Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-28 / 282. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 28. 4 Balogh Elemér: Katapultáljunk! Harminc év grafikája Halak és virágok, 1966 Időtlen mellérendelés 'Mr Régi városban, 1971 B des Pirikéin, előszói’is nagyon szépen köszönöm a szíves vendéglátást, és ha bármiben is zavartalak benneteket, bocsánatot kérek, hiába, Pesten mindig rámjön a nyüzsöghetnék, de vissza kell jönni sajnos ebbe a papagáj- kalitkába', itt meg csak a majdnem megmondtam, mik nyüzsögnek körülöttem, persze miért ne mondhatnám meg, szóval a sajtkukacok nyüzsögnek, mert ez a város egy nagy határ pálpusztai sajt. Katapultálni kell innen, nincs mese, meggyőztél, persze nem is nagyon kellett győzködnöd, és éppen azért írok, mert alighogy egy kicsit körülszaglásztam állás- ügyfben, máris lenne egy csomó lehetőség. A kis Máriusz édes, aranyos, cuki, okos, sőt zseni, ezit mondhatom, folyton az eszemben van még most is, ahogy köpködte szanaszét a lakásotokban a sárgarépafőzeléket, azt nem lehet elfelejteni, ilyen tündéri kis kölyköt még nem is láttam, még az enyémek sem voltak ennyire tündének, pedig azok is klasszak voltak, ameddig kicsinyek voltak, a lakásotokon meg ne keseregj, télen észre se fogod venni, hogy sötét, mert kint is sötét lesz, és ti legalább katapultáltatok innen, majd csak sikerül valahogyan nagyobbat szerezni. És most fülelj, ill. olvasd, hogy mik történnek azokkal a jámborakkal, akik még megmaradtak az iskolánkban. A szegény Lovasné tegnap egész délután a Margitnál ült és zokogott, és elmesélt mindent részletesen. A sztorihoz hozzátartozik, hogy szombaton kommunista szombat volt, és mi voltunk a ligetben söpörni. Az Eszter egyszer csak úgy minden apropó nélkül megállt a söprűvel, és megkérdezte a Margittól, hogy van-e a Lovaséfcnak kutyájuk. Mit tudom én, azt mondta a Margit, azt hiszem, hogy nincs, el se tudta képzelni, hogy miért fontc* a kutya. Erre hétfőn hivatják a Lo- vasnét az irodába. A kihallgatás pontosan így zajlott le, a Margit mesélte, neki meg az a szegény Lovasaié, persze rövidítve: lg.: Megtudhatnám, hogy a kartársnő minek viszi haza a napköziből a csontot, amikor nincs is kutyája? Lovasné: De igen, igazgató kartáns, van egy kutyánk meg négy macskánk, mert mind a négy gyerek külön akart egyet, és hogy ne vesszenek össze, négyre kellett szert tennünk. lg.: Macska lehet éntőlem száz is, ne arról beszéljen most, de a kutya az nem igaz. Lovasné: De igazgató kar- társ, ha nem hiszi el, be is hozhatom a Cézit. vagy ha az is megfelel, hozok róla egy diát. , lg.: Diát? Szóval így áldunk! A kartársnő egy hónapja sincs, hogy szociális segélyt kért. De a pénzt, úgy látszik, annak a bizonyos nem is létező kutyának a fényképezgetésére költi. Lovasné: A diákat a húgomtól kaptam, ő fotózta le a Gézit is. lg.: Szóval mégsem a kar- társnőé a kutya. Lovasné: Dehogynem, igazgató kartárs. lg.: Egyébként tudomásom van arról, hogy a gyerekek osztályfőnökei családlátogatáskor nem láttak a kartárs- nőéknél semmiféle kutyát. De ez nem is fontos, mert előfordult olyasmi is, hogy a fcantársnő nemcsak csontot vitt haza, hanem húst is. Lovasné: Amit otthagytak a tányéron a kartársak. lg.: Olyan húst, ami még nem volt megrágva! Lovasné: Nem nagyon vizs- gálgattam, hogy rágták-e előzőleg vagy nem. Otthagyták a tányéron. lg.: Sajnálom, kartársnő, nagyon-nagyon sajnálom, de ezt egy pedagógus nem engedheti meg magának. Lovasné: Igazgató kartárs kérem, ne tessék rám haragudni a csontokért, belátom, hagy hibáztam, hogy a húst is, amit még meg se rágtak a kartársak.., ígérem, hogy többet nem fog előfordulni. írásbeli figyelmeztetést kapott, és az egész kihallgatás alatt rázkódva zokogott, a kezét tördelte, mégis írásbeli figyelmeztetést kapott. Más újság? A Lenke nyugdíjba megy még ebben az évben. a Bakosék meg minisztériumi ösztöndíjjal két évre Ecuadorba, vagy hova mehettek volna, de a Cserháti nem írta alá a javaslatot, mert hogy ugyanis pedagógushiány van, és nálunk is hatan tanítanak képesítés nélküliek, és ha elmegy egy házaspó,- két évre Ecuadorba, akikor az bolond l'e&z visszajönni egy vidéki iskolába tanítani. Tegnap meg a Kelemen Babinak ment neki valami ebédjei ügyekben. Részletesebben erről még nem tudok, csak annyit, hogy a Babi zokog, hogy ő nem tolvaj. Az ón ügyemet meg tudod a Vadnay Gyuszikával. Szóval katapultálni kell, mindenki i.szkolni szeretne az iskolából, de hova tud menni egy alsó tagozatos, vagy egy számtanos, földrajzos ebben a városban? Nekem szerencsém van az orosszal meg az angollal, hiába, az idegen nyelv mindig valuta. Azért is írok most, hogy adjál tanácsot, mert véglegesen és visszavonhatatlanul eldöntöttem, hogy itthagyom az iskolát, csak még nem tudom, hova menjek. Hívnák idegenvezetőnek, de azt hiszem, ehhez én már nem vagyok elég mozgékony, napokat buszozni ötven éves fejjel, bájologni egy csomó olyan emberrel, akit akkor látók először és soha többet semlmi közünk nem lesz egymáshoz. Ami a legcsábítóbb, az az ENSZ valamilyen gazdasági vagy mezőgazdasági (nekem teljesen mindegy!) szervezetének az intézete, aminek most készül el az ultramodern épülete, és most keresik bele az embereiket. Ennek az igazgatójával is beszéltem már, csinos, magas, ősz hajú, nagyon intelligens férfi, elmondta, hogy mi lenne a feladatköröm, tulajdonképpen levelezés angolul, oroszul vagyis semmi. Nincs felelőség, amit más ír. azt kell lefordítanom, nincs idegeskedés, hogy ki töri ki a nyakát rohangálás közben az udvaron szünetben, nincs diliház. nincs tantestület, szóval úri hely, és a fizetés, hát azt ki sem merem mondani! Képzeld el, öt évvel a nyugdíj előtt! A nyugdíjam több lenne, mint a mostani összes jövedelmem túlórákkal, nyári tábori felügyelettel, mindennel együtt Szóval elegáns hely. ahol még öltözködni is kell, képzeld el, hogy én ötven' éves fejjel elkezdek öltözködni! De hát az ösztöneim mégiscsak ... B lónykollégiumban jövőre nyugdíjba megy egy kartársnő, ott is keresnek embert. Ez inkább olyan anyaszerep lenne, ebédeltetés, va- csoráztatás, korrepetálás,, tévénézés a lányokkal, felügyelni a mosdásra, a szobákra ... egy-egy rendezvény ... A nyugdíjba menő kantársnő szerint ez egy szanatórium, megvan a teljes karácsonyi, húsvéti, nyári szünet, nincs napközi, tábor, füzetjavítás, bizonyítványírás, tanmenetkörmölés, teljesen szabad délelőttjeim lennének, amikor moshatnék, takaríthatnék, süthetnék-főz- hetnék, fodrászhoz mehetnék, és főleg hogy olyasmi, amihez mégiscsak értek valamicskét, hiszen ezzel telt el az életem, a lányok rendesek, udvariasak,, aki nem az. azt bizony kiszórják a kollégiumból, nem úgy. mint a Vadnay Gyuszikát. Pirikém. én ezzel szimpatizálok a legjobban. mert legjobban szeretem a kényelmes, megszokott dolgokat. és ötven éves koromban már nem akarom megváltani a világot. Nem tudom, hallottál-e róla, hogy megjelent egy olyan könyv, amiben az iskolaártalmaikról van szó, valami pszichológus írta. az első rész a gyerekeket ért ártalmakat tartalmazza, a második részt állítólag most írja, az meg a pedagógusokat ért bántalmakat fogja taglalni, de énszerintem ez meg sem fog jelenni. A Vadnay Gyuszikával való ügyemről, tudod, ami végleg betette a kaput nekem, még csak annyit, hogy most derült ki a Margit kíváncsisko- dásai által, hogy a Gyuszika is bent volt az irodában^ amikor az anyja engem bepanaszolt, amiért beírtam a Gyuszikának, és mindennek elmondott. A Margit megsi- moglatta a Gyuszika fejét, és megkérdezte, hogy mondd csak, kisfiam, miért voltatok az igazgató bácsinál. Mert följelentettük a Viola nénit, és én voltaim a tanú. mondta büszkén a Gyuszika. Mindegy persze, most már kibírom ezt a néhány hónapot. Pirikém. tőled csak azt kérem, hogy írd meg, mit tanácsolsz állások ügyében. Hogy vagytok? írjál sokat Máriuszról, mit csinál az a kis tünemény? Jaj de aranyos volt, amikor a vécékefével kotorászott a tiszta edények között. Most vajon hol kotorászik? Sokszor csókollak. Viola. U. i.: Nem tudom, meséltem-e neked arról a névtelen levélről, amit a Margit ellen írtak, annak is vannak fejleményei, ha kibontakozik az ügy, majd legközelebb azt is megírom. D ost, hogy átfutottam a levelemet, föltűnt, hogy milyen sokszor használtam ezt a hülye katapultálni szót. Ismersz, hogy mennyire, néha már ostobán lelkiismeretes vagyok, megnéztem az Értelmező Szótárt, mert magam sem voltam biztos abban, hogy jól használtam, és kiderült, hogy nincs is ilyen ige a magyarban, csák katapult főnév (kövek. nyilak kilövésére szolgáló hadi gép, vagy anyahaján a repülőgépet kilövő szerkezet; vagy a pilótát a repülőgépből ülésestül kilövő biztonsági szerkezet). demo6t már nem akarom ezért újraírni az egész levelet, hiszen netm is az a fontos, hogy magyarul mondjunk el valamit, hanem inkább az. hogy a lényegről beszéljünk, azt meg biztosan sikerült kihámoznod a sok locsogásból. Még egyszer csókollak, a kis Máriuszt meg ezerszer. Szabó Vladimír művészetének megértéséhez kulcsként szolgálhat saját észrevétele, melyet ifjúkorában — egy il- ilusztrációként megrendelt — rendőri díszszemlét megörökítő rajzával kapcsolatban tett: ”... gyerekkori emlékem volt — pompás, színes felvonulás, kikefélt szőrű lovak, fényes fickándozás, a felsőbbséges hatalom megnyilvánulási formája... akkor még nem vettem észre a blöff öt. A leleplezésben gyenge vagyok, inkább az ámulás és bámulás otdalán maradok, míg élek.” Gyerekkorától kezdve ez az álom és ébrenlét határán lévő „ámulás és bámulás”, a „megváltó világképre” való igény jellemző rá; mindig valami többet, ha úgy tetszik, titkot akart megtudni az emberről, az életről. Bár őszintesége gyakran zavarba ejt, féltárulkozása sohasem öncélú, mert mindig csak a jelenségekkel való kapcsolatteremtésig terjed, azok mind mélyebb megismerése és feltárása végett. Rajzain a közlendő életrehí- vása többnyire egyszierű eszközökkel történik, ahogyan egy, az élet dolgaira érzékenyen reagáló ember nap mint nap fölidézi emlékeit. Nehéz szavakkal elmesélni mindazt, ami a művészben a másodperc tört része alatt villan át, azt a számtalan képi utalást, hangulatkapcsolódást, emlékképet, melyek nemcsak képek, hanem hangok, illatok, ízek is. Az élet teljességét, végtelen áramlását, az idő könyörtelen múlását igyekszik rajzain megragadni. Térben és időben való állandó hely- és helyzet- változtatásai. kép- és képzet- társításai a lélek helykeresései, a megállapodás, az élet teljességének egyidejű és közvetlen átélése utáni vágy tanú jelei. Az emlékek leltározásakor rajzain nem hagy maga után semmi mást, csak a pillanat szótroncsolt emlékműveit, Emlékfoszlányokat, szürrealista látomásokat kap ajándékul, ha megfejteni igyekszik őket, s megy élete lelőhelyei után — képtelen szervesülni a megélt élettel — eredményként a kapcsolat hiányát várja. Ezért is olyan zsúfoltak a képfelületei. Tudatosan öregszik a konkrét dolgok, a kontúrok alárendelésére, kerüli az egyes motívumoknak egymástól való merev elhatárolódását, hiszen pillanatnyi különállásuk, mellérendelődésük csak időleges, mind-mind egy végrendelet leltáranyagát képezi. Ebből adódik a rajzok lágysága, már-már éteri lebegése is. Mindez tulajdonképpen az érzéki világ tűné- kenységére, átmenetiségére valló szomorú, nosztalgikus és egyben megnyugtató utalás. Szomorú, mert búcsúzni kell az ifjúságtól, a szerelemtől, a régi tárgyaktól, városoktól, egy megélt élet darabjaitól, s megnyugtató, mert a búcsú mindig valami új, teljesebb életlehetőséget is ígér. Az idő a legnagyobb ellenfelünk — véljük kiolvasni Szabó Vladimír rajzainak üzenetét. — Szándékainkat lerombolja, a megértés lehetőségét megakadályozza, őszinte kitárulkozásainkkal megfoszt az illúzió szabadságától. Szabó Vladimír egész .csatája” végső soron a viszonylatok megbízhatatlansága körül forog: érdeklődése túlnövi vágyait, elképzeléseit. Minden új motívum, helyzet egy új életlehetőség csíráját hordozza magában. Az élet nem csupán szépségeit, de profán igazságait is magával hurcolja, s így lesz a fölismert igazság is ellenfelévé, ellenfelünkké. Burjánzp, szürreális ötletekkel ötvözött szecessziós vonalhálói mintegy újabb intellektuális kalandok felé vezetik a rajzolót éppúgy, mint a szemlélőt, A Halak és virágokon például az emlékezés lázas víziókkal fonódik össze, amelyből kiválik a rajz jobb oldalán álló ifjú pár (a fiú kezében a művész koponyáját tartja). A halak és virágok boltjába tévedt pár minden bizonnyal mást várt, minthogy állat- és emberszörnyekkel találkozzon. Meg- hökkenek az elárusítónők démoni szívélyességétől ésálla- ti arckifejezésétől. A Halak és virágok csakúgy mint a többi képe, bizarr kettősségre épül: elbűvöl a cselekmény meseszerű tündérvilágával, majd elriaszt az emberben meglévő rútság, gonoszság leleplezésével (a halak és a virágok kiárusítása az embert is állattá degradálja). Szabó Vladimír képi világát a tündérmesék szép és rút szerelői népesítik be. Nem véletlen, hogy művészetéhez is azok vonzódnak ki- váltkép, akiknek sikerült valamit megőrizniük gyermeki fantáziájukból és ártatlanságukból. A mesékhez hasonlóan szolgáltat igazságot; képzelete olyan mint a szegényember álma, melyben az ember olykor a jobbik énjét fedi föl. Van még egy sajátos vonása rajzainak. Szereplői többnyire olyan színtéren jelennek meg (lásd például a Régi város c. művét), amely egy régen letűnt kort idéz. Gótikus templomai, kastélyai, várromjai, kattdrálisai mintegy az élet és a művészet teljességének, szerves együ- vétartozásánafc, az emberi tisztaság elvesztésének jelképei. Az Álarcosok haláltáncukat járó karneválozóinak is lassan lejár-az ideje, mint ahogy az egykor pompázatos kastélynak, de vesztük közeledét érezve még utoljára megmutatják igazi arcukat. A bábeli hangzavarban mindenki teszi, mondja a magáét, mint a pereces. Idejük lejártával azonban elvonulnak, a romok elnéptelenednek, csak a vadon tenyésző virágok élik tovább sorsukat. Csak a csend lesz megnyugtató, az élő szó és a gesztusok már értelmüket vesztették. Marad a kérdés: mi végre mindez? „Honnan jövünk? Mik vagyunk? Hová megyünk?” — kérdezte Gauguin, s kérdezi változatlanul Szabó Vladimír. Menyhárt László Toldalagi Pál: Az öreg ember Az őzsi esők és a fonnyadt csókok nem kellenek, elbóbiskolok inkább, hogy csakhamar érezzem jólesően magam alatt a meglódított hintát, mely valamikor volt és újra van most, nem az időben és nem is a térben, minden érzés elmúlik, hogy sokára valamiképpen hozzám visszatérjen, megszelídülve és átlényegülve; az öreg ember régi dalokat hall s a gyermekkori, régi padra ül le, körülvéve az ellobbant tavasszal.
