Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-23 / 225. szám
1976. szeptember 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Kőbányán a Jászberényi úton befejezés előtt áll az Athenaeum Nyomda új üzemének építkezése. A csaknem egymilliárd forintos beruházással Európa egyik legnagyobb és legmodernebb mélynyomó üzeme készül el. Képünkön: az olasz Cerutti cég eddigi legnagyobb nyomógépét helyezi üzembe Növekszik a születések száma Évek óta egyenletesen emelkedik hazánkban a lakosság száma. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1970-ben 10 millió 354 ezren voltunk, s 1974-ben haladta meg számunk először a 10 és fél milliót. Az idén júniusban pedig ez a szám már 10 millió 600 ezer fölé emelkedett. Állampolgáraink évente megközelítőleg 100 ezer házasságot kötnek, tavaly azonban a házasságkötések száma több mint 7 ezerrel volt magasabb, mint öt évvel korábban. Ennek megfelelően évről-évre dinamikusan emelkedik a szülések száma is. Amíg az élveszületések száma 1970-ben alig haladta még a 150 ezret, az idén csupán az első félévben 110 ezer gyermek született. A szülések számának első, a népesedéspolitikai intézkedések hatására bekövetkezett ugrásszerű emelkedését két évvel ezelőtt jegyezték fel. Eszerint a korábbi évi 1—2 ezres emelkedéssel szemben 1974-ben már 30 ezerrel több gyermek született, mint az előző esztendőben, és az élveszületések száma azóta is lendületesen emelkedik. Tavaly például hazánk lakossága további csaknem 8 ezerrel több újszülöttel gyarapodott, így — a halálozás adatait is figyelembe véve — a természetes szaporodás még meghaladta a 63 ezret, amely több mint kétszerese az öt évvel ezelőttinek. Kévés a szülő Megkezdődött a feldolgozás Az elmúlt hét közepén fogadta a Délalföldi Pincegazdaság tiszakürti pincészete az első néhány mázsa szőlőt. A MÉK-től vásárolták fel a tiszakürtiek a piacon már eladhatatlan, viszont borkészítésre még kiválóan alkalmas csemegeszőlőt. Néhány nappal ezelőtt több helyen már szórványszürete- lést is tartottak, de csak e héten indult meg „teljes gőzzel” a szüretelés a háztáji és az egyéni gazdaságokban egyaránt. Az idei kedvezőtlen időjárás miatt a szakemberek nem várnak jelentős szőlőtermést. A pincészet is csupán 12 ezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi, holott ennek a többszörösét is képesek lennének feldolgozni és tárolni. NÉGY NYOLCVANÉRT Biztosítható a kielégítő ellátás burgonyából Talán nem mindenki számára ismeretes s ezért érdemes megemlíteni, hogy a burgonya az egyik „legigényesebb” növényünk. Szereti, ha „a feje és a lába vízben áll, de közben napsütés is éri”. Nos, ez utóbbiból kijutott bőségesen, olyannyira, hogy az időjárás okozta károk miatt a vártnál jóval kevesebbet takaríthatnak be a mezőgazdasági üzemek e fontos élelmezési cikkből. Hazai és import A Szolnok megyei MÉK Vállalat igazgatója, Kosik István tájékoztatása szerint a szőkébb környezetünkben levő gazdaságok csak a szerződésben vállalt kötelezettségeik 40 százalékának tudnak eleget tenni. Ha tudjuk, hogy a vállalatnak decem- ben 1-én 450 vagonos készlettel kell rendelkeznie, s ehhez a megyei üzemek csak 40 vagon burgonyával járulnak hozzá, akkor jogos a kérdés: ellátási zavarokra lehet-e számítani? Az igazgató válasza egyértelmű nem, de ehhez előbb egy kis számtanleckét kell venni. A Nyírségből 200, Fejérből 80, Hajdú^Biharból 50 vagon burgonyát kapunk, és ez a „hazaival” együtt 370. Lengyelországból már lekötöttünk 110 vagon importot, s ezzel rendben is lennénk. Ha december 1-ig nem lenne hátra egyetlen nap sem. Mert, csak két hónapot és a mostani napi átlagosan 3 vagonos vásárlást számolva, akkorra elfogy 180 vagon burgonya. Tehát a már meglevő mellé még 150 vagon importot kell igényelni ahhoz, hogy biztonságos legyen az ellátás. A MÉK- Vállalatok vezérigazgatójának kijelentése szerint bízvást számíthatunk a kért mennyiségre. Mégpedig többek között azért mert Szolnok megye — illetve főleg három község — Zagyvaré- kas, Rákóczifalva és Jászla- dány — 800 vagon hagymát ad az országnak, enélkül bizony a növény másutt igencsak „feliratkozhatna” ritkán kapható áruk listájára. R vevők megértése Mindemellett azt is figyelembe kell venni, hogy nyugodt ellátásra csak akkor számíthatunk, ha senki sem halmoz fel akkora készletet otthon, ami később ehetetlenné romlik. A Lengyelországból származó import 60 százaléka gyorsfogyasztású, és meglehetősen apró lesz. Még egy dolog, ami feltétlenül érdekli a vásárlókat: az ár. Idén szeptember 1-től az állami, a szövetkezeti, valamint a magánkereskedők számára kötelezően betartandó maximált eladási árat vezettek be. és így manapság a legdrágább burgonya is csak 4,80-ba (!) kerülhet. (A rendelet az őstermelőkre és a termelőszövetkezeti tagokra nem vonatkozik, ők szabad áron értékesíthetik árujukat). A továbblépés lehetőségeit latolgatva meg kell említeni, hogy — bár a megyére soha nem voltak jellemzők a nagy burgonyaföldek — mégis itteni termeléssel is ki lehetne elégíteni az igényeket. Ugyanis egyik év július 1-től másik esztendő jú. lius 1-ig 900 vagon burgonyára van szükségünk és ennyi — hektáronként 250 mázsás, tehát meglehetősen közepes terméssel számolva — 400 hektáron megterem. (Sőt, még 100 vagon többletünk is lehetne). Sokáig az alacsony felvásárlási ár volt az akadály, de ez az idén megváltozott, mert az első fajta-csoportért kilónként kifizethető összeg 2,30-ról 3 forintra emelkedett. (A helyzet ismeretében az árhivatal erre még „rátett” 20 százalékot, s így manapság kilónként 3,60-at kapnak az üzemek). „Magad uram...“ Ennek megfelelően már megyénkben is növekedett a termelési kedv, a cibakházi Vörös Csillag Tsz például 120 hektáron termelt burgonyát. Az adottságok másut't is meglennének: csurran- cseppen krumpli a Jászságból a Tiszazugból, Abádsza- lók és Tiszajenő környékéről is, de ez még kevés. Talán érdemes lenne az érintett gazdaságok szakembereinek tárgyalóasztal mellé ülni, és megbeszélni, hogy melyik évben, kik tudnák vállalni a megye burgonyaellátását ... B. A. Mestermunka Mints a mesterek átlépték a lakás küszöbét, a család növekvő ingerültséggel figyeli a szerelés fejleményeit. Nagy a felfordulás, nincs semmi a helyén, mindenki ideges, vége a nyugalomnak, a békességnek, s a meghitt esti beszélgetéseket paprikás hangulat váltotta fel. A házastársak indulatosak, semmiségeken összeszólalkoznak, kiszolgáltatott helyzetükben egymást marják. Nyugtalanító a bizonytalanság, minthogy közeleg a tél, és nincs emberfia, aki megmondaná, hogy mikor fejezik be a mesterek a radiátorok beszerelését. Minden elképzelhető, még az is, hogy egy szép napon eltűnnek, és tavaszig elő sem kerülnek. A családot leginkább a munkafegyelem kihívó, minden képzeletet felülmúló megsértése háborítja fel. Nem élnek elefántcsonttoronyban, jól tudják, vannak még lazaságok, de amit saját bőrükön tapasztalnak, az túlmegy a „tűréshatáron”. Együttérzek velük. Reggelenként megérkezik az ember, áramtalanítja a lakást, aztán több órás szünet. Délelőtt előkerül néhány mester, leginkább szemlélődnek, beszélgetnek, erősen óvják magukat az oktalan megerőltetéstől, olyany- nyira, hogy még a laikus is láthatja: a fél órát igénylő munkán olykor fél napig nyűglődnek. A praktikus és gyakorlatias szomszéd bevezette az ösztönzőket, hátha ezek megtáltosítják a mestereket. A néhány kupica tömény, a pár üveg sör, gyanítom, nevetséges alamizsna ahhoz képest, amit maszekolással, néhány órás megfeszített esti, hétvégi munkával egyes mesterek zsebre tesznek. Szombaton elhatároztam, felhívom a kétségbeesés szélén álló családot, megnyugtatom őket. Majd csak befejezik egyszer a mesterek a szerelést, elvégre ami késik, az nem múlik, ne emésszék magukat, viseljék el fegyelmezetten a felfordulást és örüljenek, hogy eddig kár nélkül megúszták a lakás összkomfortosítására irányuló munkát. Mit szóljak én? Nálam, amikor az erkélyeket két menetben festették, a második menetben az olvasólámpát valaki hanyagul a heverőre hajította, a villanykörtétől a matrac tüzet fogott, s ha félórával később érünk haza, esetleg porig ég az egész lakás... Eh, dehogy telefonálok, közlésemmel még jobban felizgatom őket. Más részről viszont a mestereket „piszkálni”, firtatni, hogy napközben a munkaidőt mivel töltik, végképp kockázatos. Megsértődhetnek és a teljesítményt még lejjebb adják. Be vagyunk kerítve, főleg ha abból indulunk ki, hogy az alkotmány is rögzíti a dolgozók jogát a pihenéshez. Kőműves szakmunkás ismerősöm épp az alkotmányra hivatkozva tartott számomra kioktatást; amikor vasárnap este kétnapos maszekolás után megkérdeztem tőle: hogyan bírod ezt az állati hajtást? „Hétfőn majd kipihenem magam” közölte, s megmutatta az új televíziót, melynek árát négy hét végi mellékesből fizette ki. Egy év múlva „jy" „bolt”, Zsiguli áll a háza előtt. Ez alkalommal szombaton reggeltől vasárnap estig 1700 forintot keresett, igaz, mindössze két órát pihent, ennek következtében még a legnagyobb rosszakarattal sem állíthatom róla, hogy dologkerülő ember. S végeredményben a hét végi fáradtságot valahol, valamikor csakugyan ki kell pihenni, s hol tegye, ha nem a munkahelyén. Illetőleg valamelyik söntésben. Eszembe jut a hihetetlenül szorgalmas, „munkafaló” szobafestő. Nem ismeri a lehetetlent, meggyőződése, hogy ilyen nincs, csak tehetetlenség van. Pontos, megbízható szakember. Éjjel dolgozik, pontosabban este hattól éjfélig. esetleg hajnali háromig. Néhány segédmunkással egy lakást egy éjszaka „elintéznek”, a megrendelő fizet, és másnap reggel a folyosóról a bútorokat visszapakolhatja a - helyére. Ez a derék festő délelőtt, amikor főállásban van, órákon át cseveg a restiben, vagy a talponállók valamelyikében a vele „egy hiten levő” barátaival. Nem titok, a „kiszállásos” dolgozók, azok tehát, akik valamelyik szolgáltató vállalat alkalmazottjaként a szélrózsa minden irányában, a városban szétszóródva munkálkodnak sokkal többet megengedhetnek maguknak, mint az üzemek dolgozói, és tisztelet a kivételnek, igen sokan élnek, visz- szaélnek kiváltságos helyzetükkel. A régi öregek valamikor gyakran mondogatták egymásnak, hogy aki dolgozik, nem ér rá pénzt keresni. Ebben az ironikus, kesernyés megállapításban termérdek élettapasztalat, életismeret rejtezett. Megfelelő életismerettel rendelkezve úgy vélem, napjainkban éppen azok érnek rá pénzt keresni, akik dolgoznak. Di ki ér rá sok pénzt keresni? Szinte kivétel nélkül mindenki, akinek a főállása csupán „mellékállás”, s igazából a maszekolás a főállása. Az egyik arra jó csupán, hogy meglegyen a nyugdíjjogosultság, a másik... Ne bocsátkozzunk ismétlésekbe, de azért valami még kikívánkozik belőlem. Tudom, hogy vannak dicsekvő természetű emberek, mégis fenntartás nélkül elhiszem, hogy a sokoldalú tetőfedő mester hét végén, harmadmagával olykor megkeresi a tízezer forintot. Ilyenkor természetesen belead a melóba apait, anyait, és a munkaadó fizet, mint a köles. A pénz nem számít, az a fontos, akad megbízható vállalkozó, aki megkéri ugyan a gázsit, nem szégyenlős, de ennek fejében mennyiséget és minőséget produkál, nincs hetekig, hónapokig tartó vacakolás, és ez a tulajnak minden pénzt megér. Hét közben a tetőfedő mester megszervezi az anyag helyszínre szállítását, úgy, hogy szombaton és vasárnap megy a munka, mint a karikacsapás. A háromtagú brigád szakadásig dolgozik az ezresekért, s hétfőn reggel hul- lafáradtan kezdik a műszakot. Visszatérve a beveze tőben említett család viszontagságaihoz, felvetődik a kérdés: hol vannak azok az emberek, akiknek a mestereket kötelességük volna ellenőrizni. Élhetünk a gyanúperrel, hétközben a maguk hétvégi pecsenyéjét sütögetve, éppen jól jövedelmező maszek munkájukat szervezik. Máskülönben a sokoldalú tetőfedő mester is középvezető, s hozzá képest „életrevalóságban” a Balaton-parti lángos- sütő tehetségtelen kezdő. Szekulity Péter Száz hektáros táblák között Éjjeli műszak Este 8 óra. A tiszafüredi Hámán Kató Tsz központi irodájában most ért véget a vezetőségi ülés. A vezetőségi tagok hármas-négyes csoportokban — ki merre lakik — hazafelé menve még vitatkoznak egy kicsit. Kovács Gyula, a szövetkezet elnöke is indul — nem haza, hanem körülnézni a szövetkezet néhány olyan munkahelyén, ahol éjjel-nappal dolgoznak. Vele tartunk. — Sajnos meglehetősen szétszórtan helyezkednek el a tsz telephelyei. Tizenegy major — tizenegy irányban. Az ilyen esti, éjszakai látogatások, ellenőrzése alkalmával csak kettőt-hármat tudunk megnézni — mondja az elnök. Hatalmas, ezüstszínű kockák. A hat, egyenként 70 mázsa leveles termés befogadására alkalmas „Sirokkó” dohányszárító megállás nélkül zümmög. Ma éjszaka egy. ifjú „dohányos” ügye) a Virginia száradására: Gacsal Vince. A — nem túlzás — elegánsan, kényelmesen berendezett ügyeletesi szobából jön elénk. — A hat közül kettő most áll — magyarázza, miközben az elnökkel sorra nyitogatják a szárító ajtóit. — A két üresbe reggel hoznak. Ami dohány bent van, az nagyon jól szárad. — Ezeket a szárítókat az idén használjuk először — magyarázza Kovács Gyula. — Természetesen izgultunk, hogyan válnak be. Most már nyugodtan vagyunk: jók a gépek és képzett emberek ügyelnek rájuk. A korábbi évékhez képest összehasonlíthatatlanul gyorsabban és jobb minőségben folyik a 61 hektáron termesztett dohány szárítása. Az elletőistállóban Boruzs Mihály rendezgeti az éllés előtt álló tehenek alatt a szalmát. Az „elkülönítőben” négy boci — az egyik már áll. jó tartású, erős kis bika. — Lesz dolog az éjjel — mondja Boruzs Mihály. — Két tehén igencsak megellik még. — Valami probléma? — — kérdi az elnök. — Az nincs szerencsére. A kölcsönös „jó éjszakát” után a csibetelep felé vesz- szük utunkat. Cuppog a sár — kerülgetjük a vízzel teli keréknyomokat. — Jó idő eltelik még, amíg ezek az utak „megjavulnak” — morfondírozik az elnök. — Pedig sokat fordítunk útépítésre. A csibetelepen Borsós Mi- hályné és Nagy Sándomé gyújt villanyt. A 20 000 pihés, sárga jószágban már kialakult a feltételes reflex: ha világos van — enni lehet — futnak a táppal teli etetőkhöz. — Mekkora az elhullás? — kérdi az asszonyoktól Kovács Gyula. — Néhány darab — válaszolják az asszonyok. — Ezt az állományt csak dicsérni tudjuk. Éjfél után egy óra. Minden rendben. Sz. J.
