Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1976. augusztus 1.

Ésszerű munkamegosztás Tervszerű együttműködés

Beszélgetés Takács Kálmánnal, az Országos Közművelődési Tanács titkárával

Alig két év telt el a közművelődési párthatározat megszületése óta, és — a sok gond mellett — máris több területen szembetűnő változások tanúi jehetünk. E változásokban jelentős szerepe van a közművelődésben érdekelt különböző szervek közti elvi összhang és gyakorlati együttműködés javulásának is. A közművelődés egyenletes fejlődése, a határozatban kitűzött célok elérése további erőfeszítéseket, a jelenleginél is színvonalasabb irányító, szervező, összehangoló és ellenőrző munkát kíván. Ezekről a kérdésekről — elsősorban a hatékonyabb együttműködés érdekében tett országos erőfeszítésekről — beszélgettünk Takács Kálmánnal, az Országos Közművelődési Tanács titkárával.

— Mint tudjuk, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának közművelődési határozata megerősítette a közművelődés sok- szektorúságát és jelentősen ki is szélesítette magát a fogalmat — kezdte Tákács Kálmán. — Mindez még inkább indokolja, hogy az érdekeltek egységes koncepció alapján, ésszerű munkamegosztással és tervszerű együttműködéssel dolgozzanak. A Minisztertanács a közművelődési tevékenység irányításának összehangolására, ellenőrzésére, hatékonyságának fejlesztésére 1974 őszén létrehozta az Országos Közművelődési Tanácsot. Eddigi, másfél éves tevékenysége során természetesen csak kezdeti lépéseket tehetett a Tanács. Teljes plénuma ezideig öt alkalommal ült össze, és tizenegy napirendi pontot tárgyalt. Az elnökség pedig tizenkét ülésen harminckét előterjesztést vitatott meg és hozott e témákban döntéseket.

— Kérem mondjon néhány ilyen témát, példának.

— A megvitatott előterjesztések között voltak a közművelődés egészét, illetve több szerv közművelődési tevékenységét érintők, mint például a közművelődési törvény és végrehajtási jogszabályának tervezete, vagy a közművelődés távlati fejlesztési tervének irányelvei. De napirendre kerültek a közművelődéspolitika egyes

szakterületeken történő megvalósulását értékelő, illetve néhány szerv gyakorlati köz- művelődési tevékenységének összehangolását célzó témák is. Például az amatőr művészeti mozgalom helyzetének értékelése és továbbfejlesztési programja, a termelő tárcák beszámoltatása a hozzájuk tartozó dolgozók művelődési lehetőségeiről és köz- művelődési terveikről, a rádió és a televízió távlati köz- művelődési terve és így tovább.

— A Tanács fórumain szereplő témák közül mire hívná fel elsősorban a figyelmet?

— Nehéz a választás, de feltétlenül fontosnak tartom, hogy mielőbb megismerjék a közművelődés távlati fejlesztési tervének irányelveit. Az Irányelveket a Kulturális Minisztérium és az Országos Tervhivatal dolgozta ki, és a Tanács ülése után jóváhagyta a Miniszter- tanács is. Az Irányelvek, amellett, hogy a párthatározat alapján összefoglalja a közművelődéspolitika távlati, elvi célkitűzéseit, iránymutatást ad ahhoz, miként kell fejleszteni a közművelődés feltételeit, intézményrendszerét.

— Az Irányelvek a többi között tartalmazza a kulturális ellátás modelljét. A teljes szöveg tanulmányozására az érdekelteknek hamarosan lehetőségük lesz. Arra kérem, addig is szóljon a modell lényegesebb kérdéseiről.

— A kulturális intézmények egymásra épülő-, településtípusonként, hatókörében és funkciójában differenciált rendszerét nevezzük a kulturális ellátás modelljének. miként azt az Irányelvek meghatározzák. Az egyes ellátási szintek egymásra épülve, egymás munkáját kiegészítve gondoskodnak az ország lakosságának kulturális ellátásáról. A modell egységesen orientálja a

különböző típusú települések, illetve a különféle intézmé-' nyék hosszú- és középtávú. fejlesztési tervének kidolgozását. Valóban csak példákat mondhatok itt, meg sem közelítve az Irányelvek teljességét. A központi intézmények körében például a tömegközlekedési eszközök fejlesztése az elsődleges feladat. Cél, hogy a rádió főműsorai az ország egész területén jól vehetők legyenek. Ugyanígy a televízió műsorainak vételi lehetőségeit is

— mindkét csatornán — kielégítően meg kell teremteni egész Magyarországon.

— Általában és röviden megfogalmazva, mi a középfokú, illetve az alapfokú ellátási intézményrendszer feladata?

— A középfokú ellátás intézményrendszere az adott település könyvtári, művelődési otthoni, múzeumi és filmszínházi ellátása mellett folyamatosan közművelődési szolgáltatásokat nyújt a vonzáskörzetébe tartozó helyi művelődési intézményeknek. segíti munkájukat szakmailag és módszertanilag. Az aktív helyi tevékenység megteremtése tehát az elsődleges ebben az intézményrendszerben, s a vonzáskörzet kiszolgálása a másodlagos cél. Az alapfokú intézmények fejlesztésének fő szempontjai szerint biztosítani kell az egyenlőbb oktatási és műve-- lődési feltételeket, a művelődés folyamatosságát. Ez legjobban a gazdaságosan építhető és működtethető, komplex — iskola, művelődési otthon, könyvtár, filmszínház, sporttelep és egyéb

— intézmények létesítésével és összehangolt tevékenységével érhető el. Mint ahogy a komplex intézmények biztosítják leginkább az oktatás és a művelődés egymásra épülését is a gyakorlatban.

— Tudomásom szerint az Országos Közművelődési Tanács elnöksége már több alkalommal foglalkozott a Köz- művelődési Alaphoz érkezett igények elbírálásával is. Hogyan lehetne összefoglalni az ezzel kapcsolatos, eddigi tapasztalatokat?

— Nem árt például ismét

, elmondani, hogy a Közművelődési Alap fele beruházásokra, fele a művelődési tevékenység korszerű formáinak támogatására adható. Eddig a beruházások támogatására érkezett több igény. Bizonyos fokig érthető és magyarázható, hiszen a múlt esztendőben az új ötéves terv előkészületei folytak, mindenütt előtérbe került az intézményfejlesztés. A tanácsok és más szervek a most indult ötéves terv időszakára több mint háromszázhatvan millió forint támogatást kértek. Az Alapnak ennél jóval kisebb a lehetősége a beruházások támogatására. Nehéz tehát dönteni, és ez is egyik oka annak, hogy a

.beruházások támogatására érkező igények elbírálása elhúzódik. Öt évre összesen százötven millió forintot tud az Alap biztosítani erre a célra. De ugyanekkora a köz- művelődési tevékenység támogatására fordítható rész. Ám erre jóval kevesebb igény, érkezett, ami arra enged következtetni, hogy több helyen „elfelejtették”: a beruházáson kívül másra is kérhetnek támogatást.

A kérdések sorolását, a feladatok részletezését természetesen sokáig folytathatnánk. A célunk csak az volt, hogy néhány példa segítségével ismételten arra a sokrétű, fontos, tervszerűséget, szervezeti és intézményi együttműködést — ugyanakkor sok helyi ötletet és egyéni leleményességet is — igénylő munkára irányítsuk a figyelmet, amelyet közművelődésünk eddigi egyenletes fejlődésének további biztosítása, növelése megkíván.

(mátyás)

Á tiszteletbeli konzul

Vannak művek, amelyek alkotójuk életéhez, művészetfelfogásához adnak kulcsot, s akadnak olyanok, amelyek az író egész eddigi pályafutását. annak számos buktatóját, de eredményét is ösz- szegezik. Hasonló a helyzet az Európa gondozásában megjelent A tiszteletbeli konzullal is, amely mintha a nálunk is, népszerű angol író. Henry Graham Greene sorsát, írói fejlődését összegezné.

Már a helyszín is ismerős: Amerikában vagyunk, a világnak azon a földrészén, amely az író számára talán a Havannai emberünk óta kiválóan alkalmas jellemek, konfliktusok bemutatására olyan körülmények között, ahol a politikai felszín alatt robbanásra kész forradalmi erők feszülnek. A Havannai emberünk-et nem véletlenül említjük: nagyjából az az

időpont amikor a katolikus Greene-ből egy másfajta Greene válik. Katolikus világnézetét megőrzi ugyan, de írásai már nem sugallják a korábbi erővel olvasói számára azt, hogy az igazi, forradalmi kiút helyett válaszszák a megalkuvó, vallásos alázatot.

Graham Greene új könyve

Vallásosságra az ötvenes évek felé (Csendes amerikai, Szerepjátszók) mindinkább eszközzé válik: olyan rendező elv iránti vágyódássá, amelyben az „eszme” jelenti a felsőrendű erkölcsi- séget, s amelyhez hősei mérik magukat. A jelentős eszmei fejlődést az jelenti, hogy hősei többé nem istenük áldozatai. hanem az imperializmus kiszolgáltatottjai. Erkölcsi, etikai problémák is másképpen vetődnek fel, mint korábban: nem a bűnös ember áll szemben a transzcendens hatalommal, hanem a szabadságát és a többi embert kereső személyiség a megfogható elnyomással, a háborús pusztítással. Ezek a hősök magányos ellenállók ugyan, de küzdelmük többé nem meddő, hanem fel is veszik a harcot a kisebb-na- gyobb háborús bajkeverőkkel, fasiszta diktátorokkal.

A tiszteletbeli konzul főhőse, Plarr doktor nem akar harcolni. Ezt a harcot megvívta helyette az apja, a Paraguayba nősült angol ál□ úl voltak az ebéden, lustán, unottan itták a hideg söröket. Három felé járt, a kert- helyiség kezdett kiürülni. A tűző napon álló asztalokról a pincérek leszedték az abroszt, a csupasz, zöld bádoglapokra hamutartókat tették. Étkező vendégekre egy ideig nemigen lehetett számítani.

— Nem megyünk? — kérdezte az asszony.

Jó karban levő, túltáplált nő volt, elegáns nyersselyem ruhában, csuklóján széles arany karpereccel. A férje, aki szemben ült vele, kissé gyűrött shortot viselt, kockás sportingjét végig kigombolta. Az asszony kérdésére megrázta a fejét és belekortyolt a pohárba.

— Este máshol vacsorázunk — jelentette ki a nő. — Nem smakkol nekem ez a hely.

A férfi úgy tett, mintha nem hallotta volna. Rendkívüli módon izzadt, az ing lucskos volt rajta.

— Látom, nem figyel rám — mondta az asszony mártírhangon.

— Hallgatom...

— Géza, törölje meg a homlokát — szólt rá pár perc múlva az asszony.

— A sörtől van — jegyezte meg a férfi.

— Csúnyán izzad a homloka.

A férfi bólintott.

— Tudom drágám.

— Gusztustalan, ha valaki így izzad.

— Ne nézzen ide.

— Igazán beszélhetne velem másképp is.

— Csőrepedésem van — mondta a férfi. — Hiába törülközöm. Ezen a törülközés nem segít.

— Ne mondja, hogy hiába.

— Nem mondom.

— Maga örül, ha bosszanthat. engem. — Az asszony zsebkendőt vett elő és a férfi felé nyújtotta. — Tessék, törölje meg a homlokát.

— Mást ne? A fürdőgatya

PINTÉR TAMÁS:

hogy adjon magára. Nemcsak magát hozza szégyenbe, hanem engem is.

A férfi ivott. Egyáltalán nem kívánta már a sört, nem is érezte már az ízét, csak dühében ivott.

— Nem érdekel.

— Nem érdekli, amit mondok?

Félórás lázadás

alatt is izzadt vagyok.

Az asszonyban egyre jobban gyűlt a düh. Csak rövid ideig tudta türtőztetni magát.

— Ügy izzad, mint egy ló

— mondta panaszosan.

— Mint egy csődör, amelyik „sok sört ivott — felelte a férfi.

— Úriember nem izzad — vetette oda az asszony epésen.

A férfi ránézett, majd hirtelen elhatározással levetette az inget és az egyik székre dobta.

— Szétrobbanok — sóhajtott fel a nő. — Itt ül nékem csupasz testtel.

— Nem vagyok úriember

— felelte a férfi ingerülten.

— Magának adnia kell ilyesmire — magyarázta az asszony. Megpróbált hatni a férjére. Csendes, rábeszélő hangon duruzsolt.

— Mások is vannak itt ing nélkül — közölte a férfi.

— A mások, azok mások

— jelentette ki az asszony. — Házasságunk kezdete óta mindig csak arra kérem,

— Azt mondtam, hogy senki nem érdekel.

— Nem értem magát — mondta elkeseredetten az asszony.

— Mit nem ért?

— Teljesen el vagyok keseredve.

— Tényleg?

— Ne vicceljen, Géza.

A férfi bizonytalanul feltá- pászkodott, és lehúzta a shortját. Fürdőnadrágban ült vissza az asztal mellé.

— Nem viccelek — mondta.

Az asszony összeszorította a száját, tehetetlenül félrefordult.

— Van még valami? — kérdezte a férfi.

— Megártott magának az ital. Csak ezzel tudom magyarázni a viselkedését.

— Még egy szót szól és ráköpök az asztalra — közölte a férfi.

— Ráköp az asztalra?

■ — Rá is csinálok, Nyuszikám.

— Maga megőrült, Géza.

— Egy évben egyszer vagyok csak szabadságon, legalább akkor érezhessem jól magam.

— Még jó, hogy a fürdődresszet nem veti le.

— Levessem? Vallja be. hogy nagyon szeretné. — Az asszony félig felemelkedett a székről.

— Ezt nekem mondta?

— Tudok különbeket is.

— Nem vagyok köteles eltűrni a brutalitásait.

— Ebben maradtunk.

Az asszony leforrázva hallgatott, majd idegesen előkotorta a púderkompaktját, rendbehozta a száját és az aröát. Szótlanul, elszántan készülődött.

A férfi az asztalra könyökölve dúdolt. Nem sokkal azután, hogy a felesége elment, odaintette a pincért és újabb üveg sört rendelt. Jókedvűen bámulta az utca forgalmát, a parkoló kocsikat és a strand felé igyekvő nyaralókat. Később egy fiatal párra figyelt fel, egymásba kapaszkodva jöttek a sövény mellett, a kerthelyiség bejárata felé. A férfi egyszerre gyors, kapkodó mozdulatokkal belebújt . a shortba és magára vette az inget. Végig begombolta. A fiatal nő és a férfi azonnal felfedezték őt, egyenesen az asztal felé tartottak.

— Sziesztázunk? Sziesztá- zunk? — kérdezte kissé leereszkedő kedélyességgel a fiatalember.

— Parancsoljanak helyet foglalni — ugrott fel a férfi.

— Micsoda kánikula! — mondta a nő.

— Pokoli — bólogatott a férfi. — Az ember nem győzi törölgetni magát...

lampolgár. így aztán nemcsak szerkesztési fogás, amikor Plarr sikeres pályafutás után visszatér abba az eseménytelen kisvárosba, ahol Paraguayból menekülvén, anyjával együtt először tette a lábát argentin földre. ,E'o ben a kisvárosban, itt a Pa- raná folyó mellett vesztette el apját, aki forradalmárként Paraguayban maradt, börtönbe került, s akit azóta sem látott.

Ennek az önkéntes száműzetésnek másféle értelme is van. Már-már bevallott bűntudat hajtja Plarrt, hogy apja forradalmár példája nyomán itt. a fővárostól, BuenoS Aires-től távol a „szegények orvosa” legyen. De ez a kisváros arra is alkalmas, hogy elkerüljön mindenféle konfliktust, hogy megfogalmazhassa: Dél-Amerikában ő

csak egy az itt élő hazátlanok, bevándorlók közül és más népek szabadságtörekvéseihez semmi köze.

A Plarr típusú emberek cinizmusának, politikán kívüliségének szól az író fintora, amikor egyetlen frappáns húzzással a forradalmi események kellős közepébe állítja a doktort. Amikor ugyanis a városka angol konzulját — aki azért tiszteletbeli, mert mindössze három angol állampolgár érdekeit képviseli, s a 'külügyi bürokrácia nem tud mit kezdeni vele — fegyveres ellenállók az amerikai nagykövet helyett tévedésből elrabolják, Plarr is fogságba esik.

A tiszteletbeli konzul szerkesztési, cselekményépítkezési szempontból is jellegzetes: a regény vékony fonálon, csendesen csörgedezik, aztán — egyetlen villanás — szinte gátját szakítva, folyammá szélesedik, hogy meghökkentő poénnal kristálytiszta tanulsággal érjen véget. Greene poenirozásra való hajlamát jelzi a jellemválasztás is, így például Plarrt és a tiszteletbeli konzult egy kiugrott katolikus pap, a doktor hajdani iskolatársa őrzi a fogságban.

Amikor a cselekményfolyam elcsendesedik, lelassul — hiszen elérte a tengert, a célt — a tiszteletbeli konzul kiszabadul, a gerillák és maga Plarr is halott. Igaz, nem a gerillák lövik le. hanem a „felszabadító” argentin katonák. Temetésén viszont ott van rendőrfőnök, és a gyászbeszéd Plarr érdemeit méltatja, aki gerillák áldozataként ontotta vérét a rendszer biztonságáért.

A Tiszteletbeli konzul nagyon jó olvasmány. Akkor is, az, ha nem éri el „A csendes amerikai”, vagy a „Havannai emberünk” színvonalát, de ékesen bizonyítja, hogy szerzője eszmei fejlődés, progresszivitás tekintetében újra nagyot lépett előre.