Szolnok Megyei Néplap, 1976. augusztus (27. évfolyam, 181-205. szám)
1976-08-05 / 184. szám
u SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1976. augusztus 6. Berlin után Küzdelem a monopóliumok ellen Tülálfl drámai erejű pillanatképet lúldlU vázolt fel az európai országok kommunista és munkáspártjainak dokumentuma a földrész, a tőkés Európa helyzetéről is. Tömör és lényegretörő a megállapítás : az európai földrész kapitalista államaiban a munkásosztály harcával párhuzamosan fejlődik a többi monopóliumellenes erő küzdelme. A harc a monopol- kapitalista uralom alapjai ellen irányul. Az egyetértés, monopóliumellenes küzdelem céljaiban e harc együttes megvívásának jelentősége felbecsülhetetlen. A monopóliumok — mindenekelőtt a „nemzetek felettiek”, az úgynevezett multinacionális egyesülések ma nagyobb szerepet töltenek be a tőkésvilágban, mint bármikor. Pierre Baghi, a Vas- és Fémipari Szak- szervezetek Nemzetközi Szövetségének titkára mondotta el nemrégiben: a multinacionális vállalatok ma a vas- és fémipar igen nagy részét tartják kezükben, különösen Nyugat-Európában. E vállalatok többsége amerikai tulajdonban van, illetve washingtoni érdekeket képvisel. A nyugateurópai számítógépgyártás például több mint 85 százalékában amerikai multinacionális vállalatok ellenőrzése alatt áll, de igen jelentős az ilyen vállalatok hatása a kohászatban, a gépgyártásban, a repülő- gépiparban is. A monopóliumok semmibe veszik az államok szuverenitását, azoknak az államoknak nemzeti érdekeit, amelyekben működnek. Szinte korlátlan anyagi eszközök segítségével igyekeznek maguknak alárendelni az államgépezetet, hogy fokozhassák a kizsákmányolást, hogy a válság terheit teljes egészében a munkásosztályra és más dolgozó rétegekre háríthassák át. Ugyanakkor csökkentik a beruházásokat a sok munkást foglalkoztató hagyományos iparágakban, sőt üzemeiket folyamatosan felszámolják és áttelepítik azokba az országokba, ahol a munkaerő olcsóbb, így a profit nagyobb. A hetvenes évek nyugat-európai politikai botránykrónikája elválaszthatatlan a mammutvállalatok tevékenységétől. Olaszországban kéz a kézben dolgoztak a nemzetek feletti trösztök és az amerikai Központi Hírszerző Hivatal: politikusokat vettek, vagy buktattak meg, lapokat finanszíroztak, készenléti terveket kovácsoltak különféle — előre nem látható — „veszély- helyzetekre”. A fegyverkezésben érdekéit nagy monopóliumok szorosan összefonódtak a hadügyminisztériumokkal, a vezérkarokkal, s azokkal a tömegtájékoztató eszközökkel, amelyek — nem tudván szabadulni a hidegháborús beidegződésektől — egy hamis veszélyérzet ébrentartására szakosodtak. A hadiipari monopóliumok nem csak azzal foglalkoznak, hogy a vesztegetés és a korrupció eszközeivel (emlékezzünk a Lodk- heed-botrányra!) a maguk pusztító eszközeit tukmálják rá a néha vonakodó nyugateurópai kormányokra. Többnyire a „törvény” keretein belül maradnak s kiharcolják, hogy a nyugat-európai fegyveres erők arzenálját a legkorszerűbb fegyverekkel egészítsék ki. Ez különlegesen veszélyes. Olyan időszakban, amikor a fegyverkezési hajsza „minőségi robbanást” ért el: a „körhinta” forgása valóban szédítő. Előfordul, hogy azalatt, amíg egy új fegyvert vagy harci eszközt kikísérleteznek és alkalmassá tesznek a tömeggyártásra, a szóban forgó eszköz reménytelenül elavul. A stockholmi Békeintézet legutóbbi fegyverkezési és leszerelési évkönyvében olvashatjuk, hogy egy 1946-i amerikai vadászrepülőgép (F—84 típusú) prototípusának előállítási költsége még „csak” 3,4 millió dollár volt; egy nemrég elkészült F— 15-ös vadászgép prototípusáé már 66,3 millió dollár. Más szakértői megállapítások szerint 1976-ra 1945-höz képest egy tengeralattjáró gyártási költsége több mint negyvenszeresére emelkedett. A fegyverkezési verseny fenntartásában érdekeit körök megtalálhatók a 'bécsi tárgyalások előrehaladásának lassítása mögött: általában azon NATO-törekvések hátterében, amelyekkel igyekeznek megakadályozni, hogy a politikai enyhülést katonai détente egészítse ki. Márpedig nyilvánvaló: két ellentétes irányú folyamat — a politikai feszültség csökkentése és a fegyverkezési verseny kiterjesztése — nem folyhat hosszú ideig párhuzamosan. Közgazdászok rámutatnak, hogy a multinacionális vállalatok gyakran azzal nehezítik meg egyes iparágak helyzetét, hogy tőkéjüket a gyors visszatérülést, magas profitot kínáló ágazatokban helyezik el; például a nukleáris iparban, ahol egyébként szállításaik jórésze fasiszta jellegű országokba — például Dél-Afrikába — irányul. A jobboldali „tekintélyuralmi” vagy éppen a fasiszta jellegű rezsimeket egyébként is kedvelik a multinacionális vállalatok urai. Elegendő emlékeztetni Chile példájára, ahol az ITT kart karba öltve a CIA-val készítette elő a talajt a törvényes Allende-kormány megdöntéséhez. S ha valaki netán azt mondaná, hogy ilyen módszerek Európában nem alkalmazhatók, azt hadd emlékeztessük Spanyolországra, ahol a „bunker” csoportját, amely a Franco nélküli francoizmus túlélésének biztosításán fáradozik, minden eszközzel támogatják a nemzetközi konzorciumok. Testvérpártjaink a földrész nyugati felében nem állanak egyedül. Antimonopolista küzdelmükben, a strukturális, igazi átalakulásokért vívott harcukban támaszkodhatnak cselekvő szolidaritásunkra, s annak a példának erejére is, amelyet Európa szocialista fele szolgáltat. Ahogy Kádár János elvtárs mondotta Berlinben: „A Magyar Szocialista Munkáspárt teljes mértekben szolidáris a kapitalista országokban harcoló kommunistákkal, az összes demokratikus erőkkel, üdvözli sikereiket, támogatja küzdelmüket a társadalmi haladás, a szocializmus irányába mutató mélyreható változásokért.” Flirnna szocialista országaiban — ameLUIU|ld íyeknek különösen nagy a felelősségük a földrész jövőjéért — s a tőkés Európa államaiban a kommunista és munkáspártok közös célért küzdenek: azért, hogy a kontinens valóban a népek hazája legyen, ahol egy népről, a nép helyett nem dönthetnek azok, akik csak egy vezérelvet — a profitot — ismernek. Vajda Péter ÚJABB FÖLDRENGÉS KÍNÁBAN. Sátrakban töltik a pekingiek az éjszakát. A legújabb jelentések szerint újabb földlökések voltak Kínában KGST-segítséggel 64 ország 3000 objektum A KGST XXX. berlini ülésszakán a tagországok képviselői ismételten állást foglaltak a fejlődő országok sokoldalú támogatása mellett. A tagországok szocialista elveiknek megfelelően, teljes mértékben támogatják a fejlődő országoknak azt a jogos törekvését, amely a politikai, gazdasági függetlenség kivívására és megszilárdítására irányul. Míg a KGST-országok 1962-ben 34 országnak nyújtottak gazdasági és műszaki segítséget. 1975-ben már 64 fejlődő országgal működnék együtt gazdaságuk kiépítésében. Ázsia 22, Afrika 29 és Latin- Amerika 13 országában ezen gazdasági és műszaki együttműködés nyomán közel 3000 népgazdasági objektum épült, illetve épül. A támogatás a fiatal országok alaovető ipari ágazatainak megteremtésére az állami szektor megerősítésére irányul. A 11 milliárd rubeles beruházási összeg 70%-át a nehéz- és az energetikai ipar létrehozására fordítják. 180 gépgyártó üzemet, 600 energetikai objektumot, kohászati kombinátot szereltek fel. A beruházások hatékonyságának fokozását szolgálta a Nemzetközi Beruházási Bank keretében 1973-iban létesített egy milliárd transzferábilis rubel összegű hitelalap. A legnagyobb segítséget a Szovjetunió nyújtja. Jelenleg 100-nál több fejlődő országgal kötött már gazdasági és műszaki megállapodást. 1975. elejéig a Szovjetunió 48 fejlődő országiban 899 létesítmény megvalósításában vesz részt, közülük 450 már üzemel. Ázsiában 462, Afrikában 416, Latin-Ameriká- ban 21 objektum épül. 1974. elejéig szovjet támogatással 8,73 millió kW erőmű kapacitást, 15,74 millió t. nyersvas, 16,37 millió t. acél- és 14,41 millió t. hengerelt áru előállítást hoztak létre, fcb. 1500 km vasutat és 200 km közutat építettek. 146 szakemberképző intézetet szereltek fel, közülük 94 már az oktatás szolgálatába állt. A szovjet hitelek 76,4°/o-át az ipar és az energetika, 7,9%-át a közlekedés és a hírközlés, 5,5%-át a geológiai és az ásványkincs feltárás, 5,7%-át a mezőgazdaság, 4,5%-át pedig ep^éb feladatok megvalósítására fordították. Indiában épülő 70 különböző objektum közül 50 már működik, köztük olyan óriások mint az ország acéltermelésének 30%-át adó bhilai acélmű, bokaroi kohászati kombinát, és a korba i alumíniumüzem. Afganisztániban 70 létesítmény készült el, 54 pedig építés alatt áll, olyanok mint a kazdagarei textilgyár, a Shiibergán környéki kőolajmező és a Kabul melletti rézbánya. Irakban 1976-ig 90 létesítmény épült, 43 objektum bekapcsolódottá termelésbe. A Szovjetunió támogatásával valósult meg Karachiban a kohászati komplexum felépítése, valamint 1200 mérnök kiképzése Pakisztán számára. Sri Lankán különböző építőanyag előállító üzemek (cement-, tégla- és üveggyárak). Indonéziában erőművek, feldolgozó üzemek, a Demokratikus Jemenben élelmiszer üzemek, egészségügyi és oktatási létesítmények épültek a többi között. Az NDK műszaki közreműködésével 1955-től 520 ipari objektum épült a fejlődő országokban. Az NDK főleg nehéz- és általános gépgyártó, valamint közlekedési eszközöket szállít. Csehszlovákia Indiában 60 jelentős ipari üzemet épít fel, 3000 csehszlovák szakértő közreműködésével. Románia 90 fejlődő országgal alakított ki kapcsolatot, jelentős szerepet vállalt Szíriái ásványbányászat és az indiai kőolajfinomító kapacitás kibővítésében. Bulgária az építőanyagipar és mező- zőgazdaság .fejlődéséhez járul hozzá, hazánk az alumínium-, a vegy-, gyógy- és élelmiszer üzemek felszere- lésében^ a mezőgazdasági termelés tokozásában nyújt támogatást elsősorban. Lengyelország részvételével számos üzem épült Szíriában, Indiában és Indonéziában. A lengyel beruházások 47,8%a a vegyipar, 14,8%-a az energetikai ipar, 11,2%-a az építőanyagokat előállító iparban valósult meg. Az ország 1960. és 1970. között 40 ipari üzemet szállított a fejlődő országokba. Térképünk a KGST-országok segítségével néhány ázsiai országban megvalósult beruházást mutat be. ÚJ SZELEK FRANCIAORSZÁGBAN Tábornokok vitatkoznak A francia - közvéleményt élénken foglalkoztatja az utóbbi időben az a vita, amely Guy Méry tábornoknak, a francia hadsereg vezérkari főnökének a Defence Nationale című folyóiratban megjelent cikke nyomán kerekedett. A tábornok ugyanis kijelentette, hogy a francia hadsereg súlyos nemzetközi válság esetén az NSZK területén is harcba bocsátkozhat a NATO-erők oldalán, és szerinte nehéz elképzelni olyan „nyugat-európai védelmet”, amely teljesen független az amerikai szövetségtől. Időközben ismertté vált az is, hogy a májusban beterjesztett ötéves katonai fejlesztési program már ezeken a megfontolásokon alapult és Giscard dTSstaing köztársasági elnök is támogatta. Aggódó tisztek A vitába olyan tényezők is bekapcsolódtak, mint Pierre Messmer, De Gaulle tábornok hadügyminisztere és Pompidou miniszterelnöke, Michel Debré, aki hasonló pozíciókat töltött be a tábornok-elnök, illetve utóda kormányában, továbbá Gaston Palewski, a tábornok tudományos és atomkérdésekkel megbízott államminisztere. Azzal vádolták a jelenlegi vezetést, hogy hátat fordít a szabad Franciaország volt vezére által képviselt politikának. Aggodalmuknak adtak hangot a francia hadsereg egyes vezetői is. Antonie Sanguinetti altengemagyot például nemrég törölték az aktív tisztek sorából és elrendelték kényszernyugdíjazását, mert több ízben bírálta a kormány katonapolitikáját. Párizs szolidáris Felvetődik azonban a kérdés, hogy végeredményben mi keltette ezt a vihart. Mindenekelőtt Franciország biztonságának olyan megközelítése érdemel figyelmet, amely az ország független cselekvési képességének látszólagos fenntartása mellett Nyugat-Európa védelméhez való fokozottabb hozzájárulásra helyezi a hangsúlyt. S bár a francia kormány fenntartja magának a döntési jogot, hogy önállóan határozza meg azokat a körülményeket, amelyekben erőit alkalmazza, ugyanakkor kijelenti: Fan- ciaonszág védelme elválaszthatatlan Nyugat-Európáétól, amellyel Párizs mélységesen szolidáris. Mindez Méry tábornok fogalmazásában így hangzik: „Franciaország egy globális stratégia keretében ezt a koncepciót választja, hogy miközben garantálja a nemzeti terület épségét, egész fegyveres erejével vagy annak egy részével jelen lehessen minden olyan övezetben, ahol a nemzeti terület biztonsága a legközvetlenebb veszélynek van kitéve, vagyis akár Európában, akár annak közvetlen határain, beleértve a Földközi-tenger térségét is.” Ezek után nem nehéz megállapítani, hogy azok, akik a francia katonapolitikai változásoktól a degaulle-ista elveket féltik, nem állnak messze az igazságtól. Ilyen felfogás mellett nehéz lenne elképzelni, hogy Franciország távol 'maradhat bármely konfliktustól. Szakítás a régi politikával Az aggodalmak megalapozottságát egyébként bizonyítja az is, hogy a vázolt elméleti megfogalmazások kezdenek az utóbbi időben a gyakorlatban is testet ölteni. A legutóbbi sajtóhírek például beszámolnak arról, hogy a francia hadiflotta több egységét az atlanti kikötőkből áthelyezték a Földközi-tengerre, sőt harcászati nukleáris fegyverekkel látták el és szükség esetén kifuthatnak az Indiai-óceánra. Egyetértünk az Humanité egyik megállapításával, amely az utóbbi eseményekben annak újabb bizonyítékát látja, hogy Franciaország mostani vezetői szakítanak a régi politikával és lemondanak a nemzeti szuverenitás újabb részéről. T. L.
