Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
s SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 28. SZOLNOK MEGYEI Néplap 1976. NOVEMBER 28., VASÁRNAP STEFÁNIA NAPJA A Nap kél: 7.07 — nyugszik: 15.57 órakor. A Hold kél: 12.01 — nyugszik: 23.43 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: változóan felhős idő, számottevő csapadék nélkül. Zúzmaralerakódással. Mérsékelt, időnként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: általában 3—8 fok között, a tartósan ködös helyeken 0 fok körül. Stefan Zweig Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1881. november 28-án született Bécs- ben, és 61 éves korában, 1924- ben halt meg Brazíliában Stefan Zweig osztrák regényíró és esz- széista. Korán megpróbálkozott a versírással. Fiatalon kezdett fordítani is; e tevékenysége alapozta meg barátságát Romain Rol- Iand-nal és Verhaerennel. Az első világháború idején egy nemzetközi értelmiségi szövetség létrehozásával kísérletezett, s ekkor írta meg Jeremiás című háborúellenes drámáját. Barátságot kötött Európa humanista szellemű művészeivel, s 1928-ban ellátogatott a Szovjetunióba. Az első világháború után Salzburgban telepedett le, majd a fasiszta terjeszkedés elől 1938-ban Angliába emigrált; 1940-ben tovább menekült, előbb az Egyesült Államokba, majd Brazíliába, ahol a fasiszta háborús szövetség kezdeti sikerei öngyilkosságba kergették. Sok műve ismert és olvasott nálunk is. Egyik leghíresebb alkotása a Sakknovella, amely a fasizmus művészi pszichológiai ábrázolása. Stefan Zweiget részben regényes életrajzai, részben történelmi miniatűrjei tették a század egyik legsikeresebb írójává; ezek között sok nálunk is ismert. Szövetkezeti fiatalok parlamentje Molnár Jánosnak, a KISZÖ V elnökének vitaindítója után tizenhatan szólaltaik fól tegnap az ipari szövetkezetek megyei ifjúsági parlamentjén. A hozzászólásokban, a beszámolókban és az azt követő választásokban első helyen szerepelt a munka-, a termelés-, de ugyanígy nagy jelentőséget kapott a szövetkezeti fiatalok kulturális és sportélete is. Egymillió kilométer- Mióta ül gépkocsin?- Huszonkét éve!- Mennyi utat tett meg ez idő alatt?- Egymillió kilométert.- Balesete, kirívó szabálysértése volt?- Szerencsére soha.- S a szép teljesítmény jutalma?- Megkaptam a Nehézipar Kiváló Dolgozója” kitüntetést és a KPM aranyplakettjét. Boros Pál, a Nagyalföldi Kutató és Feltáró Üzem 45 éves kiváló gépkocsi-* vezetője, két munkatársával, Fejes Józseffel és az időközben elhunyt Nemesi Imrével együtt érdemelte ki a legjobbaknak járó magas elismerést. Nagy Benedeknek, a tisza- szőlősi Petőfi Tsz elnökének kérdése: — Az AGROKER igazgatójától, Stiegler Károlytól kérdezem, hogy az IFA gépkocsihoz való alkatrészellátásban várható-e változás? Járjuk az országot, a megyét, de sehol nem kapunk alkatrészeket. Érdekelne az is, hogy az AGROKER-nél vásárolt alkatrészek utáni árrést miért nem egyformán számítják? A számláikon 7,5 százaléktól egészen 30 százalékig szerepel. Stiegler Károly válasza: — A gazdálkodó szervek közötti munkamegosztás alapján a tehergépkocsi-alkatrész értékesítése az Autó- alkatrész Kereskedelmi Vállalat feladata. Vállalatunk ma már 1300 különféle típusú alkatrészt értékesít, de nem foglalkozik autóalkatrészek árusításával. Az AUTOKER-nél úgy tájékoztattak: országos gond, hogy az IFA teherautókhoz nem lehet alkatrészeket kapni. Az utóbbi hónapokban az alkatrészellátás teljesen visz- szaesett, és egyelőre nem is várható javulás. Pedig az autók „kiöregednek”. A hiány oka az, hogy az NDK nem szállít elegendő alkatrészt. A szolnoki lerakathoz nagyon kevés érkezik, és ha egy negyedévben egyszerre 30—40 kocsihoz elegendő alkatrészt kapnak, az már „jónak” számít. A megyében viszont több száz IFA teherautóval fuvaroznak a vállalatok és a szövetkezetek. — A másik kérdésben az árrésről volt szó. Az alkatrész értékesítésekor felszámított árrés azért nem egységes, mert a készletezés költségei cikkenként eltérőek. A szabályozásról a kormány 56'1967. rendelete intézkedik. Ezt a rendeletet egészíti ki az „új kereskedelmi haszonkulcsokról” szóló utasítás és mellékletei. Az árréseket az árhatósági szervek, a kormány ár-, és jövedelempolitikájának megfelelően állapították meg és ettől eltérni nem lehet. — És mit kérdez ön? — Azzal a kérdéssel fordulok Vasadi Jánoshoz, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat igazgatójához, hogyan ítéli meg a felkészülést az 1977. évi öntözési idényre? Készült-e felmérés a mező- gazdasági üzemekben a meglevő öntözőgépek kapacitásáról. műszaki állapotáról? Újabb kedvezmények a sertéstenyésztőknek Az idén a sertéstartás fellendítésére több intézkedés született. Ezek hatására a háztáji és kisegítő gazdaságokban jelentősen növekedett a tenyésztői kedv, közel 70 ezerrel több kocát tartanak. Most újabb rendelkezés segíti a kistermelők gazdaságos sertés- tartását. A kistermelőknek az 1977. évi átadásra szerződött hízott sertések után — az érvényben levő felvásárlási árakon és felárakon felül — kilónként l forint időszakos szerződéses felárat is fizetnek. Az l forintos időszakos felár és az 50 filléres több éves szerződéses felár tehát kilónként 1 forint 50 fillérrel növeli jövőre a kistermelők árbevételét. Kedvező feltételeket jelent az is. hogy a hízottsértés értékesítésére szerződött, sertésenként 400 forint előleget kaphat az állatforgalmi és húsioari vállalatoktól. November 15-től takarmány-árkedvezményt is kapnak a sertéstartók. A gabonaforgalmi és malomipari vállalatok által gyártott háztáji kocatápot, háztáji malactápot. háztáji sültdőtá- pot és háztáji hízótáoot mázsánként 20 forinttal olcsóbban vásárolhatják a kisgazdaságok állattartói. Az árengedmény minden takarmány-elárusító helyen kapható háztáji sertéstápra vonatkozik, Ifjúsági parlament Tegnap délelőtt kilenc órakor tartották Szolnokon a járási hivatal tanácstermében a megyei tanács építési, közlekedési és vízügyi osztályának felügyelete alá tartozó tanácsi, építőipari, tervező és kommunális szolgáltató vállalatok, valamint költségvetési üzemek tanácskozásain megválasztott küldöttek részvételével a megyei ágazati ifjúsági parlamentet. ■ EREDMÉNYES évet zárt a Jászapáti és Vidéke Áfész jászkiséri alapegységének baromfitenyésztő szakcsoportja. Az idén a csoport 64 tagja több mint 400 ezer forint értékű tenyésztojást adott át a keltetőállomás jászapáti kirendeltségének. Rövid idő alatt az öcsödiek kedvelt vásárlóhelye lett a község új ABC áruháza. Az alig egy hónapja átadott üzlet gazdag választékkal áll a vásárlók rendelkezésére Országos tájfestészeti biennáié Hatvanban Ké! ötös a lottón A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 48. játékhéten két darab öt- találatos szelvény volt. Nyereményük egyenként 1 577 903 forint. Négytalálatos szelvény 214 darab, nyereményük egyenként 14 747 forint. Három találata 13 876 fogadónak volt, nyereményük egyenként 227 forint. A két- találatos szelvények száma 289 802 darab, ezekre egyenként 14 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. Hétfőn jutalomsorsolás A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság hétfőn a Népstadion sajtótermében rendezi a lottó novemberi jutalomsorsolását. A húzáson a 47. játékhét szelvényei között összesen 1290 tárgynyereményt sorsolnak, ki. Főnyeremények: két Zsiguli személy- gépkocsi és hét, 50 000 forintos vásárlási utalvány. Az igazgatóság összeállította a decemberi sorsolási naptárt, amelynek érdekessége, hogy hat számsorsolást tartanak közülük négyet a fővárosban. December 3-án Szőnyben. 10-én Pannonhalmán sorsolják a lottót. December 17-én a MOM Csörsz utcai művelődési házában húzzák a nyerőszámokat. December 19-én, vasárnap rendkívüli sorsolást tartanak, a tévé lottó- szelvények nyerőszámait a Flórián téri lottóházban húzzák. Az 52. játékhét nyerőszámait az igazgatóság Münnih Ferenc út- cai székhazában sorsolják. Az év utolsó lottóhúzását szilveszterkor a tévé nyilvánossága előtt tartiák a Magyar Televízió egyik stúdiójában. Tiienöt országba exportálja a leningrádi „Igrus- ka" játékgyár igen keresett és népszerű játékait. A nürnbergi nemzetközi játékkiállításon is bemutatják az üzem legújabb termékeit. Képünkön: Irina Karfopolitszkaja tervező egyik vidám játékfigurájával Nyugdíjas klub Nyugdíjas klub alakult a kisújszállási Nagykun Tsz- ben. A klub több mint 60 tagja az Slső összejövetelt a hót közepén tartotta, ezután havonta egyszer találkoznak. Másodszor rendezi meg a Hatvani Galéria a „Magyar tájaik” című országos tájfestészeti biennálét, amelyen haltvamkiillenc festőművész — közítülk Berényi Ferenc, Chio- vini Ferenc, Fazekas Magda és Meggyes László — alkotásai láthatók. A tárlat megnyitására — amelyen Kiss Isván Kossuth-díjas szobrászművész, a Magyar Képzőművészek Szövetségének Aranylakodalom Kisújszálláson Bensőséges hangulat volt tegnap a kisújszállási MEZŐGÉP Vállalat éttermében. Horváth István és felesége házasságkötésük ötvenedik étfordulóját ünnepelte. Az idős házaspárt a jubileum alkalmából gyermekei, unokái, kiterjedt rokonsága köszöntötte. A háztájiban is Magasabb színvonalon A háztáji termelés fejlesztésének szolgálatában tanfolyamokat szerveznek Zalában a társadalmi, mozgalmi és szakmai szervezetek. Decemberben 31 nagyobb községben 5—6 szakmai előadást és konzultációt tartanak a szarvasimarhatenyésztés és tartás, a kisállattenyésztés a gyümölcs- és szőlőtermesztés újabb, eredményesebb módszereiről. Szombaton a szolnoki piacon jó volt a felhozatal. Burgonyából most már minden vevő beszerezheti a számára szükséges mennyiséget 4—8 forintos áron. Kelkáposztából és fejeskáposztából egyaránt sokat kínáltak az eladók, az ára 2,80—8 forint között váltakozott. 5—8 forintba került a vöröshagyma és 48—50 forintra tartották a fokhagyma kilóját. A sárgarépa és a petrezselyem 3 60— 15 forintért kelt. Paradicsomból már többnyire csak a melegházi termésűt kínállak 36—40 forintért, 10—20 forintba került a régi zöldpaprika. de újat is lehetett venni 1.50—3 forintért darabonként. 7—16 forintba került a körte kilója és változatlanul sok szép almát kínáltak 3,60—10 forint közötti áron. Élő baromfiból a megszoelnöke mond beszédet — ma fé] tizenikettőkor kerül sor a Hatvani Galéria Horváth Mihály utcai kiállítótermében. A megnyitóbeszéd után Patkó Imre, a városi tanács elnöke átadja az arany ezüst és bronz diplomákat a művészeknek. A tárlatot december 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők naponta 10-től este 7 óráig. A Balatonon Telelőbe vonultak a gépek A balatoni vízügyi egységek nagyrészt befejezték idei vízi építkezéseiket és rendező munkálataikat. A tó még hullámzik, de néhánvnapos hidegebb időjárás után jege- sedésre lehet számítani. Ezért a munkagépek és úszóegységek egy része már telelőbe vonult. Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is több ezer köbméter követ és betont építettek be a tó partszegélyébe. Az újakkal együtt, a Balaton mesterségesen kialakított állandó és ideiglenes partfalainak együttes hossza, már meghaladta a 68 kilométert, jórészt a somogyi oldal hullámverésétől és eróziós károktól leginkább veszélyeztetett részein. kott volt a felhozatal, a szaküzletekben sok friss árut kínáltak. Vágott baromfiból volt . olcsó tyúk és aprólékból is nagy volt a választék. Kelendő volt a 20 forintos tisztított keszeg és a szeletelt ponty. A tojás darabja 1.80—2,20 forintba került. A törökszentmiklósi piacon baromfiból számottevően nem változott a felhozatal, a tyúknak 31. a csirkének 33—40 forint volt kilója. A tojás ára 2—2,20 forint között volt. Burgonyából kis mértékben emelkedett a kínálat, így az ára 4.80 és 8 forint között alakult. A sárgarépa és a petrezselyem kilója 8—16 forintba került. Hagymából 8—10 forintért mértek egy kilót. Az új zöldpaprikának 2—3 forintért adták darabját. Almából sokat kínáltak. 5—10 forintos kilónkénti áron. O EGÉSZSÉGÜGYI vetélkedőt rendez a város általános iskolásai számára a mezőtúri Rákóczi iskola. A helyi művelődési központban ma délelőtt 9 órakor kezdődik a filmvetítéssel egybekötött vetélkedő. ■ AZ ELLENŐRZÉSEK során megállapították: az öcsö- di vágóhíd nem felel meg a higiéniai követelményeknek. Ezért az elmúlt hetekben a helyi tanács több mint 350 ezer forintos költséggel felújította, korszerűsítette, az előírásoknak megfelelően. © AZ ORSZÁGOS Filharmónia kamarabérleti hangversenyének következő előadására holnap este 7 órakor kerül sor a szolnoki Városi Tanács dísztermében: Fellegi Ádám zongoraestjén Liszit-művek szerepelnek. ■ AZ NDK-BA exportál traktor-védőburkolatokat a kisújszállási Vas- Fa. és Építőipari Szövetkezet. A traktorgyárral kötött hosszú lejáratú szerződés értelmében 1980-ig évente már tizennyolcezer Wurfwame traktorburkolatot szállítanak. 9 A JÁSZSÁGI Állami Gazdaság borai az idén rendezett országos borversenyen jól szeretjeitek: az 1975-ös évjáratnak közül a „Csabagyöngye” ezüst, a „Hárslevelű” pedig pronzérmet kapott. ■ MEGYÉNKBEN az év első felében több mint 150 ezer forint biztosítási dijat fizetett vissza az Állami Biztosító azoknak a Casco-biztosí- tással rendelkező gépkocsitulajdonosoknak, akik a biztosítás megkötésétől számítva legalább két éven keresztül balesetmentesen közlekedtek. SZOLNOK MEGYEI A • Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069, 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kiadla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 23. Felelős vezető: Gombkötő Béla Piaci szemle Szolnokon és Törökszentmiklóson Sok baromfit és halat kínáltak