Szolnok Megyei Néplap, 1976. szeptember (27. évfolyam, 206-231. szám)
1976-09-18 / 221. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. szeptember 18. Kommentárunk kM fl „Pajzs-78’ közös hadgyakorlatról öt napig tartott a Varsói Szerződés tagállamainak „Pajzs—’76” jelzésű hadgyakorlata, amelyre Lengyel- ország területén került sor. A „Pajzs—’76” gyakorlatai „osztályszövetségben és fegyverbarátságban őrködünk a béke és a szocializmus védelmén” jelszó jegyében zajlottak. Maga a „Pajzs—’76” elnevezés is szimbolikus jelentőségű. Hiszen a Varsói Szerződésről beszélve, gyakran nevezzük a béke és a szocializmus pajzsának. Ez a szerődés ugyanis már több mint 20 éve egyesíti magában a szocialista közösség védelmi erőfeszítéseit a béke és a biztonság valós pajzsát alkotva Európában. Az, hogy a szocialista országoknak sikerült kivívniuk a nemzetközi enyhülést, s ezt az enyhülést tartósítani is tudják, mindenekelőtt abból a tényből fakad, hogy nem vagyunk védtelenek, megfelelő erőkkel rendelkezünk, amelyek garantálják szocializmust építő népeink békés erőfeszítéseinek teljes védelmét. A most befejeződött gyakorlatok is épp ezt az erőt kívánták szolgálni. A gyakorlaton részt vevő katonák, még abban az esetben is, mikor a hadszíntéren nemzeti csoportjuk feladatait hajtották végre, érezhették, hogy velük egy vonalban ott vannak osztálytestvéreik és szövetségeseik — a Varsói Szerződés tagjai. A hadgyakorlatok befejeztével a LEMP KB első titkára Edward Gierek beszédet tartott a katonák előtt. A nemzetközi helyzetről szólva hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek során számos, nehéz probléma megoldására sor került a nemzetek biztonsága kérdésében. Ennek az előrehaladásnak a tartósítását a helsinki biztonsági és együttműködési konferencia hajtotta végre. „Ma a legfőbb feladatunk — állapította meg a LEMP KB első titkára —, hogy a helsinki konferencián hozott mélységesen helyes határozatokat következetesen meg is valósítsuk”. A Varsói Szerződés tagállamai, a megfigyelők meghívásával további lépést tettek előre a helsinki konferencia záróokmánya határozatainak megvalósítása útján. Budapestre érkezett a kubai külkereskedelmi miniszter Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására, az 1976—1980. évi magyar—kubai árucsereforgalmi megállapodással kapcsolatos tárgyalásokra tegnap Budapestre érkezett Marcelo Fernandez Font, kubai külkereskedelmi miniszter. A Ferihegyi repülőtéren dr. Bíró József és Floreal Chomon a kubai köztársaság budapesti nagykövete fogadta. Sarlós István fogadta a Népfrontkongresszus külföldi küldöttségeit Tegnap további külföldi vendégek érkeztek Budapestre, a Hazafias Népfront ma kezdődő VI. kongresz- szusára. A Bolgár Hazafias Front küldöttségét Zdravko Mitkovszki, a nemzeti tanács titkára vezeti. A jugoszláv dolgozó nép szocialista szövetsége küldöttségének élén Marjan Rozic, a szövetségi konferencia választmányának titkára áll. Az NDK nemzeti frontjának delegációját prof. dr. Manfred Mühlmann, a nemzeti tanács elnökhelyettese, a román küldöttséget Tamara Dobrin. a szocialista egységfront országos tanácsának alelnöke vezeti. A testvérszervezetek képviselőit a Ferihegyi repülőtéren dr. Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos PRÁGA Jozef Lenart, a CSKP elnökségének tagja, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának első titkára tegnap Pozsonyban fogadta az MSZMP Központi Ellenőrző Bizottságának küldöttségét, amelyet Brutyó János, a KEB elnöke vezet. MOSZKVA Andrej Gromiko, azSZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, tegnap találkozott Mangalin Duger-Szürennel, a Mongol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottsága tagjával, Mongólia külügyminiszterével, aki Moszkvában tartózkodik. HAVANNA Kaysone Bhomvihanh, a Laoszi Forradalmi Néppárt Központi Bizottsága főtitkára, Laosz miniszterelnöke havannai tartózkodása idején aláírták a Kubai Köztársaság és a Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság együttműködési szerződését. ANKARA A török vezérkar tegnap bejelentette, hogy Cipruson állomásozó haderőinek egy részét visszaszállítja Törökország területére. VARSÓ A Lengyel Népköztársaságban hivatalos baráti látogatáson tartózkodó szovjet katonai delegáció Dmitrij Usz- tyinov marsall, honvédelmi miniszter vezetésével tegnap látogatást tett a Lengyel Néphadsereg egyik harckocsizó hadosztályánál. SZÓFIA Szófiáiban bolgár—osztrák közös közleményt adtak ki Rudolf Kirchscläger osztrák köztársasági elnök tegnap befejeződött hivatalos búlgáriai látogatásáról. LA VALLETTA Tegnap reggel általános választások kezdődték Málta szigetén. Az ország 217 785 választópolgára 169 jelölt közül választja meg — ötéves időtartamra — a parlament 65 tagját. tanácsának titkára fogadta; az érkezésnél jelen volt Gerhard Reinert, az NDK rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, Victor Bolojan, a Román Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, továbbá Hristo Markov. a Bolgár Népköztársaság követtanácsosa és Bosko Srda- nov, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nagykövetségi tanácsosa. Sarlós István, az MSZMP Poltikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára — a népfront vezető tisztségviselői társaságában — tegnap délután a HNF Belgrad rakparti Székházában fogadta az európai szocialista országoknak a HNF VI. kongresszusán részt vevő küldöttségeit. A szívélyes légkörű találkozón a főtitkár tájékoztatta a testvérszervezetek képviselőit a ma kezdődő népfrontkongresz- szus előkészületeiről. A Hazafias Népfront VI. kongresszusára érkezett külföldi delegátusok tegnap Budapest több kerületében baráti találkozókon vettek részt. A vendégeket és a kíséretükben volt népfrontvezetőket a HNF budapesti kerületi bizottságának elnökei, illetve titkárai köszöntötték, és ismertették velük a kerületi bizottságok tevékenységét. Újabb hal évig Moszkvában tegnap nemzetközi sajtóértekezleten mutatták be a Szojuz—22 űrhajó fedélzetén működő mkf-6-os fényképezőberendezés (képünkön) szerkezeti elemeit, s Kari Heinz Müller akadémikus, a „szivárvány”-kisérlet NDK-beli előkészületeinek vezetője adott szakszerű és közérthető magyarázatot a berendezés működéséről. A szerda óta földkörüli pályán keringő Valerij Bikovszkij és Vlagyimir Akszonov tegnap Szibéria és a Távol-Kelet felett működtette a fotókamerákat. Szorgalmasan dolgoztak az űrhajósok az Ohotszki tenger partvidéke, valamint az épülő Bajkál-Amur vasútvonal körzetében. Szadat Egyiptom elnöke Szajed Fahmi egyiptomi belügyminiszter tegnap bejelentette, hogy Anvar Szadat a csütörtöki népszavazáson a szavazatok több, mint 99 százalékát megszerezte és így újalbb hatéves periódusra Egyiptom elnöke lesz. Szadat második elnöki megbízatására októberben teszi le esküjét. Sajtótájékoztató a budapesti napok tapasztalatairól Ki kell használni az együttműködés lehetőségeit Gazdag tapasztalatokkal, rengeteg élménnyel férünk vissza a szovjet fővárosból a budapesti -napok rendezvényeiről, de a legmélyebb benyomást az a politikai légkör, az az emelkedett hangulat tette ránk, mely s két főváros e találkozását minden mozzanatában jellemezte, az a mód, ahogyan Moszkva vezetői és az egyszerű emberek ezekben a napokban pártunkról és személyesen Kádár János elwtárs- ról, népünkről, Budapestről nyilatkoztak — mondotta tegnap, a magyar delegáció elutazása előtt a szovjet és a magyar sajtó képviselőinek Katona Imre, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a budapesti pártbizottság első tiltkálra. Szépvölgyi Zoltán, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Fővárosi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke elmondta, hogy a magyar küldöttség tagjai a szovjet főváros vezetőivel folytatott megbeszéléseik és látogatásaik alkalmával tapasztalták: a szovjet főváros igen gyors ütemben fejlődik, hatalmas arányú épí- tőmunkálaltok folynak, s jelentős pozitív változás mutatkozik a lakosság ellátását közvetlenül szolgáló városgazdálkodási ágazatokban is. Budapest vezetői a továbbiakban hangoztatták; hogy a látogatás tapasztalatai szerint a jövőben az eddigieknél is jobban ki kell használni a két város együttműködésiének lehetőségeit. Több hétköznapi, munkajeltegű találkozóra van szükség, melyekben egymás tapasztalatait mélyebben tanulmányozhatják. Moszkvában például óriási méretű ipari rekonstrukció van folyamatban, amelynek módszereiből és eredményességéből ízelítőt adott a Lihacsov gyári látogatás. A két főváros között most tárgyalások folynak Budapest új szennyvíztisztító berendezéseinek Szovjetunióból való beszerzéséről. Változatlanul nagy érdeklődésre tarthatnak számot lakásépítkezések bizonyos moszkvai tapasztalatai. Ugyanakkor a lakásépítkezések minősége, a kereskedelmi hálózat fejlesztése, a műemlékvédelem területén Budapest eredményei is hasznosak lehetnek a szovjet szakemberek számára. A budapesti napokon részt- vett magyar küldöttség tagjai köszönatüket fejezték ki a moszkvai pártbizottságnak, a tanácsnak és a város lakosságának azért a kedvességért és figyelemért, amiely- lyel a magyar főváros bemutatkozását és küldötteit fogadták. Kifejezésre juttatták meggyőződésüket, hogy a budapesti napok rendezvényei eredményesen szolgáltak a két város, pártjaink és népeiink közötti barátság elmélyítését és egymás jobb megismerése ügyét. Nagy és pozitív szerepe volt ebben a Moszkvában most vendégszereplő magyar művészeknek, sportolóknak, fciállításrende- zőknek, a béke- és barátság emlékmű megalkoitóinak, akiknek jóvoltából Budapest méltón mutatkozott be Moszkvában. A magyar főváros vezetői egyébként meghívják Budapestre Moszkva párt- és állami vezetőit, akik a meghívást örömmel elfogadták. Libanon Hármas találkozó Chtaura közép-libanoni városban tegnap tanácskozásra ült össze Szíria, Libanon és a palesztinai ellenállás képviselője. A jobboldali keresztény fegyveres erők vezetői szabad kezet adtak Szárkisz megválasztott elnöknek a tűzszünet elérését célzó tárgyalásokra, amelyeket Jasszer Arafattal, a PFSZ VB elnökével és Dzsa- mil tábornok, Szíriái hadügyminiszter-helyettessel, a légierő parancsnokával folytat. A Szíriái erők ellenőrzése alatt álló városban szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Hasszán Szabri El-Kholi, az Arab Liga libanoni közvetítője, aki a hármas találkozót tető alá hozta. Bej- rútból a konferencia színhelyére történt elindulása előtt derűlátóan nyilatkozott a tárgyalások kilátásairól. Asszad szíriai elnök Da- maszkuszbam — tíz napon belül immár harmad ízben — megbeszélést folytatott Pierre Gemajellel, a Falam- gista Párt vezetőjével. Ge- majel tárgyalt Khaddam szíriai külügyminiszterrel is. Barátunk Bulgária Orfeusz hazája elnyerte a világ elismerését Soha eddig Bulgáriában nempezs. gett olyan alkotótevékenység, mint most. Soha eddig nem említették az ország nevét a Föld minden táján olyan megbecsüléssel, mint napjainkban. A bolgár kormány igen nagy gondot fordít a kultúra és a művészet felvirágoztatására. Ezekben az években esztendőről esztendőre több mint 33 millió levát biztosított az állami költségvetés kulturotthonok. könyvtárak, színházak és más kulturális létesítmények építésére. Az országban több mint 12 ezer műkedvelő művészegyüttes van, ezek egy év alatt 68 ezer előadást tartottak 21 millió néző előtt. A falvakban, az iskolákban, vállalatoknál és intézményeknél 11 ezer könyvtár működik, összesen 54 millió kötet könyvvel. A könyvterjesztésben különösen fontos munkát fejt ki a 4 ezer 300 kultúrotthon, a „csitalisták”. Egymilliós tagságuk nagyon hasznosan, öntevékenyen dolgozik. Jelentős a filmművészet, a színművészet, a könyvkiadás, a rádió, a múzeumok és a kultúra többi ágának fejlődési üteme. Széles körű tevékenységet fejtenek ki az írók, a szín- és filmművészek, a képző- és zeneművészek, az újságírók, az építőművészek és szövetségeik. A bolgár énekesek és zenészek híresek az egész világon. Orfeusz hazája újabb és újabb sikereket arat. Nikolaj Gyaurov népművész neve a bolgár tehetség szimbóluma. Az olyan művészek nagyszerű szereplése, különböző nemzetközi rendezvényeken, mint Raina Ka- baivaszka, Sztojka Milánóvá, Ana Tomova-Szintova mind magasabbra emelik Bulgária nemzetközi tekintélyét. Bulgáriában a szellemi élet most a fejlődés egy újabb magasabb szakaszába lép. A kultúra területén — mondotta Georgl Dimitrov —- nincsenek nagyobb és kisebb népek. Bulgária, amely olyan irodalmi és művészeti nagyságokat nevelt fel, mint amilyen Hriszto Botev, Ivan Vázon, Elin Pelin, Jordán Jovkov. Hriszto Szmirnenszki, Nikola Vapparov, Vladimir Dimitrov-Majsztora, Krasztoio Szarafov és még egy sor tehetséges alkotó személyiség volt, joggal büszkélkedhet az egész világ előtt mind a régi, mind a jelenlegi kultúrájával. Az elmúlt harminc év alatt egy igazán népi, a forradalom által áthatott, a nép győzelmes történelmi útját tükröző művészet fejlődött ki. A kommunista párt vezetése alatt az ország szellemi életének fejlődésében egy olyan korszak Atanasz Zsekov, akinek festménye hazánkban is jól ismertek kezdődött, amely — ahogy Todo Zsivkov is kihangsúlyozta — jogge nevezhető „a szocialista kultúr aranykorszakának”. Krum Rizov (Vége).