Szolnok Megyei Néplap, 1976. november (27. évfolyam, 259-283. szám)
1976-11-24 / 278. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. november 24. Felnőttek és gyerekek találják meg örömüket abban a játszótérben, amelyet az útfenntartó üzem épít Szolnokon, a József Attila úti lakótelepen. Két nagy homokozót, kombinált tornafalat, mászógömböt, lengőhintát, rönkvárat, kúszógyűrűt, lengőtekét, sakk- és pingpongasztalt helyeznek el rajta. A megyei tariács KISZ-fiataljai a hét végén társadalomi munkában segítenek, hogy a december 15-i határidőnél korábban átadhassák a játszóteret A kallódó kamaszok nyomában Hozzászólás riportsorozatunkhoz Megbecsülés Az MSZMP Szolnak megyei Bizottsága a megyében élő veteránokat minden évben, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója alkalmából látja vendégül. November 5-én isimét a megyei pártbizottságon voltunk, ahol sok szeretettel fogadtak bennünket. Szekeres Lásizló, a megyei pártbizottság titkára köszöntötte a Veteránokat, majd Andiiké Miklósi, a pártbizottság első titkára méltatta felszabadulás előtti harcos tevékenységűiket, forradalmi múltjukat és megköszönte mind a mai napig tartó munkájukat. Tájékoztatásit adott a közős gondokról, nehézségekről. Ebéd után Sándor László vábosd első titkár 'kíséretében néztük meg a város új létesítményeit, majd a bútorgyáriba látogattunk. Az egésiznapos program sok örömet szerzett részünkre. Köszönjük a figyelmet, a megbecsülést. Dr. Máté Mátyás nyugdíjas Közös élmények Az elmúlt napokban klubszobának rendeztünk be egy használaton kívüli hálót a fiúotthonban. Boldogan hozták haza a gyerekek a bútorboltból a puffokat, asztalokat és a szép, új szőnyegeket. Lesz már hol játszani. Olvashat, tévét nézhet az új klubszobában, aki hamarabb kész lesz a leckével — mondták örömmel a fiúk. A barkács- műhelyünkben ultrás flakonokból vázákat készítettünk, majd befestettük őket. Otthonossá, barátságossá varázsoltuk a klubot. Még egy nagy padlóvázát is csináltunk. A szép napos idő kicsalogatja még a felnőtteket is a szabadba. Mi is egyik nap a gyerekekkel úgy határoztunk, hogy elmegyünk kerékpártúrára. A Teleki Blanka leányotthonból kaptunk a mieinkhez kilenc kerékpárt, így a csoport minden tagja eljöhetett a kirándulásra. Megcsodáltuk a színpompás őszi erdőt. Számháboruzás után nyárson sütöttünk szalonnát. A finom falatok elfogyasztása után boldogan indultunk haza. Hiszem, hogy a közös élmények elősegítik a jó közösség kialakulását. Papp Gyuláné nevelő Kisújszállás Tornaterem épül Szeptember első napjaiban több tonnás vasszerkezeteket raktak le szolgálati lakásom udvarán. Ablakból figyelem- ímel kísérhetem sorsukat. A leendő tomaiterem váza vagy két hónapig hevert „gazdátlanul”. Több mint egy hete már, hogy az újszászi Vegyesipari Ksz építési brigádja hozzákezdett az alap kiásásához. Óriási lendülettel megindult a munka! A napsütéses, száraz ősz is kedvezett a földmunkálatoknak. Szánté félóránként fordul be egy-egy megrakott teherautó az udvarra. Folyamatosan hozzák a téglát, sietve rakják, mert újabb és újabb kocsi jelenik meg. A minden igényit kielégítő tornatereim itt, a kéttanter- mes iskola udvarán épül, közel a főépülethez. Lesz öltöző külön a fiúknak, lányoknak; zuhanyzó, szertár, nevelői szoba, s korszerű központi fűtés. Az újszászi Vegyesipari Ksz Április 4 szocialista brigádja vállalta, hogy 1977. december 31-ig átadja a tornatermet. Van azonban olyan „titkos” terv is, mely szerint már 1977. szeptember 1-ig, a tanév kezdetéig készen lesz a létesítmény. Kiss István tanácstitkár tájékoztatója szerint két és fél millió forint beruházással épül a tornaterem. Ebből egymillió állami támogatás, másfél saját költségvetés, illetve társadalmi munkavégzés. Régi álma valósul meg a négyezer lakosú községnek. Megszűnik a szükség-tornaterem. A tanulók új épületet vehetnek birtokukba, de reméljük, a falu fiataljainak téli edzése is megoldódik. Agócs Gyuláné Zagyvarékas A művészet vóndorútjón Rajunk benevezett „A művészet vándorútján” című akcióba. Vállaltuk, hogy több nevezetes, múzeumot, várost, irodalmi, képzőművészeti, népművészeti, zenei alkotást megismerünk. Eddig Szolnokon és Egerben jártunk. Szolnokon a Damjanich múzeumban a „Képek rajzok, vázlatok” című, a Galériában a temetkezés történetét bemutató kiállítást néztük meg. Nagyon tetszettek a kiállított alkotások, a legjobb művekről a csapatok feljegyzéseket készítettek. A látottakról azután egymásnak is beszámoltunk. Egerben a várat néztük meg. Nagy érdeklődéssel jártuk végig a múzeum termeit, és gyönyörködtünk a képtárban található szebbnél szebb festményekben. Ütünk következő állomása Budapest lesz, ahol terveink szerint az Operaházban egy előadást nézünk majd meg, s a Nemzeti Galériába látogatunk el. Molnár Márta Béke és Barátság raj Tiszajenő Késő bánat Gondolom, nem egyedül vagyok a városát szerető tősgyökeres patrióták közül, aki megelégedéssel olvasta a Néplap november 17-i számában az „Elnézték — elnéztük?” c. cikket. Sajnos, már későn jelent meg. .. Teljes mértékben egyetértek a leírtak mindazon gondolatával, mely elmarasztalóan szól az A 3/1975. SZOT szabályzat rendelkezése szerint a nyugdíjazást követő óv végéig kitüntetés alapján kifizetett jutalmat úgy kell tekinteni, mintha a nyugdíj megállapítását megelőző napon fizették volna ki, tehát növeli az átlágkereset összegét. Mivel a jogszabály nem határozza meg, hogy milyen jutalmat kell kitüntetés alapján adott jutalomnak tekinteni, ezért a szóban lévő rendelkezés alkalmazásánál mindazt a nyugdíjijárulék- köiteles jutalmat figyelembe kell venni, amelyet a dolgozó részére állami vagy társadalmi szerv által rendszeresített .kitüntetés alapján fizettek ki. Ilyen jutalom a Munka Érdemrenddel és az ennek megfelelő fegyveres testületi kitüntetéssel járó jutalom. Kitüntetés alapján adott jutalomnak kell tekinteni például a „Kiváló dolgozó jelvényre, a „Szakszervezeti munkáért” oklevélre és a törzsgárdajelvényre adott jutalmat is. (SZOT TB Főigazgatóságának 1- sz. állásfoglalása.) A fentieket kell alkalmazni az új nyugdíjtörvény hatályba lépése előtt (1975. július hó 1.) megállapított nyugdíjak esetén is, ha a jutalmat 1975. június hó 30-a után fizették ki. Azt ténő építéséről. Szolnok legimpozánsabb, legtágasabb területe a Jubileumi tér és környéke — volt. Az üzletsor építésének láttán ismerőseim, munkatársaim szinte kivétel nélkül elégedetlenségüket fejezték ki. Szolnok fejlődését ma már nemcsak a szolnokiak, hanem a Szolnok megyiek is érdeklődéssel figyelik, a város magukénak érzik. Kiváncsi volnék a naponta bejáró emberek véleményére. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy a közvélemény elégedetlensége nem jutott el az illetékes szervekhez. Nem lett volna szabad idáig eljutni a dolgoknak. Mit szólnának a felelősök, ha lakásuk elé például garázsokat építenének? Prohászka István Szolnok A mi kis segítőnk Szomszédunkban lakik a 13 éves, nyolcadik osztályos Guba Lajos. Rendes., komoly fiú, s nagyon segítőkész. Nem is tudom, mi lenne velünk nélküle. Férjem is beteges, én sem vagyok jól, így az élelmiszerek beszerzése nagy gondot jelent, illetve jelentett. A Lajos fiú sokat segít nekünk, elhozza a tejeit a boltból, s minden egyebet megvásárol, amire . szükségünk van. Nem értem miért, de semmit nem fogad el tőlünk. Meg sem tudjuk hálán! önzetlen segítségét. Sz. B.-né Jászágó A közlekedés biztonságáért Alig múlt negyedéve annak, hogy a járási Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége rendezte sorait; kiegészült az elnökség, melynek kilenc tagja azóta rendszeretanácsoljulk, hogy jutalmazását nyugdíj számára hivatkozással haladéktalanul közölje a Nyugdíjfolyósító Igazgatósággal. Ugyancsak az új nyugdíj - törvénnyel volt kapcsolatos N. V. levele is, melyben a korkedvezményes nyugdíj le. hetőségeiről érdeklődött. Az általános nyugdíjkorhatárnál (férfiaknál 60. nőknél 55 év) korábban veheti igény be az öregségi nyugdíjat, vagyis úgynevezett korkedvezményre jogosult az. aki hosszlabb időn át (férfi legalább 10, nő 8 éven át) a kor- kedvezményre jogosító munkakörök jegyzékében meghatározott munkakörben (munkahelyen) dolgozott. Ilyen például a föld alatt, a fúrótoronynál, a meleg üzemben végzett munka. Nem illeti meg a korkedvezmény azt a dolgozót, aki az öregségi nyugdíj megállapítását a mezőgazdasági szövetkezetnél szerzett szolgálati idő figyelembevételével kéri. A korkedvezmény a férfinál 10. nőnél 8. évre jogosító munkakörben eltöltött idő után 2 év, minden további öt év (nőnél pedig 4 év) után még 1—1 év. Az egy légköri nyomásnál nagyobb nyomású légtérben eltöltött 6 év után 2 év. minden tosen végzi munkáját. A kollektív munka eredményeként sikerült befejezni és átadni az iskolásoknak Tiszasason a KRESZ-parkot. A létesítmény 180 ezer forintba került. Ebből 140 ezer forint a társadalmi munka értéke. Segítettek a község lakói, a Ti- szamenti Tsz és a KPM. Közúti Igazgatóság szocialista brigádja, valamint a KBT elnöksége. Propagandista csoportunk felkészülten várta „Az idős emberek hete a közlekedésben” akciót. Az igényeknek megfelelően öregek napközi otthonaiban, nyugdíjas klub- bokban előadásokat tartottunk a járásban. Október 31-én a járási KlSZ-bizottsággal közösen KRESZ-vetélkedőt szerveztünk. Ez volt a járási döntő, amelyen a járás hét legjobb csoportja vetélkedett. A ci- baikiházi Tóth János, a kunszentmártoni Krakovszki László és az öcsödi-Gácsi Imre képviseli a járási színeit a megyei döntőn. Munkatervünk szerint a járás községeiben, üzemeiben — összesen 23 helyen — szervezzük a járművezetés téli továbbképzését. A propagandista csoport tagjai a télen előadásokat, konzultációkat 'tartanak, hogy ezzel is segítsék a járművezetőket a közlekedés szabályainak alaposabb megismerésében. B. A. Kunszentmárton Kirándulás Budapesten Palhuber Kálmán szolnoki olvasónk ismét a szövetkezeti nyugdíjasok kirándulásáról számolt be levelében. November 12-én negyvenen voltak a fővárosban. Az idén ez volt a nyolcadik közös útjuk. Ezúttal városnézés volt a •programjuk autóbusszal a Normafáig. Ebéd a Normafa Étteremben. Este a Vidám Színpad műsorát nézték meg, utána a színház művészeivel beszélgettek a nyugdíjasok. vábbi 3 év után pedig még 1—1 év a korkedvezmény. J. J.-né Karcag, ez év júniusában tette le a szakmunkásvizsgát, július hó 10-én munkába állt. Gyermeket vár, munkahelyén úgy tájékozhatták, hogy terhességi- gyermekágyi segélyt csak akkor kaphat, ha a szülésig legalább hathónapos munka- viszonya van. A kapott tájékoztatás nem helyes. Az megfelel a valóságnak, hogy terhességi gyermekágyi segélyre csak az jogosult, aki a szülést megelőző két éven belül legalább 180 napos (hathónapos) biztosítási időt igazol. Ilyenkor terhességi-gyermekágyi segélyként a napi átlagkereset 65 százaléka jár. Azt. akinek a szülést közvetlenül megelőző két évben legalább 270 napi előzetes biztosítási ideje van, az átlagkereset teljes összege illeti meg. Az előzetes biztosítási idő számításánál azonban nemcsak a munkaviszonyban töltött időt kell figyelembe venni, hanem — többek között — az oktatási intézmény nappali tagozatán egy évnél hosz- szaibb időn át folytatott tanulmányok idejét is. E szabály alkalmazása szempontjából oktatási intézménynek számít a szakmunkástanuló iskola is. Tehát a szakmunkástanuló éveit is figyelembe kell venníi. Így számítva viszont már meglesz a szükséges 270 nap is. ami azt jelenti, hogy a húsz hét szülési szabadság ideiére napi átlagkeresetének teljes összegét megkapja. Dr. Cs. I. A Kallódó kamaszok című riportsorozatunkhoz a tv egyik műsorának idézésével kezdem hozzászólásomat. A tv az egyik kengyeli tanyán készítette műsorát, amelyre hivatkozom. Nehézsorsú emberekről szólt a film. A szülők nem járatták rendszeresen iskolába gyermekeiket, s 1975 májusában a kétpói általános iskolai diákotthonba utalták be a család három iskolaköteles gyermekét. Faragjunk belőlük művelt, becsületes állampolgárokat. akik felnőve hasznos tagjai lesznek társadalmunknak. Szép, de hosz- szas nevelői feladat, nem lehet hamarosan eredményt várni, hetek alatt behozni nevelési és tudásbeli hátrányt. Egy hónap múlva vége lett a tanévnek, a gyermekek megbuktak. Rossz lett a statisztika 1975-ben a kétpói általános iskolában. _ Mivel a szülők továbbra sem törődtek a gyermekekkel, így állami gondozásba vették őket. 1975 óta van olyan gyermekünk a diákotthonban, aki csökkent szellemi képességű volt (kisegítő iskolába járt). Ma már eredményesen tanul. De igen sok külön - foglalkozás mellett sem tudtuk első évben odajuttatni, hogy 1975-ben elvégezze az osztályát. Ma már azonban elmondhatjuk, hogyha tudós nem is válik belőle, szorgalmas, becsületes dolgozója lesz társadalmunknak. Miben különbözik a kétpói iskola helyzete más iskoláktól ? Az általános iskolai diákotthonunkba tanyán élő tanulókat, sokszor veszélyeztetett gyermekeket utalnak, be. Ezek a beutalások, illetve jelentkezések. — pl. átköltözés miatt — sokszor év közben történnek. Ha közel esnek az iskolai év végéhez, bizony abban a tanévben eredményt elérni nem tudunk. Sajnos, nem tudunk korrekciós osztályokat szervezni, vagy iskolánkban kisegítő osztályt létrehozni. A rászoruló gyermekeket a bentlakásos intézmények nem veszik fel (hacsak nem nagyon súlyos esetek). mert nem rendelkeznek megfelelő számú férőhellyel. Mindig marad tehát 2—5 olyan tanulónk, akiknek csak fokozott korrepetálással nevelői munkával tudjuk biztosítani továbbhaladásukat. Hol is kezdődik az „elkal- lódás”? Gyerekeink egy része már az első osztályt hátránnyal kezdi. Bármennyire is szeretnénk, nem tudjuk óvodába járatni az iskolába kerülőket. A szétszórt tanyavilág, a helytelen szülői szemlélet ezt lehetetlenné teszi. Hogy kik lesznek első osztályosok? Ki tudja ' pontosan megmondani ? Egyenlőre senki. Egy évvel előbb elkezdjük összeírni az első osztályba kerülőket, mégis előfordul, hogy szeptemberben ismeretlen gyerekek jelennek meg az iskolában. Mindezek ellenére meg tudjuk közelíteni a megyei átlagot, az 1975—76-os tanévben már nem 7 százalék, hanem 3,6 százalék a bukások száma. Mit teszünk ezért, hogy eredményeink javuljanak? A lehetőségeket figyelembe véve diákotthonba helyezzük el a rászoruló gyerekeket, s a bejáró vagy a gyengébb képességű tanulók részére menzás tanulószobát szervezünk. Már a tanév elejétől korrepetálással segítjük a lemaradókat, a tanév végén pedig megszervezzük a pótlófoglalkozásokat. Augusztusban előkészítjük a javító, illetve osztályozó vizsgázókat. s az óvodába nem járt leendő első osztályosoknak előkészítő foglalkozást szervezünk. A jobb tanítási feltételek érdekében, nagyobb részt társadalmi munkával, szaktantermi rendszert építettünk ki. Nevelőtestületünk a nehéz körülmények ellenére vállalja a látványos eredményeket nem ígérő munkát. A statisztika bűvöletében élőktől sajnos nem sok elismerést kapunk. Elmarasztalást annál többet. Ezt csak optimizmussal és hivatástudattal lehet ellensúlyozni. Kiséri Sándor Ä nyugdíjasok kitüntetéséről M. J. szolnoki olvasónkat ez év január hó 31-én nyugdíjazták. Nyugdíjazását követő május hó 1-én arany törzs- gárdajelvénrtyel tüntették ki, s egyhavi alapbérével jutalmazták. Tudomása szerint a nyugdíjazást követő év végéig kitüntetés alapján kapott jutalom összegét a nyugdíj megállapításánál figyelembe veszik. Kérdése az, hogy milyen kitüntetésre utal a jogszabály?