólag épp olyan mint a többi. De csak eresszék bele a földbe, máris kitűnik, mire képes. Hatalmas táblákat ró tele apró rögös „írással” — s ezzel tulajdonképpen már el is kezdődött. . . Egy eke története Úiiták Mezőtúrról ti szántani, még a szibériai fagy sem bírna ei ekkora 'hantákkal — • mondogatták. És tulajdonképpen igazuk volt, mert sokszor négy-öt elmunkálás kellett a magágyhoz. El is határoztam magamban: ne legyen Pályi Sándor a nevem, vegyenek le a K—700-as traktorról, ha én ezen nem változtatok! De hogyan? — Mindig tudtam, hogy irgalmatlanul nehéz fekete föld a miénk, viszont, hogy mennyire az, erre csak akkor jöttem rá, amikor a Törökszentmiklósi Állami Gazdaságban segítettünk szántani. Az ottani talaj a miénkhez képest... Mint a puha szalonna, úgy ment benne az eke, szinte repült... Szóval ott jött az a gondolatom, hogy mi lenne, ha keskenyebb, de a vázra sűrűbben elhelyezett elkefejekkel dolgoznánk. Ahogy hazajöttem, szóltam is Dorogi Ferencnek, a gépműhely vezetőjének, — Jónak ta- J*** fjjk talmin Pályi 11BÍ _ M Sándor ötle- B» * i tét. hiszen így-ÉP ■ a fogáson- ^énti széles- ség megma- | rád és még- HhH 'is apróbbra törhetjük a talajt Ráadásul a csökkenő felülettel az ellenállás is kisebb lesz, kevésbé, terheli az anyagot, és ezzel növelhetjük a szántási sebességet. Emelkedik a teljesítmény, s mivel gyorsabban halad az eke, messzebbre dobja a földet — még a talaj is jobban szellőzik, és ez a mi szikes földjeinknek csak használ. Gondoltam, ha Bíró István üzemelésvezető áldását adja rá, hamar összehozzuk a gépet. — Mivel, minit mindenütt, ebben a gazdaságban is az a cél, hogy a költségeik ne fel- ^ felé. hanem | lefelé menjenek — engem sem kélileitt sokáig győzködni — mondja Bíró István. — A selejtezett gépekről kikerült annyi alkatrész, amennyi nekünk kellett, az NDK-ban készült ekefejek sem hiányoztak, most már csak egy olyan embert kerestünk, aki az egészet „kiszabja” és összerakja. Ez a hegesztő Demeter János volt. — No ez csak félig igaz — szólal mag Demeter János —, mert egyedül, a többiek nélkül nem boldogultam volna... Minden eszközről olyan alkatrészt szedtünk le, amelyet hiába „evett a föld”, jól bírta az időt. Aztán amikor az első eke kész lett — mert azóta már a másik K—700-asunkhoz is eszkábál- tunk egyet —, sáros, fagyos földben megnéztük, hogy mit tud. Állta a próbát! — Méghozzá nagyon jól — állapítja meg Mikes Bálint gépesítési főmérnök, a Mezőtúri Állami Gazdaság újítási előadója. — Szántás közben nem öt-hat, hanem kilenctíz kilométeres sebességgel vontatható, s így a hagyományoshoz viszonyítva teljesítménye 8—9 hektárról 13—14 hektárra nőtt. Az apró rögös szántás lecsökkenti a későbbi elmunkálások számát, és további előnye, hogy tavasztól mostanáig, ameddig dolgozott, hektáronként átlagosan, 3 literrel kevesebb üzemanyagot fogyasztott az „eléje kötött” K—700-as.. . Nem csodálom, hogy már több gazdaság is érdeklődött az eke iránt. Braun Ágoston (Fotó: MG) A SZÓ EREJÉVEL Űjszász. Hatezerhétszáz lakosú község, közel Szolnokhoz. Az itt lakók úgy tartják: ha valahol szemléletesen bemutatható, hogy mennyit változott az életünk az utóbbi három évtizedben, akkor erre ez a település a legalkalmasabb. — Mindig két fontos célt követtünk: virágzóvá tenni Üjszász gazdasági életét, változtatni az emberek élet- és gondolkodásmódján — magyarázza Nagy László, a községi pártbizottság titkára. Egy nyelven beszélünk — Igen, én vagyok a községi titkár helyettese és itt a téeszbén az alapszervezet titkára — mondja Barta Imre. míg letelepszünk egy kis eszmecserére szépen berendezett irodájában. — Szövetkezetünk elnöke pedig tagja alapszervezetünk vezetőségének. Így aztán egy nyelven beszélünk. Nem is gondolja, milyen sokat számit ez egy ilyen településen, ahol nyitott könyv egymás előtt az emberek élete. — Persze a vezetőségi tagság önmagában még kevés... — Ez igaz. De a községi párt-végrehajtóbizottság rendszeresen, évenként többször is tárgyal gazdaságpolitikai jellegű témákat, feladatot szab, beszámoltat. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy egyformán értelmezzük a központi határozatokat, hogy azokat a mi, ' helyi viszonyainkra alkalmazva döntsünk a soron levő feladatokról, azok végrehajtásának szervezéséről, az ellenőrzés módjáról. — Mondana erre példát? — Hát... a növényeinket már rendszerben termesztjük, de fejleszteni kellett az állattenyésztést is. Először a pártvezetőség tárgyalt arról, hogy 40 ezerre kell növelnünk a baromfiállományt és 500- ra a tehénlétszámot. Ilyen nagy gazdaság, amelyik egy évben már több mint 130 millió forint értéket termel, nem lehet meg szakemberek nélkül. Ipari jelleg — És van sok belőlük? — Hány is — gondolkodik el Barta Imre. — Legutóbb négyszázhúsz emberre csináltunk zárszámadást, de közülük a régi értelemben vett gyalogmunkás csak huszonnyolc. Hetvenen időszaki munkások, százhúszan az állattenyésztésben, ugyaneny- nyien a gépészetben dolgoznak. Aztán ott van az építőbrigád. Agrárszakemberünk negyvenkettő van. Hiába, a mezőgazdaság nálunk már ipari jelleget öltött. Az iparszerű termelésre a szükség is rákényszerített minket. Az öregek egyre kevesebb munkát birtak. A fiatalabbak meg folyton azt emlegették: mi dolgozunk szombat-vasárnap. a Tápióban meg horgásznak a munkások. Elmegyünk inkább az iparba dolgozni. Tudja mennyi meggyőző szó személyes példa- mutatás kellett akkoriban, hogy az emberek a helyükön maradjanak? Amikor azt mondták: ha nincsenek jobb munkakörülmények, adjatok több pénzt. És mi azt mondtuk: az sincs elvtársak! Éjszakába nyúltak a tervezge- tések: hogyan fejlesszük tovább a szövetkezetét ? A kommunisták feladatul kapták: beszéljenek az emberekkel. Könnyebb lesz a munka, több a pénz. de ahhoz mindenkinek jobban kell dolgoznia és tanulnia is, mert a gép nem tűri a képzetlen embert. Mit mondjak? Minden évben húszán—harmincán vettek részt szakmai oktatáson, több mint húszán tanulnak most a szakmunkások szakközépiskolájában. De mi is álltuk a szavunkat. Sok a fiatal nálunk, a dolgozó tagok mintegy negyven százaléka harminc éven aluli, ök már inkább csak munkahelynek tekintik a szövetkezetét, ahol ledolgozzák a munkaidőt, és ahol tisztességes fizetést kapnak. Ipari munkásnak tartják magukat. De olyanok az igényeik is. És ehhez nekünk is változtatni kellett a szemléletünkön. — Hogyan? — Minden kommunistának tudomásul kellett vennie, hogy ma már kevés a hűségnyilatkozat a párt politikája mellett. Nekünk is tanulnunk kellett, képezni magunkat és nemcsak politikailag, szakmailag is. Egy ilyen településen ahol mindenki ismeri egymást, a személyes példamutatás minden hűség- nyilatkozatnál többet ér. Sajátos helyzetben Betonjárda húzódik végig az utcákon, mellettük gőgös, büszke házak sorakoznak egymás után. És a masszív, földszintes épületek között egyre több az emeletes, a többszintes társasház. A régi házak kétharmadát lebontották Újszászon, új falu épült a helyükön. — Sajátos helyzetben vagyunk — mondja Nagy József tanácselnök. — A munkaképes korú lakosságból csak négyszáz dolgozik a mezőgazdaságbari, az iparban 1600. a vasútnál, meg másutt több mint ezer ember keresi a kenyerét. Közülük kétezren naponta ingáznak. És amit a városban látnak, azt elvárják, hogy a saját községükben is meg legyen. Szép, összkomfortos ház. esetleg emeletes kocsi, üdülőtelek. -És ehhez kell az út, a járda, a víz. — Mennyi az évi községfejlesztésük? — Negyedmillió forint. A községi pártbizottság mellett létrehoztunk egy koordinációsbizottságot: közösen döntünk ott abban, hogy ezt a kis pénzt mire költjük és mihez kérünk támogatást a munkahelyektől, a lakosságtól. És eddig nem kértünk hiába. Tavaly csaknem 5 millió forint volt nálunk a társadalmi munka értéke. Az emberek ma már tudják: nagy erő a közösség. Az idén mi lesz? Az biztos, annyi nem mint tavaly volt. Pedig mennyi minden kellene, te jó ég. A vízellátást tíz éve nem tudjuk megnyugtatóan biztosítani. A közművelődési intézményeink, az óvoda, az iskolák állapota messze elmarad a követelményektől, pedig milyen sokat segítettek már eddig is a szocialista brigádok. Régi gondunk a közétkeztetés megoldása. A téesznek van rá másfél milliója, de ez kevés, mert legalább hatszázan akarnak naponta előfizetéses ebédet enni. Az az igazság hogy a sok eredmény ellenére a közös beruházásokban nem léptünk úgy előre, ahogyan kellett volna. Mennyi minden... A községi pártbizottság titkárának irodájában ülök. Elmondom mennyire tetszett az iskolák melletti játszóterek, az új áruház, amit az áfész épített, igaz, az áru- választék nagyobb is, jobb is lehetne. — Pedig az idén nehezebb volt versenyezni a megyei tanács díjáért, mert az új gazdasági szabályzók megnehezítették a szövetkezeteknek is, a vállalatoknak is a segítségnyújtást. És mi eddig nagyon sokat köszönhettünk nekik. A megyei verseny első díja a mi kategóriánkban 750 ezer forint. Mennyi mindent lehetne abból csinálni — ábrándozik el egy pillanatra Nagy László. Felötlik bennem amit Nász Imre, az általános iskola igazgatója mondott, amikor találkoztunk. Meg kellene oldani a művelődési ház központi fűtését, mert a nagyterem nagyon alkalmas lenne napközben arra, hogy ott tartsák a tornaórákat. Akkor többször lehetne ott színházi előadás is, művészmunkás találkozó hisz ezeknek eddig mindig nagy sikerük volt. És akkor talán eredményesebben működhetne a bejáró dolgozók klubja is... Bár... A munka mércéje — Sajnos a városi munkahelyek nem segítenek nekünk a községfejlesztésben — folytatja megkezdett gondolatát a párttitkár. Még azt is hiába kértük például, hogy közöljék velünk az ingázó lakóink közül ki párttag a, munkahelyén? Huszonnégy üzemnek írtunk, de csak kettőtől kaptunk választ. Pedig ezek az emberek azok, akikre nekünk is jobban oda kell figyelnünk, akik sokat segíthetnek a politikai agitációban. Meg aztán ezek között vannak olyanok is, akik azért nem vállalnak társadalmi munkát, azért nem ülnek be az iskolapadba tanulni, mert megy a vonatuk, mert eljárnak dolgozni. Persze ez a mi munkánk gyengesége is. — És az eredménye? — Amit látott, amit tapasztalt. Az. hogy a régi szegényes faluból városiasodó ipari község lett és nemcsak gazdaságpolitikai érte. lemben. Tudja mi a mércéje a mi munkánknak? Az, hogy miként dolgoznak, hogyan hajtják végre a különböző párthatározatokat az alapszervezetek, hogyan szervezik a kommunisták a falu lakosságát a párt politikájának támogatására, végrehajtására. Az, hogy a falusi ember életmódja, életformája ma már rohamosan változik, hogy új igények mindig újabbakat szülnek a kulturális ellátásban éppúgy, mint minden másban, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Érdemes volt Vonatra várok az újszászi állomáson. Kérdezősködé- semre, hogy mikor indul a vonat, melyik vágányról, egy kucsmás öreg odaszól hozzám: Nem idevalósi?-— Nem. Szolnoki. — Mi járatban volt. Rokonoknál? ... — Áh, nem, csak úgy ... megnéztem a községet. — Hát azt jól tette. Érdemes . . . Varga Viktória
