Szolnok Megyei Néplap, 1976. október (27. évfolyam, 232-258. szám)

1976-10-06 / 236. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. október 6. Szovjet hét a francia televízióban Leonyid Brezsnyev nyilatkozata II tartós béke és a szilárd biztonság külpolitikánk középpontjában Púja Frigyes felszólalása az ENSZ-közgyülésén Tegnap, párizsi idő szerint pontosan egy órakor a fran­cia televízió .képernyőjén megjelent a Kreml híres to­ronyórája és a felirat: egye­nes adás a Kremlből. Az Burovízió és az Intervízió ál­tal egyaránt átvett adásban ezután Leonyid Breasnyav- nelc, az SZKP KB főtitkárá­nak dolgozószobáját (kapcsol­ták a francia televízió szovjet hetének mintegy (házigazdá­jaként és kalauzaként Leo­nyid Brezsnyev válaszolt Yves Mourousinak, a francia televízió vezető riporterének kérdéseire. Yves Mourousi mindenek előtt köszönetét mondott a kivételes lehetőségért, hogy Leonyid Brezsnyev dolgozó­szobájában fogadta, és hang; súlyozta, hogy a francia te­levízió közönsége jó érzéssel emlékezik az SZKP KB fő­titkárának 1971. és 1974. évi franciaországi látogatására, „ön olyan ember, akit szeretnek Franciaországban” — jelentette ki az újságíró, majd feltette kérdéseit: min­denek előtt az iránt érdeklő­dött, mivel foglalkozik ez idő szerint a főtitkár, milyen problémák állnak az SZKP Politikai Bizottsága figyel­mének középpontjában. Válaszában az SZKP főtit­kára mindenek előtt régi is­merősökként üdvözölte a francia televízió nézőit. Tevé­kenységem és az egész Poli­tikai Bizottság tevékenységé­nek jellegét megszabja az a szerep, amelyet hazánkban a kommunista párt játszik — mondotta Brezsinvev. Nyugaton sokaknak nincs világos elképzelésük a szov­jet politikai [rendszerről. Elő­fordulnak torz elképzelések is. Azt állítják például, hogy a párt más állami és társa­dalmi szervek helyébe lép. Ez helytelen elképzelés. A szovjet állami szerveknek pontosan körülhatárolt, al­kotmányosan meghatározott funkciójuk van. Ugyanígy megvan a tevékenységi terü­letük a társadalmi szervek­nek is. Az új ötéves tervben to­vábbi 36 százalékkal (kíván­juk bővíteni az ipari terme­lést. A szovjet mezőgazdasá­got Leonyid Brzenyev maga­san fejlett gazdasági ágazat­ként jellemezte, megjegyez­ve, hogy az ország területé­nek jelentékeny része az úgy­nevezett kritikus földművelé­si zónához tartozik, ahol a mezőgazdasági termelés az időjárási viszonyok miatt mindig kockázattal jár. Ez magyarázza, hogy a mezőgaz­daság fellendítése óriási erő­feszítéseket igényel. Tavaly a Szovjetunióban rossz Volt a termés, rendkívül aszályos év volt. Az időjárási viszo­nyok idén spm voltak kedve­zőek. A szovjet mezőgazdasá­gi dolgozók milliói azonban kemény munkával válaszol­tak a természet szeszélyeire. Leonyid Brezsnyev interjújával megkezdődött a francia tévé szovjet hete Az eredmény: az idén igen jó gabonatermést aratnak. Leonyid Brezsnyev meg­emlékezett a közelmútlban Kazahsztánban tett látogatá­sáról. es elégedetten beszélt arról, hogy az emberek han­gulata jó. Istmételten meg­győződött arról — mondotta —, hogy a szovjet embereket foglalkoztató első számú kér­dés a tartós béke biztosításá­nak problémája. Ezzel össze­függésben a főtitkár „enyhén szólva különösnek” minősí­tette azokat a véleményeket, amelyek szerint az enyhülés csak a Szovjetuniónak és a szocialista országoknak je­lent előnyöket. Szovjet rész­ről sohasem titkolták, hogy az ország belső fejlesztésének tervei a békés külső feltéte­lekre épülnek, és ezért az enyhülés valóban hasznos a Szovjetuniónak. De vajon fe­nyegeti-e bármi rosszal az enyhülés a többi népeket? — tette fel a kérdést Leonyid Brezsnyev. Nézzük meg konkrétabban — folytatta az SZKP KB fő­titkára —, mit jelent az eny­hülés. Utat jelent a konfron­tációtól az e’gyüttműlködés- hez, a fenyegetéstől és a fegyvercsöngetéstől a vitás kérdések tárgyalásos megol­dásához. Egészében pedig a nemzetközi viszonyoknak a békés egymás mellett élés, a kölcsönös előnyök egészsé­ges alapjain történő átalakí­tását jelenti. Mindez megte­remti a feltételeket az álla­mok közötti gyümölcsöző kapcsolatokhoz, a kereske­delmi-gazdasági, a tudomá­nyos-műszaki és a kulturális csere fejlesztéséhez. ... Ahhoz azonban, hogy ezek az irányzatok valóban meg- másíthatatlanokká váljanak, meg kell fékezni a fegyver­kezési hajszát, meg kell szabni határát. Ezután pedig vissza kell fordítani ezt a folyamatot. Máskülönben egy szép napon elveszíthe­tünk mindent, amit, nagy TEHERAN A hétfőn négynapos hiva­talos látogatásra Iránba ér­kezett Valéry Giscard d’Es- taing francia köztársasági el­nök kedden reggel megtar­totta első eszmecseréját Mo­hammed Reza Paihlavi iráni uralkodóval. Egy francia szóvivő tájékoztatása szerint a tárgyalások fő témái: a két ország nukleáris együtt­működésének elmélyítése, iráni termékek piaci elhe­lyezése az EGK-tagországok- ban, a libanoni fejlemények, az iparilag fejlett tőkés álla­mok és a fejlődő országok észak-déli párbeszéde alaku­lásának felmérése. JERUZSÁLEM Jiehak Rabin izraeli mi­niszterelnök a legutóbbi cisz- jordániai fejlemények meg­vitatására mára, rendkívüli ülésre hívta össze a kabi­netet. BRIGHTON A tengerparti Brighton- ban a közeli választási győ­zelem reményének jegyében nyílt meg az ellenzéki kon­zervatív párt 93., országos konferenciája. Margaret Thatcher pártvezér arra szá­mít, hogy a világbank újabb kölcsönével a munkáspárti kormány már csak rövid időt vásárolhat magának, s a mélyen megosztott kor­mánypárt az elkerülhetetlen újabb fontválság súlya alatt összeroppan. MADRID A spanyol kormány nem Púja Frigyes külügyminiszter, hétfőn, közép-európai idő szerint a késő esti órákban felszólalt az ENSZ közgyűlésé­nek általános vitájában. erőfeszítések árán elértünk — mondotta Leonyid Brezs­nyev, utalva az utóbbi évek­ben a fegyverzetkorlátozás területén elért eredmények­re, de hangoztatva, hogy eze­ket nem lehet kielégítőeknek tekinteni. A helsinki tanácskozásról szólva az SZKP KB főtit­kára megalapította, hogy a Szovjetunió egészében ked­vezően ítéli meg mindazt, ami az összeurópai értekez­let óta a tanácskozás hatá­rozatainak végrehajtása ér­dekében történt. A nemzet­közi együttműködésnek új, kedvező formái születnek. A Szovjetunió a Helsinkiben ki­dolgozott • elvek alapján egész sor fontos megállapo: dást kötött a tanácskozáson résztveft többi országgal. Ezék között volt a nukleáris fegyverek alkalmazásáról Franciaországgal ez év jú­liusában létrejött megálla­podás is. Az SZKP KB főtitkára rá­mutatott, hogy a Szovjet­unió a maga részéről tiszte­letben tartja és végrehajtja a helsinki megállapodás egé­szét. Bár a legfontosabbnak a biztonság és a béke meg­szilárdításával kapcsolatos részeit tekinti, egyáltalán nem becsüli le a gazdásági, tudományos-műszaki, kultu­rális és információs téren megvalósuló együttműködést, az emberek közötti kapcso­latok fejlesztését és a bi­zalomkeltő intézkedéseket sem. Ismeretes ezzel kapcso­latban a Szovjetuniónak az az álláspontja, hogy össz­európai együttműködéssel oldják meg az energetika, a szállítás és a környezetvé­delem területén félmerülő problémákat. Tényék bizo­nyítják tehát — hangsúlyoz­ta Leonyid Brezsnyev —. hogy a Szovjetunió és a töb­bi szocialista ország kezde­ményezőkészséget tanúsítva, kitartóan végrehajtja a Hel­sinkiben létrejött megálla­podásokat. Rátérve a Szovjetunió és Franciaország kapcsolataira, az SZKP KB főtitkára em­lékeztetett rá, hogy a két ország együttműködése je­lentős szerepet játszott a helsinki tanácskozás sikeres megrendezésében. A Szov­jetunió bízik benne, hogy a két ország kapcsolatai to­vábbra is a tartós béke és biztonság építésének egyik . fő elemét jelentik majd - Európában, és nemcsak Európában. Az SZKP KB főtitkára vé­gezetül felhívta a figyelmet a francia televízió most kez­dődő szovjet hetére, amely jó példája annak, hogyan szolgálhatják a tömegtájé- - koztatási eszközök a népek közötti kölcsönös megértést. Leonyid Brezsnyev boldogsá. got és sikereket kívánva bú­csúzott e], a francia televí­zió nézőitől. tervezi a rendkívüli állapot bevezetését a hétfő délutáni politikai merényletet követő­en — jelentette be a minisz­tertanács késő esti rendkívü­li ülése után Martin Villa belügyminiszter. Mint koráb­ban arról hírt adtunk, isme­retlen fegyveresek hétfőn agyonlőtték Juan Maria De Araluce Y Villart, a guipzcoai tartományi tanács -elnökét, a Spanyol Korona­tanács tagját. A merénylet során életét vesztette a poli­tikus gépkocsivezetője, vala­mint három rendőr is. MOSZKVA Tégnap Moszkvából a Mon­gol Népköztársaságba utazott a laoszi párt- és kormány­küldöttség, amely Kaysone Phomvihanenak, a Laoszi Forradalmi Néppárt főtitká­rának, a Laoszi Népi De­mokratikus Köztársaság mi­niszterelnökének vezetésével tett látogatást a Szovjet­unióban. A Magyar Népköztársaság kormánya aktívan közre­működik a béke és a bizton­ság megszilárdításában, a népek és nemzetek együtt­működésének fejlesztésében, az enyhülés további elmé­lyítését szolgáló közös erő­feszítésekben. A tartós béke és a szilárd biztonság — ez áll külpolitikai törekvéseink középpontjában. Meggyőző­désünk, hogy ez a politika a legteljesebb mértékben meg­felel a magyar nép életbe­vágó érdekeinek. A béke és a biztonság meg­szilárdítása szempontjából kiemelkedő jelentősége van a kétoldalú kapcsolatok fej­lesztésének a szocialista és a tőkés országok között. A Magyar Népköztársasáig kor­mánya e tekintfetben már eddig is sokat tett. Politikai, gazdasági és kulturális kap­csolataink ezekkel az orszá­gokkal széleskörűek. A Helsinkiben elfogadott tíz alapelv szellemében ké­szek vagyunk más országok­hoz fűződő államközi kap­csolataink további fejleszté­sére, együttműködésünk bő­vítésére politikai, gazdasági és kulturális téren, az infor­mációcsere javítására, az em­berek közötti kontaktusok szélesítésére. Amikor a béke és a bizton­ság ügyének előrehaladásáról beszélünk, nem feledkezünk meg arról, hogy az utóbbi időben számos nyugati or­szágban aktivizálódtak az enyhülés ellenfelei. Egyre nyilvánvalóbb, hogy a szél­sőséges körök nemcsak hel­sinki eredményeit szeretnék semmissé tenni, hanem az enyhülést általában is. A békés európai együtt­működés fejlődése szempont­jából fontos állomásnak te­kintjük a Belgrádban 1977- ben sorra kerülő konzulta­tív találkozót. Szerintünk ezt Zsivkov Romániában Közlemény a tárgyalásokról Todor Zsivkov, a BKP el­ső titkára, az Államtanács elnöke befejezte baráti lá­togatását Romániában. A lá­togatás befejeztével Buka­restben közleményt adtak ki. A közlemény kiemeli, hogy a felek megbeszéléseket folytattak a két baráti szo­cialista ország közötti sok­oldalú együttműködés továb­bi fejlesztéséről, valamint a KGST-n belüli együttműkö­dés kiszélesítéséről a komp­lex program szellemében. Gromiko Dániába érkezett A dán kormány meghívá­sára tegnap hivatalos látoga­tásra Koppenhágába érke­zett Andrej Gromiko az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere. • * * * A nyugati gazdasági vál­ságra mindaddig nem lehet megoldást találni, amíg az érintett országok kormányai mérhetetlen nagvságú össze­geket fordítanak a fegyver­kezésre, a tömegpusztító fegyverek előállítására — mondotta Andrej Gromiko szovjet (külügyminiszter teg­napi brüsszeli sajtókonfe­renciáján. Gromiko a belga fővárosban tett hivatalos lá­togatása végén a brüsszeli szovjet nagykövetségen ta­lálkozott a sajtó képviselői­vel. a találkozót úgy kell elő- késziteni, hogy konstruktív munkát végezzen, erősítse a résztvevő országok kölcsö­nös megértését, jó viszonyát, előrelépést eredményezzen a záróokmány végrehajtásában és az európai országok együttműködésének fejlesz­tésében. Kormányom ilyen szellemben kíván munkál­kodni. A leszerelés problémakö­rének egyik legidőszerűbb kérdése a közép-európai had- erőcsökkentés. A Varsói Szerződés államainak javas­latai azon alapulnak, hogy a fegyveres erők és a fegy­verzet kölcsönös csökkenté­se nem sértheti egyik érin­tett ország biztonságát sem, és kizárják annak lehetősé­gét, hogy valamelyik fél egy­oldalú katonai előnyhöz jus­son. Reméljük, hogy a NA- TO-országok a jövőben az. egyoldalú előnyökre irányu­ló törekvések helyett a szo­cialista országokhoz hasonló aktivitással keresik a köl- csönösen elfogadható megol­dást. A Magyar Népköztársaság változatlanul síkraszáll a leszerelési világkonferencia mielőbbi összehívása mel­lett. Kormányom azonban az elől sem zárkózik el, hogy a leszerelés problémá­jának megvitatására közbe­eső állomásdkat — így a közgyűlés ezzel foglalkozó rendkívüli ülészakát — is beiktassuk. A békés, alkotó munkával elfoglalt magyar népet, kü­lönösen nyugtalanítják a kontinensünk közelében , ki­alakult akut feszültség-igő- cok. Az egyoldalú kísérle­tek, amelyeknek nyilváno­san meghirdetett célja a kö­zel-keleti helyzet stabilizálá­sa volt, nem vezettek ered­ményre. Állandósították az arab területek izraeli meg­NSZK A parlamenti választások után az NSZK-ban a figye­lem a pártok központjai fe­lé fordul: hétfőn és kedden Bonnban megbeszélés-soro­zat folyik az új kormány megalakítása jegyében. Az SPD és az FDP kedden délelőtt koalíciós megbeszé­lést tart. A szabaddemokra­ták részéről már ki is jelöl­ték a delegációt, amelyhez Genscher pártelnökön kívül Fniderichs, Maihofer és Érti tartozik. A politikai tárgyalások másik színhelye Walter Scheel államfő rezidenciája. Tegnap este a Beirut ke­leti és nyugati szektorát el­választó „Múzeum kapunál” rálőtte'k Hasszán Szabri El- Kholira, az Arab Liga liba­noni megbízottjára, aki a vá­ros keleti részében Eliasz Szárkisz elnököt akarta fel­keresni. Az Arab Liga kép­viselőjének gépkocsiját a két szektor közti átjáróhoz pa­lesztin fegyveresek kísérték, s amikor a gépkocsi áthaladt a két övezet határán, gép­pisztoly-sorozat fogadta a keleti oldalról. Kholi és tár­sai kiugrottak az autóból, amelyet több lövés is ért. Az Arab Liga képviselője és kí­séretének tagjai sértetlenek. * * * Georges Marchais, az FKP főtitkára fogadta a Párizsban szállását, megosztották az igazságos rendezésért küzdő arab erőket, megerősítették Izraelnek és támogatóinak pozícióit, és elodázták a válság megoldását. Kormányom véleménye szerint az átfogó rendezés csak úgy képzelhető el, ha az izraeli csapatokat kivon­ják az 1967-es agresszió so­rán megszállt valamennyi arab területről, ha biztosít­ják a Palesztinái arab nép jogainak érvényesülését, be­leértve a saját állam létre­hozására való jogát is, és végül, ha nemzetközi garan­ciákkal szavatolják az ösz- szes közel-keleti államok biztonságát és határaik sért­hetetlenségét. Áttérve Ázsiára, küldött­ségem megelégedéssel álla­píthatja meg, hogy e térség­ben fokozatosan kialakulnak a tartós enyhülés feltételei. Nagy szerepe van ebben a júliusban megalakult Viet­nami Szocialista Köztársa­ságnak, amely a béke és a biztonság szilárd tényezője Délkelet-Azsiában. Sajnos, mind ez ideig megakadá­lyozták ennek az országnak a felvételét az ENSZ-be. A nemzetközi béke érdekei egyértelműen azt követelik, hogy a Vietnami Szocialista Köztársaság már ezen az ülésszakon elnyerje méltó helyét a világszervezetünk tagállami között. Világszervezetünk tevé­kenysége hatékonyabbá vá­lásának egyik fontos alap- feltétele az alapokmány szel­lemének és betűjének követ­kezetesebb érvényesítése a gyakorlatban. Az elmúlt há­rom évtized során az alap­okmány kiállta az idők pró­báját, alkalmazása hozzájá­rult a béke és a biztonság fenntartásához, a nemzetkö­zi kapcsolatok fejlődéséhez, a gazdasági, szociális, kultu­rális és emberbaráti felada­tok megoldásához, a nem­zetközi együttműködés szé­lesítéséhez. Következésképp nincs szükség az alapok­mány módosítására. A köztársasági elnököt már a választások éjszakáján te­lefonon felhívta Schmidt kancellár, hogy tájékoztassa: a parlamenti többség birto­kaiban az SPD és az FDP a koalíció folytatása mellett döntött. Helmuth Kohl az ellenzéki CDU—CSU vezetője viszont még mindig nem mondott le arról, hogy kancellár legyen. Sajtónyilatkozatában kijelen­tette : mindaddig, amíg Scheel hivatalosan nem je­löli ki az NSZK új kancellár, jóit, versenyben lévőnek te­kinti maigát. tartózkodó Kamat Dzsum- blattot, a libanoni haladó szocialista párt elnökét. A találkozón Marchais kijelen­tette. hogy a francia kommu­nisták teljes mértékben szo­lidárisak a libanoni hazafiak és a palesztin ellenállási mozgalom igazságos harcá­val. Az FKP főtitkára fel­szólította a francia kor­mányt: haladéktalanul köve­telje a katonai intervenció beszüntetését Libanon terü­letén. Szaud-Arábia tegnap meg­kezdte a Szíriában állomáso­zó 4000 főnyi hadseregének kivonását az országból. Szaud-Arábia az elmúlt hé­ten jelentette be, hogy haza­szállítja csapatait a Golan- fennsíkról, ahol az 1973-as háború óta tartózkodtak. Kormányalakítási tárgyalások kezdődtek Merénylet az Arab Liga libanoni megbízottja ellen

Next

/
Oldalképek
Tartalom