Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-08 / 212. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 8. Heves harcok Bejrut belvárosában Gemajel Damaszkuszijait tárgyalt A libanoni harcok kiszélesedéséről számoltak be tegnap délután a hírügynökségek. Különösen heves csatározások folytak Bejrut belvárosában és délkeleti külvárosában, ahol a polgárháború majdnem 17 hónappal ezelőtt elkezdődött. Okmány Európa békéjéről írta: Lev Tolkunov, az SZKP Központi Bizottságának tagja, az J1PN sajtóügynökség elnöke <t kommunista J.™nr: A haladó erők ellenőrzése alatt álló lakónegyedeket egész nap lőtték. A rádió közölte, hogy Nyugat-Bejrút- ban 21 halott és 30 sebesült áldozata volt a tüzérségi támadásoknak. Heves összecsapásokat jelentettek Tripoli térségéből és az ország déli részéből is. A harcok miatt az Arab Liga békefenntartó haderői lezárták a Bejrut két része közötti átkelőhelyet. Emiatt meghatározatlan időre elhalasztották az Arab Liga béketervével kapcsolatos tárDar Es-Salaamban tegnap végétért öt afrikai ország államfőinek kétnapos találkozója. Zambia, Mozambik, Botswana Angola, és a vendéglátó Tanzánia elnöke a dpl-afrikai többségi uralom megteremtésével kapcsolatos kérdésekről tárgyalt. A megbeszéléseikről kiadott, igen szűkszavú közlemény szerint a résztvevők egyetértenek abban, hogy „tovább kell fokozni a felszabadító küzdelmet Zimbabweban” (Rhodesia). Mihail Leszecsko, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese tegnap megbeszélést folytatott Kaysone Phomvihanhnal. a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottságának főtitkárával, a Laoszi Népi Degyalásokat a jobboldali vezetők és Hasszán Sabri El- Kholi, az Arab Liga külön- megbízottja között. Az UPI megyjegyzi, hogy a tárgyalások amúgyis holtpontra jutottak. Hétfőn az esti órákban visszatért Bejrutba Pierre Gemajel, aki Damaszkusz- ban Asszad Szíriái elnökkel tárgyalt. A falangista vezető kíséretében levő küldöttség tagjai elmondották, hogy a négy szemközti megbeszéléseken Asszad és Gemajel a Szarkisz elnök szeptember Mint a tanácskozáshoz közelálló forrásból közölték, az öt államfő igen kevés figyelmet szentelt Kissinger amerikai külügyminiszter Rhodesiára és Namíbiára vonatkozó kezdeményezéseinek. Az Afrikai Nemzeti Tanács (ANC) elnevezésű rho- desiai felszabadító mozgalmon belüli nézeteltérések kérdésében, amely szintén szerepelt a csúcstalálkozó napirendjén, nem született határozat. mokratikus Köztársaság miniszterelnökével. A beszélgetés meleg, baráti légkörben folyt le. A laoszi küldöttség a nap folyamán meglátogatta az osztankínói tv központot, majd elutazott Moszkvából. 20-i beiktatásáig hátralevő időszak problémáit és a hatalomátadás formaságait tárgyalták meg. Szíria azt szeretné. ha a beiktatást a Szíriái határtól mintegy 10 kilométerre, a Bekaa völgyében fekvő Staurah városában tartanák, hogy a jelenleg Szíriában tartózkodó mintegy 30 libanoni képviselő minden nehézség nélkül résztvehessen azon. Gemajel és Asszad megbeszélésein szó esett az új libanoni miniszterelnök kiválasztásáról és az új kormány megalakításáról is. Pierre Gemajel, a falangista párt vezetője hazaérkezése után kijelentette: „Szíria még kezdeményezhet, csupán Szíria valósíthatja meg hatékonyan a békét. Bhutto pakisztáni miniszter- elnök Callaghan angol kormányfőhöz írott személyes levelében követelte vissza Pakisztán számára az eredetileg onnan származó Koh-i-Noor-t, a világ egyik legnagyobb gyémántját, amely jelenleg (képünk) a brit korona ékessége. (Telefoto - KS) „Pajzs—76” hadgyakorlat A Varsód Szerződés tagállamainak egyesített fegyveres erői — az egyesített pa- ranicsmoiksáig terve szerint — a Lengyel Népköztársaság területéin — Bydgoszcz Szczecin és Wroclaw térségében — „Scsiit—76”' („Pajzs—76”) fedőnévvel szeptember 9—16- án közös hadgyakorlatot tartanak. Jozef Kaminski vezérezredes, az egyesített fegyveres erők törzsfőnökének . helyettese a (gyakorlat előtt az alábbiakat közölte a TASZSZ tudósítójával: — A Varsói Szerződés fennállásának első napjaitól mindmáig egyértelműen védelmi jellegű, célja az, hagy megtegye a szükséges intézkedéseket a részvevő országok biztonságának szavatolására és az európai béke fenntartására. Kissinger Bonnban Henry Kissinger amerikai külügyminiszter London és Párizs után Hamburgba látogatott, ahcá 'kétórás megbeszélést folytatott Helmut Schmidt nyugatnémet kancellárral és Hans-Diatirich Genscher külügyminiszterrel. Megbeszéléseik középpontjában a keleti politika és MOSZKVA A kommunista pártnak és a szovjet államnak tett nagy szolgálatáért és 70. születésnapja alkalmából Lenin- renddel és másodszor „Sarló és kalapács” arany érdemmel ‘tüntették ki Andrej Ki- rilenkoít, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, a KB titkárát. VARSÓ Milos Minies hivatalos látogatás befejeztével tegnap este elutazott Varsóiból. A vendéget a repülőtérien Stefan Olszowsíki lengyel külügyminiszter búcsúztatta. HAVANNA A Chilei Kommunista Párt Havannában nyilvánosságra ‘hozott (nyilatkozatában mélységes aggodalmának adott hangot több chilei hazafi somsa miatt, akik az utóbbi hónapokban kerültek Pinochet börtöneibe. A fasiszta junta újabb provokációra készül, mag akarja semmisíteni a kínzókamrákban sínylődő összes foglyokat. Csakis egy lendületes, nagyszabású tiltakozó kam- páfty mentheti meg életüket — hangoztatja a párt nyilat- kozata. NICOSIA Makariosz ciprusi elnök egy nyilatkozatban megelégedéssel nyugtázta a törvényes ciprusi kormány fennhatósága. alatt levő területeken megtartott parlamenti választások eredményeit. Hangoztatta, igen fontos volt. 'hogy a választások a törvényesség és a nyugalom légkörében zajlottak le. JOHANNESBURG Dél-AfrikáJban folytatódnak a tüntetések. Tegnap Sowetolban a rendőrök belelőttek szímeSbőrű tüntetők egy csoportjába, egyet közülük megölték és többet megsebesítettek. A ramdőrötk azzal magyarázták eljárásokat, hogy a tüntetők kövekkel dobálták meg gépkocsijukat. Sebesült áldozatokkal járó incidefis zajlott le Fókváros egyik fehérek lakta negyedéiben is. Ott fiatal színesbőrű- ek tüntettek. A rendőrség könnygázzal és lőfegyverrel támadt iájuk és többüket megsebesítette. WASHINGTON A szavazásra jogosultaknak legkevesebb a fele távolmarad a választástól, többségük azért, mart elégedetlen a jelöltekkel. Ezt tükrözik az amerikai elnökválasztás előtt két hónappal végzett közvéleménykutatásók, amelyeket borúlóitóissal (kommentál a sajtó. A Hart cég felmérése szerint legkevesebb 65 millió ember a szavazásra jogosultaknak a fele, nem járul majd az urnákhoz novemberben. A megkérdezettek kétharmadát azért nem érdekli a választás, mert „a jelöltek mást ígérnek és mást cselekszenek”. Több mint 50 százalékuk úgy vélekedett, hogy ^mindegy kit választanak meg, úgysem mennek majd rendben a dolgok”. tok berlini konferenciájának történelmi érdeme, hogy a figyelmet az európai békéért, biztonságért és együttműködésért folyó harcra összpontosította. Nagy figyelmet szenteltek a konferencia résztvevői az enyhülés további elmélyítésének, a leszerelésért vívott küzdelemnek. A béke Európa számára valóban létfontosságú. Mi, kommunisták, akik humánus és életigenlő világnézetet vallunk, úgy véljük, hogy most minden eddiginél fontosabb a katonai enyhüléshez vezető út építése; meg kell állítani a fegyverkezési hajszát! A berlini konferencia, a széles körű elvtársi véleménycsere és a jó előkészítés eredményeként egyhangúlag jóváhagyta „Az európai békéért, biztonságért, együttműködésért és társadalmi fejlődésért” című ökmányt. A konferencia eredményeit összegező dokumentum jó alapot szolgáltat ahhoz, hogy az európai békéért és biztonságért, az enyhülési folyamat visszafordíthatatlanná tételéért folyó küzdelem számára megnyerjük a legszélesebb néptömegeket. Az okmány konkrét akciókat javasol: pontosan rámutat a fő forradalmi erőkre — a szocialista államokra, a tőkésvilág munkásmozgalmára, a nemzeti felszabadító mozgalomra, amelyek az összes békeszerető és demokratikus erőkkel összefogva leküzd- hetik a reakció ellenállását, elháríthatják egy új világháború 'kirobbantását. A kommunisták elsősorban a világ dolgozóihoz, azokhoz a tömegszervezetek- hez és egyesületekhez fordultak, amelyek érdekeltek Európa fejlődésében és békés jövőjében. Arra szólították fel őket, törekedjenek az európai biztonsági és együttműködési konferencia záróokmányában rögzített elvek és megállapodások, nemkülönben a békét és a biztonságot szolgáló minden más megállapodás és egyezmény szigorú betartására és megvalósítására. Az európai munkásosztály, az európai dolgozók tömeges megmozdulásaikkal döntő szerepet tölthetnek be a leszerelésért és az európai biztonságért vívott harcban. A berlini konferencián számos intézkedést vázoltak fel e történelmi misszió megvalósítására. Ilyen például az államók kötelezettsége, hogy nem alkalmaznak atomfegyvert, nem fenyegetőznek erőszak alkalmazásával, végül pedig beszüntetik a nukleáris kísérleteket. Intézkednek, hogy a nukleáris fegyvereket kivonják az idegen államok területéről. Megakadályozzák az atomfegyverek terjedését. Atomfegyvermentes övezeteket hoznak létre az általános és teljes leszerelés első lépéseként. Csökkentik a nukleáris fegyverek és az ezeket célba juttató eszközök számát. Törvényen kívülinek minősítik az atomfegyvereket, beszüntetik (gyártásukat és megsemmisítik a készleteket. A kommunista-pártok számos konkrét intézkedést javasoltak a fegyverkezési hajsza korlátozására, az újabb katonai tömbök és csoportosulások létrehozásának meggátolására, a külföldi katonai támaszpontok felszámolására. Az európai kommunista és munkáspártok kijelentették : erélyesen fellépnek minden olyan akció ellen, amelynek célja, a fegyverkezési hajsza, a katonai konfrontáció fokozása. Hozzáfűzték: e problémák megoldásában egyenrangú alapon kell résztvennie minden államnak. A konferencia síkraszállt a NATO és a Varsói Szerződés egyidejű felszámolása, első lépésként pedig katonai szervezeteik megszüntetése mellett. A kommunisták nem felejtették el a történelem tanulságait, levonták belőlük a megfelelő következtetéseket. Az okmány külön fejezete foglalkozik a fasizmus kiirtásával, a demokrácia és a nemzeti függetlenség védelmével. A békeharc elválaszthatatlan a társadalmi fejlődésért vívott küzdelemtől. A kommunista pártok, számolva az országok konkrét helyzetével és a társadalomfejlődés általános törvényszerűségeivel, arra a következtetésre jutottak, hogy fokozni kell a harcot a demokratikus jogok védelméért és további fejlesztéséért. A népek kölcsönösen előnyös együttműködése fejlesztésének, kölcsönös bizalma szilárdításának programja előirányozza az együttműködés számtalan formáját mind állami, mind pedig széles körű társadalmi mozgalmi szinten, az egész munkásosztály, valamennyi dolgozó szintjén. Rendkívül időszerű a kommunista pártoknak az a felhívása, amely arra szólít fel, hogy a tömegtájékoztatási eszközök — megőrizve tárgyilagosságukat — mindenütt és mindig a kölcsönös tájékoztatást, a jobb megértést előmozdító eszmék terjesztését, a népek közötti bizalom és együttműködés légkörének elmélyítését szolgálják! Európa kommunisái aláhúzták: elutasítanak minden olyan politikát, vagy világnézetet, amely a munkásosztálynak a tőkés rendszernek való alárendeltségét hirdeti. A kommunista pártok továbbra is Marx, Engels, Lenin eszméi alapján fejlesztik az internacionalista együttműködést és szolidaritást. A konferencia megszilárdította az együttműködést a testvári európai kommunista pártok között, megerősítette a pártok közötti kapcsolatok általánosan elfogadott szabályain alapuló pártközi internacionalista együttműködés fejlődését. Az európai komr™------------—— mstak b erlini fórumának résztvevői nem szorítkoztak csupán az európai problémák megvitatására. Hiszen az európai békéért, biztonságért, együttműködésért és társadalmi haladásért folytatott harc jelentékenyen hozzájárul az egész világ politikai, gazdasági és társadalmi problémáinak megoldásához. Az európai kontinensen tett pozitív lépések kedvező feltételeket teremtenek a nepek felszabadító, a háborús veszély elleni harca számára, valamint ahhoz, hogy a feszültség más világrészeken -is enyhüljön. Kommentárunk Dz állam én vagyok!? Az Humanitét tegnap a szokásosnál is többen vásárolták. A Francia Kommunista Párt központi lapját természetesen minden nap vásárolják a nem-kommunisták ezrei is, de ez az általános jelenség kedden fél- reérthetetlenebb volt, mint valaha. Az ok: az újság teljes oldalon közölte Georges Marchais főtitkárnak a KB ülésen tartott beszámolóját. A párt a Matignon-palotában történt őrségváltás pillanatában —, amikor Chirac helyébe Barre került a miniszterelnöki bársonyszékbe — letette a garast: negatívan értékelte Giscard lépését. A lényeget, az FKP állásfoglalását ebben a fontos kérdésben tehát már tudta a francia közvélemény. De hogy milyen nagy a párt súlya, milyen nagy a baloldal tömegvonzása, arra jellemző az az óriási érdeklődés, amely a beszámolót országszerte — és a határokon túl is — fogadta. Az olvasók tudták, hogy ez a dokumentum részletesen elemzi azt a szövevényes hátteret, ami a köz- társasági elnököt a személycserére ösztönözte. Az ország egyik legnagyobb múltú, legnagyobb jelenű és legnagyobb jövőjű pártja bevilágít a kormánypolitika kulisszáinak minden rejtett zuga mögé és megszabja a tennivalókat. A beszámoló 1. leleplezi és bírálja azt a giscar- di alapállást, amely voltaképpen visszatér a napkirályéhoz. („Az állam én vagyok!”): magának tart fenn minden döntést és „technokratákkal” váltja fel a választott tisztségviselőket — nemcsak kormányfői szinten, hanem az adminisztrációs piramis talapzatáig. 2. Intézkedéseit egyértelműen a monopóliumok érdekei alapján hozza, a dolgozókat szólítja fel lemondásra, miközben a nagy profitok még nagyobbak lesznek. 3. A párt szerint nem lehetetlen, hogy Chirac menesztésének egyik fő célja „az elnöki többség vonzásköré^ ben tartani” azokat is, akik részletkérdésekben nem értenek egyet az Elysée-palotával. 4. Az elnök folytatni akarja a gaulli hagyományoktól való eltérés, az, atlanti blokkhoz való közeledés külpolitikáját. A párt nemcsak elemez, hanem le is vonja az analízis következtetéseit. „Az FKP — hangzik a beszámoló — a legkisebb engedékenységet sem fogja tanúsítani az újrafestett giscardi kormány irányában. Éppen ellenkezőleg, miftdent megtesz, hogy kudarcra kárhoztassa reakciós törekvéseit...” Világos beszéd — és olyan program, amely a jelek szerint hosszabb időre meghatározza a francia belpolitikai porond küzdelmeinek jellegét. a dél-afrikai helyzet állt. A Mars felszínére leereszkedett Viking-2 amerikai űrszonda készítette ezt a 315 fokos panorámafelvételt, tott Utópia-síkságot mutatja A sziklatömbökkel tarki- (Telefotó - KS) Befejeződött az afrikai „minicsúcs” Leszecsko megbeszélése Phomvihanh-nal