Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-24 / 278. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 24. SZOLNOK MEGYEI Néplap Emlékérmék, grafikák, szobrok 1976. NOVEMBER 24., SZERDA EMMA NAPJA A Nap kél: 7,01 — nyugszik: 15.59 órakor. A Hold kél: 9.39 — nyugszik: 19.13 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: felhőátvonulá­sok, elszórtan futó hó­záporral. Élénk, időnként erős, helyenként viharos lökésekkel kísért észak­nyugati, északi szél. Vár­ható legmagasabb nap­pali hőmérséklet ma: plusz 1—plusz 5 fok kö­zött. Moholy-Nagy László Harminc évvel ezelőtt, 1946. november 24-én halt meg — 51 éves korában — Moholy-Nagy László festő, fotográfus, művé­szeti szakíró, a XX. század egyik legsokoldalúbb, nemzetközi hírű magyar művésze. Bácsborsodban született 1895- ben. Eredetileg jogásznak ké­szült. de csakhamar festeni kez­dett. Első kiállítását 1918-ban a budapesti Nemzeti Szalonban rendezte. A Magyar Tanácsköz­társaság megdöntése után emig­rált, s előbb Bécsben, majd Ber­linben élt, ahol haladó szellemű művészeti csoportokkal (Ma, Gestaltung-csoport) működött együtt. Az 1920-as évek második felében előbb a weimari, utóbb pedig a dessaui Bauhaus tanára, Walter Gropius munkatársa volt. Ezután Berlinben élt, miijei’ a hitleri uralom elől előbb Ang­liába, később pedig az Egyesült Államokba költözött és Chica­góban megalapította a New Bauhaust. Elméleti írásaiban fő­ként az absztrakt művészettel és az alkalmazott művészetek prob­lémáival foglalkozott. Művei (ké­pek, rajzok, plasztikák, fotók stb.) többségükben konstrukti­vista formakompozíciók. Az anyagtól az építészetig cí­mű, néhány éve nálunk is meg­jelent könyve, s az idén tavasz- szal a Nemzeti Galériában meg­rendezett kiállítása egyaránt nagy sikert aratott. Tanácstagi beszámolók Szerdán a következő ta­nácstagi beszámolókat tart­ják a megyeszékhelyen: Haj­dú Dénesné 6. számú válasz­tókörzet, Áchim András úti párt ház 17 óra; Tihanyi Lászlómé 47. sz. vk., Abonyi úti általános iskola 18 óra: Joó Imrémé 81. sz. vk., Lomb utcai általános iskola 17 óra; Gajdos Pál 94. sz. vk., cukor­gyári ifjúsági klub délután 5 óra. Mi lesz veled Várkonyi tér? Egyre több közérdekű kérdés érkezik szerkesztőségünkbe, ame­lyek válaszra várnak. Ezért he­tente már nem csak vasárnap, hanem szerdán is jelentkezünk ezzel a rovatunkkal. Egyik szolnoki olvasónk, Varga Józsefné, Várkonyi tér 14. szám alatti lakos Kukri Bélától, a városi tanács el­nökétől kérdezte: — Minden reggel, amikor az ablakot kinyitom, először a teret csúfító, magányosan rogyadozó házat látom. Mi­kor bontják már le azt az öreg épületet, és mi lesz majd azon a területen ké­sőbb? A tanácselnök válasza: — Már régen kisajátítot­tuk azt a házat, a lakójá­nak új lakást utaltunk ki, de nem fogadta el. Fellebbezett. Hónapok óta tart már a her- ce-hurca, mert nem akart kiköltözni. Panaszosok jöt­tek a tanácshoz, hogy még mindig áll a ház, és a ki­utalt lakásban pedig hetek óta senki nem lakik. Né- hámy napja sikerült kiköl­töztetni a makacs lakót, és nemsokára „tiszta” lesz a te­rep. Az elképzelésünk az, hogy ott pihenő parkot léte­sítünk, a gyerekeknek pedig cölöpvárat — azaz mászókát — építünk. Sokan kérték tő­lünk azt a területet, de nem adtuk, mert Szolnoknak is kell a zöldterület. — És a tanácselnök kér­dése? — A Hazafias Népfront városi titkárától, Bekényi Istvánnétól kérdezem, ho­gyan segítik a lakótelepeken élőket abban, hogy szépítsék, tisztán tartsák környezetűn két. Milyen módon, milyen társadalmi összefogással tud1 nak segíteni? Simon Ferenc szolnoki szobrászművész alkotásaiból riyilt kiállítás tegnap délután három órakor Szolnokon, a Tiszamenti Vegyiművek művelődési házában. A kiállítást a TVM „Len­gyel-magyar barátság” szocialista brigádja rendezte, s a megnyitót - a szolnoki művész­telep több művésze és számos érdeklődő jelenlétében - dr. Dankó Sándor, TVM igazgatási és jogi osztályának vezetője tartotta. A bemutatott anyag átfogó képet ad Simon Ferenc művészetéről: emlékérmek, több grafika, márvány-, fém-, gipsz- és faszobrok láthatók a december 6-ig nyitvatartó kiállításon. (Foto: N.Zs.) Fiatal értelmiségiek klubja Szolnokon Műsorbemutató műanyagból Műanyag ablakok gyártá­sára kötött szerződést a ka­zincbarcikai Borsodi Vegyi Kombinát és a Heves megyei ^Építőipari Vállalat. A szer­ződés alapján mintegy 40 millió forintos költséggel évente tizenötezer ablakot gyártó üzemet hoznak létre. Az üzem egyik részét Ka­zincbarcikán, a még épülő PVC III. Gyár szomszédsá­gába telepítik, ahol az abla­kok gyártásához szükséges tizenhárom elemet készítik majd. A Kazincbarcikán gyártott elemekből Egerben történik a készre szerelés: a méretre- vágás, csiszolás és az üvege­zés. A Verseghy Ferenc megyei könyvtár KISZ-szervezete Szolnokon létrehozta a fiatal értelmiségiek klubját, amely­nek célja, hogy találkozási lehetőséget biztosítson a vá­rosban élő fiatal diplomások­nak. Az első összejövetelre II politikai ismeret­terjesztésért A tudományos ismeretter­jesztés egyik fontos szakte­rülete a politikai műveltség megszerzésének elősegítése. Ennek érdekében tett erőfe­szítéseket a szajoli községi pártbizottság és a városkör­nyéki község tanácsa a TIT megyei szervezetével közö­sen. Ma délután lesz ugyan­is annak a szervezett közös­ségnek az alakuló ülése, amely a 'község gazdasági vezetőinek bevonásával a politikai-világnézeti oktatást szervezettebbé, rendszereseb­bé kívánja tenni. Ez a poli­tikai és tudományos ismeret- terjesztők klubja, amelynek létrejötte egyben azt is je­lenti, hogy a tagok — vala­mennyien TIT-előadók — rendszeres módszertani kép­zésben, szakmai konzultáci­ókban részesülhetnek. A politikai és tudományos ismeretterjesztők klubját Tú- róczi Ferencné, az MSZMP Szolnok városi Bizottságá­nak titkára nyitja meg, majd Mészáros Ferenc, a TIT me­gyei titkára tart szakmai­módszertani bevezető elő­adást. □ cirkusz igazgatójához beállított egy artista. Az íróasztal előtt dup­la szaltót csinált. — Méa mindig a kettős szaltónál tart? — legyintett a napy főnök. Miért nem talál ki valami újságot? Látom az arcán, hogy nincs új száma. — Nehéz szakma az enyém. — Na és az enyém? A kritikusok mindig elégedet­lenek a műsorainkkal. Kopogtak. Fiatal, sovány férfi lépett be — Van kérem egy világ­számom. Madárhangutánzó vagyok. Nekem teljesen mindegy, hogy kolibri vagy strucc. — Hol él maga? Madár­utánzás? Nem mondom, ha ki tudna repülni az ablakon, szerződtetném, de mivel nem tud, az ajtót ajánlom. Jó napot! A menedzser a légtornász­hoz fordult. — Látja, ilyesmivel keres­nek fel. Tegnap például egy erőművész jelentkezett, hogy vasat tud görbíteni. Kit ér­dekel ma már az ilyesmi? Egyvasat sem ér. Nem mon­dom, ha a fogával csinálná. Vagy ha Tom Jones olyan erős lenne, hogy éneklés közben görbítené a vasat. Az lenne a slágerszám. — Na akkor én megyek. — Maradjon még. Olyan jó magával együtt panasz­kodni. Ezt a cirkuszt! Ismét kopogtak. Kinyítik az ajtó. és egy pincsi kutya sétált be. — Nahát! A kutya kopo­gott és kinyitotta az ajtót — ámuldozott a légtomász. — Ugyan, ez csak trükk volt. A gazdája nyitotta ki. Már itt is van! Na. mire tanította újabban a kutyá­ját? — Már harmincig számol. Próbálja ki, mondjon bár­milyen számot harmincig, és Ottokár annyiszor fogja a lábát felemelni. — Hatványra és köbre is tudja a lábát emelni? — Nem — hüledezett a kutyaidomár. — Akkor tanítássá egy pro­fesszorral. Na isten vele! Amikor a kutyás ember elment, a menedzser felsó­hajtott: — így megy ez egész nap. Semmi nagy szám. Pedig úgy kellene egy bomba att­rakció. — Bombát mondott? Mi lenne, ha fellövelném ma­gam a mozgó trapézre? — Nem jó, a zaj idegesí­tené a publikumot. — Esetleg hangtompítóval lőhetnének ki. — Nehéz technikailag le­bonyolítani. — Várjon csak. én a ket­tős szaltó közben a felém dobott labdát magasba füg­gő hálóba fejelném. Hat perc alatt hat gól. — Ez jó lenne, de nem futna sokáig az ilyen szám. Már a második gólnál el­vinnék magát focistának ... Palásti László ma este hat óraikor kerül sor a TIT megyei szervezetének Kossuth-téri klubjában. A résztvevők meghallgatják a Szigligeti Színház fiatal mű- vészeinetk műsorát, majd megbeszélik, összeállít jag a klub jövő évi munkatervét. Fertőtlenített raktárakba Bz új termésű gyökér, zöldség és burgonya A gyökér-zöldségek és a burgonya betakarítása a leg­több gazdaságban befejező­dött, a mezőgazdasági üze­mekben most a termelés gondos raktározásán dolgoz­nak. Ez figyelmes munkát kíván, hiszen mindkét nö­vényt a szokásosnál nagyobb mértékben fenyegetik az idén a tárolási betegségek. A sok csapadék hatására ugyanis víztartalmuk nagy, a növé­nyi szövetek fellazultak, ami már eleve befolyásolja az el­tarthatóságot, de legalább ilyen gondot okoz, hogy a nagy nedvességtartalom mi­att különféle betegségek ve­szélyeztetik a termést. A raktárakat, pincéket és az egyéb fedett tároló helye­ket a termelők az elmúlt he­tekben mindenhol kitakarí­tották és fertőtlenítették. A jól előkészített tárolóterek­ben veszteség nélkül tartják majd a téli hónapokban a növényeket, és remélhetően a minőség károsodása nél­kül kerülhet a piacokra a gyökér-zöldség és a burgo­nya. Szabad időben Tegnap a tiszafüredi műve­lődési központban a füredi járás több mint tíz úttörő- és ifjúsági csoportjának részvé­telével családi ünnepek tár­sadalmi rendezésekor fel; használható műsorokból ren­deztek bemutatót. A bemuta­tón rangsorolták a csoporto­kat. A névadó műsorok közül a zsűri a kunimadarasi általá­nos iskola programját ítélte a legjobbnak. A házasságkö­tésre készült műsorok kate­góriájában a tiszafüredi ifjú munkás amatőr színpad és a tiszaszentimrei KISZ-alap. szervezet csoportja kapott megosztott első díjat. Gépkocsisorszámok A Merkur Autószalon je­lentése a gépkocsisorszámok­ról: Trabant Limousine 5 228 Trabant Lim. Special 9 638 Trabant Kombi 549 Wartburg de Luxe 2 2f7 Wartburg Limousine 1 884 Trabant Hycomat 4 958 Skoda 100 79 255 Zsiguli Budapest 80 166 Debrecen 37 044 Polski Fiat 1500 11 512 Skoda 110 L 5 793 Skoda 100 L 8 866 Zsiguli Kombi 8 824 Dácia 8 617 Zaporozsec 24 269 Wartburg Tourist 764 Zsiguli 2103 6 073 Zsiguli 21011 Budapest 4 000 Debrecen 1 564 Wartburg de Luxe tt. 957 Polski Fiat 126 1 548 Wartburg Limousine tt. 795 Moszkvics 2140 250 Fényszóró-beállítás futömü-ellenör: A közúti közlekedés biz­tonságát, a balesetek meg­előzését szolgáló, hasznos kezdeményezés volt a sze­mélygépkocsiknak a jászbe­rényi autószerviz és autóklub közös szervezésében megtar­tott ingyenes „átállítási” vizs­gálata. A klub az ősz elején levél­ben értesítette több mint 900 tagját és a „pártoló” autós- társakat az akcióról. Felhív­ta figyelmüket, hogy az esős. ködös idő beálltával, a ko­rai szürkülettel az ország­utakon fokozódik a veszély. Ezért méginikább szükség van arra. hogy kifogástalan mű­szaki állapotban lévő gépko­csikkal induljanak útnak a járművezetők. Az autószerviz dolgozói vállalták, hogy szabad ide­jükben elvégzik a fényszó­rók beállítását, a futóművek ellenőrzését, és műszeres mo- tordiagnosztikai vizsgálato­kat tartanak. A felhívás eredménye: ok­tóber utolsó és november má­sodik vasárnapján mintegy -100 személygépkocsi gördült be az autószerviz kapuján. A szerviz dolgozói sok, a szem­bejövök látását zavaró fény­szórót „szabályoztak be”, a futóműveknél .a motorok szer­kezetében megbúvó hibákat kutattak fel. A kétnapos akció során a szerviz dolgozói több mint 200 órát használtak fel a pihenésre szánt idejükből. linkét a „Prémium”-ról Külön előadást rendeztek tegnap délután fél ötkor a túrkevei Vörös Csillag film­színházban, a Prémium cí­mű szovjet filmet vetítették. A közönség — a helyi Vö­rös Csillag Tsz tagjai, az AFIT és a Május 1. Ruha­gyár telepének dolgozói — az előadást követően film- ankéton vett részt, amelyet Kelemen Tibor filmesztéta tartott. ■ FIGYELEMRE méltó dön­tés született a Jászsági Ruha­ipari Szövetkezetben: a gyer­mekgondozási szabadságról visszatérő, és újra munkába álló nőknek két hónapon át, „újra begyakorlás” címén 15 százalékos fizetéskiegészí­tést adnak. © PROGRAM óvodásoknak. Holnap délelőtt 10 órakor a szolnoki MÁV Járműjavító Üzem művelődési házában a környék mintegy kétszáz óvodáséinak a Csipkerózsika című színes mesefilmet vetí­tik le. | NOVEMBER utolsó állat- és kirakodó vásárát me­gyénkben vasárnap Jászla- dányban tartják meg. © HETEK ÖTA tart a me­gyében a fácánvadászat. Több vadásztársaság területén ki­magaslóan jó a „zsákmány”. Legutóbb például Öcsödön két nap alatt több mint há­romezer fácán került puska- végre. ■ TÉRÍTÉSMENTES vér. adás. Tiszaföldváron a hét elején tartották az idei har­madik véradást, amelyen hetvenketten jelentek meg, s 28 liter vért adtak. © TÖBB ÉS JOBB minőségű készakkumulátort és aíkfku- mülátorlemezt gyártanak a jövő évtől a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának szászbereki üzemegységében. Az idén decemberben fejezik be a mintegy másfél millió fó- nint értékű rekanstrükciós munkákat, amelyek eredmé­nyeként az idei 72 millió he­lyett jövőre már 82 millió forint értékű terméket gyár­tanak Szászberekén. | Ifjú könyvtárosok orszá­gos tanácskozása kezdődött meg tegnap Dunaújvárosban. A kétnapos tanácskozáson az ifjúmunkások és ipari tanu­lók olvasóvá nevelésének módszereiről, az iskolai és vállalati könyvtárak együtt­működéséről hallgattak tájé­koztatókat. © A HUSZONÖT ÉVES ózdi gyárban 1973-ban mintegy harmincmillió forintos, költ­séggel korszerű üzemegész­ségügyi intézetet adtak át. SZOLNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093, 12-320, 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 Kladla a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf. 105 Igazgató Virágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20,— forint. Terjeszti a Magyar posta. Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél. Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok. Vörös Csillag u. 28. Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom