Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-02 / 233. szám

XXVII. évi. 233. «. 1976. okt. 2.. szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA él a kereskedelemben Hiánycikk a férfiöltöny Cipőből, csizmából 32 milliós készlet Az áruházak, üzletek kirakatait két-három hete „téliesi- tették’V Előkerültek a télikabátok, a bundák, a meleg ruhák, nadrágok, a csizmák. Mostanában mindenki ezeket a hol­mikat keresi, vásárolja. A megye kiskereskedelmi boltjai, üzletei a szükséges áruk zömét a Kelet-magyarországi Textil és Felsőruházati, a Rövid- és Kötöttáru valamint a Cipő­nagykereskedelmi vállalatoktól szerzik be. A „nagykerek" időben felkészültek a hidegebb hónapokra. Még javában tombolt a kánikula, amikor már az ország minden részéből teherautókon, kamionokon érkeztek a szolnoki raktárakba a meleg holmik. A Textil és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat konfekciót, méterárut és la­kástextilt értékesít. Az év első felében jól „megala­pozták” a második hat hó­nap forgalmát. Július 1-én őszi, téli áruk készlete a ta­valyi hasonló időszak 81 amaUiió forintjával szemben 175 millió forint értékű volt. Ilyen raktárkészlettel eddig még soha nem rendelkeztek. Jelenleg 122 milliós a kész­letük. A vállalat két ízben — jú­liusban, augusztusban — ■rendezett bemutatót az őszi téli árukból a kereskedők résziére. A bemutatók ered­ménye: 70 millió forint ér­tékű előszállítás. A felkészülésen már fúl vannak, most már csak a pótezállítmányokat várják. Az idén nagy hiánycikk a férfiöltöny. A ruhagyárak, szövetkezetek elsősorban ex­port megrendeléseiket elégí­tik ki, a hazai piacon ezért kevés az öltöny. Néhány gyárban előfordul, hogy a szerződésben vállalt mennyi, séget sem tudják elkészíte­ni, például a Vörös Októ­beriben és a Május 1. Ruha­gyárban. A szolnoki Vörös Osillag Ruházati Szövetkezet ezer, hurkolt anyagból ké­szült öltönyt szállított. No­vemberben, decemberben újra termel a lerakatnak. Saljnos, serdülőknek és nagy­kamaszoknak is elég szegé­nyes a választék kaibátokból az előbb említett okok miatt. A jászberényi ruházati szö­vetkezet Jászapátiban mű­ködő üzeme kiskamaszoknak készít kártolt anyagból téli- kaibátokat. Lányka és bébi kabátokból megfelelő a vá­laszték : színben, fazonban, anyagban és áriban egyaránt. A női kaibátokból, bundák­ból ilyen kínálat még nem volt, mint az idén. Most le­het először kapni a téliesí­tett juh nappa bőrkapátot. A sertésvelúrból készült ka­bátokat szintén szőrmefoélés- sel és galénral készítették. tXjra nagy s7- érdeklődés a veMrködmönök iránt. Az idén újdonság, hogy nemcsak feketében, hanem több szín­iben lehet kapni a bőrkapá­tokat. A Kelet-magyarországi Rö­vid. és Kötöttáru Nagyke­reskedelmi Vállalatnál bé­bi- és gyerekholmikból min­den igényit ki tudnak elégí­teni. Van bőven stopáras termék is: pamut tréning­ruhából minden méretben, mennyiségben tartanák, mű­szálasokból viszont már nem tudnak minden igényt kielé­gíteni. A férfiak divatjában a színes, tarka ingek „vezet­nek”. Minden méretben, fa­zonban kaphatók — a rák­táraikban 12 millió forint ér­tékű inget tárolnák. Az ol­csó flanelling ellátásával sem lesz semmi baj. A vállalat szeptember 1- én 54 millió forintos készlet­tel rendelkezett. (Tavaly ugyanebben az időben 45 milliós volt.) A szeptemberi értékesítés is jól sikerült: 26 millió forint értékű áru került az üzletekbe. A divatos ruhák, kötött holmik kiegészítője a fazon­ban, színben harmonizáló lábbeli. A Cipőnagykereske­delmi Vállalat szeptember 1-én 32 milliós készlettel várta a kereskedőket. A női csizmák divatosak, praktiku­sak, áruk 200—1000 forint Nem okoz gondot a férfi bundaíbéléses cipő és csizma vásárlása sem. Gyermek té­li cipő, csizma mintegy 200 ezer pár vár gazdára. Eddig mindig akadozott a tornaci­pő-ellátás, most minden mé­retben, több színben kapha­tó belőle. Átmenetileg a bé­bi tipegő cipőkből nincs ele­SZENTIMREI ÉJSZAKA Riport Tiszaszentimre életéről 3. oldal AZ ALAPOKTÓL A FÜGGÖNYÖKIG Óvoda épült társadalmi összefogással Kisújszálláson KULTÚRA ÉS KÖZGONDOLKODÁS A közgondolkodás forrásai és jellegzetességei 5. oldal AUTÓ-MOTOR A laminált üvegről 7. oldal Őszi megyei . könyvhetek Az általános és fogyasztá­si szövetkezetek I960 óta minden évben megrendezik az őszi megyei könyvheteket. A falusi olvasók könyvellá­tása szempontjából fonto6 akció — mely idén október 1-től 31-ig tart — országos és megyei nyitányára egy­aránt tegnap került sor Ma­kón, illetve Jászárokszállá- son. A művelődési házban megrendezett jászárokszállási megnyitón Nánási Károly, az Egyesült Jászsági áfész elnöke köszöntötte a vendé­geket, majd Tari Kálmán, a megyei tanács vb művelődés- ügyi osztályának vezetője mondott ünnepi beszédet, melyet irodalmi műsor és író-olvasó találkozó követett. A találkozó íróvendége Mol­nár Zoltán volt. A tegnapi nyitányt köve­tően négy héten át a megye számos községében, nagy­községében kerül sor irodal­mi estre, író-olvasó találko­zóra, árusítással egybekö­tött könyvkiállításra, így várhatóan az idei mérleg sem lesz rosszabb a tavalyi­nál — újra jelentősen bővül a vidéki olvasók tábora. gendő mennyiség. — szekeres — Próba a szolnoki Centrum Áruházban „ VIETNAMI VENDÉGEK KUNMADARASON Tegnap délután Kunmada­rasra látogatott a Vietnami Szocialista Köztársaság bu­dapesti nagykövetségének másodtitkára, To-Toang. A vietnami vendég elő­ször tájékoztatót hallgatott meg a nagyközség életéről, majd meglátogatott néhány szövetkezetét. A program az esti órák­ban a művelődési központ­ban folytatódott, ahol nagy­gyűlést tartottak, amelyen felszólalt To-Toang is. Elő­adást tartott Vietnam népé­nek szocialista építőmunká­járól. KITÜNTETTÉK A 150 ÉVES HERENDI PORCELÁNGYÁRAT Alapításának 150. évfor­dulóját ünnepelte tegnap a világhírű herendi Porcelán- gyár. A Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa — ez­úttal immár másodízben — a Munka Vörös Zászló Ér­demrendjével tüntette ki a másfél évszázada szinte fo- lyomatosan kiemelkedőt pro­dukáló gyárat, a magas ki­tüntetést a pénteki jubi­leumi ünnepségen Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja a Köz­ponti Bizottság titkára ad­ta át. RCDÖNYI KÁROLY TÁRGYALÁSAI FINNORSZÁGBAN Rödönyi Károly közleke­dés- és postaügyi miniszter szeptember 26—30 között hi­vatalos baráti látogatást tett Finnországban. A miniszter tárgyalt Kauko Hjerepe-vel az eddigi, és Ragnar Granik-kal a csütör­tökön hivatalba lépett új finn szállításügyi miniszter­rel, valamint Esko Rekola pénzügyminiszterrel. ” A MEGYEI KÉPVISELŐCSOPORT ÜLÉSE Tegnap a Nagyalföldi Kő- olajkutató és Feltáró Üzem­ben tartotta ülését a Szol­nok megyei országgyűlési képviselők csoportja. A par­lament soronkövetkező ülé­séről, a hidrogénkutatás me­gyei eredményeiről a Kő­olaj- és Földgáztermelő Vál­lalat munkásellátásáról, va­lamint a megye közművelő­dési helyzetéről kaptak tá­jékoztatást a képviselők. Utána üzemlátogatáson vet­tek részt. BÁNYAOMLÁS ISTVÁN-AKNÁN A Mecseki Szénbányák Vállalat Pécs-bányaüzemé- hez tartozó István-aknán tegnap reggel 7 óra után vá­ratlan omlás történt az egyik fejtésben és négy dolgozó az omlás alatt maradt. A bá­nyamentők azonnal hozzá­láttak társaik kiszabadításá­hoz. Kőhegyi György vájárt és Török Sándor vájárt per­ceken belül kimentették, Sárközi János vájár, bánya­technikust egy óra múlva szabadították ki. A negye­dik bajbajutott bányászért. Farkas János segédvájárért emberfeletti harcot vívtak a bányamentők. Az áldozatos munka ered­ménnyel járt. Négy óra múl­tán Farkas Jánost is ki­mentették. TANÁCSKOZÁS A KÖRNYEZETVÉDELEMRŐL A környezetvédelem fej­lesztésének hosszútávú prog­ramjáról tanácskozott teg­nap délután a Hazafias Nép­front megyei elnöksége és a megyei tanács végrehajtó bi­zottsága mellett működő kör­nyezetvédelmi társadalmi bizottság. A fontos témát na­pirendjére tűzi majd a me­gyei tanács ülése is, s ehhez hasznos szempontokat adott a tegnapi szolnoki tanácsko­zás. EGY MONDATBAN — „II. Rákóczi Ferenc és a szabadságharc” címmel tegnap emlékkiállítás nyílt Szentesen a helyi mezőgaz­dasági gépgyárban. — Csongrád megyében 26 milliárd forint értékű beru­házás valósul meg az ötö­dik ötéves tervben. — Móron tegnap megkez­dődött a borvidék hagyomá­nyos őszi ünnepe, a móri na­pok eseménysorozata. A napokban maximálisan kihasználják a kisújszállási Nagy­kun Termelőszövetkezet Bábolna típusú terményszárítóját. Tizpercenként érkeznek a megrakott vontatók, folyamatosan hordják a szárítóba a 80 hektár kukoricaföld termését Kádár János találkozott a Libanoni KP főtitkárával Kádár János, az MSZMP KB első titkára pénteken fogadta a hazánkban tartóz­kodó Nicolas Chaoui-t. a Li­banoni Kommunista Párt fő­titkárát. A szívélyes, elvtársi lég­körben, az Internacionalista szolidaritás szellemében meg­tartott találkozón vélemény- cserét folytattak a két párt kapcsolatairól, áttekintették a nemzetközi helyzet, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom időszerű kér­déseit. Különös figyelmet fordítottak a közel-keleti helyzetre, a libanoni válság problémáira. Rámutattak, hogy a liba­noni vérontás a közel-keleti helyzet rendezetlenségének, az imperialista körök, az iz­raeli agresszió, az arab re­akció mesterkedésének kö­vetkezménye. Állást foglal­tak a vérontás azonnali be­szüntetése, a válság politikai rendezése mellett. Elítélték Izrael terrorakcióit és a li­banoni partok köré vont blokádját. Hangsúlyozták, hogy a libanoni válságot csakis a libanoni nép old­hatja meg, minden külső be­avatkozás nélkül. Űjabb erő­feszítésekre van szükség, hogy az arab haladó, antiim- perialista erők elhárítsák az imperializmusnak Libanon egysége és szuverenitása, az arab nemzeti felszabadító mozgalom ellen indított tá­madásait. Megállapították, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt és a Libanoni Kommu­nista Párt kapcsolatai to­vább mélyültek, a marxiz­mus—leninizmus és a pro­letár internacionalizmus szel­lemében. Kádár János kifejezte az MSZMP, a magyar nép szo­lidaritását a libanoni kom­munistákkal, s más haladó, hazafias erőkkel, valamint a Palesztinái felszabadító moz­galommal. A megbeszélésen részt vett Nádim Abdel Samad, a Li­banoni Kommunista Párt Po­litikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Georges Batal, a KB tagja. Jelen volt Győ­ri Imre, az MSZMP KB tit­kára és dr. Nagy Gábor, a KB külügyi osztályának he­lyettes vezetője. Társadalmi munkában vállalja az ÉPSZER Napközi otthon épül az öregeknek Szolnokon Hatvankilenc brigád küldte el vezetőjét a Szolnok me­gyei Tanács Építési és Sze­relőipari Vállalatának teg­nap, a szolnoki központban megtartott szocialista bri­gádvezetői értekezletére. A vállalatnál évente kétszer rendezik meg a szocialista brigádvezetők tanácskozását. Ezúttal Kiss Sándor igazga­tó ismertette a termelési eredményeket. Kiemelte: nagy szerepük volt a válla­lati brigádoknak abban, hogy a tavalyi év hasonló idősza­kához képest csaknem 13 százalékkal sikerült többet termelniük — mindezt je­lentősebb létszámemelkedés nélkül, a munka termelé­kenységének növelésével. Javult munkájuk színvonala, több dicséretet kapott a vál­lalat a szolnoki és a mart­fűi építkezések befejezésé­vel is. Végezetül két felhí­vást tett közzé. Kérte azokat a szocialista brigádokat, amelyek még nem teljesítették társadalmi munkavállalásaikat, hogy az október 23-i kommunista szombaton hozzák be lema­radásukat. Tolmácsolta to­vábbá a szolnoki Városi Tanács kérését is. Tavaly ké­szült el — éppen a vállalat kivitelezésében — a Vörös Csillag úton a régi szom­szédságában egy új, modern bölcsőde. Azóta üresen állt a régi épülete; a tanács ott szeretné kialakíttatni az öre­gek új napközi otthonát. Az építéshez a tanács biztosítja az anyagot, s a brigádok végeznék társadalmi munká­ban a több százezer forint értékű átalakítást, felújítást. A vállalást a szocialista brigádvezetők megtették, csatlakoztak hozzájuk a vál­lalat szakmunkástanulói is. így előreláthatólag még az idén újabb 30 idős ember napközbeni ellátásáról, or­vosi felügyeletéről gondos­kodnak Szolnokon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom