Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
1976. augusztus 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Összefogással □ kéthónapos aszály rontását. nehéz próbatételét mindannyian látjuk, akik a 'határban, az otthoni kiskertben, a piacokon átéltük az esővárás szorongásait. A féltés mozdul meg mindannyiunkban foglalkozásunktól, munkahelyünktől függetlenül, s a; cselekvés akarata: mit tehetnénk, hogy csökkents ük a károkat? Helyénvaló a kérdés akkor is. ha nap mint nap arról értesülünk, hogy a mezőgazdasági termelés irányító üzemi, tanácsi és minisztériumi szinten rendkívüli intézkedések sorával igyekeznek legalább részben helyrehozni, amit az időjárás elrontott. Helyénvaló, hiszen mindnyájunk közös ügye-dolga együtt föllépni a közös veszély ellen, ami a biztonságos élelmiszerellátást fenyegeti. Ezt hangsúlyozta a párt központi Bizottságának legutóbbi üléséről kiadott közlemény, amikor kimondja: „A várható terméskiesés csökkentésére az állami gazdaságokban, a termelő- szövetkezetekben tehetik a legtöbbet, de a nehézségek leküzdésében széles körű társadalmi összefogás is szükséges ...” „A szakértelemmel párosuló helytállás, társadalmunk széles körű összefogása lehetővé teszi az aszály által előidézett (károk számottevő csökkentését”. Az összefogás napjainkban magasabb ' szinten valósul meg,' mint régebben, akár néhány évtzieddel ezelőtt. Azóta, mint tudjuk, sokminden történt. Hazánkban két és félszeresére nőtt az iparban, a közlekedésben, a kereskedelemben foglalkoztatottak száma, miközbeh feleannyian dolgoznak a mező- gazdaságban, mint korábban. A kevesebb munkáskezet azonban javuló anyagi- műszaki ellátottság és szervezettség pótolja. Az összefogás tehát nem azt jelenti, hogy mindenkit, aki él és mozog a határba irányítunk. Hanem elsősorban és főként azt, hogy mindenki a maga munkaterületén igyekszik tenni és tesz is a megtermett érték betakarításáért. A mezőgazdaság ezer szállal kötődik a népgazdaság valamennyi más ágazatához. Több ez, mint egymásrautaltság: közös felelősség. Felelősség azért, hogy alkatrészhiány miatt a gépek ne álljanak. Hány iparágnak kell összefogni ennek érdekében? Felelősség a zökkenőmentes szállításért. - Hány százezer vasutas, gépkocsi- vezető, szállítómunkás jó munkáján múlik a tényleges eredmény? A fogyasztó asztalára tenni mindezt, ami megtermett, ne menjen egy csepp se veszendőbe. Ehhez is mennyi, a korábbinál sokkal nagyobb rugalmasság, frisseség, hasznos aktivitás szükséges a felvásárló apparátus részéről! Így folytathatnánk a sort, bizony alig akadna valaki is, aki kimaradna belőle. És külön szólhatnánk az ország lakosságának csaknem negyedrészét kitevő kiskerttulajdonosokról. Ha valaha szükség volt, most aztán igazán szükség van rá, hogy a legkisebb földdarabnak is hasznát vegyük, ha nem sikerült az első, legalább a másodvetés révén. Tételes előírások is segítik ezt a célkitűzésit, olyanok, mint amelyek például a vetőmag- ellátásra, a fokozott ösztönzésre vonatkoznak. A nagyobb szorgalmat azonban nem lehet előírni, azt nekünk kell tudatosítani magunkban, saját érdekünkben, de nemcsak amiatt. api szóhasználatunkban újabban egyre nagyobb rangot vív ki magának a helyi összefogás fogalma. Megtanultuk becsülni, tudunk építeni arra a roppant energiára, amit ez a fogalom hordoz. Látjuk, mert lehetetlen nem látni ennek sikereit az ország valamennyi településén. Nagyon valószínű, hogy a körülmények parancsára az elkövetkező hetekben, hónapokban ennek az energiának tetemes hányada az élelmiszertermelés és beta- korítás, valamint a helyi ellátás okos és találékony megszervezése terén kamatozik majd. Kenyerünk már megtermett. Legyen meg a hozzávaló is. A jelek azt mutatják, ennek lehetősége adott. Ha összefogunk. Kihelyezett tanácsi vb-iilés a Volánnál (Folytatás az 1. oldalról) Kerekes Ferenc igazgató vezetésével győződhettek meg a menetirányítás szervezettségéről, s a műszaki részlegek — a javító, szerelő és diagnosztikai műhelyek — példás rendjéről, tisztaságáról, s az üzem területének ízléses, esztétikus kialakításáról. A vendégek megtekintették az orvosi rendelőt is. Az üzemlátogatást követő tanácskozáson a végrehajtó bizottság tagjai egyértelmű elismeréssel szóltak a Volánközpontban látottakról, s az igazgató jelentéséből megismert eredményekről, melyek jól tükrözik a dolgozókról való gondoskodást. Az országban az egyetlen Volán vállalat a szolnoki, amelynél önálló szervezésben épülnek társasházak, s a közeljövőben a szolnoki Volán-ház után Jászberényben, Karcagon, illetve ugyancsak Szolnokon költözhetnek majd a dolgozók a vállalat támogatásával épített lakásokba. Amikor az új telepet és székházat átadták, orvosi rendelőt is nyitottak a dolgozók részére napi kétórás rendeléssel. Ez azonban szűknek és a rendelési óraszám kevésnek bizonyult, s most az egészségügyi osztály biztosított három óra rendelési időt. így lehetővé válik, hogy a dolgozóknak oly fontos gépjárművezetői alkalmassági , vizsgálatokat itt végezzék. A vb-ülés határozatban utasította viszont a vállalatot, hogy új, nagyobb rendelőt biztosítson az üzemorvosi szolgálatnak. A vállalat szállítási tevékenységét elemezve többek közt rámutattak a bizottság tagjai, hogy jelentőségének megfelelően foglalkozott a vállalat a városkörnyéki községek közlekedési és szállítási g<2pdjainak megoldásával. A teherfuvarozással kapcsolatban határozatban hívták fel a figyelmet arra, hogy a lakosságnak végzett árufuvarozás jelenleg csaknem megoldatlan, és segíteni kell az építőanyag- és tüzelőszállítást, valamint a piaci áruszállítást. A személyszállítás további fejlesztése érdekében szükséges. hogy a vállalat vezetése a menetre nd-szerkesz- tést az utasforgalom tudományos vizsgálatával, elemzésével a lakosság érdekeihez jobban igazodva végezze. A jövőben vizsgálják meg annak lehetőségét is, hogy Szolnokon új városi autóbusz körjáratokat létesítsenek, amelyek a nemrég bevezetett járatmódosítások okozta hibákat kiküszöbölhetik. A végrehajtó bizottság ezután előterjesztéseket fogadott el. Tsz -I- konzervgyár Iparszerű paradicsomtermelés Jászfényszarui Béke Tsz az idén 150 hektár területtel csatlakozott a soroksári paradicsomtermesztési rendszerhez. A zártrendszerű termesztés feltételeit a hatvani konzervgyárral együttműködve, közös beruházásokkal teremtik meg. Ezt szolgálja a napokban született megállapodás. A konzervgyár több mint 2 millió forint költséggel a Béke Tsz területére, egy BMG típusú paradicsomléállomást telepít, 'amelyet 6 tartályko- kocsival lát el. A félkész áru elszállítását szolgáló tartály- kocsik vásárlására 350 ezer forintot, költ. A feldolgozáshoz szükséges artézi vizet a tsz biztosítja. Ezért egy 200 méter mély kutat fúrat, és 77 köbméter űrtartalmú víztornyot építtet. Felújítja és bővíti a termelőszövetkezet a gépparkját is: csaknem 3 millió forintot költ erre a cétlra. Harminc új gépet vásárol. K. I. A terveknek megfelelően csökkentik a gyártott villamos- automatika elemek tipusszámát a KONTAKTA Alkatrész- gyár mezőtúri gyárában. Jelenleg mintegy százféle nyomógombot, jelzőlámpát készítenek, jövőre azonban mindössze negyven típus gyártását folytatják. A típuscsökkentés nem jelent visszaesést a termelésben, hisz az elavult termékek visszafejlesztésével egy időben a keresett típusokból többet gyártanak. Képünkön a 100 tonnás hidraulikus présnél Kötél Károly bakelitpréselő Újabb vfzmű épül a Dunakanyarban Sződliget határában 27 millió forintos beruházással épül a váci déli vízmű, amely naponta csaknem 10 ezer köbméteres teljesítménnyel járul hozzá majd a város és nyolc környező község ivóvíz- ellátásának javításához. A 11 csőkút már elkészült, s közülük ötöt a napokban helyeztek üzembe. A déli vízmű területén az 500 köbméteres medence (a képen) és a szivattyúház építése van hátra Hajnaltól napestig... — Aratás előtt parázson ül az ember — mondja Szakái György, a Héki Állami Gaz-, daság igazgatója. — Az utolsó napokban az idegek a végsőkig feszülnek, még az is ordít, káromkodik, aki máskor éjszakánként angyalokról álmodik. Amikor aztán a gépek nekiindulnak a kalászoknak, már olajozottan megy minden. Nekünk az elmúlt évi eredmény lehetővé tette a maximális felkészülést. A téli gépjavítás is jól sikerült, minden alkatrészt beszereztünk. Nem is volt semmi -baj, szinte észre sem vettem, máris eltelt a tizenkét munkanap, ami alatt levágtuk a 2 ezer 800 hektár kombájn alá valót. A búza hektáronkénti 46, a repce több mint 17 és áz árpa 36 mázsás termésével elégedettek lehetünk. Most viszont, hogy a saját dolgunkat elvégeztük, a 18 kombájnt harminchat felé kérik ... Tegnap este fél kilenckor tették elém a napi helyzet- jelentést, tíz óra körül otthon már csak néztem, de nem láttam a tévét. Fél háromra húztam a vekkert, de elfelejtettem kibiztosítani, így a gépkocsivezető kopogott be értem. Még nem kelt fel a nap, amikor az Ecsegfalvára, a Nagykunsági Állami Gazdaságba és a tiszaföldvári Lenin Tsz-be induló kombáj- nosok egyik brigádjánál voltam. így beszéltük meg: nem órára, hajnalra. Ritkán kelek ilyen korán, de most látni akartam, hogy rendben van-e minden. Mire visszaértém a főhadiszállásra, Szabó Béla, a földvári Lenin elnökhelyettese már itt volt, a kombájnoso- kért jött. Szinte vele egy- időben hagyták el az épületet azok is, akik az aratóknak járó prémiumot kivitték a munkahelyekre. A folyosón ballagunk. — Mennyi búzavetőmagunk lesz? — kérdi az ajtóban felbukkanó munkatársától az igazgató. — Háromszáztíz vagon — vágja ki egyszuszra Massay László — de összejön abból 350 is — teszi hozzá most már suttogva, bizalmasan. A Kövér majorban fékez az autó. — Tolnai Gábor bácsi, az itteni helytartó — mutatja be a magtárost, dr. Szakái György. — Milyen az idén a búza, Gábor bácsi? — kérdem. Az öregen látszik a gond: mit' mondjon az igazgatója előtt? — No csak nyugodtan — biztatja ő is —, milyennek érezte, amikor úgy magtáros módjára belenyúlt a zsákba? — Szép, csak egy kicsit vékony — határozza el magát Tolnai Gábor. — Olyan 78-as a hektoliter súlya. — Micsodaa? — pördül meg tengelye körül az igazgató, mint akit darázs csípett. — Amelyik 80 alatt van, azt visszük is- a halastóba! — Ebből ugyan a halak nem esznek! — tiltakozik hangosan a magtáros. Majd a bajusza alatt mosolyogva csak nekem mondja: — Tudom én, hogy nincs itt 82- esnél rosszabb búza, de kíváncsi voltam az igazgatónk véleményére is. A héki kerületben Vörös Imre hidrogeológus szakmérnök nézegeti, hogyan emelkedik a víz a kukoricába húzott barázdában. — Barázdás, tömlős öntözés? —• Nincs erre csak egyetlen „szakkifejezés”: életmentés. Tegnap óta nyomjuk a vizet, de csak ma ért ide, annyira szívja magába a föld. — Az idén nagy szükség van az öntözési ismeretekre ... — Máskor is. A gazdaságnak 2 ezer 69 hektár öntözhető területe van, s így jó, ha az ember a vízhez és a műszaki dolgokhoz egyaránt ért. Néhány kilométerrel odébb dolgozik a százlábú hídra emlékeztető Fregatt típusú szovjet öntözőberendezés. Egyhelyben áll a levegő .. . — Magukat irigyli a világ — kiált oda az igazgató a mesterséges eső alatt egy- szál fürdőnadrágban lubickoló férfinak. Szűcs Gábor öntöző szakmunkás továbbra sem hajlandó kimozdulni a szórófejek hatósugarából, onnan dicséri a gépet. — Ketten dolgozunk rajta, a víz hajtja körbe. Egyetlen forduló alatt, igaz, hogy ez tizenöt—húsz nap, 72 hektárt öntözünk meg, 80 milliméter vízzel. Nem véletlen, tehát, hogy az itteni szál- ember magasságú kukorica úgy néz le a szomszéd táblán szomorkodóra, mint a gazdag pesti a szegény vidéki rokonra. Cukorrépaföldek között porol a gépkocsi. — Ezt nézze meg — mutat ki az ablakon dr. Szakái György — ez ám a répa! Nem véletlen, hiszen öntözzük. Ott pedig — hívja fel figyelmemet egy simára gya- lult földterületre — épül a gazdaság 1040 férőhelyes agárdi AGROKOMPLEX tehenészeti szaktelepe. Az alapozást már befejeztük, s ne- kikezdtünk a magasépítési munkáknak. Az átadási határidő 1977. december 31. Nagy játszma lesz. A távolban hatalmas gépek törik a tarlót, a szalmabálázó gépek zúgása is idáig hallatszik. Kővári Ferenené, a gazdaság vszb-titkára elgondolkodva mondja: — Ezelőtt tizenöt—húsz évvel már beszéltünk arról, hogy itt öntözni kéne, növényvédő repülőgépről ábrándoztunk. Akkor ez még csak álmodozás volt. Az üzem kunszentmártoni kerületében-ebédelünk. Csirkeaprólék leves, tökfőzelék fasírozottal, túrósbéles — ez a menü. Burka Károly, a gazdaság 22 éves kombájno- sának ízlett az étel. — A tegnapinál jobb volt, az egy kicsit hígra sikerült — állapítja meg. Tamási Imre kerületvezető úgy néz a sötétre barnult, félmeztelen fiatalemberre, mintha a saját fia lenne. — Egy hónapja szerelt le a katonaságtól, s hiába mező- gazdasági gépszerelő a szakmája, mégis egyből gépre ült. Igaz, tavaly nyáron is szabadságot kért, és hazajött aratni. A kis Burka, mert a többiek csak így hívják, mintha belepirulna a dicséretbe. — Az idén könnyű volt a betakarítás, lábon állt a gabona. Bár az árpával nagyon megkínlódtam — ennek a növénynek nagyon csíp a pora, este, mikor fürödtem, már majdnem sírtam. * Kilenc óra elmúlt. A Héki Állami Gazdaság kombájno- sai új helyükön is megpróbálják megmutatni, hogy ők dolgoznak jobban. A tisza- földváriak és az ecsegfalviak pedig azon mesterkednek, hogy juszt is az ellenkezője derüljön ki. Az ilyen embereknek köszönhetjük, hogy Szolnok megyében rekordidő alatt került le a földekről a búza, jövő évi kenyerünk. Braun Ágoston